"A Szabi gyereknek azért nem válaszoltam, mert nem tudtam, hogy ő van a nick mögött (hiba volt), és nekem túl gyors az ő tempója. Viszont gyakran egyet tudok vele érteni. Nem kell vele rögtön gúnyolódni! Elképzelhető, hogy nem Pátkára vagy "Lóberényre" gondolt."
Nyilván nem erre a két településre gondolt. Viszont az ilyen kijelentésekre hadd ugorjak már rá, hogy ahol megszűnik a vasút, ott megszűnik az élet, kihal minden. Ha ilyet olvasok, bizony nekiállok gúnyolódni. Igen, láttunk már példákat települések elnéptelenedésére, csakúgy mint az ellenkezőjére. Ettől még látni kell a másik oldalt is. Én is hozhatok demagóg példákat, de ezeket a baromságokat talán nem kellene alapfeltevésként kezelni. Vagy játszunk el a gondolattal, hogy mindazon települések ahol nincs vonat az kihal és máris kezdjünk el tüntetni azért, hogy mindenhova "klímás Bz" járjon, ütemes menetrend alapján félóránként? Ugyanaz a hülyeség.
Te Fejér megyei példákat hoztál fel. Az ország gazdasági szintje és a többi 19 megye nem éri el azt a szintet mint Fejér. Sajnos.
68-as koncepció, meg a mostani bezárás érint majdnem 19 megyét, olyanokat akiknek rosszabb a közlekedése mint a általad említett Fejér megyei Lovasberény, Pátka, Csókakő, Bodajk, Fehérvárcsurgó, Pusztavám stb községeket.
Én a TE példáddal ellenben jártam Ecsegfalván, Győr Sopron megyében Iván, Répceszemere, Pusztacsalád, stb községekben, valamint Szabolcs megyei egykori Baktalórántháza Kisvárda között, Somogy megyében Görgeteg, Lábod, stb községekben is jártam, de számtalan helyen még, ezeket nem írom ide le.
Somogy megye vagy éppen Fejér megye nem ugyanaz.
Vannak erdészetek, van kisvasút ami megszűnhet ahogyan a 513 Simongát-Pollai erdő is megszűnt amikor megszűnt a Nagyatád-Lábod-Görgeteg-Barcs vonal.
A cégek akik vasúton szállítottak azok odébbállnak, illetve nincs miért odajönni.
Helyben a munkanélküliség csak nőttön nő.
Borsod megyének se hiányzik a megszűnés.
Ott komoly gondok vannak, ez meg csak tetézni fogja.
Itt pl Nógrádban külszini szánbányászat is van félig illegálisan is, meg Hevesben meg Borsod határán. Nem nagy mennyiség, de megvan jó pár iparvágány meg vasút ami oda vezet.
Rudabányán a ércbánya a sSzuhakállónál a szénbányák, meg a Rudai gipsz miatt marad meg az "értelmetlen" vonal.
Nem a személyszállítás miatt, sajnos.
Közúti szállítás tönkrette az utakat, bebizonyította, hogy mi van akkor amikor a nagy tömegű árúk szállítását, nemritkán túlsúlyos kamionokra bízza.
Beszéltem a verpeléti körzeti rendőrrel.
Elmondta, őt megfenyegették, hogy ne jelentesen fel senkit.
Azt mondták neki a kamionok Kóka János tulajdonát képezik, meg hasonlók.
Itt 1-2 percenként megy el egy kővel felkakolt jószág átlagban. Sokszor konvolyban ekkor 5-10 perc szünet van, de 2-3 kamionos csoport utána 5-6.
Ha már egy rendőrrel is ezt csinálják mi lehet ott?
Vasútvonalak megtartása teherszállítás szempompontjából is fontos.
Személyszállítás mellékes, de M.O-n nem lehet kulturáltan felhagyni egy vonalat mint Ausztriában.
Hétvégén felkerestem a 98-as felső szakaszának környékét. Itt tényleg "jónak" mondható a párhuzamos buszközlekedés. A kép Boldogkőváralja vmh-tól 1km-rel északabbra lévő buszmegállóban készült, a vasúttal párhuzamos műúton.
Ugyanez a szitu Szerencs környékén is, 2-3 éve felújitott utak már tele vannak bombatölcsérekkel. Pl.: Tarcal vagy Bodrogkeresztúr belterületén átvezető szakaszok, de a szépen felújitott Tokaji főutca sem fogja bírni sokáig.
Németorszában biztos megvan az úthálózat a beszállításhoz, lehet, hogy a gyár építette ki. Nálunk meg az adófizetők pénzéből javítják a károkat. Ez vajon hány millárd Ft. évente?
Tényleg miért nem írod le, az általad ismert szakasz egy kilóméterére mennyi lett ráköltve egy év alatt "központilag" (kivéve a saját társadalmi munkátokat) anyag és bér eggyütt (X Ft/év/km).
Érdekelne egy javuló állapotú vonalat mennyiből sikerült összehozni a valőságban az itt megjelenő számokkal ellentétben.
Állj, 14113-ban kb. ugyanezt írtam le és 14115-ben lett megcáfolva.
A pl. 147, 126, 125a vonalaknál sem áll fenn az általad megemlített dolog.
Állítólag tiszta politika az egész, a pénz nem számít az csak a púder. "Összesküvés" van, a vörös kapitalisták a kékek segítségével, számolnak le a vörös nemkapitalistákkal, és, hogy fel ne tűnjön kapnak a zöldek és a sárgák is, vasútban jó látványos az "eredmény", vmi ilyen van a háttérben pletykák alapján.
A Szabi gyereknek azért nem válaszoltam, mert nem tudtam, hogy ő van a nick mögött (hiba volt), és nekem túl gyors az ő tempója. Viszont gyakran egyet tudok vele érteni. Nem kell vele rögtön gúnyolódni!
Elképzelhető, hogy nem Pátkára vagy "Lóberényre" gondolt. Találkoztam egyszer egy nénivel, aki az egyik Bajától délre fekvő faluban élt. Őket nagyon rosszul érintette a vasút megszűnése, ugyanis onnantól kezdve az erdőgazdaság nem tudott szállítani (akkor még nem voltak úgy utak és teherautók), és bezárt, sok munkahely szűnt meg vele együtt.
"Jó pár helyen jártam ahhol megszűnt a vasút. Éltem is ilyen helyen. Igazi préri lett."
Ja, Pátka kihalt, Lovasberény kihalt, Pusztavám szintén. A csókakőieknek és a fehérvárcsurgóiaknak az a szerencséjük, hogy még megvan a megállóhelyük, csak azért élnek tovább...
Nem vagyok senkinek a védőügyvéde, de hagytam pár hétig a témát, hátha addig lecsillapodnak a kedélyek...
Egy mérnök azt a feladatot fogja elvégezni amit rábíztak. Ha azt a feladatot kapta volna, hogy hatékonyság növelő javaslatokat tegyen annak állt volna neki, de ezt senki nem kérte tőle, se mástól. Hatékonyság növelő, fejlesztési ötletekkel tele vannak az egyetemi könyvtárak. Egy mérnök utoljára akkor foglalkozik ilyennel "hivatalból" amikor a diplomamunkáját írja (illetve van aki hobbyból utána is).
Szerinted mi az alapja István Gyuriék eddigi tevékenységének,
vagy a már beharangozott Kelet-Magyarországi ütemes menetrendnek?
Nem hiszem,hogy tisztán magánszorgalomból agyal a fél menetrendi csoport, hogyan lehet megcsinálni?
Valyon hogyan képesek a főnökeik Dec.10.én kiállni eléjük,hogy uraim amit eddig csináltak az a kutyának se kell!
Ez a Bélapárt tetszik. :) Akkor csak a kirándulókban lehet bízni, hogy nem apad el a kedvük, meg a forrásuk. Mert komoly tehernek is csak az OMYA maradt ezen a szakaszon. Volt esze az osztrák-svájcinak, hogy bevezette a nagyvasutat az őrlőtorony garatja alá. Berakodási költség nuku.
Hát, jó lábbal fél óránál több (úgy három km). De Egervár nem a pályaudvar. :) Úgy tudom, a bevárlókp megálló ötlete már többször felmerült, meg lemerült. Mit csinál a városvezetés?
taxx-ra: De sajnos ő nagyon jól tudja, hogy mit hogyan kell csinálni, hogy "megcáfolhatatlan" számokkal alá tudja támasztani az elvárt végeredményt. De még egyetlen épkézláb ötletet nem láttunk tőle, hogy hogyan működhetnének hatékonyabban ezek a vonalak.
Nem vagyok senkinek a védőügyvéde, de hagytam pár hétig a témát, hátha addig lecsillapodnak a kedélyek...
Egy mérnök azt a feladatot fogja elvégezni amit rábíztak. Ha azt a feladatot kapta volna, hogy hatékonyság növelő javaslatokat tegyen annak állt volna neki, de ezt senki nem kérte tőle, se mástól. Hatékonyság növelő, fejlesztési ötletekkel tele vannak az egyetemi könyvtárak. Egy mérnök utoljára akkor foglalkozik ilyennel "hivatalból" amikor a diplomamunkáját írja (illetve van aki hobbyból utána is).
Ha neked azt mondják, hogy bizonyítsd be, hogy a Föld gömbölyű (na jó geoid), akkor azt kezded el elemezni, milyen praktikus és hasznos lenne, ha banán alakú lenne? (copy by Gyaloggalopp)
Ha így folytatjátok, és nem néztek picit se a dolgok mögé azt fogjátok szidni pár év múlva aki az első síncsavart felszedi, vagy azt aki hagyta idáig jutni a dolgokat?