Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Színházhoz szólván a héten csütörtökön lenne lehetőségem házi főpróbára menni az Örkénybe, Molnár Ferenc darabja,A hattyú lenne a megnézendő. Nagyon szeretem a Molnár Ferenc színműveket, mégis nagyon gondolkodom, hogy elmenjek-e.... Alapvetően lustadög vagyok, nem tudom aznap milyen lábbal kelek, milyen lesz az időjárás este 10 fele,amikor hazafelé tartanék.... Viszont jó a szereposztás (Mácsai, Für, Tenki Réka, Csákányi Eszter stb.)
Én nem vagyok facebook-n, de néhány oldalt azért több-kevesebb rendszerességgel nézegetek, ilyen Dragomán György és Szabó T. Anna oldala is. Kedvelem őket, szimpatikus pár, mindig jók és elgondolkodtatók a facebook-os bejegyzéseik. Dragomán Györgytől olvastam is (A fehér király), Szabó T. Annától csak itt-ott néhány sort.
Majd' elfelejtettem, időközben voltam egy Dragomán György - Szabó T. Anna író olvasó találkozón is. Szokatlan volt, hogy mint házastársak, alkotótársak beszélgettek a közönség előtt, már már fesztelenül. Egymás történeteit elmondatva, és az a tipikus, kb "Gyuri emlékszel, amikor ezt meg ezt lehúzattam vagy kihúzattam a szövegből és te megsértődtél... " :). Ami pl nekem rokonszenves volt, hogy a mai napig is felolvasnak egymásnak.
Pár éve úgy döntöttem, hogy kihagyom az életemből Goldoni darabjait, és úgy többnyire a 18. századi vagy környéki nevettetőket, untam és csalódás volt, porosnak éreztem. Épp ezért nagyon megörültem, amikor a Thália repertoárjában megláttam A két úr szolgája modern feldolgozását A főnök meg én meg a főnök címmel, Molnár Piroska és Vida Péter főszereplésével, és mellette sem kisebb színészekkel, mint pl Pindroch Csaba, Tamási Zoltán (kedvencem!).
A történetet teljesen mai körülmények helyezte a rendező, Molnár Piroska a maffiafőnök szerepében mint Leona mama, Truffaldino-t, a szolgát pizzafutár bőrébe bújtatta, a csetlés botlás így sem maradt el, már az első kiszállítás alkalmával összetöri a konkurens maffiafőnök Ferrariját, csak hogy induljanak a bonyodalmak, gyilkosságok, zsarolások, félreértések, szerelem, megcsalás, kúráló termálvíz, mint a vakság gyógyítója, szinte semmi sem hiányzott, volt facebook profil, meg like, meg jó hangulat, sok nevetéssel. Pazar, már már teátrális, eltúlzott jelmezek, mintha ez kiegészítette volna a játékon túl a díszletek hiányát. Nagyszerű volt :)
Még négy előadásra van jegyem az elkövetkező bő másfél hónapon belül.
Hétfőn színházba mentem. A Zenthe Ferenc színház vendégjátéka volt a Csepeli Művelődési Házban, Függöny fél! avagy Ugyanaz hátulról címmel. Az angol szerző Michael Frayn. Szórakoztató bohózatnak indult, az a fajta helyzetkomikum volt, amit a húszas-harmincas évek magyar kabarészerzői olyan jól kiaknáztak. Ezek szerint egy állítólagosan üresen álló házban ott marad a házvezetőnő, majd betoppan egy ingatlanügynök, csinos ügyfelével. Elvileg a házat akarják megnézni, de egyéb programjuk is akad mellé. Aztán vissazérkezik a házigazda a nejével, majd egy betörő is bemászik az ablakon. A kínálkozó humorforrásokat alaposan kihasználja a szerző. A második felvonásban kicsit leül a cselekmény, a harmadikban megint felpörög.
A közönség nagy nevetéssel honorálta a teljesítményt. Sajnos, nem jó vége lett, mert a nézőtéren elájult valaki, mentőket kellett hívni.
Ettől eltekintve jó előadás, remek színészek, érdemes volt megnéznem.
Érdemes volt megnézni, az az igazság nem saját ötlet volt, így meg különösen értékeltem. Semmi rémisztő, ijesztő, riasztó bármi visszatetsző nem volt, nem éreztem, hogy úristen, hol vagyok, múmiák csontvázak között. Hatalmas a kiállítás tere, simán el lehet tölteni 2 - 2 és fél órát észrevétlenül.
Az első teremben az orvostudomány történetével lehet megismerkedni - volt egy kis de ja vu érzésem, talán 2 éve voltam a SOM-ban, ahol ugyanígy számba vették a történeti korokat és az orvoslási lehetőségeket. A figyelmemet igen megragadta az agy lékelése (vagy valami ehhez hasonlatos), amit elsősorban nőkön végeztek, mint tudjuk, a hisztéria és skizofrénia kezelésére. Rémes. T. Wiiliams húgán is elvégezték ezt az akkor bevett műtétet - maradandó károsodással - , amit nem bocsájtott meg a szülőknek.
Az hozzá tartozik a lelkesedésemhez, hogy amikor leérkeztünk a pincébe, épp akkor indult egy kis csoport vezetése, amihez csatlakoztunk. Így sokkal többet kaptunk, mint ha csak nézem a kiállított preparátumokat, metszeteket, meg hozzáolvasom az írott anyagot.
Sote hallgató tartotta a "tárlat" vezetést, és rendkívül érdekesen magyarázott, mutogatott. Nem győztem nyújtogatni a nyakam, semmiről nem akartam lemaradni.
Ami megdöbbentett, még az elején felhívta a figyelmet a lány, minden eredeti az elszíneződéstől eltekintve, amit a tartósító anyagok okoztak az izomzaton. Mindenki még életében ajánlotta fel testét, szerveit a tudomány szolgálatába.
Nem véletlen, hogy Vas és Radnóti jó barátok voltak! Egyébként a fiatal Hegedűs Géza is öreg nagybátyjaként emlegette Aranyt, Benedek István is megírta az Aranyketrecben, hogy az ő rendelőjében is a botos és kalapos Arany fénykép lógott.
Márciusban hasonló program lesz a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Ez a hely számomra kissé nehezen közelíthető meg, de lehet, hogy erőt veszek magamon.
Nagyon jópofa volt, hogy amikor megvettem a múzeumi belépőt, okoltam az előttem lévőktől, és így szóltam: Egy Aranyat kérek!
Jó kis program lehetett ! Én valahol olvastam arról, hogy valakik (nem tudtam megjegyezni, kik) olyan Arany-emlékezést csináln(t)ak, ahol a verseket pont olyan korú színész adta elő, mint ahány éves a költő volt,amikor a mű született. Ez is érdekes válogatási szempont lehet.
A Vas István-anekdotához: Valami hasonló szerepel Radnótinál is, azt hiszem talán a naplóban említi,hogy a szobája falán egy kevésbé ismert Arany portré van, és sokat rákérdeznek: rokon? És Radnóti is hasonlóképp válaszol,mint Vas István.
Ma délelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban Arany János verseiből adtak elő. Tízkor kezdődött, valamivel ez előtt értem oda, és meglepődtem, mert a pénztárig hosszú sort kellett kiállnom, de gyorsan haladtunk. A teremben nyolcvan körül volt a létszám. Az, hogy egy nyugdíjasoknak hirdetett rendezvényen ők vettek részt, nem lepett meg, de azon mindig csodálkozom, hogy a kulturális rendezvényeken milyen kevés a férfiak száma. De ezen nem nagyon lehet változtatni, úgyhogy belenyugszom.
Stílszerűen szintén idősebb versmondók szerepeltek, méghozzá jól. Örültem, hogy sok olyan vers is elhangzott, amiket kedvelek, de ritkán idézik őket. Volt néhány gyakoribb is, mint pl. az Epilógus, vagy a Tölgyek alatt, ezeket jó volt újra hallgatni.
Meglepődtem, nem is kicsit, amikor az Arany János év kurátora elmondta, hogy Aranynak még nem minden műve jelent meg kritikai kiadásban.
Nem készült el a nagykőrösi, illetve nagyszalontai emlékhely sem, de bízom abban, hogy ha kész lesz, akkor nem valami összecsapott építmény születik.
Egyébként készültem, mert már egy hete hallgatom a tévében Hegedűs Gézát, aki erről a témáról beszélt.
Még megemlítem, hogy időnként egy-két perces prózai szövegeket is beolvastak, ebből a kedvencem Vas Istváné volt. Ő azt írt, hogy Arany öregkori fényképe állt az íróasztalán. Egy tájékozatlan takarítónő megkérdezte, ő-e a nagyapja? Rájött, hogy bizonyos értelemben valóban az.
Kíváncsi vagyok a benyomásaidra, mindenképp írd meg.
Én így 8 év távlatából arra emlékszem,hogy érdemes volt megnézni, számomra nem is volt túl ijesztő. Valahogy ez a plasztinációs eljárás számomra elveszi a holttestekből a holt-jelleget.
A kiállított preparátumok egyike-másika is hátborzongató, a jegyárak pedig rémisztőek. Nem én vagyok dr. Csont, és már nem is leszek. Viszont elismerem, hogy érdekes lehet.
Igen, hallottam, hogy volt, de akkor sajnos nem láttam. Engem is a kíváncsiság visz; azt hallottam, hogy orvostanhallgatók segítenek az eligazodásban, lehet kérdezni, magyaráznak, ha igénylik a látogatók. Én biztosan fogom.
Ez a kiállítás (vagy nagyon hasonló !) már járt Budapesten, 2008-ban,akkor is a Király utcában volt. Én akkor megnéztem, kiváncsi voltam, mivel a munkám orvosi területhez kapcsolódó, érdekelt. Másodjára már nem nézném meg, de egyszer megérte látni, tanulságos, felemelő és riasztó volt egyszerre. Nekem szembe tűnt most a plakát,csodálkoztam is,hogy még egyszer lesz ilyen.
Az ollókról jutott eszembe, a Vár tövében, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum - SOM - (lehet, hogy korábban már említettem), szintén érdekes gyűjtemény. Van egy emlékszoba Semmelweis tárgyaival, bútoraival; korabeli gyógyászati, orvoslási, műtő eszközök, pl lábbal hajtós fogorvosi fúrógép (itt az állkapcsomhoz kaptam emlékszem), meg külön a városi és vidéki ember számára fogó-húzószerszámok egész hada, a fejlődés nyomon követhető.
Aztán rajzon a lobotómiát is megismerhettük, illetve az ehhez használt eszközből is ki van állítva néhány darab.
Rengeteg sokféle csontfűrész, vágó daraboló eszköz, patika.
A múzeumlátogatás után rájöttem, hogy könnyen eljuthatok egy olyan kiállításra, ami szintén érdekelt. Egy aukciósházban ollókiállítás volt, ami elég érdekesen hangzott. Megérkezve körülnéztem, az engem érdeklő kiállítás egy külön szobában volt, szépen elrendezve, magyarázó feliratokkal ellátva. Érdekes véletlen, hogy az egyik képen olyan ollót láttam, amit Kínában készítettek, ezerötszáz évvel ezelőtt.
A kiállított ollók ügyesen voltak csoportosítva. Sosem hittem volna, hogy ennyiféle-fajta létezett és létezik! Ért néhány meglepetés, például az, hogy a sziluett képeket olyan másfél araszos ollóval vágták ki, nem is értem, hogy boldogultak vele, de a jelek szerint nagyon is jól.
Azért a birkanyírót elég jól felismertem. A mellékelt festményen éppen birkát nyírtak, és az ott álló lány már fonta is, nehogy félreértsük a helyzetet. Nem sokat értek hozzá, de gyanítom, hogy ennyire azért nem volt egyszerű a feldolgozás.
Láttam olyat is, ami valami vizimadarat ábrázolt, ennek ellenére használható volt.
Két csodálatos varrókészletet is találtam, csinos kis dobozban két tűtartó tok, egy gyűszű, egy olló, és egy takaros kis ezüstkés volt, ez utóbbit talán fércszedésre használták. Sosem szerettem varrni, nem is értek hozzá, de ezekkel talán megpróbáltam volna.
Ha már ott voltam, akkor nézegettem még egy ideig. Találtam is egy szép babát. Úgy egy méter magasságú volt, csodás ruhát és aranykoronát hordott. Jóformán csak a keze meg az arca látszott, ez utóbbi kissé együgyűnek tűnt. Valahogy nem hinném, hogy gyerekjátéknak szánták. Hosszan gyönyörködtem egy 12 személyes ezüst étkészletben, itt is volt egy kedvencem, 12 darab aprócska sótartó, mindenkinek egy-egy jutott.
Aztán megnéztem egy festményt, ami a tárgyilagos Kucsmás férfi címet viselte, de én ilyennek képzeltem Dózsa Györgyöt. Tovább nem nézdegéltem, sok lett volna egyszerre.
Hazaérkezve azon kaptam magam, hogy a Keresd meg a tűt… kezdetű gyerekdalt dudorászom.
Szerencsére a Postamúzeum és a Hopp Ferenc múzeum ötperces sétára vannak egymástól, úgyhogy akár kettőt is lehet látogatni.
Edericsen még nem jártam, de bevallom, idegenkedem a kitömött állatfejektől. Határozottan úgy érzem, az üvegszemek súlyosan szemrehányó tekintettel bámulnak rám. Szécsényben stílszerűen Széchenyi Zsigmond trófeái voltak kiállítva, húsz perc után menekültem. A koponyák ellen nincs kifogásom vagy csak alig.
Most néztem milyen régen írtam ide, el is szégyelltem magam, mert fontos ez a topik.
Szívesen és örömmel olvasom az élménybeszámolókat, a Postamúzeumot fel is jegyeztem, egy pesti sétánál szeretném majd útba ejteni, ahogy a kelet-ázsiai múzeumot sem láttam még, és jó, hogy még egy rakás felfedezésre váró hely van a mi fővárosunkban is. Ehhez hasonlóval a Balatonedericsben látott Afrika múzeumban találkoztam, kis állatfarmmal kiegészítve
Az idegen vezetést is szeretem, nekem megéri az a kis kellemetlenség, hogy sokan vagyunk együtt és haladni kell a csoporttal, viszont cserébe plusz információkat, érdekes dolgokat hallani.
Dmmddm, az a szentendrei kirándulás is hangulatos lehetett.
Az utóbbi hetekben filmvetítéseken voltam, ahol az alkotók is megjelentek. Ilyen volt a Hentes, a k@rva és a félszemű. Nem is annyira a film nyűgözött le, hanem amikor a vetítés végén megjelent Hegedűs D. Géza, mínusz harminc kilóval a szerephez képest és ahogyan testközelből láttam hallottam, illetve némi betekintés a film készítés kulisszáiba, ezek jobban érdekelnek sok esetben, mint maga a film.
Én sem vagyok túlzottan járatos a keleti kultúrákban, de gyönyörködni azért tudok benne. Csoport voltunk, ezért kértünk és kaptunk is vezetést, ezért hallhattunk jó egynéhány érdekességet.
Néha ezekkel az élményeiddel nagyon régi, elfeledettnek hitt dolgokat idézel fel bennem: Most pl. azt,hogy általános iskolás koromban jártam ebben a múzeumban, de nem sok minden maradt meg, leginkább a különös kapubejárata (?) dereng. Meg is néztem rögtön a gugli segítségével. Jó ötletet adtál, hogy hova lehet elmenni helybenturistáskodni:) Bár éntőlem távol áll a keleti gondolkodásmód és kultúra, azért az érdeklődés szintjén szívesen nézek ilyesmit is.
A mai délelőtt egy nyugdíjasklub tagjaként látogatást tettem a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumban. Nem is bántam meg, hogy a kellemetlen, nyirkos idő ellenére odamentem. A múzeum elég kicsi, hiszen eredetileg Hopp Ferenc háza volt, ő ajándékozta az államnak azzal a céllal, hogy ott állítsák ki a gyűjteményét. No, ezt nevezem én hazafiságnak, nem a szónoklást! Egyébként elgondolkodtam, mennyi színes és érdekes egyéniség volt a történelemben.
A kiállítás most az 1920-as évek Sanghaját próbálta felidézni. Óhatatlanul beugrott az Indiana Jones film egyik-másik jelenete. A húszas évek Sanghaja valóban a multikulti városa volt, nekem viszont jobban tetszettek a régebbi tárgyak. A személyes kedvencem egy kétszáz éves japán Buddha-szobor volt, háromszor visszamentem megnézni, olyan nyugalmat árasztott. Az ajándékboltban megvettem hűtőmágnes formában, de így valahogy nem az igazi.
A másik kedvencem a nyolc kínai halhatatlant ábrázoló képsorozat. Olyan emberien derűsek és kedvesek az ott szereplő öregurak, és szemlátomást remekül érzik magukat. Az egyiküket bronzszobor formájában láttam viszont, öszvérháton ült, és szintén derűsen mosolygott.
A bemutatott ruhák közül legjobban az estélyi táskák tetszettek, bármelyik menő lenne mostanság is.
Ami meglepett: egy szobában néhány olyan kép és szobor szerepelt, ami a keleti művészet hatását mutatta a magyar alkotókra. Ebből nem mindegyik tetszett, de ami tetszett, az nagyon. Ilyen volt Kövesházi-Kalmár Ágnes: Lélegzőtánc című gipszből készült szobra, mellette egy fénykép, ami ugyanazt a táncmozdulatot ábrázolta.
Tetszett még egy kerámiaszobor is, Mokry-Mészáros Dezső: Batu kán című alkotása. Furán sematizált, de ennek ellenére vagy éppen ezért elég ijesztő lett.
Úgyhogy sikerült egy újabb kis gyöngyszemet felfedezni!
