Bocs, de a régi buszállomás helyét csak el tudják adni, akkor meg az hoz bevételt, nem?
Amúgy mi kerülne egymilliárdba a projekten? Ha kevésm a pénz, akkor a kisvasútnak csak a helyét készítsék elő, és halasszák el a behozatalát! A buszállomás meg mondjuk 8-10 kocsiállás és ugyanennyi leálló megépítése némi tetővel, ez azért nem olyan szörnyű összeg. Kiszolgálóépületnek meg a vasútállomással érdemes közösködnie. Mátészalkán is megcsinálták ezt! Mellé kell építeni egy kis kereskedelmi blokkot, ami meg szinté hoz egy kis bevételt, és kész! Így már nem is olyan iszonyat sok.
Kormányzati pénz (Széchenyi terv vagy mi a neve) vagy EU-s pénz nem jöhet szóba?
Miért nem lesz semmi? Az ilyesmi abszoút érthetetlen.
Azért nem lesz, mert becsődölt. Amikor ott voltam 2007 őszén már akkor is lehetett látni, hogy krva nagy gáz van, Gyöngyös kategóriájú helyeken meg egyenesen kurvanagygáz, nem ilyen problémáik lesznek hamarosan az ott élőknek még akkor sem, ha akkor még igyekeztek vigyorogni az akasztófa árnyékában. De azért lehetett látni, hogy érzik a vesztüket. Persze az emberek többsége ilyenkor viselkedik a legirracionálisabban.
Most megnéztem, egy 2009 - es cikket találtam róla, a térkép szerint még a régi helyén van az autóbusz állomás. Képviselőtestület elfogadta az áttelepítést, de 2009 - ben már lehetett sejteni, hogy az összes ilyen nagy átalakítás bedől. 4 - es metrónál Gusztáv lelépett, Szegeden nemhogy tram-train nem lesz Makóra, de egy egyszerű vonalhosszabítás/felújítás is harckocsiárokhoz hasonlít és nem villamosvonalra, Debrecenben és Miskolcon még a közbeszerzést sem sikerült befejezni, Pécsen meg el sem kezdték a Transohrt. Egyszer megigérték, aztán annyiban maradt. Akkor most Gyöngyösön 1 milliárdot elköltenének ilyesmire? Nem valószínű.
Egy Gyöngyös nagyságú településen, ha nem viszed be a központba, akkor tökmindegy,
Én is ezt mondom. A központban kell lennie, különben a kutya nem megy ki az állomásra.
A vasútállomás 1,2 km re van központtól, simán legyalogolható kb 10-15 perc alatt.
Hát igen, csak az utasok többsége nem gyalogolni akar, hanem oda akar érni. Van egy forgalmas buszmegálló a lakótelepen, az messzebb van, a bevásárlóközpont meg még messzebb, nem mindenki a központba megy.
ill Miskolc Gyöngyös járatpár közül az egyik meg is bukott, azt amit a gyöngyösi Volán közlekedtetett.
Ezen semmi csodálkozni való nincs. A vicinálisok mellett az egyik legerősebb érv a Mátra Volán.
miközben a buszokon egymást tapossák sokszor az emberek.
Venni kell buszt.
Kár lenne érte. A gyöngyösi MÁV pénztárban elég messzire adnak el jegyeket , ez is mutatja akár a Dunántúlra akár Nyíregyházára is vesznek jegyet.
Tegyük fel, hogy Nyíregyházán van valami, amiért odamennek az emberek. Még ez sem jelentené, hogy megéri fenntartani a vasúti közlekedést, de ebből az "akár" - ból számomra az derül ki, hogy kivételes esetben vesznek Nyíregyházára jegyet. Mondjuk hetente egyet.
Nem önmagában a 13 km szakaszt hanem a kieső fővonali bevételeket is illene számba venni, így több kár okoz a bezárás mint hasznot.
Engem az zavart ebben az egészben, hogy a mozdony ott állt Gyöngyösön több kocsival, haszna meg nem volt. Lehetett volna más, értelmes feladatot is találni egy V43 - nak. Esetleg a kocsiknak is. Bz - vel még lehetne járni arra, az úgy sem jó másra.
Legalább a gyönygyösieknek ne magyarázd már el 300 km-ről, hogy nekik mi a jó, mert Te jobban tudod, mint ők maguk.........................:-)))
Gyönygyösön azért is, és még másért is buszoznak mert a buszállomás elhelyezkedése miatt pont nem kell az utasok egy vagy nagyobb részének pluszban még helyijáratoznia ha busszal megérkezett.
Nyugodtan kivihető, kitelepíthető a buszállomás Gyöngyösön, Debrecenben vagy bárhol a vasútállomás mellé (úgyis divat szó most intermodalitás) csak azt érik el, hogy a mostani utasok egy része se buszos utas nem lesz többet se vasúti utas.
Minden közlekedési társaság (polgármester) mely utasellenes lépéseket hoz, utast veszít.
Van ahol ez nem különösebben gond, mert az utasoktól szedett bevétel a teljes bevételi struktúrában csekély.
Van ahol ez a tétel 60% vagy több, ott már ez komoly gondot okozhat.
Miért nem lesz semmi? Az ilyesmi abszoút érthetetlen. Túl jó helyen van az a buszállomás ahhoz, hogy a telket ne adhassák el más célra!
Amúgy meg nem tökmindegy, hogy hol van az állomás? Egy Gyöngyös nagyságú településen, ha nem viszed be a központba, akkor tökmindegy, mert mindenképpen helyijáratozni vagy bicajozni kell sok esetben!
Egyszerűen csak a vasútra hordó helyijáratot kell csinálni olyan tarifával, hogy a vonattal ingázóknak is megérje.
Tegyük hozzá, hogy abban azért hatalmas potenciál van, hogy a lakosság nagyja képtelen különbséget tenni a valóság és a saját álmai között. Mert így lehet álmokat árulni, nagy tételben, sok pénzért/hatalomért.
Ha jól emlékszem az IP Bzmotjában 36 hely van,a mellék valamivel több.
A példa így folytatódott:
"A buszban ami majd 100%-ban párhuzamos van 40-44 ülőhely."
Lehet, hogy a buszban, ami majd 100%-ban párhuzamos, szintén nem 40-44 ülőhely van, hanem csak 39 és fél. A példa szempontjából holtmindegy. (Egy ehhez képest egészen másik szempontból, a vasútüzemeltetés szempontjából persze valóban nem mindegy, hogy 36, vagy más, mert például abból hosszabb távon komoly pénzek lesznek vagy nem lesznek, ha egy önkormányzat a KIRÁNDULÁS Vasúti Szolgáltató Nyrt.-től 36 vagy 42 ülőhelyet rendel, miközben az üzemeltetett járműben mondjuk 41 ülőhely van egységenként.)
1/ az uránércből úgy lesz villamos áram, hogy egy atomerőmű kell hozzá. A sötétzöldek tiltakozását már nem is említeném, de enélkül is több 10 év egy ilyen felépítése.
2/ ha olyan nagy a készlet, miért szűnt meg a bányászat és miért importáljuk? Mert úgy olcsóbb. Csak a "készlet" nem sokat jelent.
Mivel vonatkm korlátozás van, a MÁV-START nem tud sem a mellékvonalakon a kétórás követés alá menni, sem a fővonalakon a különböző célpontok megközelítésére kis kapacitású közvetlen vonatokat indítani. Kénytelen a 6-7 kocsis gyorsokra építkezni, mert mást nem szabad neki.
magam is kiváncsi lennék, hol bukik el az ügy. a vonalon dolgozók összeírtak pár javaslatot (hogy elérhető lenne a káli kereszt, ill. igény volna a salgótarjánig való felmenetre - erre a kettőre emlékszem, de volt pár apróság még) ezt el is juttatták a "központba". a megszüntetés mondjuk egycsapásra megoldotta ezen problémákat.
a második bekezdéseddel maximálisan egyetértek. egy példa: az itt közlekedő egyik motorkocsi oly mértékben volt mocskos, mintha egy ócskavastelepen hentergették volna végig hóolvadáskor. az ablakokon rozsdaréteg képezett bevonatot, a személyzet szerint "ezer éve" nem látott mosót a gép. ez az ótvarbaszáradt rettenet akkor sem csábít utazásra (neadj isten a buszról átszokásra) ha a pógár háza előtt van a vasútállomás.
És talán "tiltott, határozottan tiltott" volt annak az 5 pár Bz-nek oda felmenni?
Azt próbálom írni, hogy addig ne szidja senki - folyamatosan - a többi közlekedési ágat (közútlobbi) és kívánjon - nem létező - milliárdokat Desirora, madzag kihúzásra, TramTrainre, amíg a saját háza táján alapvető problémák vannak, és alapvető, nem "svájci összegeket" igénylő intézkedéseket sem hoznak meg (takarítás, fűtés, pontosság, tömeg esetén pluszkocsi, menetrend, csatlakozás, értelmes esetben átszállásmentesség, stb.)
csak nagyon halkan kisterenyéhez, salgótarjánhoz...
volt egy kisterenye - kál-kápolna vicinális. ahol a bézé kisterenyéig közlekedett. nem ment fel salgótarjánig, hiába szerették volna sokan, hiába fért volna bele a forgalomba, nem... kisterenyén ketyeget az óra is, a bézé is, rajta vezér, jegyvizsgáló. órákon át.
nem "svájci összegekbe" került volna, hanem forintokba. a káli kétperces csatlakozást lekésető menetrendől már ne is beszéljünk.
ez volt A rögvalóság. de fogjuk "svájcra" tegyünk sok szmájlit, kacsintsunk össze cinkosan :-))))))))))))))))))))))))))))))))
Senki sem hülye, mindenki abban a tyúkólban küzd, amit a sors rárótt, és azokkal az eszközökkel, amelyek az adott tyúkólban elérhetők. A svájci tyúkólban bizonyos eszközök adottak, a magyar tyúkólban nem.
-------------------------------------------
Idáig stimmel.
De.
Ebben a topikban és még sok másikban az a divat, hogy Kisterenyének vagy Salgótarjánnak is feltételezi a svájci jövedelmet.
Meg a MÁV-nak is.
Jaaaa, hogy nincs olyan ?
Az (a valóság) sohasem érdekelte az álmodókat.
Legyen.
A bezzegelők sohasem a valóságból indulnak ki hanem álmaikból.
Jön egy jótündér (mint a kisgyerek álmaiban) és ad.
Csak úgy.
Mert a jótündérek olyanok, hogy adnak ha vmi jódologra gondolok de a jódolog megvalósításához nincsenek forrásaim.
Az itteni majd 37.000 hozzászólásból biztosan van 1000 vagy több .......Bezzeg Svájcban.........című.........................:-)))
Rögvalóság Magyarország 2011.
Én így szeretlek.
Sok még az iskolák dolga mire a nagykorúakból (18-88 év között) felnőttet képeznek.
Biztos a svájciak a hülyék, hogy a másfél Bézé méretű kis motorkocsik is mind pantográffal nyerik a gázolajat a mellékvonalaikon!
Senki sem hülye, mindenki abban a tyúkólban küzd, amit a sors rárótt, és azokkal az eszközökkel, amelyek az adott tyúkólban elérhetők. A svájci tyúkólban bizonyos eszközök adottak, a magyar tyúkólban nem. A magyar tyúkólból elméletileg lehet svájci tyúkólat csinálni, csakhogy amíg az elmélet nem válik gyakorlattá, addig merőben felesleges arról álmodozni, hogy mi lenne, ha svájci tyúkól lenne. A KIRÁNDULÁS Vasúti Szolgáltató Nyrt. is igen hamar szaladhatna a csődbiztosért, ha a költségvetését és a céljait az álmai szerint alakítaná.
Biztos a svájciak a hülyék hogy ott egy tanár nem 500 Eurot keres nettó....
Biztos a svájciak a hülyék hogy fúrtak egy 60 km hosszú alagutat 15 mrd EUR-ért.
Biztos a svájciak a hülyék hogy mindenkinek 2 kocsija van és nem Suzuki. Te miért nem veszel 2 jó kocsit holnap? A svájciak is vesznek. Biztos hülyék :))))))