Egyelőre én még nem vettem észre semmilyen hanyatlást Nicko játékában sem koncerten sem lemezen ami arra utalna hogy fáradna. Egyébként ha mégsem bírná ő vagy bármelyikük a jelenlegi tempót, max. annyit változtatnának hogy kevesebb állomásból álló, rövidebb turnékat csinálnának.
Másfelől Nicko van annyira rutinos dobos, hogy le tudja egyszerűsíteni a dobtémákat úgy hogy neki sokkal könnyebb eljátszani, de a közönségből senki sem veszi észre a változást. Valamelyik "Drum Clinic" videón beszélt erről és mutatott is példákat. Szerintem hatvanévesen is simán végig fog dobolni egy kétórás programot.
Nekem a Piece zeneileg a kedvenc lemezem, de hangzásilag a Numbert jobban szeretem. Tiszta, nagyon erőteljes hangzású anyag, a basszusgitár és a dobok ütnek nagyon, a ritmusgitároknak pedig még nincs az az igazi '80-as évekbeli metalzúzda hangzása mint pl. a Powerslave-nél, hanem valahogy elegánsabban, könnyedebben szólnak - mégis nagyon erőteljesen.
A Piece hangzásával kapcsolatban én is Nicko dobhangzásával vagyok leginkább elégedetlen, a lábdob nagyon el van dugva. Itt azért hallható hogy mit művel: "The Trooper" dobsáv
Érdekes így magában meghallgatni: én azt kicsit meglepődtem, azt hittem tisztábban játszik, picit zavaros néhány helyen. Ez nem negatív kritika, csak egyszerűen másnak képzeltem, és most meglepődtem hogy mi az amit valóban hallani lehet a lemezen. :)) Kár hogy nincs fent a neten minden Maiden szám ilyen formában...
:)))))))))) igen, nem maradt más választás, csak még nem tudom, hogy Japánból, vagy Angliából:))
Hiába, már öregszem, kis naívként azt gondoltam, hogy a Limited Edisőnre:) kéne kaparnom, a Standard bőven lesz, merthogy az volt tervben, de szintén lecsúsztam.
Én is csak titokban hallgattam bele a netes verzióba, szintén meg akartam adni a módját.
Vélemény majd később, de abszolút pozitív lesz:)))
egyébként nekem a fémdobozos van meg, de tényleg nagyon kis buta kinézete van. 100% hogy megveszem a normált is. eredetileg azt vettem volna, csak már elfogyott, így elég meggyőző érv volt... és mivel mindenképpen már hallgatni akartam a megjelenés napján az albumot, így megvettem. (direkt távol tartottam magam a korábbi kiszivárogtatott letöltésektől)
a fémdobozosban a lemez nyomása úgy néz ki, mint valami mese cd. :)
a véleményem meg az az új albumról, hogy szerintem továbbra is zseniálisan tudják variálni a már megszokott, kicsit félig már hallott témákat, amit esetleg tovább bontottak, tovább variáltak. hát igen, ők az iron maiden...
Szerintem egyáltalán nem vékony a gitár Seveth Son lemezen. Az egyik legjobban szóló lemezük. Persze elég egyedi hangzása van ennek is, mint a legtöbbnek.
Lehet, hogy nem fogalmaztam jól, de szerintem ugyanazt mondjuk:)
Épp hogy Steve akarta továbbra is a kitaposott ösvényt, Adrian viszont nem volt már teljes mértékben elkötelezett.
Valószínűleg valóban csömöre lett. De csak a járt útból, nem a zenéből, hisz elég hamar jött a Silver and Gold.
Steve semmi esetre sem rakta ki, hanem max megerősíthette Adrian-ban a szándékot a távozásra.
Nem tudom, hogyan születnek az albumok, de az irány már biztos nagyjából kiszámítható volt - azaz minden marad a régiben-, hisz Adrian-nek dala is van No prayer-en:)
Amúgy szerintem is zseniális a Somewhere és Seventh Son album.
Nálam ugyan hajszállal a Number-Piece-Power viszi a pálmát, igaz, apró hajszállal:)
Ha belegondolok, tényleg iszonyú 7 évet produkáltak 82-től 88-ig.
5 tökéletes album, mégis mind más.
Azért Martin Birch is egy Isten volt:)
A Somewhere hangzása állati egyedi és nagyon jó, de szerinted a Seventh Son-on nem túl vékonyak a gitárok, meg mintha kicsit háttérben szólnának?
Skacok, hol kapom meg az új album nyugat-európai teljes bookletes, de nem fémdobozos verzióját? Multiknál csak a lebutított van (ez nem diszkrimináció?), CD Pincében pont kifogytak belőle (csak a konzervdobozos volt), mikor ott jártam, egyelőre itt tartok.
nekem a Powerslave/Live After Death a csúcspont. sztem akkor voltak a legnagyobbak. emlékszem metal hammer szavazás vagy mi 85ben majd minden kategóriában elsők
hát ez ízlés kérdése, persze. nekem a dob és basszus hangzás a piece-en pont hogy etalon:))) de értem amit mondasz egyébként. egyébként tényleg mit tesz a hangzás, megvan a Charlotte the Harlot 88-as verziója? Seventh Son-os hangzás, Bruce-al stúdióban. Ugyanez a Prowler-re is. Volt hogy tetszett, mert a Seventh Son-t is szeretem, de ugyanakkor az eredeti feelinget tönkretették.
Ja, nem is mondom egyértelműen rossz hangzásúnak a Piece-t, de szerintem voltak még gyermekbetegségei. Pl. NIcko dobtémái nem igazán jönnek át, mert ott még nem nagyon tudtak mit kezdeni az egylábdobos gallopokkal és hasonlóakkal. Nem is hallatszik, hogy csinálja, pedig igen. A Where Eaglesben is ki vannak ütve lábon a triolák, ami szintén nem jön ki. Amúgy persze a Where Eagles valóban tök jó ezzel a sounddal. Szóval át kellett állni Nicko teljesen eltérő dobtechnikájára és soundjára, ami nem ment azonnal.
Összképileg meg a Steel Life, vagy To Tame pl. lényegesen jobban szól egy Somewhere-esebb, Seventh Son-osabb sounddal. Ezek a dalok sokkal kevesebbet mutattak magukból így, mint ami amúgy bennük van. Persze még így is tök jók.
Ezt én is pontosan így látom. Láttam egy interjút velük, mikor a riporter kirakta az összes lemezüket az asztalra , és kérte őket, hogy válasszák ki, melyik volt a csúcspont. Hát a Seventh Son-t fogdozták bőszen, majd a végén kiegyeztek a numberben, hogy ne legyen vita . :) A csúcs albumok számomra holtversenyben a Somewhere- Seventh Son páros, ezt követi a Number és a Powerslave. Érdekes, hogy a Somewhere- Seventh Son időszakban teljesen más utakat jártak a hangszerek és erősítők terén. 85-ig marshall erősítőket használtak, Dave Fender gitárokat, Adrian meg Lado és Gibson gityókat. 86-tól 88-ig Somewhere- Seventh időszakban tranzisztoros Gallien Krueger erősítőket, Dave egy custom ESP straton nyomta (meg a híres HSH fenderen), Adrian meg custom Jackson stratocastereken. Az egyikben beépített roland gitárszintetizátor volt. A no prayernél aztán visszajöttek a marshallok meg a fenderek, csak 2008-tól használ Adrian ismét Jacksonokat is. Nagyon jót tett ez a kísérletezgetés a cuccokkal, nem is értem, hogy az utóbbi albumokon miért nem próbáltak ki más soundokat is.
Még a Hooks in You-t Adrian írta,az egy nyersebb téma, mondjuk a kevésbé jók közül. Én is úgy tudom hogy Adrian-nak egyszerűen elege lett. Már a Seventh Son turnén is rosszul érezte magát, ezt úgy fejezte ki hogy egyfolytában elégedetlen volt a gitárhangzásával, sokat soundcheck-elt, panaszkodott. Egyébként a No Prayer nagy törés volt nekik, de főleg az USA-ban, ugyanakkor az USA eladások már a Seventh Son környékén kezdtek apadni, ott egyszerűen más trendek indultak be a 80-as évek második felében.
Érdekes például nekem a Piece hangzása a legjobb a korai lemezek közül, nyers, tiszta. Egy Where Eagles Dare-t nem is tudok más hangzással elképzelni. A Seventh Son volt a max amit hangzásból anno ki lehetett hozni a 80-as évek végén. Szénné csiszolták, szerintem pont emiatt akartak visszatérni egy nyersebb hangzásvilághoz utána, ami jó ötlet volt, csak nem egy ezeréves mobilstúdióval kellett volna felvenni a No Prayert. Ebben anno azért Martin is benne volt, lehet már a közelgő nyugdíjra koncentrált...Fear-re jobban készültek, ott már Steve újonnan épített házistúdiója szól, nekem anno tetszett az a hangzás, megpróbálták egy picit 90-es évekre is modernizálni. Emlékszem a dupla bakelitet hallgattam, és állatul szólt. Arról nekem még a From Here to Eternity is tetszett:) TFF-et ma kocsiban is volt szerencsém hallgatni, egyszerűen zseniális így is:) nem tudok mit mondani, Starblind egy irdatlan nagy 10 pontos szám. Isle of Avalon több része is a Seventh Son-os időkre emlékeztet, Bruce szólóval keverve. Nagyon nagy témák vannak ezen a lemezen, az idő fogja eldönteni hogy mennyire lesz igazi klasszikus, de messze időtállóbbnak tűnik mint a többi reunion lemez. Itt most nekem minden klappol végre.
Most jobban belegondolva, én kizártnak tartom, hogy Harris két ilyen nagyon sikeres lemez (Somewhere, Seventh Son) után odaállt volna Adrian elé, hogy mostantól nem csinálhatod tovább a dolgaidat és egész mást fogunk csinálni. Ennyire hülye nem lehetett Steve, hogy elüldözi Adriant. Ebben a két lemezben nagyon benne van Adrian munkája. főleg a Somewhere lemezben. Persze Stevenél sosem lehet tudni, de nem hiszem. Adriannek inkább az egész Maidenből és a turnézásból volt akkor elege szerintem, semmint a készülő lemez terveivel lett volna baja.
"Harris a Seventh Tour után látta, érezte, hogy Adrian nem olyan lelkes a körvonalazódó No prayer irányvonal iránt és feltette Neki a kérdést, hogy egyetért-e a Maiden zenei irányvonalával."
Ez így kicsit sántít szerintem. A No Prayer részben pont attól lett olyan, hogy nagyon hiányzik belőle Adrian ízes rimusjátéka, a szólókról már nem is beszélve. Kis túlzással pár buta akkord az egész lemez, ami korábban egyáltalán nem volt rájuk jellemző. Ezt leginkább Janick hozta be. Nem hiszem, hogy ezt így előre eltervezte volna Harris, főleg hogy a lemezeket abszolút nem így tervezik. Azok többnyire csak úgy kialakulnak maguktól és a körülményektől függően. Jelen esetben Adrian távozása és a sufnistúdió volt a két meghatározó körülmény és egyik sem tett jót a lemeznek.
Persze éppen lehetett egy elképzelés, hogy visszakanyarodnak a Number nyersebb vonalához. Ki tudja? Mindenesetre nem sikerült. A valószínűbb, hogy akkor még fogalmuk sem volt a következő lemezről.
A Seventh Son egy olyan csúcs volt a pályályukon, ahonnan nem nagyon volt hová továbblépni, így érthető, hogy kicsit zavarba került a csapat.
Amúgy kár, hogy sosem beszélnek részletesen az ilyen dolgaikról, így csak találgatni lehet, hogy pontosan miért is ment el Adrian. Szerintem soimán belefáradt a verklibe és valami új dolgot akart csinálni, mint Dickinson.
86-ban? Miféle törés? Nagyon sok ember a legzseniálisabb lemezüknek tartja a Somewhere-t, engem is beleértve. Talán a legegyedibb az összes lemezük közül hangzásban is és zeneiségét tekintve is. Még a Seventh Son ami hozzá fogható, meg talán a Number. Persze jó a többi is, de ez a három, ami igazán egyedi és különleges. A Piece is nagyon jó lett volna egy sokkal izgalmasabb sounddal. Az nekem kicsit mellément hangzásilag, pedig ott is vannak nagyon jó ötletek.
Harris a Seventh Tour után látta, érezte, hogy Adrian nem olyan lelkes a körvonalazódó No prayer irányvonal iránt és feltette Neki a kérdést, hogy egyetért-e a Maiden zenei irányvonalával, Adrian azt válaszolta, 90%-ban igen, Steve erre:"Az kevés, ide 110% kell". Adrian kilépett, barátságban.
Tök mást szeretett volna, ahogy Bruce a World Slavery turné után, csak Ő akkor még nem lépett ki, de tök más irányt szeretett volna, Jethro Tull-os, mandolinos relax albumot, tele volt a feje.
Meg kell hallgatni Adrian Silver and Gold albumát, egyértelmű, hogy mást akart.
Egyébként a kilépés után pár nappal a hóna alatt egy karton sörrel megjelent a focipályán és együtt rúgták a Jabulani-t:))) A legenda szerint.
Így utólag, abszolút nyertesnek érzem magam, örülök Janick akkori belépésének, mert kicsit felfrissült az alvadt vér:) és nem nagyon volt boldogabb nap az életemben, mikor Bruce és Adrian együtt visszajött. Adrian óriási arc és ahogy az új albumot nézem, rájött dalfosás:)))
én 83 óta ismerem szeretem a maident. az első kisebb törés már 86ban megvolt. 88ban sok minden visszajött de pl olvastam h az USA tour alatt ( ahol részben a Guns volt a előzenekar) már a nézőszám jelentősen esett. No prayer album ..hát az sem volt vmi jó. a Fear már jobb volt. aztán vége. annyira meghülyült a világ 93 körül hogy engem sem nagyon érdekelt már a maiden. 95 totális mélypont. 98 egész jó volt a lemez talán...aztán jött vissza Dickinson mindenki megőrült.. emlékszem 99ben néztük a primitiv maiden honlapot és ott írták.
amugy részemről már 99 körül ment a zeneletöltés. azóta nem tükrözik a számok a vaóságot
amugy uj lemez maiden LP 6500huf a saturnban gyönyörü kiadvány
