A végét csak most tudtam megnézni akár az egész közvetítés újra nézhető. :-) Szegény Tom erősen keresgélte az angol szavakat.
Bizony nagyon jól csinálta a csapat, amíg a helyi erők szökdöstek, nem zavartatták magukat hagyták, hogy a Shinamo és a Quick Step dolgozzon, aztán amikor elment a komoly sor, pillanatok alatt az élre álltak. Ha jól láttam a verseny első felében Koen feladata volt, hogy elöl figyeljen, aztán ahogy sűrűsödtek az események Joachim is előre jött (még mindig úgy mutatta be a szpíker, mint aki Armstrong embere volt a US Postalban :-) ) és Röné is nagyon erős volt, több akcióra szinte felsprintelte a mezőnyt. Ahogy pedig a vége előtt talán két kilométerrel meghúzta a sort, az valami brutális volt, esélye sem volt senkinek megszökni. Tom pedig teljesen nyugodtan tette a kereket Eeckhout mögé, és nagyon jókor bújt ki, nem hagyta magát bezárni.
Az a kis sajt jól jön vacsorára, holnap Kölnben nehéz nap lesz, a hírek szerint a Gerolsteiner Försterrel, a Milram Zabellel és Petacchival, a High Road pedig Greipellel és Ciolekkel áll rajthoz.
Most, hogy a motoros keresztülcsorgott a mezőnyön (igaz nem dícsérték meg a versenyzők :-) ) legalább látszott a csapat. Rönét minha nem láttam volna, de lehet, hogy csak megborotválkozott. :-)
Milyen jópofa lenne, ha a Tour alatt a hússzú-unalamas-sík szakaszokon a másfélperces szökés és a napraforgók helyett inkább azt adnák ahogy a francia kisiskolások ismerkednek De Vauban valamelyik erődjével. :-)
Igen, teljesen egyetértek veled. Ez egyszerűen szánalmas amit az ASO csinál. Ráadásul ők a hülyék, így egyre több ember fordul el a Tourtól és nézi majd sokkal szívesebben pl. a Vueltát. Ott nagyon fognak örülni az Astananak. Nekem például a Tour volt eddig a kedvenc háromhetesem, de mivel 2006 óta mindig kicsesztek a kedvenc csapatommal, kicsit elegem lett belőle. Sanyolországban is vannak szép hegyek, helyek, szakaszok. Amíg egy ilyen szar cég rendezi a Tourt, igazából nem is kéne nézni!
Lehet ezt csinálni, csak akkor legalább még 6 csapatot nem szabadott volna engedni elindulni. (Rabobank, HighRoad, Liquigas, Saunier Duval, Cofidis, Lotto). Akkor sem esett volna jól, de azt mondtam volna, hogy példát statuálnak és egyetlen csapatot sem hívnak meg, aki tavaly valamiféle doppingesetbe keveredett. Így viszont csak egy jó nagy kibaszás a teljesen megújult Astanának, Contadornak, Klödennek és Leiphemrnek, valamint Bruyneelnek, valamint ami a lényeg az UCI-nak. És talán az utóbbi, ami igazán motiválta az ASO-t.
A francia ASO szervezőiroda véglegesen kihirdette, mely csapatokat várják a július 5-27. közti Tour de France kerékpárversenyre. A várakozásoknak és a korábbbi híreknek megfelelően, a tavalyi címvédő Alberto Contador csapata, nem kapott helyet a 20-as keretben.
Az Astana kivételével egyébként minden más ProTour gárda ott lesz a Francia Körversenyen, mellettük az Agritubel, a Slipstream és a Barloworld prokontinentális gárdák kaptak indulási jogot.
Az Astana csapat kizárását az ASO egyébként már februárban bejelentette arra hivatkozva, a kazah illetőségű gárda az elmúlt 2 évben rengeteget ártott a kerékpársportnak. Azt ugyan elismerték, hogy a jelenlegi vezetőségnek nem sok köze van a múlthoz és szinte a teljes versenyzői stáb is kicserédődött, de ettől függetlenül úgy gondolják, Johan Bruyneel csapatának az idén bizonyítani kell, tudnak botránymentes évet produkálni, ha ez sikerül, abban az esetben valószínűleg ott lehetnek majd a 2009-es Tour-on.
Az UCI elnöke és több más sportszakértő is "hihetetlen őrültségnek" tartja az Astana kizárását a világ legnagyobb és legrangosabb kerékpárversenyéről.(velo.hu)
Teljes mértékben egyetértek a sportszakértőkkel! Az ASO indokai alapján a csapatok felét ki lehetne zárni!
Ünnepélyesen visszavonom azt a dehonesztáló állításomat, amit a Deutsche Telekomra mondtam. Mára átírta a radsport-news.com a Klödenre vonatkozó szöveget, amelytől az teljesen más értelmet nyert:
Dem zweimaligen Tour-Zweiten Andreas Klöden dürfte die Erkenntnis-Offensive ebenfalls nicht gefallen haben. «Im Jahre 2000 hat es eine Medikamentenlieferung an die Freundin von Andreas Klöden gegeben - eilig, über Nacht», sagte der Jurist Schäfer. Ironischerweise seien die Kosten von 1000 Mark über das Konto `Dopingfreier Sport` gebucht worden. Schriftführer des Arbeitskreises `Dopingfreier Sport` war der ehemalige T-Mobile-Teamarzt Lothar Heinrich, der wie Andreas Schmid Doping-Praktiken gestanden hatte und entlassen wurde.
A kétszeres tour második Andreas Klöden valószínűleg szintén nem tetszhet az őt ért leleplező offenzíva. "2000-ben gyorspostán, éjjeli szállítással kapott a barátnője egy gyógyszerszállítmányt"- mondta Schäfer jogtanácsos. Ironikus módon az 1000 márka árat a Doppingmentes Sport számlán keresztül kellett kiegyenlíteni. A "Doppingmentes Sport" munkacsoport jegyzője az a Lothar Heinrich voolt, akit a doppingviszaélés bevallása miatt Andreas Schmid-del együtt elbocsátottak.
No most ebből úgy tűnik ki, hogy az Doppingmentes sport a két doppingorvos munkacsoportja volt, és a versenyzőknek ide kellett fizetniük a gyógyszerek árát. Így csak ők maguk valamint Schmid és henrich tudtak mindenről.
Legalább annyira a konspiráció csúcsa ez, mint amikor Ullrich hihetetlen előrelátással a "Jan" kódnevet választotta :)). A spanyol kollégái legalább bevették a körbe a kutyaneveket...
Amúgy teljesen egyetértek. Szívesen látnám a rács mögött az akkori Telekom vezetést, ha már meg akarunk valakit hurcolni. Sinkewitz meg legyen boldog a 30 ezüstjével... Sajnálom Klödent nagyon. :(
Csak eszembe jutott Manzano több éves nyilatkozata, hogy a Kelménél mennyire figyeltek arra, hogy még véletlen se maradjon nyoma a dolognak a csapat költségvetésében, és a versenyzők a saját fizetésükből, illetve a versenyeken keresett pénzekből vették a szereket.
De amúgy jogos a felvetés, Puskás is megmondta, hogy kis pénz - kis foci, nagy pénz - nagy foci... Az óriás Telekomnál nyilván nagyobban nyomták, mint a kis valenciai csapatban.
Szóval állítólag a D. Telekom vásárolt egy doboz gyógyszert Bettinának és mivel a postaköltségre már nem futotta a távközlési mamutnak, a Doppingmentes Sportért alapítvány fizette a szállítást. Mindez számlázva és dokumentálva. Ez aztán a konsprácijó diadala...
Az egészben az a szomorú, hogy Klödire meg az ex-kollégáira megint ráhúzzák a vizes lepedőt, de le merném fogadni, hogy a DT-nál nem találnak felelőst. :-( Pedig ezek után már nem moshatják a kezeiket...
A kórház számára miért ne lett volna legális a biznisz, egy kórháznál csak nem számít különlegesnek, ha gyógyszert ad el. :-)
Az, hogy a postakötséget az Alapítvány fitette, tényleg mókás, ezek szárint akár Állami támogatással (egy ilyen alapítvány jó eséllyel kaphatott) is folyhatott a biznisz? :-)
Nagy találos kérdés: Szerinted kinek a nevére szólt az utalványrendelet, kit terhelt a fizetési kötelezettség?
Ötleteim vannak, de inkább nem találgatok, szabad a gazda! :-)
Az mindenesetre szvsz egyértelmű, hogy ez nem Klöden önálló üzlete volt, akármi is volt abban a csomagban.
"Bereits am 9. März ging eine Medikamentenlieferung im Wert von 1.000 DM an Bettina Jurkat, die damalige Freundin und jetzige Ehefrau von Andreas Klöden - „eilig, über Nacht. Die Frachtkosten wurden gebucht über das Konto `Dopingfreier Sport`», sagte der Kommissionsvorsitzende Hans Joachim Schäfer. Beide Rechnungen wurden von Professor Joseph Keul geprüft und als „sachlich richtig und festgestellt“ zur Zahlung freigegeben."
Március 9.-én (2000-ben) egy gyógyszerszállítmányt küldtek 1000 márka értékben Bettina Jurkat, Klöden barátnője -akit azóta feleségül is vett- részére. "Gyorspostával, éjszakai szállítással. A feladási díjat a "Doppingmentes Sport" számlájáról egyenlítették ki.- mondta Hans Joachim Schäfer bizottsági elnök. Joseph Keul professzor mindkét számlát átvizsgálta, ellenjegyezte, és elrendelte a beszedését.
A fentiekből három dolog világos teljesen.
1. A feriburgi egyetemi klinika igazgatójának van humora, mert a Doppingmentes sport alapítvány számlájáról egyenlítették ki a postára adott gyógyszerek szállítási költségét. 2. Az egyetem legális üzletként kezelte a T-Mobil kerékpárosainak gyógyszerezését. 3. Azt az 1000 márkát, amilyen értékben az asszony gyógyszereket vitt a Párizs-Nizzára, nem a Klöden házaspár egyenlítette ki. Ha nekik kellett volna fizetni egyszerűen utánvéttel adják fel a csomagot. De szabályos, az intézet igazgatója által ellenjegyzett utalványt állítottak ki a beszedésről.
Nagy találos kérdés: Szerinted kinek a nevére szólt az utalványrendelet, kit terhelt a fizetési kötelezettség?