"Tavaszi eső. - A kacsák, akik megmaradtak, hápognak."
Bár a vadon élő állatokat is megtizedeli a tél, a baromfiudvar lakóit másfajta veszély fenyegeti: a megevés. Issa megállapítja, a tél végre "megfogyva bár, de törve nem" hápognak a megmaradt kacsák. És persze egy kicsit önmagát látja ezek között a boldog kacsák között, akik nem tudják, hogy csak ideig-óráig menekültek meg...
Kedves -inside, örülök neki, hogy így érzed. A magam részéről azt játszom, hogy ferdítek -- amit én látok belőle, arra lököm tovább az eredetit. :-) (Ritkábban vagyok ortodox módon szöveghű, csak akkor, ha úgy tűnik, nagyon egyfélét látok a szerzővel, amiről megint kiderülhet, hogy nincs is így. Gyakran előfordul, hogy nagy a távolság a kettő között, az eredeti olyan, mint egy kép a Kép és haiku topikból -- kiindulási pont valami teljesen másnak, amit kivált belőlem és teljes mértékben hiányzik belőle a távolságtartó bölcsesség.)
Jó a cím:) igazán csak megközelíteni tudjuk azt a gondolatkört, kultúrát, ahol a haiku született, megérteni a mi neveltetésünk, kultúránk alapján csupán megkisérelhetjük.
Közben tanulunk és elmélkedünk, s főleg én személy szerint nagyon élvezem a kezdetleges kis versikék gyártását, s örülök, ha bármelyikünknek valami jól sikerül.
A kurikuri egy ritka szó, amelyet nem szoktak olvadó hóra használni. A mai japán nyelvben csak egy szókapcsolatban használatos: kurikurishitame, "tágranyílt szem".
Egy másik, régi jelentése a fej leborotválásához kapcsolódik: amikor a buddhista szerzetesek símára borotválták a fejüket, az is kurikuri volt. Ez alapján a haikunak ilyesféle kicsengése van:
"Felöltöm úti köntösömet (és útnak indulok), minthogy a hó teljesen elolvadt, akárcsak az ősz haját leborotváló szerzetes fejéről."
"Leborotválom ősz hajamat, hogy mint buddhista szerzetes induljak útnak, hiszen tavaszodik, olvad a hó. "
"Ahogy a fehér hó eltűnik a földről, ugyanúgy én is látszólag megfiatalodom,
Semmi probléma az új címmel, tényleg csak a ziccer kedvéért... Az, hogy variáljátok az eredetit, szerintem sokkal kreativabb és érdekesebb eredményt hoz, mint a pontos fordítás.
Zoli, ilyen ziccert án sem hagytam volna ki... :-) De sajnos a valóság jóval költőietlenebb, egyébként is szkepszissel viseltetek a fordítás iránt. Elég sokszor lehetetlen visszaadni az összes jelentéstartalmat, eltekintve talán az alapszókincsre korlátozódó kommunikációtól... Régi ötlet, más is felvetette, semmi pirítás nem volt benne. Azért történt most, mert most volt időm utánajárni, és akkor már egy füst alatt letudtam a másik kért törléssel a lemaradásomat... Szórakoztató egybeesés! Bánod a címváltoztatást? Tőlem lehet újra a régi, ha nem szeretitek!
Egy jó haiku esetében mi a különbség az élet és a halál között? Választ? :) Az választ ha akar, akiben leképeződik.
Bizonyos megközelítésben, haikutól függetlenül sincs túl sok különbség köztük... Aki születik, az alighanem a túlsó partról valahonnan épp 'idehalja magát', és aki meghal, az valahová, a túlsó partra közben éppen 'odaszületik'...
Azt hiszem, szervesen, elválaszthatatlanul összefügg a két 'dolog'... Egyazon jelenség két arcát látjuk, és gyaníthatóan, ami a halál gyászfátyla mögül elő-elővillan, éppoly 'élő', éppoly teljes, ha nem élőbb és nem teljesebb, mint amit 'szemtől szembe' szemlélhetünk...
Tükör eleje-háta, folyó vize-partja... Nincs egyik a másik nélkül, sőt tulajdonképpen, valahol, valamikor, az egyik, az a másik... Ezért úgy gondolom, ha valaki beszélni, írni, festeni próbál róla, csak úgy képes erre igazán, ha nem elválasztja, megkülönbözteti, hanem eggyéfogja, fonja őket.
Ezt az egybeölelést meg lehet tenni a szavak karjaival is, és igen, egy haikuban is... Igazad van: egy haiku, tömörségénél fogva különösen alkalmas rá, hogy össztartson látszólag szerteágazó dolgokat. Életet, halált is, akár. De azért nem csak ez egy haiku ismérve... Még csak nem is feltétele... Inkább csak ott van, rezeg a légterében. Talán...
