Végül is George Lucasról volt szó, az pedig nem elsőfilmes rendező. Istenről sem gondolnám, hogy kezdő teremtő, még ha az általunk oly tönkretett világot szemléljük, akkor sem.
Vannak művészi munkák, amelyeket ránézésre meg lehet mondani, ki alkotta. Inkább azt gondolnám kezdőnek, aki Rembrandt munkáját ránézésre Van Gogh munkájának állítaná, vagy az ecsetvonások (esetleges) harcának tekintené.
Azt pedig egyenesen abszurdnak kell gondolni, hogy például Munkácsy véletlen ecsetcsapkodással festette meg a Köpülő asszonyt.
Kedves Ati356
Látom nem értettél meg, ezzel együtt örültem a válaszodnak mert pontosan azt
felelted amire számítottam Tőled. :) Természetesen nem arra akartam kilyukadni
hogy az élet ateista értelmetlenségének felismerésével mindenki vonuljon a
tehetetlen hiábavaló tétlenség ön- és világmarcangoló depresszív magányába.
Szó sincs erről! Pont ellenkezőleg én azt vallom hogy igenis élni kell az életet,
hisz az élet arra való hogy éljük, csak az nem mindegy hogy hogyan élsz az élet
adta lehetőséggel hogy értelmesnek találd az életed. Erre a kérdésre egyébként
Te magad adtad meg a választ azzal amikor azt írtad hogy:
„SEMMINEK SINCS ÉRTELME A VILÁGON, UGYAN IS MI EMBEREK ADUNK ÉRTELMET
MINDENNEK!!!”
Nagyon igaz megállapítás ami tulajdonképpen nem más mint a szabad akarat
megvalósulásának alapfeltétele. Mert miről is van szó. Arról hogy az ember úgy
érezze hogy nincs felettes hatalom rajta, aminek az árnyéka vetülne rá minden
döntése meghozatalakor. Ekkor minden befolyásolástól mentesen dönthetek arról hogy mikor mit cselekszem saját legjobb belátásom szerint. Márpedig ha tudatosul bennem hogy bármit bármikor megtehetek anélkül hogy tettem befolyással lenne az úgyis minden mindegy alapon elvesző életemre, akkor szabadulok csak fel igazán minden gátlás béklyója alól. Ekkor, csakis ekkor derül ki az hogy emberként mennyit is érek valójában. Mondok erre egy példát. Először is vegyük azt az alaphelyzetet hogy eljutottam a megvilágosulás azon szintjére hogy rájöttem hogy életemnek semmilyen egyetemes értelmet nem tudok találni, mivel rájöttem hogy életem csak egy múló illúzió így nem is törekszem valami egyetemes világmegváltó cél elérésére. De mivel cél nélkül nem élet az élet és egészséges lelkületű emberként életem egyetemes értelmetlenségének tudata miatt nem akarok a mélydepresszió állapotába zuhanni, ezért elhatározom hogy megpróbálok kevésbé magasztos, de annál praktikusabb célok után kutatni. Arra a következtetésre jutok hogy mivel nem kell tekintettel lennem semmilyen rajtam kívül álló érdekre, ezért mivel úgyis csak egyszer élek, ezért akkor járok el helyesen ha fő célként saját érdekeimet tekintem elsődlegesnek.
Mik lehetnek ezek a célok? Ha 1 szóval szeretnék válaszolni akkor lehetne ez az
önmegvalósítás. Az önmegvalósításhoz mindenki saját képességei, IQ-szintje,
intellektusa révén juthat. Ez kimerülhet egyszerűen csak az élvezetek hajszolásából,
de lehet cél a siker,vagyon,hírnév,hatalom megszerzése de ha nemesebb lelkületűek
vagyunk akkor lehet ez a család vagy éppen a kulturális,tudományos ismereteink,
műveltségünk fejlesztése. Egy dolog közös bennük hogy mindegyik önmegvalósítási
módozat megvalósításához megkerülhetetlen feltétel a rút anyagiak előteremtése.
De vajon ezek a motivációink milyen súllyal esnek latba egy speciális élethelyzetben?
Az élethelyzet a következő: Adott egy kedves idős néni, aki lehet mondjuk a
szomszédod. Ez a néni elveszíti a pénztárcáját az utolsó havi megkapott nyugdíjával
együtt. Ezt az eseményt nem látja rajtad kívül senki. Tételezzük fel azt az elméleti
esetet hogy ezt a pénztárcát azzal a biztos tudattal tehetnéd el hogy ez a tetted
soha senkinek még csak gyanú szinten sem jut a tudomására, beleértve a szomszéd
nénikét is, aki másnap szomorúan ugyanolyan kedvesen simogatja meg a buksi
fejedet mint eddig elpanaszolva neked a pénztárcája elvesztését. Költői kérdésem a
következő: Mit tennél ebben az esetben? Bízom benne hogy nem csak Neked, hanem senkinek nem kérdés ez aki végiggondolja ezt a szigorúan elméleti szituációt. Pedig a kérdésre adandó válasz egyáltalán nem olyan egyszerű hogy kapásból vágjuk rá a feleletet. Gondoljuk csak meg még egyszer hogy én egy olyan szigorúan elméleti alapállásból indultam ki ahol maximálisan érvényesül a szabad akarat feltétele,vagyis döntésemet semmilyen külső tényezőtől való félelem nem befolyásolta. Márpedig egy ilyen szituációban minden racionalista érvnek ellentmondana az ha a pénztárcát visszajuttatnánk a jogos tulajdonosának. Hisz ezzel a cselekedetünkkel nem leszünk megbecsültebbek, legfeljebb csak saját magunk számára, mert a néni már eddig is a maximális szeretetével volt irányunkban. Mi ugyanakkor pedig céljaink eléréséhez eszközt szereznénk legyen szó akár a családunkkal eltöltött kellemes hétvége finanszírozásához, akár egy régóta óhajtott műszaki berendezés megszerzéséhez ami hozzájárulna komfortérzetünk növeléséhez. Veszteni valónk pedig nincsen, hiszen sem a büntetéstől sem a társadalmi megbecsültségünk csökkenésétől nem kell tartanunk. Ilyenkor, csakis ilyenkor derülne az ki hogy ki milyen ember is valójában. Ilyen elméleti szabad akarat élethelyzet pedig nem létezik mert mindannyian, teisták és ateisták egyaránt valamilyen mértékű tudat alatti befolyásoltság által vezéreltetve hozzuk meg a döntéseinket. Ez a befolyás a hívő esetében lényegesen nagyobb mint a szabad akaratával kérkedő ateistánál.
Nézzük meg most azt hogy valóságos élethelyzetben hogyan történik egy ilyen
szituáció kezelése különböző világnézettel és erkölcsi szinttel rendelkező emberek
esetében: A vallásos de bizonytalan erkölcsiségű hívő bár nagy kísértésnek van
kitéve végül is Istene büntetésétől tartva megálljt parancsolva természetes
késztetésének visszaszolgáltatja a pénztárcát. Ateista is van aki hasonlóan
cselekszik, csak őt nem Isten hanem a lelepleződéstől való félelme motiválja.
Aztán van olyan a tényleges szabad akarat kritériumaihoz legközelebb álló ateista
is aki pusztán lelkiismeretétől vezérelve cselekszi meg a jót. A legrosszabb mind
közül az az abszolút „szabadelvű és szabad akaratú” gonosztevő aki nem félve
sem Istent sem embert örömmel él a felkínált lehetőséggel. Valójában a
legracionálisabb döntést ő hozta hisz minimális lebukási kockázat mellett
könnyedén elégítheti ki természetes szükségleteit. Ezután a példa után gondolom
nem kell hogy magyarázzam hogy nekem miért számít elsődleges emberi értéknek
a Jóság és a Szeretet. Azért mert ezek azok az értékek amik felülírják az ember
természetes szükségleteiből elvárható igényeit. Ezek azok az irracionálisnak tűnő
értékek amiknek a megvalósításával az ember tulajdonképpen átlépve saját
korlátait a saját természetes fizikai szükségleteit háttérbe szorítva képes egy
magasztosabb cél szerint cselekedni. Bár ez egy elég egyszerű példa volt aminek
a főszerepébe bárki bármikor belecsöppenhet, de arra azért elég jó hogy beleélve
magunkat a jó szerepébe egy kicsit megízleljük az önzetlen jó cselekedetünk
áldását a lelkünkre. :) És akkor hol van ez attól az érzéstől amikor az önzetlen
szeretetet saját sérelmeinken felülemelkedve a minket megbántó személyeken
vagyunk képesek gyakorolni. Nekem nagy ritkán már sikerült megtapasztalnom
ezt az érzést és mit mondjak –a hatás leírhatatlan volt :))) Ilyenkor tényleg úgy
tapasztalja az ember hogy számára nincs semmi lehetetlen és hogy a lelke
beleolvad a végtelenbe. De hogy az eredeti példához visszatérjek,ha feltételezzük
hogy van Isten akkor számára szerinted a két legpozitívabb szereplő, a bizonytalan
erkölcsű hívő és a lelkiismeretére hallgató szabad akaratú ateista közül melyik
a kedvesebb? Megnyugtatlak hogy én szerintem az ateista, mert bár nem tudott róla valójában ő választotta igazából Istent mert cselekedetével Isten egyik lényegi elemét a Jóságot választotta, mégpedig szabad akaratból minden tekintélyelvű hatalmi nyomástól mentesen. Istennek pedig pont az a szándéka hogy a lényegi Isteni elemeket mint a Jóságot és a Szeretetet mindenki szabad akaratából, Isten hatalmának félelme nélkül tűzze élete értelmének a zászlajára. Ez egy kicsit analóg azzal a népmesei motívummal amikor a mesebeli királyfi álruhában indul igazi párt választani és ekkor derül csak ki igazán hogy ki az aki az igazi értéket és nem a talmi csillogást választja.
Márpedig ez az érték mindannyiunk lelkében kódoltan benne lakozik hisz Isten
nem véletlenül teremtette az embert a saját képmására, de ahhoz hogy a
választás igazi alternatíváját felkínálhassa nekünk a szabad akarat feltételeinek
(Isten saját személyének az egyén mentális erejéhez mért különböző mértékű
elengedhetetlen rejtve tartása) megteremtése mellett magát az alternatívát is
létre kellett hoznia ami nem más mint rejtve saját maga antagonisztikus ellentéte a
jó és gonosz tudás fájának jelképében. Azzal pedig hogy az ember e jelképes
fa gyümölcsére áhítozott az Isteni törvény megszegésével magára hozta a
bajt és így már az ember magára maradt a feladattal hogy a Jó örömeivel
együtt a gonosz romboló erejét is megélve döntsön hogy melyik utat kívánja
járni. És a választás nem abban rejlik hogy hiszünk e Istenben vagy sem,
hanem abban hogy választásunkkal méltóak vagyunk e az Életre. Márpedig
Élet nélkül csak a Halál létezik és bár legyenek bármilyen nemesek is az
Életcéljaink azok csak a Halálba vezethetnek minket. Márpedig nem az az igazi
pesszimista aki tisztában van az ateista élet értelmetlenségével, hanem
az aki úgy gondolván hogy úgyis minden mindegy, ezért a néhol könnyebben
elérhető gonosszal eleve a biztos Halált választja magának. :(
Az anyás példád majdnem jó, de a párhuzamot elrontottad. Isten nem az ember környezetének megteremtésével egykoron indította el az útját a földön, hanem a jelen pillanatban való kapcsolat felvételen keresztül tud olyanná válni, mint ahogy az anyás példádat előadtad. Ezért beszél Jézus Atyáról (egyébként), ha észrevetted volna.
Hogy kapcsolatot alakítasz ki emberrel Istennel, ennek jellege lehet szolgai vagy szabad. A szabad akarat - mint erősen hangsúlyozom - csak akkor élrtelmes fgoalom, ha megmondod, kitől, mitől szabad. És egy kapcsolatot lehet szorossá tenni az által, hogy a résztvevő felek szabadok, arról sem a vallások, sem a politikusol nem szeretnek beszélni, mert akkor a hatalom hova lesz, ami őket élteti?
De a fílmből nem derül ki, hogy ki rendezte, csak a stáblistából
Tévedsz. A filmből igenis kiderül hogy ki a rendező, még az operatőr is a felhasznált effektek, vágások, ötletek és egyéb megoldások elemzésével. Csak érteni kell hozzá...
Mielőtt a stáblistához eljutnál, meg kell tudnia az ilyennek mondani ki a rendező és az operatőr.
Az, hogy még mindig léteznek és a hatásuk a történelemre nem csekély, ez is bizonyítja, hogy Isten még mindig velük van.
Te nem érted Isten jelentőségét. Akkor amerikával az Isten van, mivel amerika hatása a történelemre sokkal nagyobb, mint Izraelé? És a franciák? és a magyarok? és a többi nép? Mindegyiknek NEM CSEKÉLY hatása van a történelemre. RÁADÁSUL LÉTEZNEK.
Szóval ami fontos az evangéliumokban az éppen nem a keresztrefeszítés, amit Pál apostol tett kiemelkedő fontosságú eseménnyé, mivel az eredendő bűntől való megváltás kulcsává tette a kérdést. Ami fontos ezzel szemben, az Jézus tanításai, amelyben valóban nem egy részletes eszmerendszert találunk, hanem valójában jelzőköveket egy életbölcsességhez annak, aki megérti. Jézus azért nem adott át egy eszmerendszert, mivel tudja, hogy az embereket az által szervezetekbe, írányított skatulyákba tömörítik, és ez által megosztást teremt közöttük, amely oka annak a sok konfliktusnak és háborúságnak amelyben egyébként is élünk.
Hogy az evangélisták a leírásban tévedhetnek? Tudjuk. Attól még annak szándékai jól kivehetőek, akikről az evangélisták beszélnek. Ha tehát nem különböző keresztény vallási szemüvegeken keresztül vizsgálod meg az evangéliumokat, talán sikerül benne felfedezni azt, amiről valójában beszél.
Az ószövetséget nem én bírálom felül, hanem Isten. Ha Izrael mindmáig megkövezi a házasságtörőt, megtartja az étel, hála, égő és véres áldozatokat, felépíti a szent sátrat eredeti formájában és megszenteli, elveti maga közül a királyságot és vezetést, és Istent választja vezetőül, és követni kezdi Mózes parancsolatait és rendelkezéseit levita papság újrateremtésének megszentelésével Isten áldásai akkor sem követnék Izraelt, mivel a szövetség igen régen Izrael és Isten között MEGSZÜNT.
Ma pedig hogy Mózes törvényei, parancsolatai és előírásai közül szinte alig maradt olyan amit egyébként is betartana Izrael, miért gondolnád hogy Isten annyira könyörtelen, hogy akkor is szolgálatába kényszerítené Izraelt, ha ő egyáltalán nem akarja? Te talán Isten szolgáltaára vágyol, ahogy a Mózesben rendre meg van parancsolva hogyan teljesítse Izrael a szövetség igéit? És ezért ragaszkodsz a kiválasztottsághoz, vagy csak a hatalom csábítására tekintesz és minden nép fölötti uralom megszerzésére vágysz, amelyben azt gondolod, hogy az az Isten fog segíteni, akinek szolgálatát szinte kezdettől megtagadta Izrael?
Téged kérdezlek: MIÉRT KELL NEKED A KIVÁLASZTOTTSÁG TUDATA?
Az egyházaknak igen, de azok hatalmi szervezetek. Sajnos elkerülhetetlen ebben a világban, hogy azokká legyenek. Van azonban egy másik hit, túl minden egyházon. Ez az, amely megvan önmagában.
Az egyházak tényleg hatalmi szervezetek és nem sok közük van Istenhez.
De szerintem az egyénnek is szüksége van autonóm tapasztalatra ami erősíti a hitében.
Az a jó hasonlat ha úgy képzeljük el mint egy családban az anya és a gyerek kapcsolatát.
A gyerek számára az anya mindenható.
Az anya bizonyos értelemben tényleg mindenható, előre eltervezi a gyerek születését, és igyekszik egyengetni a gyerek életét is.
Amíg a gyerek fel nem nő végig az anya akarata érvényesül, esetenként később is.
Vagyis van anyánk de nincs szabad akaratunk
Az anya elindítja a gyereket az élet útján, taníttatja, elzavarja a nem megfelelő barátokat, igyekszik párt választani a gyerekének.
Ha a szülő megfelelő nevelést biztosított csemetéjének, nagyjából az fog bekövetkezni amit az anya eltervezett.
Tehát van Isten aki a teremtő és a teremtés mechanizmusa az evolúciós történet.
Isten a gének és a környezet hatásainak segítségével elindítja az életet a Földön ami az evolúciós fejlődés során el kell, hogy jusson oda amit Isten jó előre kigondolt.
Egy evolúciós rendszer organizációjának komplexitása pedig mindig spontán növekvő tendenciát mutat, egy végső egyensúlyi állapotig.
Ezzel az evolúció iránya és lehetséges végállapota is definiálható.
De mi az evolúció célja és értelme?
A kiterjesztett evolúciós modellben az evolúció belső ok miatt következik be és ez az ok, cél és értelem maga a puszta létezés, az erre való törekvés.
Ehhez viszont nincs szükség az értelmes ember kialakulására.
Tehát kell lenni egy külső oknak is ez az Isten.
Az evolúció végállapota pedig az lesz amikor az emberi elme maga is Istenéhez hasonló lesz vagy vele azonos.
Ide tartunk megállíthatatlanul.
Közben azt csinálunk amit akarunk, élvezzük a "szabad akaratunkat" amit az evolúció mozgástere biztosít nekünk.
A csillagok áborúja is többszáz millió emberre van hatással a mai napig (köztük rengeteg tudós, kutató), mégsem bizonyítja ez a hatás a Jedik létezését!!!
Ez a hatás azt bizonyítja, hogy létezik George Lucas.
Ahogyan a zsidóknál létezik Isten, a nagy rendező.
Nos akkor mindenki ott üljön le ahhol van, és ne csináljon semmit, és csak várja a halált, hisz úgy sincs értelme az életnek. :)
Nem ábrándítottál ki! Én nem fogadom el az ateistáknak (bár sokan engem is annak mondanak, néha én magam is) sem minden véleményét, de meghallgatom. Egyébként van igazság abban amit írtál (és mások is írtak), hogy nincs értelme az életnek, a halál miatt. DE és ez a lényeg: SEMMINEK SINCS ÉRTELME A VILÁGON, UGYAN IS MI EMBEREK ADUNK ÉRTELMET MINDENNEK!!!
A helyzet az, h én nem vagyok depresszióra hajlamos, és imádom az életet, minden pokoli bugyrával együtt. Én élvezem minden pillanatát, örömeit, bánatait. Nekem semmi szükségem semmilyen kapaszkodóra az élet élvezetéhez. Az a tipus vagyok aki a bajban is a jót keresem, az elefántból szoktam bolhát csinálni, a pohár mindíg félig teli van! Nagyon sajnálom azokat az embereket, akiknek vmilyen kapaszkodó kell ahhoz, h elviseljék az életet, és abba kapaszkodnak foggal körömmel!
Az én világszemléletem szinte megegyezik a Taoizmussal. Erre az egyezésre az egyik ismerősöm hívta fel a figyelmem, mikor meséltem neki az életfilozófiámról (amit itt most nem fejtek ki részletesen). Egy-két taoizmussal foglalkozó írást elolvasva tényleg szembetűnő volt a hasonlóság. Hát igen, nincs új a nap alatt.
Az egyházaknak igen, de azok hatalmi szervezetek. Sajnos elkerülhetetlen ebben a világban, hogy azokká legyenek. Van azonban egy másik hit, túl minden egyházon. Ez az, amely megvan önmagában.
Kicsit mintha eltávolodtunk volna az eredeti témától... Tulajdonképpen Isten létezésére - vagy neé nemlétezésére - nem lehet bizonyítékot találni, és nem is kell.
Igazad van meg nem is.
Ha csak a hit marad és semmi több, az valahol azt is jelenti, hogy lehet még sincsen Isten.
Ezért is kerestek állandóan bizonyítékokat Isten létezésére az egyházak.
Kicsit mintha eltávolodtunk volna az eredeti témától... Tulajdonképpen Isten létezésére - vagy neé nemlétezésére - nem lehet bizonyítékot találni, és nem is kell. Hiszen így van értelme a hitnek. Ha biztos lenne Isten létezése, a benne való hit egyszerű üzlet lenne, nem érdem.
A csillagok áborúja is többszáz millió emberre van hatással a mai napig (köztük rengeteg tudós, kutató), mégsem bizonyítja ez a hatás a Jedik létezését!!!
Nos még az se bizonyított, hogy az evangéliumok főszereplőjét Jézust egyáltalán keresztre feszítették!!, nemhogy az melyik Jézusról van szó a sok közül!
Az ószövetségi próféciák egyáltalán nem Jézuisról szólnak!
Isten nem áldoz fel senkit és semmit senki és semmi érdekében, hanem egyszerűen megoldja a dolgokat!
Te és a keresztények sem bírálhatnak felül egy ószövetséget, amire éppen az újsztövetség épül...., hisz egy idealista vallás sem jön létre önnön akaratából!
Megismerni Istent, üzenetét csakis mindig a jelenlétében lehet és nem egy 2000 éves elavult és elfogult vallásalapítói irodalomból lehet! Isten nem halandó, tehát nem lezárt és szenttá avanzsált könyvekből taníthatóak, mertr akkor ugyan olyan pogány kultusz része lenne , mint pl. más népek istenkultiszai! A bibliai igazságot a zsidóktól el nem lehet venni, sem elvonatkoztatni egy kereszténységes szektta hamis és átírt isteneinek tulajdonított tanai érdekében! A kereszténység egy mesterségesen létrehozott vallás, ami hitre épül, ami megteremti a táptalaját kreált istenei számára! Valójában a kereszténység még eddig egyetlen egy piti kis istenséget sem mutatott fel...., bár pszihéssen élményelhetik pillanatról pillanatra, úgy ahogyan egy függőséget adó lelki stimuláns....
Kedves Ati356
Valami hasonló válaszra számítottam Tőled.
Ilyenkor mindig elszomorodom és utálom magam azért amiért ilyen kérdéseket teszek fel
másoknak.Sokkal egyszerűbb a dolgom amikor valaki pld. a tudás, vagy a sikeres élet megélését hozza fel példának. Másrészről persze örülök is a válaszodnak mert életünk, tapasztalataink átadása a gyermekeink számára valóban az egyik,ha nem a legnemesebbik célja az életünknek.Célnak valóban nagyszerű, s talán még egyéni,szubjektív értelmének is lehet tekinteni életünknek,de semmiképpen nem jelölhetjük ezt meg az emberi élet egyetemes értelmének. Mert ha így gondolod akkor sajnos ki kell hogy ábrándítsalak, ugyanis az ateista filozófiai érvrendszer szerint az emberi életnek nincsen semmi értelme, legalábbis akkor ha az egyetemes emberi élet értelmét értjük ezalatt. Ugyanis az élet, a halál létezése miatt értelmetlen. Ez talán az egyetlen közös pont amiről az ateista és teista filozófia a legmagasabb szinten konszenzusra jutott amennyiben a transzcendens létezőt kihagyjuk a meghatározásból. Ugyanis hiába is örökíted legnemesebb fizikai és szellemi értékeidet utódaidba ha utódaid és azok utódai is,sőt az egész emberiség is még csak szempillantásnak is csak erős jóindulattal nevezhető káprázatnyi élet illúziót él az időóceánban. Az élet gyakorlatilag egyet jelent az elkerülhetetlen, semmit sem hátrahagyó pusztulással. Amennyiben érdekel a téma erről a kérdésről „ronsdorf” fórumtársunk által nyitott topicban nagy terjedelemben tájékozódhatsz. Ronsdorfról tudnod kell hogy az ateista tudományfilozófia szaktekintélyeként külön blogot üzemeltet
„Egy ateista életszemlélet” címmel, ami a későbbiek folyamán még szerepet kap a topictémáddal kapcsolatban. De hogy visszatérjek az élet értelmetlenségéhez, az élet hiábavalóságáról nagyon szemléletesen ír Tolsztoj:
"(…) Vagy ha arra a dicsőségre gondoltam, amelyet majd műveim szereznek nekem, azt mondtam magamnak: No jó, híresebb leszel Gogolnál, Puskinnál, Shakespeare-nél, Moliére-nél, a világ valamennyi írójánál és aztán?! És semmit, de semmit sem tudtam rá válaszolni. Megállt az életem. Tudtam lélegzeni, enni, inni, aludni, és nem tudtam nem lélegzeni, nem enni, nem inni, nem aludni, de az élet megszűnt, mert megszűntek az olyan vágyak, amelyeknek a kielégítését ésszerűnek találtam volna. Ha kívántam valamit, akkor előre tudtam, hogy akár kielégítem a kívánságomat, akár nem elégítem ki, úgyse lesz belőle semmi. Ha odajön hozzám egy tündér, és felajánlja, hogy teljesíti kívánságaimat, nem tudtam volna mit mondani... Még arra is képtelen voltam, hogy az igazság megismerését kívánjam, mert sejtettem, hogy mi is az voltaképpen. Az igazság az volt, hogy az élet értelmetlen dolog. Látszólag éltem-éldegéltem, mentem-mendegéltem, mígnem eljutottam egy szakadékhoz, és immár világosan láttam, hogy ott elöl nincsen semmi, csak pusztulás. Megállnom sem lehetett, visszafordulnom se, még a szememet behunynom se, hogy ne lássam, hogy ott elöl semmi sincs az élet, a boldogság káprázatán és igazi szenvedéseken, igazi halálon, a teljes megsemmisülésen kívül... Magam se tudtam, mit akarok, féltem az élettől, szabadulni iparkodtam tőle, de azért még mindig reméltem valamit. És ez akkor történt velem, amikor megvolt körülöttem minden, amit teljes boldogságnak neveznek. Volt jó feleségem, aki szeretett, és akit szerettem, voltak jó gyermekeim, nagy birtokom, amely egyre nőtt, gyarapodott. Tiszteltek, becsültek szeretteim, ismerőseim, az idegenek jobban becsültek, mint valaha, és bízvást minden különösebb önáltatás nélkül azt vélhettem, hogy híres ember vagyok. Ráadásul nem voltam beteg, se testileg, se lelkileg... Ilyen helyzetben jutottam odáig, hogy nem tudtam élni, és a haláltól való félelmem miatt minden ravaszságomat latba kellett vetnem magam ellen, hogy ne fosszam meg magamat az élettől. Ezt a lelkiállapotomat ilyenformán tudtam volna kifejezni: az én életem valami ostoba és rossz tréfa, melyet valaki űz velem. Noha nem ismertem el, hogy engem bárki is teremtett volna, az elképzelésnek ez a formája, hogy tudniillik valaki gonosz és ostoba játékot űzött velem, amikor erre a világra teremtett, a legtermészetesebb volt számomra. Önkéntelenül elképzeltem, hogy valahol van valaki, aki jól mulat, amikor rám néz, és látja, ahogy én - miután harmincnegyven hosszú éven át éltem, tanultam, fejlődtem, gyarapodtam testben-lélekben, most szellemileg teljesen megérve, és eljutva az életnek arra a csúcsára, ahonnan az egészét be lehet látni, úgy állok ezen a csúcson, mint szamár a hegyen, és pontosan tudom, hogy az életben nincs, nem is volt, és nem is lesz semmi. Ő pedig jót nevet. De hát akár van, akár nincs az a valaki, aki kinevet, attól nekem semmiképp se könnyebb. Nem tudtam semmiféle ésszerű tartalmat adni sem akár egyetlenegy cselekedetemnek, sem az egész életemnek. Csak azon csodálkoztam, hogy nem értettem én ezt mindjárt az elején? Hisz mindezt régóta mindenki tudja. Maholnap jönnek a betegségek, elhalálozások (már jöttek is) szeretteimre, énrám, és semmi sem marad bűzön meg férgeken kívül. Műveimet, bármilyenek is, mind elfelejtik előbb-utóbb, és én magam se leszek többé. Hát akkor minek törjem magamat (...) Élni csakis addig lehet, amíg részeg vagy az élettől, de mihelyt kijózanodol, lehetetlen nem látnod, hogy mindez csalás, mégpedig ostoba csalás. Éppen ezért még mulatságosság és szellemesség sincs benne, csupáncsak kegyetlen és ostoba az egész... Réges-rég elmondták már azt a keleti mesét arról a vándorról, akit a sivatagban megtámadott egy bősz fenevad. A vándor a fenevad elől menekülve egy kiapadt kútba ugrik, de a kút fenekén egy sárkányt pillant meg, amely máris tátja a száját, hogy felfalja, s a szerencsétlen - mivel nem mer kimászni, nehogy elpusztítsa a feldühödött fenevad, de a kút mélyére se mer ugrani, nehogy felfalja a sárkány - megkapaszkodik a kút hasadékaiból kinőtt vad bokor gallyaiban, és abban fogódzkodik. A karja gyengül, ő maga érzi már, hogy hamarosan martaléka lesz az enyészetnek, amely immár kétfelől is vár rá, ámde egyre csak tartja magát. Ahogy fogódzkodik, körülnéz, és azt látja, hogy két egér - az egyik fekete, a másik fehér - körüljárja, és alul egyre rágja annak a bokornak a törzsét, amelyen ő csüng. A bokor magától mindjárt letörik, leszakad, és ő a sárkány torkába zuhan. A vándor látja ezt, és tudja, hogy kikerülhetetlenül elpusztul, de mialatt ott csüng, matat maga körül, és a bokor levelein talál néhány csöpp mézet, el is éri a nyelvével, és lenyalja őket. Hát így kapaszkodom én is az élet gallyaiba, jóllehet tudom, hogy elkerülhetetlenül vár a halál sárkánya, mely leselkedik rám, hogy széttépjen, és én nem tudom megérteni, miért jutottam ilyen mártíromságra. És megpróbálom szopogatni azt a mézet, amely régebben vigaszt nyújtott, de ez a méz már nem szerez örömet nekem, a fehér és a fekete egér - a nappal és az éjszaka - pedig alul egyre rágja azt az ágat, amelybe kapaszkodom. Világosan látom a sárkányt, és a méz már nem édes nekem. Csak egyet látok, a kikerülhetetlen sárkányt meg az egereket, és nem tudom elfordítani róluk a tekintetemet! És ez nem mese, hanem színtiszta, vitathatatlan és mindenki számára érthető igazság. (…)"
„Ez egy kőkemény valóság, és egy nagyon szomorú tény. Minden optimizmusunk elillan, ha felfogjuk a tény jelentőségét és súlyát!”
Mivel a téma kicsit kemény és ez a hozzászólásom is elég hosszúra nyúlt, ezért most megint hagyok egy kis időt az emésztéséhez és a reflektálásához.
Először is nem a zsidók feszítették meg, hanem a rómaiak.
Ha te börtönbe juttatsz valakit ártatlanul, akkor anak rabságáértt a rendőrök a felelősök, vagy te, aki hamisan oda juttattad? A rómaiak csak végrehajtották azt, amit a zsidók maguk nem tehettek meg, de a felelősség a zsidó főpapokra terhelhető mindenképp.
nem Isten üzenetét hozta, hanem a saját elképzeléseit
Megismerni az üzenetről, hogy Istentől van-e.
a sok balgatag keresztény aki aztán egymás torkának esett, szerintem nem az áldott élet példaképei
Nem. De arról viszont éppen úgy ők tehetnek, mint arról, amikor a zsidók az Isten helyett az aranyborjút kezdték imádni, és egymás torkának estek.
Ezt nem a keresztények állítják, hanem Jézus, akit a zsidók megfeszítettek, aki az Isten üzenetét hozta ezen a téren. De a zsidók nem akarták meghallani. A pogányok pedig meghallgatták, és a legbalgatagabb keresztánynek is áldottabb élete lett tőle, mint a legokosabb zsidónak.
Először is nem a zsidók feszítették meg, hanem a rómaiak.
Másodszor, nem Isten üzenetét hozta, hanem a saját elképzeléseit.
Harmadszor a sok balgatag keresztény aki aztán egymás torkának esett, szerintem nem az áldott élet példaképei.
Utoljára, az okos zsidók maradtak a judaizmusnál, az igazi racionális egyistennél és nem az irracionális, három részre szakadt utánzatnál.
Nem lépett a Mózesi szerződés helyébe semmiféle új szerződés, mint ahogy a keresztények állítják
Ezt nem a keresztények állítják, hanem Jézus, akit a zsidók megfeszítettek, aki az Isten üzenetét hozta ezen a téren. De a zsidók nem akarták meghallani. A pogányok pedig meghallgatták, és a legbalgatagabb keresztánynek is áldottabb élete lett tőle, mint a legokosabb zsidónak.
A választottságot nem fogadják el a népek (irigységből, hiúságból),és a zsidók sem akarják
Úgy túnik,hogy ezt se a zsidók, sem a népek nem akarják, Isten pedig régen megszüntette a kiválasztottságot. Egyedül csak te forszírozod, ráadásul teljesen igazságtalanul és erőteljesen önkényesen.
Ne hajtogasd, hogy a választás Isten választása volt, mert az nem örök időkre, hanem természetesen határozott időre, azaz a törvény idejére szólt, amíg Jézus az új üzenetet meg nem hirdeti. Ezt még Mózes is megírta, hogy majd küld az Isten egy embert, prófétát, akire majd Mózes helyett hallgatni kell.
Jézus nem megváltó volt hanem egy elbukott reformer aki rosszul értelmezte Isten akaratát.
Ezért halt meg
Jézus sem megváltó, sem reformer nem volt, az lehet. Viszont Isten üzenetét hozta, mint a korábbi próféták, és akit ugyanúgy üldöztek, mint a korábbi prófétákat, és ugyanúgy megöltek, mint a próféták közül sokakat. Ez nem az Isten akarata volt, ahogy állítod, hanem az őt üldöző és meggyilkoló főpapok bűne. Ugyanis a történelmi cselekményekben NEM Isten akarata nyilvánul meg, hanem az uralmon levő fejedelmek akarata.
Ez azt bizonyítja, hogy a történelmet is rosszul értelmezed.
Jól látszik a történelem menetén hogy a választottság megmaradt
Éppen ellenkezőleg, jól látszik, hogy a választottség teljes mértékben megszűnt. Ugyanolyan nemzeti történelemmel, saját törvénykönyvvel, saját itélőszékkel és politikai vezetéssel rendelkezik mint bármilyen másik nép, nem rendelkezik Isteni vezetéssel, Istentől való bírákkal, Isten áldásaival, minden ami jó vagy rossz történik Izraellel az saját balgaságának, vagy értelmes hozzáállásának köszönhető, és nem Isten balgaságának vagy értelmességének, mint minden egyéb népnél történik. amire ha figyelnél, Jézus óta az Istennel való kapcsolat nem nemzetiségi hovatartozás alapján dől el, hanem személyes keresés és választás alapján. Nem találják meg akik elfordulnak Istentől, legyen az zsidó vagy pogány, megtalálja viszont, aki hozzáfordul és megtisztítja stzívét minden hamisságtól és gonoszságtól, legyen az zsidó vagy pogány.
Isten a Földet birtokba adta az emberiségnek, de nem lett az övé.
Továbbra is Istené
Nem az Istené, hanem különböző fejedelmek, vezetők és állampolgárok birtokában van, akik rendelkeznek felette, mint ami a saját tulajdonaként megilleti őket. Ennyire nem látsz?
"Mindenek előtt van a judaizmus, amely nem végtermék, hanem program, és teljesülésének eszközei a zsidók"
Ezt a programot Isten írta.
Nem igaz. Ezt a programot Leon Roth, a filozófus írta, semmi köze Istenhez.
