Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Körülbelül egy éve, hogy eladtam a telket, időnként hiányzik a kertészkedés, no meg a jó szomszédság. Viszont az utóbbi időben a gaz kiütéssel győzött fölöttem. A konyhakertészet behatárolt volt, mert a föld nem túl jó. A paradicsom, a zöldbab, no meg a tökfélék jól termettek. Nagyon kedveltem a rántott cukkinit, illetve patisszont, no ez megszűnt. Persze hogy piacon is kapható, no de az az igazi, amikor levágom, és fél órán belül a tányéromon van.
A konyhakertészkedést, vagy ami hasznossággal jár, azt én sem szeretem, fel is számoltuk. Virágok, fák, bokrok, meg fű. Ha nagyon nem szeretném, úgy alakítanánk ki, hogy a lehető legkevesebb munkával járjon, de tavasszal mindenből sok van.
Érdekes ellentmondásom van nekem: születésem óta ugyanott, kertes házban lakom, nem tudnám emeletesben elképzelni az életem, de a kerti munkát kifejezetten rühellem, csak szükségből csinálom. (ükszülők anyai ágon virágkertészek voltak, igen messze esten a fától:)
Egy felvonásos darab, jól kimért játékidővel, 4 szereplővel. Mind a négy szereplő erős karakter, és mind a négyen erős dilivel bírnak.
Egy bőven középkorú szeszélyes portás, akinek élete nagy dobása számításai szerint még meg nem történt esemény, hogy ez mi lenne, még ő sem tudja. Egy kiszámíthatatlan félkezű bérgyilkos, aki életét tette fel, hogy megtalálja erőszak útján elvesztett másik fél kezét. Egy drogdíler, akinek idegen a kiszámíthatóság és megbízhatóság, és a hozzá nagyban illeszkedő szintén dilinyós barátnő. Pörgős darab, meglepő fordulatokkal.
Klassz programod volt, élvezettel olvastam. Én 1986-ban voltam eleddig először és utoljára a színészmúzeumban, lehetne mennem újból :)
Kultúrázásként én mostanában csak olvasok (újra)olvasok, főleg Szabó Magdát, mert nemrég olvastam egy vele és alkotásaival foglalkozó régebbi kiadású művet és annyi érdekességet írtak a regényeiről,hogy kedvet kaptam. Nemrég elolvastam a Zsófikát,ma meg az Álarcosbált kezdtem el.
(Kertkultúra terén: füvet kell nyírnom, ezt nem annyira szeretem,sőt.....)
Szerdán a Bajor Gizi Színészmúzeumban jártunk, megint volt mit nézegetni. Pár szoba az egész, hiszen ez valamikor lakóház volt, és Gobbi Hilda rendezte be múzeumnak. Voltam már ott párszor, de mindig akad valami felfedeznivaló. Ezúttal egy szekrény tűnt fel, nem volt nehéz észrevenni, faragott iparművészeti munka volt, és akkora, mint a fél szobám. El nem tudom képzelni, hogy hozták fel a szűk lépcsőn, és tuszkolták be az ajtón. Talán szét lehetett és lehet is szedni. Mindenesetre azt mondtam, hogy amikor nyolc szobám lesz ez villában, rögtön megveszem! Viszont így sem adták! Azt viszont megtudtam róla, hogy valamelyik operettszerzőé (talán Huszka Jenőé) volt, és Hilda kérésére adták át az örökösök.
Ezúttal az apróságok tetszettek. Százötven éves, kézzel írt színlap, olyan szép, kalligrafikus betűkkel, hogy egy darabig el sem tudtam olvasni. Aztán hozzászoktam.
Jó néhány színész, illetve színésznő portréja is lógott a falakon. A színésznők portréi közül Prielle Kornéliáé volt a kedvencem. Igazi mediterrán szépség, nem is csodálom, hogy a lobbanékony természetű Petőfi rögtön beleszeretett, mi több, feleségül is kérte. Ha már Petőfinél tartok, az unokatestvére, Orlay Petrics Soma is festett egy képet Szerdahelyi Istvánról. Egy képpel szerepelt Marák Hugóné Barabás Ilona is. Azt hiszem, több festőnő nem is volt, legalábbis nem ott. A neve hallatán elgondolkodtam, rokona lehetett-e Barabás Miklósnak? Megkérdeztem, de nem tudták, viszont megígérték, hogy utánanéznek.
Aprócska szobrot láttam Salamon Béláról, no meg az első Hacsek és Sajó páros portréját.
Egy szobát az operettnek szenteltek. Szerencsére nemrégen olvastam Rátonyi Róbert erről a témáról szóló könyvét, ezért eléggé képben voltam. Itt Pálmay Ilka jelmezes képe tetszett, a hölgy ragaszkodott a darázsderékhoz, ehhez legalább egy, de inkább két markos szobalány szükségeltetett, viszont elérte a kívánatos S alakot. Biztos sikere lehetett!
Kissé meglepődtem, mert találtam egy 1928-ból származó jegyzéket, amiben a szerzői jogdíjakat sorolták fel. Ezt már géppel írták. Nem nagyon ismerem a korabeli pénz vásárlóértékét, de ha a „havi kétszáz pengő fix” a mérvadó, akkor nem kerestek rosszul a szerzők, mert két hónapa 1100-1200 pengőt kaptak. Az Elektra jogdíján kissé meglepődtem, hiszen nem valószínű, hogy Sophokles jelentkezett volna érte, viszont alighanem a fordítónak járt. Persze gyanítom, hogy egy felkapott író a pénzköltészethez is értett.
Az új kiállítást a tévé aranykorának szentelik. Az ott lévők ezt hallva helyeslően bólogattak. Megkérdeztem, hogy elhívták-e Szinetár Miklóst, hiszen ő elég sokat tett a tévé érdekében. Igen, ott lesz a kiállítás megnyitóján.
Igen, az ária jó kis bevezető volt :) a színdarabból ez kimaradt, helyette swinges dallamok szólaltak meg időnként. A feleség (Gubás Gabi) konszolidáltabb volt, jobbadán elvolt foglalva a tökéletes megjelenésével, illetve a masszőz cseppet sem félreérthető figyelmének viszonzásával.
Érdekes gondolatkísérlet. Mi lenne, ha egy ponton másként léptünk volna. Csak egy döntés, egy választás, lehet nem is túl nagy és az eredmény teljesen más irányú lenne. Mindenképp érdekes.
Az Oscart csak az amerikai filmen láttam, egész szórakoztató. Bevallom, a személyes kedvencem az első pár perc volt, Figaró áriája, egy bábbal előadva. A fordulatok feszesek és szellemesek, viszont kissé szántam szegény nyelvészprofesszort, aki elvett egy elkényeztetett hisztizsákot. Szerintem a házasság után gyakran fog terepmunkát végezni, lehetőleg Ausztráliában, esetleg Új-Zélandon.
A Hatszín Teátrum érdekes műsorokat ad. Ebben a hónapban nem, de a következőben tervezem azt, hogy megnézzem a Second Life avagy Kétéletem című darabot. A tartalomismertetés alapján érdekelne a téma. Azzal foglalkozik, mi lenne, ha valaki nem a régi döntést hozná, hanme valami mást próbálna. Ezzel a gondolattal már eljátszottam néhányszor.
Ezzel a darabbal nem lehet mellényúlni, láttam már az adócsaló szappan gyáros szerepében Józsa Imrével, most Nagy Viktor tette komikussá a dörzsölt, ugyanakkor kissé hiszékeny vállalkozót.
Kissé újszerűvé is tették a darabot, ami megjelent a zenében, díszletben, jelmezekben, humora változatlan, csupa csupa klassz fordulatok, garantált szórakozás. Szerepek mind csudajók, Molnár Piroska, Szabó Győző, Gubás Gabi.
(Louis de Funès, majd Sylvester Stallone játszotta filmen.)
Heisenberg - Hatszín Teátrum- Ullmann Mónika és Benedek Miklós
Ez a kétszemélyes játék egy kortárs angol dráma író műve, 6 képben, egy felvonásban. Az, hogy a darab egy Nobel-díjas fizikusról kapta a nevét, igazából megmagyarázható lenne, de számomra mellékes maradt, meg aztán nem is lenne hiteles a magyarázatom. Ami biztos: két ember találkozása, kapcsolatának kialakulása - rendhagyó módon, tekintve a harmincpár év korkülönbséget. Magányosak mindketten, tele kudarccal az életük, a nő megbukott anyaként, a férfi férfiként volt sikertelen, első és utolsó nő az életében kb harmincas éveiben volt. Bizonytalanság, passzivitás, zárkózottság, merevség jellemző a férfire, míg a nő vibrál, kezdeményez, játszik. És tényleg ő az, aki játszik, aki lelkesedésével kinyitja a berozsdált zsilipet a férfiben. Azt kell mondanom, hogy csalódtam (az elvárásomhoz képest), vártam Benedek Miklós brillírozását, még ha visszafogottan is, ehhez képest végig lefojtott, tétova idős embert láttam (ez volt a szerepe, de mégis….).
Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és megvettem a BBC History különkiadását, Az Osztrák-Magyar Monarchia I. rész, A boldog békeidők címmel. Érdekes, de inkább a politikai vonatkozásokat tárgyalja. én viszont elgondolkodtam, hogy milyen érdekes különszámot lehetne összeállítani a korszak figyelemre méltó egyéniségeiről. Utazók, mint Teleki Sámuel, Bíró László, Kittenberger Kálmán, Festetich Tasziló (bár ő inkább kalandvágytól, mint a felfedezés örömétől fűtve utazott). Kalandorok, mint Trebitsch Ignác, vagy Fatia Negra unokája, Nopcsa László. A polihisztor Hermann Ottó, és sorolhatnám még.
A Statisztikai Hivatal könyvárában jártam, és elolvastam az utca névadójának, Keleti Károlynak a rövid életrajzát. Kénytelen voltam megállapítani, hogy ezt az ember Jókai találta ki!
Viszont nem hinném, hogy tippeket adhatnék a BBC-nek. Kár.
A Karinthy színház nézőterén kicsit elcsodálkoztam, mert úgy emlékszem, eredetileg mozi volt, ott pedig eleve olyan széksorok vannak, hogy éátni is lehessen belőlük. Vagy legalábbis olyannak kéne lennie.
Még egy aranyos történet az előadásról. Az ötvenes évek elején beállított a szerkesztőségbe egy százkilencven centis és százhúsz kilós férfi, közölte, hogy ő munkásköltő, és hozta a verseit. Ezután feltett az asztalra egy táskát, és közölte, hogy 238 vers van benne. A jelenlévők dermedten pislogtak. Ezt észrevéve, gyorsan hozzátette: na jó, elismerem, kettő közülük rossz. Óhatatlanul eszembe jutott Troppauer Hümér. Bár ő nem ismerte volna el, hogy van olyan verse, ami rossz.
Magát a magyar nótát én sem szeretem, a szüleim, vagyis apám épp eleget hallgatták ahhoz, hogy nem szeressem, de ahogy Nádasdy beszélt róla, szinte kedvcsináló volt.
Igen, én is ugyanezért gondolkodtam el rajta, a szüleim nótaszeretete miatt én is elég sokat ismerek és szerintem Nádasdy Ádám neve garancia lehet a minőségre.
Láttam a filmet egy moziban, elég sokan voltak. Megkérdeztem a jegypénztárban, lehet-e a film idejére egy macskát bérelni (főleg ragdollt, az ugyanis elfekszik és dorombol) de furán néztek rám.
Ilyen élménnyel, hogy nem láttam szinte semmit, a Karinthy-ban találkoztam, ott is alig van emelkedés a széksorok között, meg aztán egyszer egy extra magas - legalábbis hozzám képest - pár ült előttünk, és teljesen kitakarták a színpadot, aztán a szünetben vettem egy mély levegőt, és megkérdeztem, cserélhetnénk-e sort. Nagyon kedvesek voltak és természetesen sort cseréltünk, a második felvonást egy sokkal jobb minőségben élveztem.
És most amikor olvasom, hogy Nádasdy Ádám vezette a műsort, elfogott az irigység, mert nekem még soha nem volt szerencsém élőben az öreg úrhoz. Szinte az összes vele készült interjút elolvastam, meg a beszélgetős műsorokat is megnéztem a youtube-n.
Benedek Tibort jövő hónapban fogom megnézni, Koroknay Géza leginkább szinkronból ismerős, Kovács Patríciát viszont többször is láttam, minden alkalommal tetszett. Szóval, ez a te ested, nekem biztos nagyon bejött volna.
Ez érdekesnek hangzik. Igaz, nem túlzottan kedvelem ezt a műfajt, de a szüleim rendszeresen hallgatták a vasárnapi ebéd mellé a Jó ebédhez szól a nóta műsort, ezét elég tájékozott vagyok ebben a műfajban. Lehet, hogy érdemes lenne egyet nosztalgiázni?
Még valami eszembe jutott, elsősorban Csimpolyára gondolva,de minden macskakedvelőnek érdekes lehet : a Kedi, Isztambul macskái. Bevallom, nem moziban láttam, hanem közzétették az indavideo oldalán. 1 óra 18 percet vesz el az ember életéből,de cserébe felüdít, mosolygásra késztet, meghat, stb. Biztos,hogy ott sem csak macskakedvelők laknak,de azért engem meghatott,ahogyan meglett felnőtt férfiak foglalkoztak kiscicákkal. Kedvem lenne elmenni Isztambulba macskákat nézni.... Egyébként akármelyik magyar városban turistáskodtam, mindig utamba került egy-egy cica, akit megsimogathattam és akit meg is örökítettem, így a városfotóim mellett a gyűjteményemben van győri, pécsi, szombathelyi, mátrafüredi, balatonfüredi stb. macska:)
