Trump meghallgatta a hírszerzést vezetőit, és már nem tiltakozik az állítások ellen.
Vlagyimir Putyin orosz elnök "befolyásolási kampányt" rendelt el a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamat ellen - áll az amerikai hírszerzés pénteken nyilvánosságra hozott részleges jelentésében, amelyet a The New York Times idéz. A dokumentum szerint "nagyon megbízható" információk állnak rendelkezésre arról, hogy maga az orosz államfő rendelte el a kampányt az amerikai elnökválasztás demokratikus folyamatának aláásására és a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton lejáratására.
A jelentés úgy fogalmaz: Putyin és az orosz kormány Clinton lejáratásával akarta növelni a - későbbi győztes - republikánus Donald Trump győzelmi esélyeit. Mindehhez az orosz katonai hírszerzés (GRU) a Guccifer 2.0 nevű kitalált hackert, a DCLeaks.com nevű portált és a WikiLeakset használta fel, s ezeken keresztül hozta nyilvánosságra a demokrata szerverekről hackertámadások révén megszerzett információkat. Az adatokat a Demokrata Országos Bizottság (DNC) és befolyásos demokrata párti politikusok számítógépéről lopták le.
A dokumentum hozzátette, hogy a WikiLeaksen kiszivárogtatott információk között nem szerepeltek hamis információk, koholmányok. Megjegyezték azt is, hogy az orosz hírszerzés több amerikai szövetségi állam és helyi választási bizottság adataihoz is hozzáfért, s mindkét nagy amerikai párt számítógépes rendszereit támadta.
Te most azt állítod, hogy az MTI hamisította azt a hírt, miszerint Trumpot támogatta az orosz hírszerzés és az orosz hackerek a kampányban, és ebből következően Obamáék hazudnak ezzel kapcsolatban, mint a vízfolyás?
Szegény toloba, most biztos nagyon elkeseredett, és gesztherke is sír egy sarokban emiatt...
„This annex was originally published on 11 December 2012 by the Open Source Center, now the Open Source Enterprise”, vagyis „Ezt a mellékletet eredetileg 2012. december 11-én a Nyílt Forrás Központ – ma Nyílt Forrás Vállalkozás – állította össze”.
A jelentés még két olyan Russia Today műsort is vádol azzal, hogy Trumpot segítette, amelyek a 2016-os választási kampány előtt megszűntek.
na, ezt biztos nem fogja gesztherke sehol idézni...
Pedig sorozatos a beégés oroszellenes propahanta ügyben. Sokkoló blamázs: Trump orosz támogatásának „bizonyítékát” Obama megválasztása idején szedték össze
Rendkívül kínos eredményt hozott az a nagy izgalommal várt amerikai hírszerzési jelentés, amelynek célja az volt, hogy bebizonyítsa: Oroszország támogatta Donald Trumpot. Az ehhez csatolt melléklet olyan tényanyagot tartalmaz, amelyet 2012 decemberében szedtek össze, azaz Barack Obama újraválasztása után.
A melléklet alján „eltemetve”, de látható a szöveg: „This annex was originally published on 11 December 2012 by the Open Source Center, now the Open Source Enterprise”, vagyis „Ezt a mellékletet eredetileg 2012. december 11-én a Nyílt Forrás Központ – ma Nyílt Forrás Vállalkozás – állította össze”.
A jelentés még két olyan Russia Today műsort is vádol azzal, hogy Trumpot segítette, amelyek a 2016-os választási kampány előtt megszűntek.
Nem egészen értem, hogy a korábbi felsülések ellenére ma is töretlenül kitartanak az USA-nyaloncság mellett. Mit kéne elkövetnie bálványuknak Amerikának, hogy végre elkezdjenek kételkedni abban, hogy minden onnan származó hír igaz, és meginogjanak a szolgalelkűségben?
Hát ami azt illeti, azt is pont ilyen hivatalosan mondták, hogy megvannak az iraki vegyi fegyverek. Az index ugyanígy farkcsóválva lehozta hatalmas szervilis lelkesedéssel, aztán később kiderült, hogy mégse igaz...
Már hivatalos, hogy Putyin manipulálta Donald Trump megválasztását
Vlagyimir Putyin orosz elnök "befolyásolási kampányt" rendelt el a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamat ellen – áll az amerikai hírszerzés pénteken nyilvánosságra hozott részleges jelentésében. Az is kiderült, hogy az oroszok adtak át adatokat a Wikileaks-nek is. Ezt nem akárki, hanem a Magyar Távirati Iroda (is) jelenti.
Az orosz katonai hírszerzés (GRU) adta át az amerikai demokrata szerverekről lopott anyagokat a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak - állapította meg az amerikai titkosszolgálatok jelentése.
Az MTI jelentése szerint az adatokat a Demokrata Országos Bizottság (DNC) és befolyásos demokrata párti politikusok számítógépéről lopták le. A jelentés hozzáteszi, hogy a WikiLeaksen kiszivárogtatott információk között nem szerepeltek koholmányok. Az orosz hírszerzés több amerikai szövetségi állam és helyi választási bizottság adataihoz hozzáfért, és mindkét amerikai párt számítógépes rendszereit támadta.
„A megválasztott elnök ismét cáfolta az Obama-kormányzat vádjait, melyek szerint oroszok intéztek volnatámadásokat demokrata párti politikusok számítógépes rendszerei ellen.
Tessek nyilvanossagra hozni a logfajlokat, bizonyitekokat hitelt erdemlo modon.
Az meg igen erdekes, hogy probaljak masra kenni a szart. Tok mindegy ki hozta nyilvanossagra.
Ilyen alapon, ha egy venasszony a tombben latja, hogy a szomszed no megcsalja a ferjet es el kezd errol pletykalni, es az a ferj fulebe jut, akkor nehogy mar a venasszony legyen a hibas.
Tudja valaki, hogy mit keres ez a kriptaszökevény Kain az ukronácik között, akik a saját, még ha oroszajkú is, népük ellen folytatnak kíméletlen, pusztító háborút ?
Miért nem a saját nyughelyét kapálgatja inkább ebben a venerábilis korban?
1. Az amerikai törvényhozás pénteken hitelesítette az elektorok szavazatait, amelyek biztosították a republikánus párti Donald Trump győzelmét az elnökválasztáson.
2. A következő fontos lépés január 20-án az elnöki beiktatás.