E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
Az ember lelke a szellemén alapszik, mert amikor meghal, ezek a képességek tovább léteznek.
Az állatoknak is van lelkük, éppen ezért rendelkeznek bizonyos fokú megismerő képességgel, akarattal és képesek érzelmek kifejezésére is, ám náluk a lélek a fizikai létükön alapszik, így amikor az állat teste elpusztul, a létezésüknek vége.
Az állatoknak nincs örök létezésük.....................
Látjuk a teremtés könyvében, hogy míg Isten az ember orrába belehelte a szellemét, addig az állatokéba nem.
Így a földön létező állatoknak az életidejük "csak" a földi időben és közegben adatott meg.
Isten teremtetlen, anyaghoz nem kötött, az ember viszont teremtett lélek és anyaghoz kötött véges.
Istennek is van "anyaga", csak az szellemi.
Az ember szelleme és lelke sem feltétlenül anyaghoz kötött, hiszen test nélkül is tud létezni.
A lélek nem véges.......................
A lélek örökké létezik, csak maga a létezés még nem azonos az élettel.
Az elkárhozottak lelke és szelleme is örökké létezik, nincs vége, csak nincs benne élet.
Aki egyszer megszületett, többé nem tud nem létezni..................
Pontosan ezért olyan életbevágó kérdés, hogy az emberek megtérnek-e vagy sem, mert a földi életük letelte után nincs vége a létezésüknek.
Márpedig az egyáltalán nem lehet lényegtelen kérdés, hogy az örökkévalóságot hol és milyen állapotban tölti az ember, ugyanis az egy végleges és megváltoztathatatlan állapot lesz.
Ahogy írja a Prédikátor könyve:
" Ha leesik a fa délre vagy északra, amely helyre leesik a fa, ott marad."
Prédikátor 6:3.
A fa az Igében az ember szimbóluma.
Ha halott szellemmel és lélekkel költözik el az ember a földi életéből, akkor örök kárhozat vár rá.
Ha élő szellemmel és lélekkel, akkor pedig örök élet vár rá.........................
Amilyen állapotban van a szellemünk és lelkünk a biológiai halál beálltakor, az dönt el mindent.................
1 Nem akarom, testvérek, hogy a lelki adományokat illetően tudatlanok maradjatok. 2 Emlékeztek, hogy amikor még pogányok voltatok, hogyan hajszoltak benneteket ellenkezést nem tűrve a néma bálványok elé. 3 Ezért értésetekre adom, hogy aki Isten Lelke által szól, az egy sem mondja: „Átkozott legyen Jézus.” De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által. 4 A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. 5 A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6 Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. 7 A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 8 Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, 9a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. 10 Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul.
Mennyei = Szellemi !!! Lelki = Testi !!!!
A magyar biblia-fordítások sok esetben “lélek” szót használnak ott, ahol az eredeti szöveg “szellemet” használ. Így például az eredeti szövegben Jézus a kereszten nem a “lelkét”, hanem a “szellemét” (pneuma) ajánlja Isten kezébe.[44]István is megkövezésekor nem azt kérte Istentől, hogy “vedd magadhoz az én lelkemet”, hanem: “az én szellememet”[45]
A lélek kevesebb, mint a szellem mert maga teljességében a lélek a Végtelen, Tiszta Szellemben Istenben nyilvánul meg. Isten teremtetlen, anyaghoz nem kötött, az ember viszont teremtett lélek és anyaghoz kötött véges. A tudattal nem azonos a lélek. Már a fogantatás pillanatában jelen van mint szellemi lélek. A terermtés történetben nem az áll, hogy Ádám életre kelt és utána kapta meg a lelket Istentől, hanem Isten Ádám orrába fújta a lelket amitől életre kelt.[33] (Ezért áll ki a katolicizmus az abortusz ellen, mert Isten készülő művét állítja meg.) A szellem azonban halhatatlan. Jézus állítása szerint a testet meg tudják ölni, de a lelket nem (Mt 10,16). Lelkünk érett szellemisége abból áll, hogy képes örök igazságokat felismerni, és azok mellett igenlően kiállni.[33]
A Biblia VÁLOGATÁS . Mi hivek magunk is válogatunk belőle én ugy hivom mazsolázunk és ez igy teljesen nprmális.
Akik válogatnak Isten Igéjében, azokat az Ige nem nevezi keresztényeknek.
Az Ige egyértelművé teszi, hogy a teljes Írás Istentől származik, és ha valaki abban mazsolázgat és válogat, az Istent minősíti.
A Teremtő Istent a teljes Írás tükrében lehet megismerni.
Aki bármit is elvesz az Igéből, hamis istent fog követni.
Az Ige egyértelművé teszi, hogy ez az út nem járható, hiszen Éva is így járt pórul.
Elhitette vele a Sátán azt, amit Veled: Nem kell mindent szó szerint venni, amit az Úr mond.
Ennek viszont nem csak Ádám és Éva esetében, hanem minden időben bukás lesz a vége........................
Az Igébe nem véletlenül kerültek bele azok a történetek, amelyek belekerültek.
Ezek minden időben aktuális igazságokat tartalmaznak és mankó és mérőzsinór az Istent szeretőknek.
Az Úr ezeken a történeteken keresztül ad iránymutatást a személyes életünkre vonatkozóan, és megismerteti velünk, hogy a Sátán hol és mikor, milyen csapdát készített nekünk, hogy ne Éva példáját kövessük...............................
Abból születnek a hamis tanítások, amikor valaki elkezd mazsolázgatni az igében, ugyanis csak az fogadható el igazságnak az igében, amely minden más Igevers tükrében is megállja a helyét, ugyanis az Ige nem hasonlik meg önmagával..........................
Mert meg van írva:
" Minden ország, amely önmagával meghasonlik, elpusztul......."
Máté: 12:25.
Ha Isten igéjében ellenmondás lenne, a saját királyságát számolná fel és játszaná át az uralmát a Sátánnak.
Az Igében az mazsolázgat, aki nem érti azt, és azért nem érti, mert nincs szellemi vezetése, és azért nincs istentől vezetése, mert nem tért meg.
Csak Jézus Krisztusban kapjuk meg azt a kegyelmet, hogy Isten személyes tanítónk legyen..................
Senki nem lesz attól keresztény, hogy magát annak vallja, ahhoz igei módon meg kell az embernek térnie.............
Szeretném egy másik Igével is bemutatni, hogy a testet elhagyó szellem képes gondolkodni és érezni......................
" Én, János......................... a szigeten voltam, amely Patmosznak neveztetik............................ Szellemben voltam ott az Úrnak napján.........."
Jelenések 1:9-10.
János apostol szellemben elragadtatott a jövőbe, méghozzá az Úrnak napjára, amely e korszak lezárásának az ítéletsorozata.
Ha figyelmesen elolvasod azt, hogy mi történt ott Jánossal, akkor láthatod, hogy kérdéseket tett fel neki az Úr, vagyis a válaszadáshoz gondolkodnia kellett.
Hallott, látott, érzett..................... amiket ott kapott és látott meg is jegyezte, mert később le is írta.
" Mikor pedig láttam Őt, leesém az Ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az Ő jobb kezét, mondván nekem: Ne félj!"
Jelenések 1:17.
Az Úr rátette János szellemére a kezét, vagyis a szellemnek van anyaga.
Megfogható.
És mivel az Úr azzal nyugtatta, hogy ne féljen, bizonyára János félt........................... vagyis a szellemnek vannak érzései, érzelmei.
" Én azért igen sírtam, hogy senki nem találtatott méltónak a könyv felnyitására...."
Jelenések 5:4.
János szellemben tudott sírni is............................
Reisinger János azt állítja, hogy miután az ember lelke elhagyja a testet, a léleknek nincs érzelme és nem gondolkodik.
Nem ismerem a tanításait, de amit hallottam Tőle, abban úgy vettem észre, hogy eleve nem tesz különbséget az ember lelke és szelleme között, márpedig a kettő nem ugyanaz.
" Lőn pedig, hogy meghalt a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám keblébe, meghalt pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. És ő kiáltván monda: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, , és hűsítse meg az én nyelvemet, mert gyötrettetem e lángban! Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy a te javaidat elvetted a te életedben............................. Monda pedig amaz: Kérlek azért téged, Atyám, bocsásd el őt az én atyámnak házához, mert van öt testvérem, hogy bizonyságot tegyen nekik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak!"
Lukács 16:22-28.
A szegény és a gazdag Lázár is meghalt, így a lelkük és szellemük elhagyta a testüket.
Ebből a rövid részletből elég sok mindent meg lehet tudni az elköltözöttek szelleméről:
1. A gazdag lázár felismerte Ábrahámot és a szegény Lázárt is: azaz a szellem tükrözi a földi testnek a lenyomatát, vagyis hasonlít rá. Az ember szelleméből is felismerhető a személy, még ha nincs is ott a teste.
2. A pokolban a gazdag Lázár kínokat szenvedett: azaz a szellem érez.
Ha nem érezne, akkor maga a megváltás egy nagy humbuk lenne, hiszen minek kellene megváltani olyan személyeket, akik ha elkárhoznak, nem éreznek, nem gondolkodnak, nem tudnak a létezésükről...........
A megváltásnak pont az a lényege, hogy attól, hogy az ember lelke és szelleme kimegy a testéből, még személy marad, érzelmekkel, emlékekkel, gondolatokkal, érzésekkel, vágyakkal, csak ha elkárhozik, akkor ezeket már nem tudja beteljesíteni, ill. az akaratát nem tudja érvényesíteni.
Pontosan ebből származik a szenvedés, ami borzasztó kínnal is párosul......................
3. Mivel itt egy párbeszéd zajlik egy elkárhozott és egy üdvösséget nyert szellemek között, így a testből kivált szellem kommunikálni is tud., méghozzá úgy, hogy a másik személy hallja és tud is rá válaszolni.
4. Ábrahám azt mondta az elkárhozott Lázárnak: " Emlékezzél meg róla..." : Vagyis a testből kivált szellem és lélek képes a földi élet eseményeire emlékezni. Tudja, hogy mi történt vele, és az egyik legnagyobb fájdalma éppen ezért egy elkárhozottnak az lehet, hogy tuja, és eszébe jutnak azok az események, amikor Isten megkereste őt az igazság beszédével, de ő nem fogadta el.................... sőt, lehet, hogy nagyon gúnyosan fogadta mindazt, amit az ő megmentése érdekében osztottak meg vele.
5. A gazdag Lázár azt kérte Ábrahámtól, hogy a szegény Lázárt küldje vissza a családjához, hogy elmondhassa nekik az igazságot, nehogy ők is elkárhozzanak. Vagyis szellemnek és léleknek vannak érzései, különben nem aggódott volna a családja miatt.
6. Az elkárhozott Lázár nem azt kérte, hogy ő mehessen vissza, vagyis az elkárhozottaknak soha többé nincs lehetőségük visszatérni a földre, és Lázár kérése azt bizonyítja, hogy ezzel ő is teljesen tisztában volt.
Te azt mondod, hogy a különböző keresztény közösségek meghamisítják az Igét...........................
Újfent szembesítelek azzal, amit már korábban is mondtam: Ha annál nem veszed észre a ferdítéseket, akit szeretsz és hallgatsz, akkor miért gondolod, hogy van olyan ismereted, amellyel másokat tanításait megítélhetnéd?!
Erre mondta Jézus: Vak vezet világtalant...............................
Én 73 évig mindenkinek alárendeltje voltam, rajtam tapostak.
Egyedül TEREMTŐ ATYÁMNAK,köszönhetem hogy még élek,de nem voltam tétlen, még most sem ,én tudom mit kell tennem, nem unatkozom,de látom te se!!!Nem sorolom el, Teremtő mindent tud!!
4 Egy másik szózatot is hallottam az égből, ez így hangzott: „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bűneikben, és benneteket is érjenek csapásaik!
Én nem vagyok Jézus . JÉZUS emberiségért adta át magát !
Az éremnek 2 oldala van ISTEN és a Császár !
A háború nem azt nézi már hogy hova tartozol, az utcán is bárhol, megölhetik , meg kirabolják az embereket, nincs válogatás, nem beszélve az erkölcstelenség,és erőszakról. JÉZUST most is megölnék, ellenség,mindig is volt , Bibliába minden benne van, az is hogy az asszony csak cselédnek van tartva , ha Istentől kap valamit, rögtön jön a támadás !
Hát van egy meglepetésem ,tegnap de,9 óra 50 perckor ,
Minden egyház saját íze szerint formázzák a Bibliát és ki is vesznek belőle, sajnos.
2 fajta egyház van:
- igaz
- hamis
A hamis egyház valóban a saját szájíze szerint fogalmaz és értelmez, sőt, odáig megy, hogy még a bűnt is megideologizálja az Igéből és jónak minősíti.
Az igaz egyház viszont a Szent Szellem vezetése szerint tanít, hiszen ettől igaz.
Mivel az eddigi hozzászólásaid is a te saját szájízed szerint való igeértelmezés volt, én úgy látom, nem vagy abban a helyzetben, hogy hitelesen meg tudnád ítélni, ki ferdíti el az igazságot és ki nem.
Aki maga is ellentmond az igének, az nem ismerheti az igazságot.
Az igazság ismerete nélkül pedig ilyen nagy horderejű kérdésekben nem célszerű dönteni.....................................
A Teremtő és Jézus által van megtérés, bűn bocsánat, csak nekik vagyok alárendelve.
" És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, a szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére."
Efézus 4: 11-12.
Az egyházban szolgáló ajándékokat Isten saját maga választotta ki.
Nem önként jelentkezők tanítanak az igaz egyházban, hanem olyan személyek, akik Isten választott ki és kent fel a szolgálat betöltésére.
A szolgálatuknak pedig az a célja, hogy Isten megváltott népét tanítsák azokra az igazságokra, amelyekre Isten tanítja őket.
Itt nem az egyéni életükre vonatkozó igazságokat tanítják - mert ilyen jellegű vezetést minden keresztény kap -, hanem kifejezetten olyan igazságokra tanítja az Úr rajtuk keresztül a népét, amelyekkel Krisztus testét, vagyis az egyházat lehet építeni, hiszen az egyháztagoknak az a feladata, hogy az evangélium igazságait megossza azokkal, akik még nem hallották, vagy nem azt hallották....................
Ezek a szolgálati ajándékok tömegek felé szolgálnak.
Mi pedig, akik taníttatunk általuk - de mivel isten választotta ki őket, így Isten által -, egyének felé szolgálunk.
A Mózesi sátor az egyház szimbóluma.
A Szenthely bejáratának 5 oszlopa volt, amely 5 oszlop az egyházban szolgáló 5 szolgálati ajándékot szimbolizálja.
próféta - mutatóujj : rámutat valakire és azt mondja: " Ezt mondja az Úr................"
apostol - hüvelykujj: a legerősebb, legmasszívabb ujj. Az apostol mind az 5 szolgálatot betölti: próféta is, tanító is, evangélista és pásztor is az apostolságon kívül.
evangelista - középső ujj: minden ujjnál hosszabb, ez ér el a legmesszebbre. A világ bármely pontján lehet szolgálata.
pásztor - gyűrűs ujj : ő a legszelídebb, sokkal közelebbi kapcsolata van az emberekkel, mint a többi szolgálónak, rajta keresztül tartja egybe az Úr a közösséget.
tanító - kisujj: a szolgálata olyan "kis" helyekre is eljut, ahová a többieké nem.
Ez az 5 ujj egy kezet alkot.
Ez az 5 szolgálati ajándék Isten keze.
A kéz a cselekvés szimbóluma.
Isten rajtuk keresztül cselekszik és viszi véghez az akaratát.
Ahogy a Szenthely bejáratánál 5 oszlop volt, amelyen keresztül be lehetett lépni az Istennel való közösségbe, úgy az egyház korában is az Úr jelenlétébe csak úgy lehet bejutni, ha az 5 oszlopon keresztül megyünk, azaz elfogadjuk és alárendeljük magunka az Isten által kijelölt szolgálati ajándékoknak.
A Teremtő és Jézus által van megtérés, bűn bocsánat, csak nekik vagyok alárendelve.
" Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék őáltala. János azonban visszatartja Őt, mondván: Nekem kell általad megkeresztelkednem, és Te jössz énhozzám? Jézus pedig felelvén, monda neki: Engedj, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk."
Máté 3:13-15.
A minden igazságból az egyik az, hogy Jézus itt is alárendelte magát egy embernek azért, mert az Atya helyezte abba a pozícióba, amiben szolgált.
Ha maga az emberként megszületett Isten alárendeli magát olyan embereknek, akiket az Úr választott ki, akkor Neked, mint embernek, vajon miért okoz ez gondot?!
Itt a földön Isten olyan embereken keresztül végzi a munkáját, akiket Ő választ ki a különböző szolgálatokra.
Aki ezt nem tudja elfogadni, az Istent sem fogadja el - még ha a szájával azt is vallja -.
Ha egy anya azt mondja a gyermekének:
- Apád arra kért, hogy szedd össze a játékaidat.
Ha a gyermek nem szedi össze, akkor kinek nem fogadott szót?
Az anyának, vagy az apának?
Egyértelműen az apának...............................
Pontosan így van Istennél is.
Ha azt, amit az Ő küldöttein és kiválasztottain keresztül kér és nem tesszük meg, akkor nem az Ő felkentjeinek, hanem Istennek nem fogadunk szót.
Amikor Izrael népe Sámueltől királyt kért, a próféta nem értett velük egyet, mert bizonyára tudta, hogy ez az ötlet nem Istentől származik.
De mivel a nép erősködött, Isten azt mondta neki, hogyha mindenképpen azt akarják, akkor engedj nekik.
Sámuelt a nép Isten ellen való lázadása bántotta, de az Úr azt mondta neki:
" Nem téged utáltak meg, hanem Engem utáltak meg."
1 Sámuel 8:7.
Isten a nép akaratosságát nem a prófétája ellen való engedelmetlenségnek, hanem a Saját maga ellen való lázadásnak minősítette.
Aki Isten felkentje ellen lázad, az Isten ellen lázad, mert a felkent nem a maga, hanem Isten akaratát közvetíti az emberek felé.
A Teremtő és Jézus által van megtérés, bűn bocsánat, csak nekik vagyok alárendelve.
" Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek. Annak okáért, amit parancsolnak nektek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek, de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek!"
Máté 23:2-3.
Jézus egyértelművé tette, hogy van Istentől kijelöl pozíció az Ő népe fölött olyan emberek személyében, akiket Ő helyez a népe élére vezetés céljából.
Az 1. versszakból az is kiderül, hogy ezt Jézus a sokaságnak és a tanítványoknak mondta, vagyis ez az egyház számára is érvényes.
A tanítványok az egyháztagok.
A keresztény emberek jelleme nagyon eltér a megváltatlan emberek jellemétől, ugyanis a fő jellemvonásuk az alázatosság és az engedelmesség................. természetesen Istennek, és mindazon személyek felé, akiket Isten helyez fölénk.
Mert ha lázadunk azok ellen, akiket az Úr helyez fölénk, akkor Isten ellen lázadunk.
Ebből az idézetből is látszik, hogy az engedelmesség nem a hatalomba helyezett ember tökéletességének szól, hanem Isten szuverén döntésének.
Ha az engedelmesség feltételhez van kötve, akkor az nem engedelmesség............................
Ha valaki úgy gondolkodik, hogy csak Istennek engedelmeskedik, akkor az nem engedelmeskedik Istennek, mert nem fogadja el az Ő döntését, és a saját elképzelését Isten akarata fölé helyezi.
Lucifer így bukott meg.............................
A Teremtő és Jézus által van megtérés, bűn bocsánat, csak nekik vagyok alárendelve.
Az Ige kimásolásán kívül saját szavaiddal nem sokat írsz, ám az a kevés is többnyire Igeellenes......................
" Nekem nem szólsz-e? Nem tudod-e, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak? Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked."
János 19:10-11.
Isten előtt nem minden ember ugyanabban a pozícióban van. Vannak, akik nagyobb hatalmat kaptak és vannak, akik kevesebbet.
Akik pedig nagyobb hatalmat kaptak, azoknak nekünk is alá kell rendelnünk magunkat........................már legalábbis a keresztények körében mindenképpen célszerű Jézus példáját követni.
Az ember nem is lett volna megmenthető, ha Jézus úgy gondolkodott volna, mint Te, hiszen akkor nem tudták volna megfeszíteni.
Jézus a Te gondolkodásmódoddal valószínűleg ezt mondta volna Pilátusnak: Hát ki vagy Te, hogy parancsolgatsz nekem? Felettem csak isten áll, csak Neki engedelmeskedek!
Jézus nem így válaszolt, hanem úgy engedelmeskedett Istennek, hogy elfogadta az Ő döntését....................... azt, hogy vannak olyan pozíciók, amelyek akaratának és hatalmának nekünk is alá kell rendelnünk magunkat.
De nem elsősorban azért, mert ezek az emberek tökéletesek vagy jó döntéseket hoznak, hanem azért, a hatalmukat Istentől kapták.
És ha ilyen ember ellen a saját akaratomat akarom érvényesíteni, akkor Isten ellen lázadok, mert az Ő döntését nem fogadom el.
A keresztények azok, akik minden körülmények között képesek elfogadni és alárendelni magukat Isten akaratának...................... még akkor is, ha ez ránk nézve nem tűnik abban a helyzetben előnyösnek.
Még akkor sem választhatjuk a lázadás útját, csak az engedelmességéét.....................