Talán írjam megint, hogy milyen képzések a germagyarban, vagy magyarban a germánok?
Szinte mind. A szövetkezik szó teljesen germán, bírjam szó germán, ősgermán, bírjamak gót.
Látjumak a látomasom teljesen germán.
A magyar határozott névelők a gótból alakultak ki, a sa és az izó, amúgy az angolban lekoptak a nemek, de ez mindegy, mert a germagyarban anélkül is működik a dolog.
A kurd és a perzsa agglutináló nyelvek teljesen a germagyarok, ami azt jelenti, hogyha egyszer megtörtént, a perzsával és a kurddal, akkor megtörténhetett korábban is, és még meg is történhet.
Nézzük a szót: az övéje(az ő indogermán eredetű, és a jét, ami germán és indogermán birtokos eset hozzákapcsolják, ezt teszi a persza és a kurd is).
A finnugor nyelvekben még csak határozott és határozatlan névelő sincsen, a germagyarban van, ami a gótból alakult ki:sa és az izó.
A látomásom szó egy teljesen germán-indogermán szó, mint leelemeztem, és elő az a vagy az is, illetve a latjamuk is, ami ma a lássuk helytelenül.
A felszólító módunk, ami amúgy optatív, de a gót, ha valalki olvas Wulfilát, akkor látja, hogy felszólító az optatív, gót, sőt ősgermán:bírjam.
A magyar nyelv, germagyar, nem képben beszél mint a japán, hanem máshogy, amiben persze van kép is:
a germagyar nyelv úgybeszél, hogy mondjuk van egy er tő, ami megindulás, megmozdulás, emelkedés, ehhez kapcsol egy kausatívképzést, a t-t, és lesz belőle az ártás, a felbosszantás, majd az er-hez kapcsol egy g-t és lesz a tombol, áramlik, viharzik szó, és ez lesz az arg, erreget, ártott, irigy.
Germán, német teljesen mindegy. Mindkettő megkülönbözteti a nemeket, egyik sem ragozó nyelv, ráadásul nem is képnyelv, ezzel ellentétben a magyar minden, ami a német vagy akár a germán nem. Még hasonlóság sincs a kettő között, nemhogy a magyar abból származhatna.
Számtalan jele van annak, hogy valamikor volt egy ősnyelv, amiből minden mai nyelv származik és amely úgy tünik mindegyik mainál komplexebb és fejlettebb volt. A magyar az, amelyik a legtöbbet őrizte meg belőle. De a művészeti hagyatékokból látható, hogy egykor más népek, kultúrák is hasonló nyelvet használhattak (Tiahuanaco, Palenque, Indus völgyi civilizáció).
A germán az ősnyelvről leszakadt, egyik visszafejlődött nyelv.
B. Berci legyen már egy kis önkritikád! Végülis a kipcsák őseid , akik csatlakoztak a Magyarokhoz, Germagyarokhoz, se voltak Magyarok, ahogy a vágott faszú Kazárok se, se a rácz felmenőid, se a személyiségzavaros Kipcsákok, akik azt hiszik, hogy finngurgrok!
Nem a magyar történelem, vagy mi, észe szubbotica, meg a sok többi más ostobaság.
Jah: germánul nem árthatsz, tehát nem kinyírhatsz, töten, mert neked ártottak elébb.
Az árja kifejezi a külső ártást, tehát ha a nőstény Muntwaltja megöli azt, aki ránézett a nőstényére, az lehetne a szanszkritban ártás, de a germánban nem, mert az ártás a másiktól jött, megzavarta a germán nyugalmat.
Hol vannaka nem szubbotcai honfoglaló leleteink, aminek feltétlenül lenni kell, méghozzá legalább a honfoglaló leletek egynyolcada számban (kavarok törzse).
Nagyon láttszik, hogy nem olvastad, vagy nem értetted meg Komart. Pontosan leírja a konyveben, hogy mi alapjan azonosította honfoglaló magyarként a Szubboticai leleteket. Egy egész fejezetet szentel a kronológiának, hogy mi alapján sorolta be azokat a leleteket, mihez viszonyított stb.
Tudod, azt nyugodtan kijelentheted, ha nem értesz vele egyet, de amíg nem cáfolod hitelt érdemlően az érveit és bizonyítod legalább ugyanolyan mélységű érveléssel a sajátjaidat, addig az csak a te külön bejáratú álmodozásod.
"A következő, nyelvtani fejezettel Sajnovics azt az elvet szemléltette, hogy két nyelv rokonságának igazolásához legalább annyira szükséges a nyelvtani egyezések bemutatása, mint a szókincsbeli azonosságok feltárása. Sajnovics a magyar és a lapp nyelv több, a korban már ismert összefüggésére hívja fel a figyelmet, de számos új elemet is bemutat. Ilyen például az azonos többesszámjel (pl. lapp guole-k és magyar hala-k), a középfokjel (pl. lapp nuorab és magyar fiatalabb), továbbá annak a megállapítása, hogy egyik nyelv sem egyezteti számban és esetben a jelzőt és az azt követő jelzett szót. Sajnovics arra is kitér, hogy mindkét nyelv gazdag kicsinyítő képzőkben, valamint azonos eredetű számneveket (pl. lapp kuökte és magyar kettő), névmásokat (pl. lapp mii és magyar mi) és birtokos személyjeleket (pl. lapp ačča-m, ačča-d és magyar atyá-m, atyá-d) is bemutat. Az igékkel kapcsolatban leszögezi, hogy a ragozás sokszínűsége miatt elsősorban a töveket érdemes egybevetni (pl. lapp él-am és magyar él-ek), majd kitér a jelek és a segédigék rendszerére, végül pedig felhívja a figyelmet arra, hogy mindkét nyelvben nagy számú származékszó található és ezek képzésmódja is sokban hasonlít."
Ezek alapján kurdok is lehetnénk. Hogy van kurdul a fiad? Kurrid.
Az atya szó a magyarban, vagy germagyarban a gót atta. Egy indogermán szóval és indogermán képzéssel (azon indogermán nyelvekével, amik agglutinálóvá váltak) akarják bizonyítani, hogy a magyar finnugor?
Ez nagyon gyenge.
Az él szó csak hasonlít a finnugorra , de nem az, hanem a germán alan:eszik, nő baszik, szül.
A kéz szó indogermán, a jég meg a germán jekó. Indogermán szavakkal akarnak bizonyítani, hogy a magyar, ami valójában germagyar, finnugor?
Valódi érvek nincsenek a finnugor mellett, minden ami etimológiailag helyes, az indogermán, de külöbpző indogermánok( csordul germán, serte finnugor latin vagy szláv, és lehetne folytatni).
Nincs semmi képzés, vagy szinte semmi ami finnugor lenne a két nyelv összehasonlításával.
Én bírom: indogermán, germán bírjam: berjaum, gót-ősgermán
te bírsz: gót bírsz:felszólító, bers, gót bírjad( bír+jau+ kurd mintára t vagy d)
gr.ὀρχέω`πάλλω, κινέω', meist ὀρχέομαι `tanze, hüpfe, springe, bebe'.
Wegen der in er-3 ebenfalls vorliegenden Bed. `ἔρις' u. dgl. können dazu in Beziehung stehen:
av. ərəɣant- `arg, abscheulich';
ahd. ar(a)g `feig, träge, böse, arg', ags. earg ds., aisl. argr und mit Metathese ragr `unmännlich, wollüstig, schlecht';
lit. aržùs `lüstern, sinnlich'.
A magyar forma mindekettőben a germán: art és az argjó egy másik formában. Ha a nyelvészek baromsága elhullna, meg az egész művi nyelv, akkor a sok er-es képzésből az irigy nagyon hamar felvenné ezt:Ai. r̥ghāyáti `bebt, tost, stürmt'.
Nálam ez termszetes, én így is vagyok, amúgy írtam már korábban az irigyről Berserkerként.
A lényeg, hogy pontosan nem tudom, hogy mit jelent a török végén az m betű, és azt is tudom, hogy ott is van igénél, de egyben az indogermánban is.
A törökök valaohonnan a Kaukázusból jöttek, tehát ez lehet egy örmény átvétel is, ahol a mai napig m-val képeznek egyesszámú igéket.
A bírjam szó lényegében indogermán, a nyugati germánban is vannak maradék nyomai az m-nek, és mint mondtam a bherojm a visszafejtett indogermán, az eredeti, de talán csak a germán.
Mond már meg milyen németről beszélsz? Nem tudod már felfogni, hogy a német az nem germán.
A német nyelv a 9. századtól kezdődik, a magyar viszont germán, germagyar.
Te most az agyamra mész, ha nem tudod felfogni, hogy a magyar nyelv létrejött 350-ben, a lényege germán, a képzések nagyobb része germán tán egy része indogermán, a szókincs 90 százaléka indogermán abból vagy 70 százalék germán(nem beszélve az olyan indogermán szavakról, amik mindekttőben megvannak, említettem a cseppűt, dugát, gutát).
Az árt szó az indogermán ar vagy er tőből ered, a jelentését már leírtam. Te nem tudod felfogni, hogy mit jelent az árt?
Old High German angust, from Proto-Germanic *angustu- (source also of Old Frisian ongost, Old High German angust, Middle Dutch ancst "fear," also Old English enge, Old Saxon engi, Gothic aggwus "narrow"), from PIE *anghosti-, suffixed form of root *angh- "tight, painfully constricted, painful."
A germán artjan, erto az, ami az árjában is megvan, az er tőből. Az árt az er tő kausatívképzése, g-vel meg lesz az arg, argi, argjó, vagy az irigy(erregt), attól függetlenül, hogy bőven van az er-ből a germagyarban.
Amúgy fel tudtad fogni, hogy például mit írtam a felszólítómódról egyes és második személyben, és egy különleges formáról?
A rekonstruált indogermán bhérojm. Mivel a magyar germagyar, ezért a germagyar egy olyanból jött létre, amiben még az m megvolt őrizve, egy olyan germán nyelvből jött elő, hisz még itt-ott a németben is megmaradt(nem a mostaniban).
Most nézzük, hogy mit hord össze-vissza a mi tudományunk:
Az obi-ugoroknál, a permi nyelvekben és a cseremiszben nincs külön jele a felszólító módnak. Cser. tol 'gyere', ile 'élj'. Ezekben a nyelvekben puszta igető jelöli a felszólítást. Ez is alapnyelvi eredetű lehet. A magyar puszta igetöves felszólítás emléke lehet a jer, jövel alak. Az ősmagyar kor kései szakaszában alakult ki a *-j felszólítómód-jel. (Korábban ezt az alapnyelvi *-k jelből vezették le.) Rédei Károly szerint finnugor *-j kicsinyítő képzőből származik, ami a vokatívuszban is használatos volt. A vokatívusz és a felszólító mód kapcsolatára pedig igen sok példánk van.
Sztem így kínais Péter nem kell, hogy elbújjon Berci mögött! :D :D
Ez annyit jelent, hogy: ne aggasz téged. Optatívban van, de a gót felszólítóban használja, de egyben kijelentő is: mint birsz.
A bírsz, vagy aggasz felszólítóban gót.
Viszont ha azt mondom, hogy bírjam, akkor az gótul birjau, viszont az m képzés indogermán, örményben is mondjuk így képeznek igéket. Anno biztos, hogy nem határozott előnév következett utána, mert az gót: bírjam az angyalt: sa aggilus az angyal, és ebből ered a magyar az, az ez meg az izó-ból, ami az es.
Kelljen: skuljau.
Tehát: bírsz kifejelentőben germán, felszólítóban germán, bírjam is germán. Gótnak mondanám a nijés igéket is:
zúgnija, gótul swegnjan(egyben örömülni). Van, hogy a gót ez magában képzi: zúgni kelljen vagy zúgnija kell: skul swegnijau, vagy skuljau swegnijan.
