A tőkések, a tulajdonukban lévő transznacionális cégek, és az általuk megvásárolt politika, média.
OFF Oké. Ezek az emberek tudnak valami olyat, amit Te vagy én kevésbé. Elértek valamit, rendelkeznek valahány ember munkaerejével, valamint anyagi és más eszközökkel. Természetesen minden rendelkezésükre álló eszközzel megakadályozzák azt, hogy a "munkaerőknek" tekintett tömegek a komoly munkával létrehozott építményüket lerombolják, széthordják. Ugyanúgy védik a territóriumukat, mint ahogy Te is a sajátodat, legyen az bármekkora. A territórium védelme során bármilyen eszköz megengedett, amivel a védő élni képes.
Egyszóval, továbbra sem látok elvi működési különbségeket. Ha két oligarcha érdekkörei ütközésbe kerülnek, ugyanaz történik, mint két, azonos prédára vadászó állattal a szavannán. Max. azzal a különbséggel, hogy a két oligarcha a harc során is mások erőforrásait fogja felhasználni. De az ember társas lény, és tekintsd ekkor a tömegeket úgy, mint egy-egy oligarcha eszközeit, kivetüléseit. ON
De mi lenne, ha valahogy hanyagolnánk a "gazdag tőkés miatt zárják be a mellékvonalakat" gondolatkört? Nem mondom, hogy nem izgalmas (de még mennyire hogy az!), csak egyre kevésbé szól a vasútról... ;)
"Kik is ezek az "ők", akik beadják és nyerészkednek? Valamilyen másik élőlénytípus?"
Nem gondolnám, hogy itt bárminemű "kódolt" célzást tett a II. világháborúban üldözött embertársainkra. Persze meg lehet próbálni kiugratni a bokorból a nemlétező nyulat. Olyan újságírós...
Hát persze, hogy hülyeség, és ők sem hiszik el. Ez a piac majd mindent megold duma csak arra jó, hogy a tömegeknek beadják, közben meg éppen azon nyerészkednek, hogy alig old meg valamit.
"Amíg munkába menet mindennap több ezer embert látok, aki állva nyomorog a buszokon, vagy kilométereket gyalogol a vasútállomásra, addig nem tud meghatni."
Nos engem meg ez nem tud meghatni...
A "TÖMEGKÖZLEKEDÉS" szó önmagáért beszél, és ezt megmagyarázza...
Mit lehetne tenni ez ellen?
- Legyen tízszer ennyi közösségi jármű, és akkor csak több száz embert látsz a buszokon és a vonatokon a "többezer" helyett? Ezt akarod?
Amíg munkába menet mindennap több ezer embert látok, aki állva nyomorog a buszokon, vagy kilométereket gyalogol a vasútállomásra, addig nem tud meghatni.
Ez most milyen összefüggésben is van Porvacsesznekkel?
A korábban beszúrt adatok szerint egyes bezárandó mellékvonalakon egy évben a MÁV Cargonak 4-500 millió forintos bevétele is van. Ennyire gazdagok vagyunk, hogy erről a vasút vígan lemond?
A lemondás vidámsága attól is függ, hogy mekkora kiadás párosul az adott bevételhez.
Igazad van. (Talán mentségemre szolgálhat, hogy nagyon régen, gyermekkoromban túráztam abban a folyóvölgyben, és nem emlékszem olyanra, hogy vonatozni kellett volna)
Mit tegyünk?
Hány férőhelyes vonatokat közlekedtessünk, milyen időközönként, hogy az arra járó turistacsoportok biztosan elférjenek? Kinek a pénzén?
Mi lenne, ha áthelyeznénk az "állomást" a legközelebbi, autóbusszal megközelíthető pontra?
Igen, messzebb van. Aki nem tud gyalogolni, az túrázzon másfelé. Amíg munkába menet mindennap több ezer embert látok, aki állva nyomorog a buszokon, vagy kilométereket gyalogol a vasútállomásra, addig nem tud meghatni.
Porva-Csesznek állomáson megjelenik egy busz. Ez jó. Néhány extra követelményt viszont ennek a járműnek teljesítenie kell. Legyen pl. kétéltű, mert a fahíd az, biztos nem bírja el, meg egy lánctalp is jól fog jönni. Ember! Ehhez a megállóhelyhez egy darab erdei földút, meg jónéhány kiránduló-ösvény vezet!
"Mennél többet utazol mellékvonalon ( én sokat teszem) annál inkább világos, hogy a mellékvonali utasszállítás, igen, kimondhatóan elsősorban és döntő szempontból szociális juttatás és nem közlekedési vállalkozás."
Ahogy a fővonali vasúti személyszállítás is az. Sőt, a teljes közösségi személyszállítás "szociális jutatás".
De miért beszélünk folyamatosan a személyszállításról? Miért nem képezi vita tárgyát az a mellékvonali "0" forgalmú teherszállítás, amiről kiderült, hogy napi párszáz tonna kő, fa, homok néhány mellékvonalon?
A korábban beszúrt adatok szerint egyes bezárandó mellékvonalakon egy évben a MÁV Cargonak 4-500 millió forintos bevétele is van. Ennyire gazdagok vagyunk, hogy erről a vasút vígan lemond?
Amúgy a "liberalizmus" szó definicióját szívesen elolvastam volna Tőled is pro-kontra alapon... :-)
Nyár elején a Cuha völgyben kirándultunk egy csoporttal. Porvacsesznekről vonattal jöttünk vissza. Kiváncsi leszek majd a vonatpótló buszra...
Az a busz igenycsak zsúfolt lesz. Olyan zsúfolt, mint amikor egy napos júliusi reggelen egy balatoni vonatra felszáll egy 300 fős csoport. Velük mit csináljunk? Hova járassuk a vonatot, a bakonyba 40 fő kedvéért, vagy Fonyódra 300 fő kedvéért,
Ha mindennap megy egy 40 fős kirándulócsoport, akkor indítani kell még egy buszt (másodrészt vagy új járatot).
Ha mindennap megy 10 db 40 fős csoport, naponta 400 db retúrjegy, akkor meg kell tartani a vonatot.
Ha minden 10. napon esik be egy 40 fős csoport, akkor el lehet gondolkodni, mi legyen:
- Rábízzuk a csoportokra, hogy rendeljék meg maguknak a különjáratot. Aki nem rendel, az ottmarad.
- Minden nap felküldünk egy buszt, aztán vagy jön a csoport, vagy üresen jön vissza. Ez esetben találnunk kell egy pénzeszsákot, amelyik hajlandó kinyílni erre a célra. Mondjuk a környékbeli önkormányzatok és vendéglátók zsákját. Ha a zsák elég nagy, a zsáknyitogató természetesen dönthet úgy is, hogy inkább egy vonatot fizet.
- A fenti két véglet között vannak átmenetek is, pl. szerződést kötnek egy közlekedési vállalattal, hogy ha a meghirdetett telefonszámon 10:00-ig megrendelnek egy buszt, az 15:00 és 18:00 között a kívánt időpontban felmegy a hegyre, és leviszi a csoportot a veszprémi vasútállomásra.