Feleségem ultimátumot adott nekem, hogyha most már nem építek azonnal-de-rögtön egy terepasztalt mert nagyon óhajtana villanyvasutazni (amiért mellesleg egy jó ideje nyúz már) akkor rettenetes dolgok fognak történni, amiket én nem óhajtottam megtudni, hogy micsodák, inkább építettem egyet.:-) Szeretném ha ez egy olyan topik lenne, ahol képes beszámolókkal, építési leírásokkal, ötletekkel, trükkökkel ismertetnénk meg egymást és jómagam szívesen olvasnék, néznék meg hasonló építési leírásokat mint amibe én fogtam.
Igazából nem tudom hogy a fa mennyire tolerálná a falfesték alapú színezéket. De pl. a fára is ragasztható papír, ezzel a beton dilatációit is ki lehet alakítani, és azon tutira matt lesz a festés. Bár gondolom, a Trinát alapozó se fog fényleni, csak azt még nem próbáltam. Én egyébkét a peront úgy készítettem, hogy vastag kartonból kivágtam az oldalát, majd a közét kitöltöttem. Ezt lehet papírral, Hungarocellel, Styrofoammal, majd a tetejét faragasztóba szórt homokkal bevontam. Mondjuk ez inkább az aszfalt imitálására megfelelő. A képen még nincsen festve, meg nem is lesz, mert közben a projekt síncsere stádiumba lépett:-)
Nálam papír az alap (bármilyen kicsit vastagabb karton , pl műszaki rajzlap matt odala) erre fehér Modakril, vagy bármilyen falfesték, és fekete színező paszta keverékéből alkotott világos szürke festék lett felkenve. A festéket híg állapotban használtam. Száradás után sötétebb szürkével szárazecseteltem. Egy darab papíron próbálgasd amíg nem érzed úgy hogy ez az igazi:-)) További képeket találsz a honlapomon.
Én higítás nélkül felkenem az első réteget. Ha leszáradt, akkor csiszolás és újrakenés. Utána lehet művészkedni, csiszolás, "betonkockák" kialakítása. Fehér csík a biztonsági zóna jelzésére... Utána rögzítés az OSB-hez, majd át lehet fúrni jelzőknek, oszlopoknak...
Köszi a válaszokat! Még gondolkodom a dolgon, de szerintem maradok az asztal szélénél, mert a közepére nem lehet oszlopokat is meg peront is rakni, mert az egyszerűen már életszerűtlen lenne, hogy a fél peront elfoglalja az oszlop. Az anyag már megvan, 10 mm vastag fa lemezből fogom kivágni a peront, ha az így nem elég magas, akkor még 3mm-es bútordekor lappal tudok rajta toldani. Egyébként a két vonat közt 20 mm hely van nagyjából. Modell13 kérdésére válaszolva: M63 készülget, a bzmot készen van. Egyébként a közeljövőben elkezdem a hegyet építeni, majd rakok fel képeket, ha érdekli a társaságot : )
Én raknék. A Prakikerben van megfelelő szélességű, vastágságú léc, ami betonszürkére festve egész jól mutat. Pld. az alapozófestéknek is hasonló szine van.
Szia én mind a két oldalra raktam nekem is igy van valahogy közel vanak a vágányok probáld meg mind a két oldalt hogy meik néz jobban ki szerintem még ember is be fér közé.Látom készül az M63 ugye az a tied?És hogy áll a bzmot od?
Sziasztok! Elsősorban tapasztaltabb modellezőket kérdeznék, hogy a képen látható személy és tehervonat közé be szabad -e rakni egy peront? Nekem nagyon kevés a hely, ezért csak így tudtam megoldani a 3. vágányt, viszont muszáj lenne neki is egy peron. Azon gondolkoztam, hogy az asztal széle felőli oldalra lehetne berakni egy peront, mert ott kicsivel több a hely. Ja és még a felsővezeték tartó oszlopoknak is kell hely valahova. Mi a véleményetek?
Sziasztok! Megtudná valaki mondani, hogy a Fleischmann 6154-es 183 cm -es fordítókorongjának mekkora átmérőjű nyílást kell kivágni? Csak későbbi beszerzés lenne, de akkor már nem szeretnék ott fűrészelni.
Megosztom veletek tapasztalataimat. Mi az egész terepasztalt és a helyiséget is OSB lapból készítettük. Kb 70-80 táblát használtunk fel több féle vastagságban! A legrégebben készített részek már több mint 10 évesek. Semmiféle eldeformálást, csavarodást vagy egyéb problémát nem tapasztaltam. Ezen kívül nagyon jól megmunkálható és pontosan lehet vele dolgozni. Szóval nekem csak jó véleményem van róla!
A mire használják kérdésre pedig a válasz: A skandináv országokban évek óta könnyűszerkezetes házakat építenek belöle (szigetelőanyag burkolataként). Tapasztalataik szerint az eddig használt faanyagok közül a legjobb tulajdonságokkal rendelkezik: jó vízálló, tartós, könnyen lehet burkolni bármilyen anyaggal, van egy kis szigetelő hatása is....stb
Na itt egy OSB terepasztal, tetőléc keretre csavarozva, 5x5 cm es fenyőfa lábakkal. Szerelhető kivitel, stabil is. Az asztal középen szétszedhető kétszer 150x150 cm-es táblára.
Igazából nekem mindkét megoldástetszik. Talán a becsavarható láb kicsit szimpatikusabb, mert egyszerűbb összerakni, de engem leginkább az ára érdekelne.
Meg pár beszerzési hely. Az interneten keresgéltem már ezügyben, de nem jutottam dűlőre..
Az én megoldásom ugyanaz mint amit Pulcsi kolléga belinkelt, négyszögletes láb kell hozzá épp ettől lesz nagyon stabil. Találsz hozzá anyagot készen. kb 6 x 6 cm -est.