"Amit mi megtehetünk (a fanatizmuson és a fanatikusokon való
szórakozáson túl), az pedig az informálás, a felvilágosítás.
Leleplezni a fő feminista hazugságokat a patriarchális elnyomásról,
női kvótáról, családon belüli erőszakról, bérkülönbségről, stb.,
egyáltalán kétségeket és gondolatokat ébreszteni a femináci agymosás
ellenében."
Egy nő kedve szerint lehet verbálisan (vagy akár fizikailag is) erőszakos, teheti pokollá a másik életét, nincs korlátozva (sőt, még bátorítják is, hogy 'álljon ki magáért').
Egy férfi ezzel szemben nem vághatja szájon az agresszort, mert rögtön ő lesz a bántalmazó.
Ha a verbális erőszakkal szemben is megállna a jogos védelmi helyzet, sok komolyabb bántalmazás megelőzhető lenne egy idejében eleresztett makarenkóival...
Szükségesnek tartottam megemlíteni azt az indítékot, mert valahogy a kétszereplős játékból az elkövetőre, és a tettének megítélésére vonatkozó utalásokat nem láttam... Ez volt az, ami számomra azt sugallta, hogy MINTHA csak az áldozatnak volnának a történetben a cselekményt előidéző mulasztásai, illetve a jövőre nézve gyökeres hozzáállás- és életmód-változtatási feladatai.
De mint az kiderült, azért hagyta ki azokat amiket hiányoltam, mert olyan kétségbeesetten próbálta megértetni a bűn-megelőzés fontosságát. :-)
Ha viszont valóban ő is tehet róla, akkor ezt fontos világossá tenni. Ugyanis pont ez segít másoknak elkerülni az áldozattá válást, nem pedig a hazug mantra sulykolása, miszerint az áldozat soha semmiért nem felelős.
- csak -ot nem olvastam tőled sehol sem, én írtam azt, hogy "úgy tűnik, mintha csak"
- "CSAKIS a női erőfölény nincsen korlátozva" ezek szerint a FÉRFI erőfölény korlátozva van?
- a hatalom azt jelenti, hogy akinek hatalma van valaki felett az rá tudja kényszeríteni a saját akaratát a másikra annak kifejezett akarata ellenére is - eddig rendben. A nőhatalom az, amikor ezt egy nő teszi jellemzően egy férfival? A nőhatalom érvényes nőkre is, vagy rájuk nem kényszerít semmit? Hááát... Te tudod, én máshogyan látom.
- a "vagy csak arról van szó " idézet arra vonatkozott, mintha ez csak amolyan érdekvédő csoport lenne, aki csak a csoporttagok érdekeit védi, érdeksérelmeit teszi szóvá stb.
- annyira nem gyakori az, hogy igazán fontos dolgokban egyetértsünk, nem is kellett volna ezt külön szóvá tenni, de azért megjegyzem :-)
Szerintem a férfiak rosszabb helyzetben vannak mint a nők, mert
-Évmilliók óta a nőkön múlik a család jó hangulata
-Gyereknevelésben (amíg kicsi) előnyben vannak
Fentiekkel a kevésbé okosak vissza is élnek. Ez nem azt jelenti, hogy tűrjenek mindent, hanem azt, hogy nem kell észrevenni minden apróságot. Amelyik hőzöngős az el is fog válni. Nagyon jól fogja érezni magát amíg nem öregszik meg. Utána már nem annyira. Sok ilyet láttam. Ha ilyenkor mondanák nekik, hogy: Na, most mond, hogy éljen a komszomol, akkor nagyon zokon vennék. Tudom, változott a világ, a nagyobb profit érdekében munkába állították a nőket egyejogúság címén, de biztos, hogy jó ez? Az külön érdekes rész, hogy anyu igyekszik maximálisan kihasználni a helyzetét, amikor egy másik nő csinálja a fiával, akkor az a nő egy szemét alak.
"Nem az élhetetlen mulyaságot védelmezem én, csak ilyen kisarkításokkal próbálnak engem sarokba szorítani"
Akkor kerekítsd le a szócsata porondját: 50%-ban rajtad múlik, mit hozol ki belőle. Akár úgy is, hogy visszaemlékszel az előző szócsörte sarkallatos pontjaira és nem stresszhelyzetben, egyedül, egy-egy nyugodt szümetben újragondolod, mit kellett volna másképpen kerekíteni, hogy ne torkolljon abba, hogy vesztesen szállsz ki belőle.
"A szóbeli elnyomás nem tanulmányozható ki.. legalábbis ha érzelmileg érintett a férfi az elnyomójával szemben."
Dehogynem, csak idő. Ha pedig kezd stockholm szindróma - gyanús lenni a dolog, sürgősen ki kell szállni belőle, amíg még képes vagy mozdulni.
Nem gondolom, hogy a nemi erőszak indítékait kéne magyaráznod.
A. I. nem sugallta AZT - te sugallod hogy azt sugallja. Kábé olyan logikával sugallod, mintha azt mondanád hogy a tanyasi egyedülálló kilencvenéves nénikét megerőszakoló rabló se erőszakolná meg az áldozatát, ha minden férfinak levágnák a farkát.
Csak a feministák szerint hatalmi kérdés, mert ők mindenkire a saját hatalomvágyukat vetítik ki és azt hiszik, másokat is csak az a fanatizmus mozgathatja, ami őket.
Nem, az erőszaknak lehet hatalmi vonatkozása IS, meg lehet egyszerű szexuális oka is (ki hitte volna!), önkontroll hiánya, erőszakos természet stb, és akkor ott van a sok határeset is, ami a valóságban nem erőszak de a jog szerint az, vagy éppen fordítva.
Érdekes, én pont arról beszéltem, hogy az erőszak NEM feltétlenül egy természeti csapás, amiről semmilyen módon nem tehet az áldozat, hanem épp ellenkezőleg. Hiszen sokszor az áldozat aktív közreműködése kell ahhoz, hogy megtörténhessen (és az ilyennek jogosan olvassák a fejére, hogy az ő hibája is). Más esetekben némi óvatossággal elkerülhette volna, megint más esetekben sehogyan sem, na de ezeket az áldozatokat nem is hibáztatja senki.
Az áldozatok automatikus hibáztatása valóban nem elfogadható. De nem is erről beszélek, mikor a felelős viselkedést emlegetem, hanem hogy aki okkal hibáztatható, annak a felelősségét ne akarjuk hazug jelszavakkal elmaszatolni.
Szerintem meg ez a nézőpont méri fel józanul a valóságot.
Mert most csak korlátozni való férfi erőfölényről olvashatsz, bármerre nézel a saját világodban. Sehol.. ezt az egy helyet kivéve sehol nem olvashatsz (a saját buborékodban) korlátozatlan női erőfölényről - de úgy tiltakozol mintha elburítottam volna az első dominót a sorban.
Hol olvastál te tőlem CSAK -ot?
Írd a hozzászólás számát, légyszíves.
De ha már így esett, akkor tessék : igen, CSAKIS a női erőfölény nincsen korlátozva.
(most már hívatkozhatsz általam hangoztatott kizárólagosságra - de csak ebben az egyetlen összefüggésben)
Nem, a nők nem ellenségei a férfiaknak. DE a nőhatalom igenis ellensége a férfiaknak.
(a feminista férfiaknak is, de hulljon a férgese)
Várjál.. ezt itt nem értem : " Vagy csak arról van szó, hogy az ez esetben létező "korlátozatlan férfi erőfölény"-t tárgyalják meg azok akiknek azzal van bajuk, az téged nem érint? " mivan?
..mijenesetbenlétező férfierőfölényt?
Az hogy létezik bántalmazó kapcsolat, az fix.. szerintem is. Erősítsük még ezt az egyetértést?
Az a bajom a ezzel a nézőponttal, hogy szerintem feleslegesen osztja meg a a visszaélést nemi alapon. Úgy tűnik, mintha a visszaélés csak női oldalról történne meg, és/vagy csak női oldalon kívánna korlátozást. Mintha a nők ellenségei lennének a férfiaknak. Vagy csak arról van szó, hogy az ez esetben létező "korlátozatlan férfi erőfölény"-t tárgyalják meg azok akiknek azzal van bajuk, az téged nem érint?
Bármely előnnyel (fizikai, szellemi, kommunikációs, anyagi stb...) élni és visszaélni is lehet. A kitudódott visszaélések ellenszenvet váltanak ki a közösség korrekt részéből, és jó részük törvénybe is ütközik. (akinek bármely visszaélés rokonszenves, az meg minimum nem korrekt)
Igenis létezik bántalmazó kapcsolat, létezik kiszolgáltatottság, történhet visszaélés, erőszak társak között is. A lényegét tekintve nemektől, etnikai csoportoktól, vallási felekezetektől függetlenül. Az ilyen kapcsolatokból nem egyszerű elmenekülni, de nem is lehetetlen. Időbe telik az is, mire az önbecsülését visszaszerzi a bántalmazott, de az sem lehetetlen. Akár még a bántalmazó is átléphet a saját árnyékán, de ők általában inkább csak a bizonyítványukat magyarázzák.
Nem gondolom, hogy a nemi erőszak valódi természetét - miszerint az inkább hatalmi kérdés, ami szexuális úton fejeződik ki - csak áldozatként megtapasztalva lehetne megérteni.
Azt sugallod: elkövető az valójában egyfajta természeti jelenség, ami ha alkalmat talál: erőszakolnia kell, szerencsétlen nem tud mást tenni, emiatt mindent meg kell tennünk, hogy ne adjunk alkalmat neki, és akinek ez nem sikerült, annak pedig a fejére olvasni, hogy a "te hibád, én megmondtam előre"
Az áldozathibáztatás nem áldozatsegítés.
Azt gondolom, az áldozathibáztatás is csak olyan, mint egy természeti jelenség: nem tehet róla akit utolér, de tehet ellene (ha el akarja kerülni) ;-)
A mosoly nem csak a barátság jele, hanem a barátságosságé, a kedvességé, a flörtölés, a bátorítás, az érdeklődés, v. akár a zavar jele is, csak egy nem lehet, felhívás erőszakra.
Férfiakra nem szoktam mosolyogni, mert nagy valószínűséggel félreérti. Vagy homokosnak néz, vagy azt hiszi, hogy kinevetem. Inkább megköszönöm, ha van rá ok. Ha nincs, akkor mit mosolyogjak? Hogy mekkorát szellentettem előtte és milyen jól esett? 90 éves néni az más eset.
Mikor ferfi letedre ramosolyogsz egy masik ferfira.azza mi a celod? Mikor a tarsashazban a szomszed 90 eves nenike, es a szamomra ismeretlen, szinten 90 eves mamika aki a kartyapartnere rammosllyog, mi a celjuk?.A mosoly a baratsag jele,.ne magyarazzatok bele mast
Úgy érted, hogy úgy általában vágjon komor pofát, mert a férfiak között akadnak néhányan, akik egy mosoly láttán kukizni akarnak?
Azaz mondjuk egy párkapcsolatban élve akár senki hímneműre nem mosolyoghat, mert még a párja is azt hiheti, hogy akire mosolyog, azzal kukizni is akar?
"még véletlenül se nézzek/mosolyogjak rá egy férfire (mert szegény még felhívásnak veszi...!"
Miért mosolyogsz? Minek nézze? Ha hasra estél és fölsegít és ezért mosolyogsz azt nem szokták kihívásnak tekinteni, de ha csa úgy, akkor ne csodálkozz. Ha még hozzáteszed, hogy szőke herceg akkor biztos az eredmény.
Amúgy te honnan tudnád hogy milyen az élhetetlen mulyaság?
Ha te egy jól működő házasságban élsz, a női erőfölénynek csak az ilyen szélsőséges véleményekből hallod a hírét - akkor honnan is tudnád milyen az az élhetetlen akinek a hátán fát lehet hasogatni?
Illetve azt, hogy mivel is lehet egyenértékű a szóbeli elnyomás?