"Egy nemzet nincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt - késsel a torkán - egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…"
(Théophile Delcassé, egykori francia külügyminiszter)
Akkor ki volt az az 1,2 millió az állam által leszerelt katona, akikről Bőhm ír?
A Linder vezette hadügyminisztérium már november elején kiadott két rendeletet. Az egyiket november 4-én, amiben elrendelték, hogy a hazatérő alakulatokat azonnal le kell fegyverezni, meg egy másikat november 8-án, amiben az alakulatok leszerelését írták elő, ami egyet jelentett azzal, hogy a határon elvették a fegyvereiket és szélnek eresztették őket. Mindezt akkor, amikor a mohó szomszédok elenyésző erőkkel rátámadtak az országra. És mindezt úgy, hogy eközben a Friedrich hadügyi államtitkár által kidolgozott javaslatot - az 5 legfiatalabb korosztály fegyverben tartása - a kormány lesöpörte az asztalról, és még el is marasztalták Friedrichet az ötletért.
Úgy egyébként elég nehéz volt hadsereget szervezni, hogy a szocdemek követelésére megtiltották azt, hogy a parasztok soraiból toborozzanak, mert túlságosan reakciósnak tartották őket.
Linder feloszlatta a hadsereget, tőle származik az az elhíresült mondás is, hogy nem akar katonát látni. A hazatérő magyar katonai egységeket igenis, a kjelölt leszerelő központokban leszerelték és szélnek eresztették a katonákat. Tették ezt akkor, amikor a három területrabló állam már megtámadta az védtelen országot...
A rendelet megjelenése után megkezdődtek a hadsereg újjászervezésére vonatkozó kísérletek. November végéig mintegy 30 ezer főt sikerült úgy-ahogy csapatokba szervezni. Az újjászervezett alakulatok azonban korántsem feleltek meg funkcióik betöltésére, mivel az általános fegyelmi helyzet katasztrofális volt. A hadseregszervezés munkáját a Hadügyminisztériumon belüli személyi ellentétek is hátráltatták, nehezítették.
Hiába volt katonai szempontból minden kifogástalanul előkészítve, a hadseregszervezés alapjában véve eredménytelenül végződött: négyheti toborzás után mindössze 5000 ember jelentkezett. S bár Stromfeld tudta, hogy a csőd nem katonai, hanem politikai okokból következett be, lemondott államtitkári megbízatásáról, de a szociáldemokraták kérésére mégis helyén maradt, és folytatta erőfeszítéseit a hadsereg felállításáért.
És hogy ne halj meg bután, itt van néhány idézet Moldován Gergely erdélyi román egyetemi tanár írásábó (Válaszirat a Bukaresti Román Ifjak memorandumára, Kolozsvár, 1891), amit egyébként már ajánlottam neked elolvasásra…
Hogy állunk az iskolákkal?
Tisztában kell lennünk azzal, hogy mi itt a magyar állam területén vagyunk, ti pedig otthon vagytok saját királyságtokban. És mi itt szerintetek ellenséges indulatú néppel vagyunk érintkezésben, a mely nyelvünk, kultúránk ellen tör. Csodálatos jelenségek. Mi itt az ellenséges ma gyar földön a múlt század közepén megnyitjuk balázsfalvi iskoláinkat; a század végéig Sinkay György egy maga mintegy háromszáz román iskolát állít fel és nektek abban az időben nem volt még egyetlen nemzeti iskolátok sem. Nálunk a tannyelv román volt és nálatok a görög és szláv iskolákban a román nyelvet még a rendes tantárgyak közé sem vették fel. Nálunk román gimnáziumok, papnöveldék, tanítóképzők emelkedtek és nálatok alig volt elemi is kola. Mi a múlt század végén a magyarok után (Aranka) indulva, felvetettük a román tudományos társaság felállításának eszméjét, (Papig I. Viata stb. Georg. Sinkai 47 85:-86. 1.), míg ti azt csak 1867-ben tudtátok ott Bukarestben megcsinálni. Nagyot hazudtok tehát, mikor azt állítjátok, hogy mi itt csak 1850 után nyertünk jogot iskolába járni és közhivatalokat viselni! Ki tanított titeket erre az igazságra? Hát nem tudjátok, hogy a balázsfalvi iskolákban 1754-ben több mint háromszáz román gyermek tanult, hogy egy 1624-iki törvényünk szigorú büntetései sújtatta a földesurat, a ki jobbágyának gyermekét az iskolától visszatartja? Honnan állott elő az a tekintélyes tudományos román férficsapat a század végén, ha mi csak 1850 után kezdtünk járni iskolába? Hogy tudtunk volna nektek már a század elején egy Lázárt adni, ha nekünk itt nem lett volna szabad iskolában járni? A közhivatalokra minket a 17-ik század végén alkalmaztak már. A 18-ik század elején királyi leiratokkal, közepén pedig éppen törvényileg biztosították ebbeli jogainkat. Miben rejlik tehát a román nyelv és iskoláztatás üldöztetése? Az 1868-ki XXXVIII. t. cz. a felekezeteknek, tár- sulatoknak, egyeseknek megadja az iskola fentartási jogot. A román felekezetek tehát iskolát tarthatnak fenn, a melyekben a tannyelv román. A román tanuló román nyelven tanulja vallását, a haza történetét: román nyelven veszi be az összes tudományokat; ro- mán tanító nyújt útbaigazítást; román a tankönyv, az iskola egész szervezete, román a naplóvezetés és ro- mán a közvetlen felügyelet, mert román tagokból álló iskolaszékek őrködnek a román iskolák felett. Az ifjak románul szavalnak és énekelnek, román házi iparczikkekre tanítják dolgozni, hol van itt tehát az annyira hirdetett üldözés? A németektől átvett a magyar kormányzat 1867-ben, 2500 román elemi iskolát és hány iskola van ma? A román iskolák száma 1867 óta 1888-ig az ellenséges indulatú magyar kormányzat alatt mintegy 3700-ra szaporodott, melyekben a tannyelv is román. De ezt tanügyi téren ne tekintsük eredménynek; én az iskolát nem az épületben találom fel, hanem annak belső életében. A míg 1867 előtt a képesített tanítók száma csekély volt, ma a román iskolákban kevés kivétellel, képesített tanítók működnek. A román iskolák száma nemcsak tetemesen emelkedett, hanem a román iskola tanító, felszerelés és egészségügyi szempontokból a kor színvonalára emelkedett. Az ország széltében be van hálózva román tanító-egyletekkel, kultur-egyletekkel, nőegyletekkel, dalárdákkal, önképzőkörökkel, a melyeknek működése útjába egyetlen akadályt nem gördítenek, s a melyek bizonyára a román kultúrának hasznaira válnak. A statisztikát minden ember lapozgathatja, A statistika pedig azt mutatja, hogy a magyar kormányzat huszonnégy esztendeje alatt a román elemi és közép-oktatás, a kor színvonalára lett felemelve. Mi hát a baj?
Látott-e valaki a magyar állam területén huszonnégy évi magyar kormányzás után csak egyetlenegy nemzetiségéből kivetkőztetett románt? Aki ilyent tudna felfedezni, az igen nagy szolgálatot tudna tenni ellenségeinknek, álljon elő vele. Román statistikák szerint három millió román lakik a magyar állam területén, − álljon elő ezen három millióból egyetlenegy, akinek azt mondották volna, hogy magyar legyen. A magyar államnak nincs szüksége ilyen kétes eredményekre.
Ne legyünk haszontalankodók, ne játszódjuk a farkas és a bárány meséjét. Mi láttunk elrománosított magyarokat, egész községeket, de megfordítva nem! Ez az igazság!
Nem igaz, hogy a román ifjaknak külföldön tanulniok szabad nem volna; nem igaz, hogy e miatt itthon üldöztetésnek volna valaki kitéve. A bécsi egyetem hallgatóságának tekintélyes része magyarországi román. A magyar állam maga küld ki külföldre ifjakat; ösztöndíjakat nyújt külföldi tartózkodásra; ilyen volt Babes is, a ki most nálatok van s a bukaresti egyetem szemefénye! De hát Európa vak volna ne látná egyetemein a magyarországi román ifjúságot?
A dolog úgy áll, hogy mi magyarországi románok nem tudunk elég embert termelni Románia számára. Románia már bölcsőjükben reflektál gyermekeinkre. A magyar tudományosság emlőjén felnevelt jobb ifjainkat kiviszi és ha ezek nem akarnak kimenni, külön törvénynyel dús fizetéseket biztosítanak számukra, mint a hogy történt Babes Viktorral is.
"Az hogy az erdélyi románság lényegesen iskolázotabb lett volna 1918 -ban mint a Romániában élő románok nem igaz, mert például már egyetemi oktatás nem volt román nyelven erdélyben és középiskola sem volt sokk azt hiszem 6 ilyen volt erdélyben."
Természetesen iskolázottabbak voltak az erdélyi románok, mint a romániai társaik, és mivel több iskolájuk volt, így lényegesen magasabb volt az írni, olvasni tudók száma is.
Az erdélyi románoknak természetesen magasabbrendű iskoláik is voltak, amelyek a következők: 3 ipari képzést nyújtó iskola, 2 bábaképző, 4 polgári leányiskola, 6 középiskola, 8 tanítőképző és 1 felsőkereskedelmi iskola.
Ezenkívül az erdélyi románok – ugyanúgy, mint bármelyik nemzetiségi fiatal - minden további nélkül tanulhattak a Monarchia egyetemein. Ehhez sok esetben ösztöndíjakat is kaptak.
"Az hogy erdélyben volt román müvelődés nyomtatás nem egy meglepő dolog hiszen erdély többségi nemzete a román volt, bár jóval kevesebb joggal rendelkeztek mint a Szászok , a magyarok, vagy a székelyek."
A XVI-XVII.szd-ban még egyáltalán nem voltak többségben az uraik elől Erélybe menekülő, betelepülő románok. És az a tény, hogy megteremtették nekik a művelődés és fejlődés lehetőségét, egyedül és kizárólagosan a magyar vezetőréteg (nemesek, papok) emberségességén és jóindulatán múlott.
"Romániában a magyar kisebbségnek jól megy sora iskolái , parlamenti és önkormányzati képviselete van , könyvek folyóiratok jelentek meg magyarul még a szocializmusban is az erdélyi románság amúgy toleráns és nem jellemző a magyargyülőlet, tehát kijelenthető hogy Románia sokat tett azért , hogy a magyar kisebség megőrizze nyelvét , kultúráját, identitását."
Ezt a román propagandát már ismerjük tőled – ezt szajkózza a román külügyminiszter is -, és ha azt hiszed, hogy az ismételgetéseid által ez a bődületes hazugság igazzá fog válni, akkor tévedsz.
A helyzet ugyanis az, hogy a román állam célja – legyen bármilyen rendszer -, az uralma alá került magyarság felszámolása. Ezt az elmúlt 95 év egyértelműen igazolja. Lehetetlen felsorolni, hogy a román elnyomás mennyi kárt, hátrányt, szenvedést és megaláztatást okozott a magyarságnak mind anyagi, mind emberi vonatkozásban.
De, ha csak a legújabb, az ún. „demokratikus“ fordulat utáni eseményeket nézzük, se vége, se hossza a magyarság visszaszorítására tett kísérleteknek, pl. a magyarság anyagi javai visszaszolgáltatásának az elodázásai, a megkapott javak visszaállamosításai, magyar vezetők perbefogásai koholt vádak alapján, MOGYE ügy, zászló ügyek, zaklatások a magyar nyelvhasználat- és a magyar feliratok miatt, a román médiában szinte napi rendszerességgel megjelenő magyarellenes megnyilvánulások, magyar emlékművek megrongálásai, stb., stb., vége-hossza nincs a mindennapi magyarellenes piszkálódásoknak, keresztbetevéseknek. Sajnos, ez a mai Románia…
"A román királyság, nagyon szükmarkú volt a kisebbségeivel és racionális."
Ezzel szemben megintcsak az az igazság, hogy a Román királyságnak egyáltalán nem volt kisebbségpolitikája, illetve abból állt, hogy a legbrutálisabb módszerekkel elnyomta őket. De ez nemcsak a Román királyságban volt így, hanem már a Román fejedelemségekben is…
Nem oszlatta fel a hadsereget. Megpróbált magyar hadsereget szervezni, erre a belgrádi egyezmény lehetőséget is adott. A gond az volt, hogy 1918 végén, 1919 elején nem jelentkeztek elegen, s akik jelentkeztek, azok is csak fedelet akartak a fejük fölé, de nem akartak harcolni. Nagy baromnak tartották azt, aki megúszta a négy év világháborút, s utána patkol el.
Attól is függtek az eredmények, hogy ki gyűjtötte az adatokat. Általában állami hivatalnokok, tanítók végezték ezt a feladatot, ők pedig az államnak kedvező irányban befolyásolták az eredményt.
The Paris Peace Conference, 1919 gathered 27 nations at the Palace of Versailles to shape the future after World War I. The Russian SFSR was not invited to attend, having already concluded a peace treaty with the Central Powers in the spring of 1918. The Central Powers - Austria-Hungary, Germany, Bulgaria and the Ottoman Empire - were not allowed to attend the conference until after the details of all the peace treaties had been elaborated and agreed upon.
Bethlen nagyon okos gróf volt. Csodát csinált abban a helyzetben, amit örökölt. Károlyi gróf kretén és elmefogyatékos volt. Nem választotta meg senki, részeg bakákkal puccsot csinált.
Ez igaz, de az I. VH-ban nem volt Tengely, hanem Antant vs Központi Hatalmak. A háborút a német hadvezetés veszítette el, amikor Párizstól 2 km-ről Keletre dobott át csapatokat, védtelenül hagyva a főerőt. Felhívás keringőre, alias bekerítő hadműveletre. Magyarország valóban saját maga miatt lett a legnagyobb vesztes.
Nem szabad csodálkozni a Trianonon. Az I. VH.-t nem az Antatnt nyerte, hanem a Tengely vesztette el. Egyszerüen összeomlott.
A párizsi békekonferencia 1919 januárjában kezdödött, Magyarországon viszont márciusban kommunista lett. S míg Európa minden porcikája békét akart, a magyarok háborúztak.
Igy aztán Magyarország nem volt jelen a Versaille-ban tertott béketárgyaláson. Az ott elfogadott elveket csak decemberben tudta megtárgyalni - az akkor már Horthy vezette - magyar miniszter tanács. Alig egy évvel voltunk lemaradva. Minden eldölt.
A gyerekes az te vagy, bakterkám. Csak annyit tudsz mondani, hogy "nemnemnem", de értelmes alternatívát már képtelenek vagytok mondani korunk kihívásaira és problémáira.
Úgyhogy pattanj fel a triciklidre és tekerj szépen vissza a ballibekhez defetistáskodni.
"Romániában a magyar kisebbségnek jól megy sora iskolái , parlamenti és önkormányzati képviselete van , könyvek folyóiratok jelentek meg magyarul még a szocializmusban is az erdélyi románság amúgy toleráns és nem jellemző a magyargyülőlet, tehát kijelenthető hogy Románia sokat tett azért , hogy a magyar kisebség megőrizze nyelvét , kultúráját, identitását."
De jók is ezek a románok: gondolom a Maros Magyar Autonóm tartomány megszüntetése is tisztán a magyarság megmaradását célozta, hogy az 1990-es magyarellenes pogromokat ne is említsem ("Fekete március - martia negru"), meg hogy a politikusaik azért rendre kijátsszák a magyarellenes kártyát, ha szavazatszerzésről van szó.
Én valahogy mégsem kívánkozok Romániába magyar kisebbségnek lenni, pedig szívesen elmennék Erdélybe. De Romániába kösz nem.
Nem az a lényeg, hanem, hogy nem lehet semmit tenni."
95 éves tragédia? És egy bő 1000 éves ország, nép, nemzet esetében mennyi egy ilyennek az elévülési ideje, amikor a hozzád hasonló önjelölt defetista vasutasok az "ez a vonat már elment" szövegükkel előjöhetnek?
Nem lehet semmit tenni? Ki mondta? A minimum, hogy emlékezni és emlékeztetni kell a tragédiára és igazságtalanságra; ismernünk kell régi nagyságunkat, amely irányt kell mutasson, erőt kell adjon a szebb jövő építéséhez; ahhoz, hogy minél teljesebb mértékben helyreállítsuk hazánk régi nagyságát, erejét, gazdagságát, jelentőségét.
És idézném a vitaindító sorokból: "Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás!"
"Hogyan szaporítod be magyarokkal a területeket, pláne ahol 10% alatt van az arányuk?"
Remélem, mielőbb olyan vezetése lesz hazánknak, amely szívügyének tekinti népünk lélekszámbeni gyarapítását, az egészségügy rendbehozatalával, családbarát intézkedésekkel és munkahelyekkel, hatékony propagandával, stb. Aztán az EU adta lehetőségeket kihasználva, amelyek a szabad költözködést, föld- és ingatlanvásárlást jelentik, ugyanúgy betelepülhetnének az anyaországiak az elszakított országrészeinkre, mint annakidején a nemzetiségeink a Kárpát-medencei országunkba. Ha én vezetném az országunkat, külön programot indítanék ennek elősegítésére, amely anyagi, jogi és minden más módon támogatná ezt az újabb honfoglalást. Nem az kéne, hogy elköltözzenek innen, de ha megengedhetik maguknak, vegyenek ott földeket, erdőket, nyaralót, mindent amit lehet és érdemes. Tenni kellene azért, hogy a Kárpát-medence kis magyar szigetei egyetlen magyar tengerré olvadjanak össze.
"És te mivel győznéd meg őket, nagyokos? Katonailag lerohanod őket?"
Az EU-t, illetve annak elveit tartanám magam előtt, nagyképűen.
"Én arról beszéltem, mi lenne szerintem egy igazságos világban, a valóságtól teljesen elrugaszkodott álmodozás a te asztalod."
Miért, az hogy milyen lenne szerinted egy igazságos világ, az nem álmodozás, hö?
