Keresés

Részletes keresés

pici mici a pók Creative Commons License 2024.02.12 0 6 23

Ez nagyon is életszerű az Index/Telex cikke alapján, hogy Novák miért lapul annyira most (hogy a megalázást is vállalta a hazarendeléssel), noha Budahazy ügyben tudott indokolni azonnal!

 

 

 

Novák Katalin: Természetes, hogy nem indokolom meg a döntésemet

 

 

  • Hivatalosan Balog a köztársasági elnök tanácsadó testületének a tagja, ám több, a Novák–Balog-kapcsolatot ismerő forrás szerint a református püspöknek a formális pozícióját messze meghaladó befolyása volt Novák Katalin döntéseire. Novák egy volt munkatársa, aki személyesen is jó viszonyt ápolt vele, úgy fogalmazott: „Kata neki bármit megtesz.”
  • Balog Zoltánról és Novák Katalinról számos forrás – volt kormányzati tisztviselők, a református egyházat ismerő források, illetve Novák Katalin személyes ismerősei – egybehangzóan azt állították, hogy régóta rendkívül szoros személyes kapcsolatban állnak.
  • A nála húsz évvel fiatalabb Novákot Balog vette maga mellé és egyengette politikai pályáját, 2012-től miniszter-kabinetfőnökként, majd miniszter-államtitkárként pedig formálisan is szoros kapcsolatban álltak hosszú éveken keresztül. Balog ugyan kikerült a kormányból 2018-ban, de továbbra is közel maradt Novákhoz, 2022-es elnökké választása után pedig a tanácsadói testületének meghatározó tagja lett.
  • Az évek során Balog és Novák többször is részt vettek közpénzen egzotikus utazásokon olyan távoli helyekre, mint Bogota vagy 2023 októberében Pápua Új-Guinea. A közös események és utak annak ellenére megmaradtak, hogy Balog és Novák hivatalos funkciói folyamatosan cserélődtek. Amikor Bogotába mentek, Novák épp államtitkár volt, Balog pedig miniszterelnöki biztos, Pápuára pedig már mint köztársasági elnök és elnöki tanácsadó, püspök utaztak együtt.
Előzmény: nagyanyo5:0 (14)
Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.02.12 -1 0 22

Révész Máriusz nem érti, miért kellene lemondania Novák Katalinnak:

 

https://24.hu/kozelet/2024/02/09/novak-katalin-kegyelem-k-endre-revesz-mariusz-interju/  ...

Előzmény: nagyanyo5:0 (20)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 -2 1 21

Az usában 40 év után jöttek rá, hogy ártatlanul ült az elítélt:(((( Tévedni bírói dolog

nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 -2 0 20

Hülye kérdés, bocsi:(((((

Előzmény: Albert Einstand (16)
pk1 Creative Commons License 2024.02.12 0 0 19

Jó kérdés. Ha kegyelmet adok neki - akkor azt az áldozataitól vonom el.

Előzmény: Albert Einstand (16)
pici mici a pók Creative Commons License 2024.02.12 0 1 18

a K.Endre facebookos levele utan egy nappal az Index es Telex nem tenne ilyet!

 

 

Előzmény: nagyanyo5:0 (14)
pk1 Creative Commons License 2024.02.12 0 1 17

De nem az az érdekes, hanem: az állam és az egyház (mindegy melyik) szétválasztása sérült.

Előzmény: pk1 (15)
Albert Einstand Creative Commons License 2024.02.12 0 2 16

Te adtál volna a fickónak kegyelmet? 

Előzmény: nagyanyo5:0 (13)
pk1 Creative Commons License 2024.02.12 0 0 15

Mintha a református egyház éppen azért jött volna létre, hogy többé ne legyenek szimóniák, búcsúcédulák. Erre meg most lehet, hogy a katolikus egyház vezetése a reformáltabb.

Előzmény: pici mici a pók (11)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 -1 1 14

Ezek 1más kamuhíreit zabálják:(((((

Előzmény: pici mici a pók (12)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 -1 0 13

"úgy értesült", ja ja, így szokták a nagy politikában:((((( 1xű megvezetés

Előzmény: pici mici a pók (11)
pici mici a pók Creative Commons License 2024.02.12 0 0 12

Index kamut hozna le es eppen a telextol ?

 

 

Előzmény: nagyanyo5:0 (10)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 -2 0 10

Kamu------------->telex

Előzmény: Eklatáns Béla (7)
Order of Hermes Creative Commons License 2024.02.12 0 1 9

Gondolom tud valamit a jóelvtárs pár főfidesznyikről. Esetleg azok mulatozásairól kiskorú intézetlakókkal. Vagy ilyesmi.

nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 0 0 8

Gondom a FOS-ból!!!!!

Előzmény: DIDORO_2 (6)
Eklatáns Béla Creative Commons License 2024.02.12 -1 0 7
Előzmény: Albert Einstand (2)
DIDORO_2 Creative Commons License 2024.02.12 0 2 6

Azért nagyon nem ez jön le a sajtóból!!

 

Ha igaz amit írnak, akkor rárohasztanám a műanyag lakatot!!

Előzmény: nagyanyo5:0 (4)
il folle Creative Commons License 2024.02.12 0 1 5

inkább jó elvtárs 😃

Előzmény: Unerwünschter Gast (3)
nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 -1 0 4

Érintőleges volt a kérdésben és nem érdemelte meg a büntit!!!!

Előzmény: Albert Einstand (2)
Unerwünschter Gast Creative Commons License 2024.02.12 0 2 3

Mert Katika jó ember volt. Valaki kért valamit tőle, ő pedig adoot. Mondom, jó ember.

 

Albert Einstand Creative Commons License 2024.02.12 0 0 2

Egy országot foglalkoztat a kérdés: miért?

nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 -1 0 1

bocs 0

nagyanyo5:0 Creative Commons License 2024.02.12 -4 0 0

Céltudatos megvezetés

Albert Einstand Creative Commons License 2024.02.12 0 4 topiknyitó

Még mindig nem derült ki: Miért kapott kegyelmet K. Endre?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!