Kék tó, tiszta tó (János vitéz)
"Kék tó, tiszta tó, melyből az élet tüze támad,
Add vissza nékem, óh, szép szerelmes Iluskámat.
Kék tó, tiszta tó, sokkal vagy szivemnek adósa.
Add vissza nékem őt, s légyen tied ez a rózsa."
/Magyar nóták…/
DE: NEMCSAK KÉK, HANEM -MINDEN AMI SZÉP...LÉGY ÜDVÖZÖLVE:-)
Nevessünk! -Szenvedtünk már érte. Rajzoljunk Napot az éjsötétre! Fessünk virágot kövekre, hóra. Felejtsük el, hogy lenne-volna! Van mindenünk ami csak számít! -Szívünk... és könnyünk úgy világít Fekete rögökön, Tócsákban, sáron, Hogy aki keres, Az ránk találjon...
A fehér táj, kint, az emeleti ablakon túl, amely keretezi, a fehér táj, melyet két téglalap üvege japán metszetnek mutat, a fehér táj majdnem egész üres, tagolatlan, s csak ha nagyon keres, még árnyalatot is csak úgy talál a hontalan szem a tejszín homály imbolygásában: olyan sűrű köd kavarog a fehér mezők fölött, s oly magasan, hogy földet-felleget egybemos-meszel: a semmi lebeg köröttünk, a semmiben lebegünk már órák óta, az lebeg velünk: csak lent, a kép jobb sarkában, alul, dereng pár ág: a fehér égbe nyúl egy tar fa: varjú ül a tetején, s az fekete, fekete, mint a szén.
S csak így érdemes összebujni, csak így, az Én végső, leghalálosabb megnövekedésében. Valami váltás ez, testé-léleké: mi, ti: közös út; de még nénéd vagy hugod soha senki el nem mesélte, hogy ti hogy repültök. Ezek, csak ezek fontosak, ezek a szárnyas tüzek, ezek a lángnyelvek: mögötted a, mögöttem a titok: szent árama tölt ki s csap át rajtunk valaminek, ami tán a legszemélytelenebb az egész életünkben. Te, tudod, hogy te nem te vagy, én nem én vagyok? Kapcsolók mind a ketten! Utazunk, tán a kéjes villamosság vagyunk, az ízünk fény, tapintásunk zene, s kettős hazánk egy csillag belseje.
Mire emlékszel? Utaztunk. De hol? Egymásban? Biztos? Tehát menny s pokol mi volnánk csak? S kettesben? Vagy magunk? S a hús tudja igazi viszonyunk, a külső test? Vagy e másik csoda? Hol kezdődik és hol végződik a valóság? - ez a bökkenő: ezen sokkal több dől el, mint a szerelem, miénk s másoké: talán az egész élet, s amit léleknek hívnak, és istennek, öröklétnek?... Furcsa, hogy a tegnap kezdte... Az kezdte? Gyerek- koromban már láttam szemedet, egy egész album tele volt velük, az Erzsébet Királyné: óh, azok a szemek néztek, hívtak mindenütt, később is, mint most benned: - te, lehet, hogy az anyag is csak emlékezet?
Üzent egy kép s én próbáltam megfejteni szavakba önteni de nehéz volt mert az üzenet nagyon mélyre ment s nagyon erős volt szinte belém vágott és már rohantam is le, a feneketlen mélységekbe ahol elhalkul a hang elvész a kiáltás és halovány a fény vágtattam hogy még időben elkapjam az üzenetedet
nem sötét kút ahova érkeztem hanem végtelen gyönyörű birodalom, ahol elfér minden ott kutatok most az üzeneted után s próbálom szavakba önteni nehéz... pedig érzem az üzenetet látom az üzenetet hallom az üzenetet érzem a hullámokat amelyek körülölelnek felemelnek és elvisznek egy olyan világba ahol még nem jártam
látom a színeket szépek változékonyak erősek s ahogy ide-oda csobbannak az üzenet-hullámok színei is mindig mások kedvesek érdekesek izgalmasak szeretném megérinteni őket szeretném megőrizni a szememben hogy akkor is lássalak ha messze vagy vagy én vagyok távol hogy akkor is lássalak ha elvakít a világ ha túl sok a hamis szín szeretném lefesteni mert akkor téged festenélek és megmutatnám mindenkinek amit a kép üzent... de a színek játékosak ha utánuk kapok kicsúsznak a kezeim közül nagyot nevetnek és könnyű tánclépésekkel tovavillannak hogy helyet adjanak a többieknek akik ugyan úgy táncolnak ugyan úgy énekelnek ugyan úgy elröppennek... színeid kavargása végtelen gyönyörű létük pillanatnyi mégis örök élet van bennük erő, örömök meg sok minden más 'mikbe beleszédül a fejem de akkor is nézem hátha felfedezem bennük én is az életem
hallom a hangokat betöltik a végtelent a Mennyet és a földet a lentet és a fentet mesélnek kiáltanak elaltatnak szívesen hallgatlak mert titokzatos vagy a Lét közelében jársz s azon túl is tudással, biztonsággal mint akinek az az otthona hallgatlak figyelmesen hátha megtudok valamit rólad - magamról
az üzenetedben énekelsz is szeretem hallgatni mert dalod egybecseng a színekkel és ez jó a dalod sokmindenről szól és ez izgalmas mert a dal a te dalod s ez a dal ismerős a mindennapokról szól a folyópartról az ártéri erdőkről az iszapszagú meleg délutánokról és a boldog elmerülésről az őselemben amelyből vétettünk azért oly kedves nekünk... a kép gyermekkacagást is üzen puha lépteket tétova érintéseket lehajtott fejet s boldog könnyeket... üzen a tavaszról üzen a nyárról üzen az esőcseppekről mik arcodra hulltak megüzente az éveket mik ugyan elmúltak de te kislány maradtál ki kecsesen meghajol a tánc után s örül, ha kipirult arcáról szerető kezek lesimogatják az izgalom gyöngyház-takaróját.
Egy kép üzent megmutatta a végtelent s azt mondta: "Most már nálad lakom van hely a te végtelenedben s ha akarnád is onnan el nem távozom jó nekünk itt lenni mert a napok múlnak s lassan tovább kell menni ha akarjuk, ha nem nincs vége az útnak hajt a szív az ész az értelem előre - valamerre határozottan - tétován de mégis - valami született valaki szólt egy képen át valaki üzent s én eltettem szívembe minden szavát.
Jó reggelt! :))
..szép estét :))
Boldog új évet!
Jó reggelt! :))
