Szétválaszthatom, ha parancsolod, de "egy baloldali eszméket állítólag felvállaló párt", sőt, egy baloldali eszméket valóban felvállaló párt sem tehet semmit a munkavállalók összefogásának, egymás iránti szolidaritásának és ezzel a hatékony érdekvédelemnek a megszervezésére. Az ilyesminek ugyanis a dolgok természetéből kifolyólag a munkahelyen kell megtörténnie, ahol politikai pártnak az alkotmány értelmében semmi keresnivalója.
Igazán bájos, amikor ti, nagyon-elkötelezett-demokraták defaultból lehülyézitek a magyar választópolgárok nagyobbik felét. Igatz, ezt rendszerint olyankor szoktátok megtenni, amikor elvesztitek a választásokat.
Te mist egy kicsit előreszaladtál vele. Ennyire sötéten látod a helyzetet?!
Te meg általában egy kedves, nyugodt, barátságos ápolt vagy, akinek azonban most az ápolók, nem tudni, miért, elfelejtették beadni a gyógyszerét, így aztán dühöngesz, hülyeségeket irkálsz össze-vissza és megalapozatlanul vádaskodol. De kitartás, jönnek mindjárt a nyugtató injekcióval, és akkor visszaszelídülsz a megszokott formádba.
"A nagytőke oda megy, ahol nagyobb profitot tud realizálni!" Ez bizony így van. Ha tehát, mondjuk, szigorítjuk a Munka Törvénykönyvét (megtörtént), bővítjük az alkalmazottak jogait (ez is), annak a nagytőke örülni nem fog ugyan, de azért nem is menekül el.
Ha viszont két év alatt megduplázzuk a minimálbért, akkor a tőkének az a része, amely magas élőmunka-igényű, de alacsony hozzáadott-értéket produkáló ágazatokban igyekszik értékesülni, fogja magát és odébb telepszik, ahol a szükséges munkaerő olcsóbban áll rendelkezésére. Mint tette 2001-2002-től kezdve a könnyűipar nagy része. Akkor aztán lehet jajgatni a megszűnő munkahelyek miatt.
"Nálunk van sok képzett munkaerő" Aha. Nem tudom, föltűnt-e, de Kínában is.
"A nagytőke oda megy, ahol nagyobb profitot tud realizálni!" Ez bizony így van. Ha tehát, mondjuk, szigorítjuk a Munka Törvénykönyvét (megtörtént), bővítjük az alkalmazottak jogait (ez is), annak a nagytőke örülni nem fog ugyan, de azért nem is menekül el.
Ha viszont két év alatt megduplázzuk a minimálbért, akkor a tőkének az a része, amely magas élőmunka-igényű, de alacsony hozzáadott-értéket produkáló ágazatokban igyekszik értékesülni, fogja magát és odébb telepszik, ahol a szükséges munkaerő olcsóbban áll rendelkezésére. Mint tette 2001-2002-től kezdve a könnyűipar nagy része. Akkor aztán lehet jajgatni a megszűnő munkahelyek miatt.
"Nálunk van sok képzett munkaerő" Aha. Nem tudom, föltűnt-e, de Kínában is.
"egy baloldali eszméket állítólag felvállaló párt kormányzása" Válaszd szét a kifejezést 'baloldali eszméket állítólag felvállaló párt'-ra és 'kormányzás'-ra és úgy közelítsd meg a problémát. Vedd hozzá az újsütetű 'luxusbal' kifejezést is.
"Nincs hatékony érdekvédelem! Az alkalmaztottak kiszolgáltatottak, nincs összefogás, nincs szolidaritás, nincsenek megszervezve, semmi nincs, ami ésszerűen korlátozná a nagytőke kénye-kedvét!" Ebben nincs vita köztünk.
"mindez egy baloldali eszméket állítólag felvállaló párt kormányzása alatt megtörténhet!" Na, ebben már van. Először is, mert ez nem a mi kormányzásunk alatt történt meg, hanem történik folyamatosan, mintegy fél évszázada. A Kádár-rendszerben sem volt hatékony érdekvédelem, az alkalmazottak legalább olyan kiszolgáltatottak voltak, mint ma, a rendszerváltást követően pedig a helyzet nem javult. Másodszor, mert hogy gondolod? A kormánynak kellene megszerveznie az összefogást, a munkavállalók közötti szolidaritást, a hatékony érdekvédelmet? Nem téveszted te össze a kormányt a szakszervezettel?
Voltaképp komikus miért ragaszkodik a nagytőke pártja a "baloldali" jelzőhöz.
Komikus? Közröhej. Amikor egy megértő milliárdos vigasztalja a kismagyarokat. Természetesen ezek az alakok 15 évvel ezelőtt sem a munkások és parasztok érdekeit képviselték, hanem a megszállókét. És ki is szolgálták őket messzemenően.
A magyarok 50%-a a saját érdekeit felismerni is képtelenség állapotában leledzik. Ebben tartja őket az egykori állampárt aspontánprivatizált, és azóta is befolyása alatt tartott sajtójával, és többek között a „baloldali” jelző bitorlásával.
Érdekes kérdés, hogy miért hiányzik egy ilyen párt a magyar politikai életből? Nincs rá igény? Szerintem lenne. Nem érzi ezt a z igényt senki? Szerintem sokan érzik. Akkor miért nincs ilyen párt?
"a nagytőke válasza erre nagy valószínűséggel az lenne, hogy veszi a sátorfáját, és meg sem áll Romániáig, Ukrajnáig, esetleg Kínáig"
Beszari vagy! Mint a kormányod! A nagytőke oda megy, ahol nagyobb profitot tud realizálni! Nálunk van sok képzett munkaerő, ha lenne érdekvédelem, ettől még meglenne a profitjuk, de az emberek nem lennének ennyire kiszolgáltatottak!
Nem a nagytőke jelenlétével van bajom, hanem azzal, hogy a nagytőke azt csinál ebben az országban, amit csak akar! Nincs hatékony érdekvédelem! Az alkalmaztottak kiszolgáltatottak, nincs összefogás, nincs szolidaritás, nincsenek megszervezve, semmi nincs, ami ésszerűen korlátozná a nagytőke kénye-kedvét! Ezt nevezem én vadkapitalizmusnak! Csak az a szégyen, hogy mindez egy baloldali eszméket állítólag felvállaló párt kormányzása alatt megtörténhet!
"De a baloldali eszmék, mint a szolidaritás, az esélyegyenlőség, továbbra is fontosak! És a nagytőkével való enyelgés éppen ezeket az eszméket köpi szembe!"
Nézd, a fene se tudja, te mit értesz a "nagytőkével való enyelgés"-en, de negyven év elég lehetett volna arra, hogy te is megtanuld: a tőkés gazdálkodás alternatívája nem a szocialista, hanem a tőkehiányos gazdálkodás. Vagyis bármilyen jól is esnék a te balos lelkednek, ha egy tökös baloldali kormány végre jól megmogyorózná a nagytőkét, a nagytőke válasza erre nagy valószínűséggel az lenne, hogy veszi a sátorfáját, és meg sem áll Romániáig, Ukrajnáig, esetleg Kínáig. Itthon meg a 35%-nyi munkanélküli baromi szolidáris lehetne egymással, és akiknek még lenne munkájuk, azok is abszolút egyenlő eséllyel veszítenék azt el.
A hétvégi kongresszus azt a Gyurcsányt választotta csaknem egyhangúlag miniszterelnök-jelöltté, akit másfél éve KÉT jelölt közül választott, mégpedig annak biztos tudatában, hogy 2006-ban is annak kell a miniszterelnök-jelöltnek lennie, akit 2004 őszén kiválaszt. Ezért nem is volt (ezúttal) ellenjelölt.
És elárulok valamit, de csak neked. Gyurcsány nagytőkés, de nem a nagytőkét képviseli. Azt a hipervulgármarxista tételt ugyanis, miszerint az osztály-hovatartozás szükségképpen determinálja a politikai és világnézeti meggyőződést, ma már csak egészen kivételesen ultrakonzervatív szélsőbaloldali szektások vallják.
Ebből pedig logikailag következik, hogy az MSZP Gyurcsány megválasztásával nem tette le a voksát a nagytőke mellett. Hanem szociáldemokrata pártként amellett tette le a voksát, hogy a nagytőkével együttélve (hol együttműködve, hol konfrontálódva) érvényesíti a munkavállalók, az alul lévők érdekeit.
Az MSZP már régóta nem baloldali párt! Bolsevik párt, újabban neoliberális beütéssel, de a baloldaliságtól messze áll. Csak a szocdem jelszavakat nyúlta le, ahogy mindent lenyúlt, amit ért.
De hálistennek itt vagy te, a mekegés nagy tudora, akinek minden szava arany. És a szmájlit is képes vagy mértékkel használni. Több fajtáját is ismered. Azonkívűl tudod, hogy: -az MSZP bábpárt -két koccintás között rejtőzködik a diktatúra -Eperjes Károly véleményformáló személyiség -itt most balliberális médiaterror van -nincs szabadság -szegénység és megfélemlítés van -a köztársaság nem működik. És a röhejes meg én vagyok.
akkor sokaknak nincs biztosításuk és szegénykórházakra szorulnak
Megjegyzem a szegenykorhaz nem is akkora hulyeseg, mint amilyennek hangzik: akik tenylegesen minimalberen vagy az alatt tengodnek, azoknak sajnos ma sem jut jo ellatas (sem ketagyas korterem, sem eletmento szivmutet :-( ), mert nem tudjak a megfelelo foorvosnal azt "elintezni", aki meg csak papiron minimalberes, az vagy menjen szepen a huszagyas korterembe vagy fizessen tisztesseges biztositast.
Nem vagyok én semmilyen vakcina se, és csak annyit mondok, hogy a gazdag kaviárzabáló miliárdos sose fogja megérteni, milyen az, amikor bujkál az ember a villanyszámlás elől, hogy pár nap haladékja legyen!
Egyreszt az empatia egyaltalan nem penzkerdes. (Peldaul jellemzoen a papok sem eheznek, a puspokok meg plane, megis at tudjak erezni a szegenyek helyzetet. Bojte Csaba atyanak sem kell eheznie vagy a hid alatt aludnia ahhoz, hogy segithessen azokon, aik eheznek. II. Janos Pal sem ehezett es menekulttaborban sem lakott, stb.)
Masreszt lehet szolidaris az ember puszta "racionalitasbol" is, mert nem tetszik neki, hogy a hazajaban emberek eheznek, aluljaroban koldulnak (ha erre azt mondod, hogy ugysem jar az aluljaroban, akkor legyenek a Fedelnelkul-arusok a keresztezodesekbol), gyatra a kozbiztonsag stb. es ezert ezt mondja, hogy igen, aldoznunk kell a legelesettebbek megsegitesere.
Amit Te irtal, az szamomra inkabb irigysegnek tunik, aminek vajmi keves koze van a jobb- es baloldalhoz. Nekem sosem jutna eszembe egy egyebkent ertelmes, am nalam gazdagabb embert gazdag kaviarzabalonak titulalni.