Itt a helye minden adatnak,képnek videónak,ami a jó öreg Púposokkal kapcsolatos.Emlékezzünk meg méltán a Ganz-MÁVAG egyik legjobb,sokak által kedvelt dízeléről....még mielőtt végleg kihalnak!
Ehhez még annyi adalék, hogy a MÁV-on belül is volt egy törekvés a dízelmozdonypark racionalizálására és ahol kell, korszerűsítésére. Még Szórádi Ervin írt erről egy komolyabb cikket a Vasút újságban. A fő csapás a motortípusok számának csökkentése lett volna, gyakorlatilag három motorcsalád maradt volna meg a PA4 (különböző hengerszámmal), 14D40 és a RABA 2156 és társai. Minden mást idővel teljesen kifuttattak volna.
Nem. Pista véletlenül bukkant rá a hírre a GMDL-ben, többet ő sem tud róla. Majd megnézem az ügyiratot, de emlékeim szerint csak arról van benne szó, miért nem csinálják meg az átépítést. Tulajdonképpen az egész azért került szóba a gyár és a MÁV között, mert a gyártó jelentkezett a vasútnál, hogy a kísérleti üzemre szüksége lenne egy mozdonyra, amit átépíthet. A MÁV felajánlotta az éppen baleset javításra váró 217-t erre a célra. Telt az idő, a vasútnak már szüksége let volna a talpra állított balesetes gépre, amihez már megérkezett az új főkeret is a gyártótól, de az átépítés nem kezdődőtt meg. ekkor érdeklődött a gyártónál, hogy mik a szándékai, amire azt a választ kapta, hogy a tervezett átépítésre 1972-ben nincs kapacítása. A vasút ezután intézkedett a gép mielőbbi, főkeretcserés felújítására, a Ganz Mávag meg még évekig rugózott a témán.
Imre, arról esetleg nem írt Szécsey I. , hogy ezen főgépcsoport csere kapcsán vajon felmerült-e a fűtőkazán helyett vonatfűtési generátor beépítése? A dízelmotor -gondolom- a 12 hengeres Pielstick lett volna. Generátorként netán az M63-aséhoz hasonló elrendezésű, de annál kisebb teljesítményű gépezetet építettek volna be? Már, ha egyáltalán...
Beismerem, nem olvastam vissza túl sokat, csak kb. egy hetet, de bátorkodom megkérdezni, hogy hová mehetett ma 17:15-kor Szfvár Repülőtérnél a 114-es Púpos? A 29-es felé ment konkrétan :O
A Dinnyésen történt balesetről a fegyelmi irat van meg. Abban nem részletezik a Púpos sorsát, csak annyit írnak, hogy súlyosan sérült. Vagyis akár kaphatott is főkeret cserét, de soha nem hallottam ilyenről.
Herendnél sem a baleset irataiból derült ki a keret csere ténye, hanem a gép átépítésével foglalkozó iratban említik meg, hogy az új főkeret már rendelkezésre áll a javításhoz. Erre a teljesítménynövelő átépítésre 1972-ben (akkori az irat) nem került sor, mert a gyártónék nem volt rá szerkesztési kapacitása. így a mozdony az eredeti állapotban lett talpra állítva. Ami érdekes a főgépcsoport cserével kapcsolatban: Szécsey Pista jó 2 hónapja írta levélben, hogy a Ganz Mávag Dolgozók Lapja, a cég belső újságja még egy 1977 januári cikkében is foglalkozik a teljesítmény növeléssel, mint előttük álló feladattal.
Utóbbi esetnél nekem csak most szúrt szemet az az érdekesség, hogy már 1970 körül felmerült, hogy kísérleti jelleggel erősebb főgépcsoportot építsenek be a Púposba!
Azert jolenne tudni hogy lesz e meg egy normalis pupossal valami normslisabb ut!?Van e ra remeny egyaltalan?De a legnagyobb baj hogy ezt az egeszet nem is forszirozza senki!Hiaba vasarolt be a nosztalgia is egy csomo pupost,ha csak elszurjak oket,meg anyagolnak veluk!A Nohabokkal gyakran van ut,a pupossal meg szinte semmi,pedig a pupikat is sokan szeretik lenne ra igeny!😯😐