"A zen mesterek mindig megpróbálnak segíteni. De ha te találkozol egy süket, buta és vak emberrel, ő nem lát téged, és nem hall téged. A mester sem képes segíteni rajta." mondta egy szerzetes. Egy társa ezt hallva megzavarodott, és ellátogatott egy zen mesterhez.
"Hajolj meg, kérlek." mondta a mester, és a szerzetes engedelmeskedett.
Amikor felnézett a vendég, a mester feléje csapott egy bottal. A szerzetes hátraugrott, és a mester ezt mondta: "Jólvan, te nem vagy vak. Most gyere ide."
A szerzetes megtette, és a mester ezt mondta: "Süket sem vagy. Most már érted?"
"Az én felfogásomban a szeretetet igen nehéz kiérdemelni, de ha valakinek jár, akkor az sokat kap. Van egy kiforratlan elméletem arról, hogy kik szeretik/szerethetik egymást, de ezt még korai volna előadnom, talán nem is tudnám elmagyarázni. Heh, azért megpróbálom, legfeljebb senki se ért belőle egy kukkot se. :] Ehhez azt kell kiindulásképp hipotetikusan elfogadni, hogy minden létező, nem létezett (és "létezhetett volna") a végtelen része, és ezek a részek egyediek. Jobb híján az "istenszilánk" kifejezéssel szoktam ezekre a részekre utalni. Véleményem szerint minden ilyen szilánk egy bizonyos helyre illeszkedik, és ha több, egymáshoz "közeli" szilánk találkozik, kialakul egyfajta harmónia, ami tudatos lények esetében a szeretet különböző fokozataként nyilvánul meg, de ugyanez a helyzet, amikor valami jajdeszép helyen járunk. Azt hiszem, hogy a szeretet akkor teljesedhet ki, ha egymást kiegészítő "szilánkok" kerülnek kapcsolatba, és a szeretet intenzitása a kiegészítés tökéletességével arányos. (De nyilván mások már kitalálták ezt előttem, ahogy az lenni szokott, csak még nem tudok róla. :]) Úgy gondolom, ha valóban szeretet van két élőlény között, ott már nem beszélhetünk szolgaságról, hiszen ha valakit szeretünk, és érte különböző "áldozatokat" hozunk, akkor azzal átvitten mi is gazdagodunk, hiszen a segítség, a jótett miatti elégedettség, a másik örömének empatikus átélése igen jótékonyan hat az emberre. Ezért szoktam mondogatni, hogy önzetlenség nem létezik, legfeljebb nem göngyölítettük fel kellőképp az ok-okozat gombolyagát."
Bocs, hogy visszaidézem az egészet, de sebaj...hátha így az is elolvassa aki esetleg eddig átugrotta:) Szal' csak azt akarom írni, hogy nagyon tetszik a megfogalmazásod, igazán remek darab! Abban persze igazad van, hogy ezt már mások is "kitalálták", én először A.C. gondolataiban (A L.A.V.L. elemzésről van szó, a csillagok útjáról, ahol vannak olyanok amik szinte egymás mellett futnak, vannak amik keresztezik egymást és természtesen vannak amelyek sosem találkoznak..stb) találkoztam ezzel az ideával és nagyon igaznak éreztem és érzem ma is.
Teljesen rendben van, hogy mást gondolsz, mint én, mást tartasz elfogadhatónak, valószínűnek, igaznak. Mivel úgy vélem, nem létezik mindenkire egyformán érvényes igazság, nem beszélhetünk szellemileg helyes- vagy tévutakról, csak úgy, hogy XY számára megfelelő-e, amelyen jár. Többek között neked is köszönhetem, hogy már jó ideje nem gondolom azt, hogy az "önmagukon kívül létező istenben" hívők automatikusan önámító, a valóságtól menekülő, gyenge emberek. A Krsna-topicban tapasztaltam egy olyan természetes, egészséges, "élő" istenhitet, ami tulajdonképpen akár számomra is elfogadható lenne, ha nekem nem más volna az utam. Nagyon tetszik, ahogy nem "félitek", hanem szeretitek Krsnát, és úgy érzem, nálatok nem egyirányú a kommunikáció, nem behódolásról van szó, hanem inkább egyfajta lelki szimbiózisról, ami mindenkinek jó, nektek is, Krsnának is.
Amikor a "szolga" szót leírtam, leginkább az olyanok jutottak az eszembe, akiket manapság többnyire "kulturális keresztények"-nek hívok, és akik tulajdonképpen nem keresztények, sőt, igazából nem hisznek semmiben, pusztán megszokásból "vallásosak". (Azért mégis épp keresztények, mert itt, Magyarországon a kereszténység mélyen része a kultúrának, és egy átlagember jó eséllyel a keresztény világképet említi, ha istenről vagy vallásról, hitről kérdezik. Ez se nem jó, se nem rossz, egyszerűen tény.) Nem "istentagadók" ezek, hanem üres a "lelkük", és még a világ megismerésének vágya sem él bennük. De ilyen embereknek is "kell" lenniük, hogy -- sajátságos hasonlattal élve -- teljes legyen a spirituális táplálékpiramis.
Amit te írtál, a vakról, azt én nem szolgaságnak nevezném abban az esetben, ha a tanítvány képes elérni, de lehetőleg túlhaladni a mesterét. Úgy gondolom, egy valamire való tanárnak az a célja, hogy úgy adja át a tudását, hogy az a tanítványban a tanítvány saját gondolataival együtt gazdagabb egésszé váljon. A tanítvány persze egyúttal magával rántja "fölfelé" a mesterét is, tehát ez a folyamat mindkettejüknek előnyös. A szolga viszont mindig alul marad, nem is akar följebb kerülni (fel se merül benne, hogy "akarhatna"), ezért inkább nyűg, semmint előny, mert passzív. Amit _tőle_, illetve az ő révén lehet tanulni, azt sokkal nehezebb, lassabb elsajátítani, mert ő nem tanít, főleg nem tudatosan, ráadásul ugyanazt a dolgot mástól is meg lehet tanulni.
Az én felfogásomban a szeretetet igen nehéz kiérdemelni, de ha valakinek jár, akkor az sokat kap. Van egy kiforratlan elméletem arról, hogy kik szeretik/szerethetik egymást, de ezt még korai volna előadnom, talán nem is tudnám elmagyarázni. Heh, azért megpróbálom, legfeljebb senki se ért belőle egy kukkot se. :] Ehhez azt kell kiindulásképp hipotetikusan elfogadni, hogy minden létező, nem létezett (és "létezhetett volna") a végtelen része, és ezek a részek egyediek. Jobb híján az "istenszilánk" kifejezéssel szoktam ezekre a részekre utalni. Véleményem szerint minden ilyen szilánk egy bizonyos helyre illeszkedik, és ha több, egymáshoz "közeli" szilánk találkozik, kialakul egyfajta harmónia, ami tudatos lények esetében a szeretet különböző fokozataként nyilvánul meg, de ugyanez a helyzet, amikor valami jajdeszép helyen járunk. Azt hiszem, hogy a szeretet akkor teljesedhet ki, ha egymást kiegészítő "szilánkok" kerülnek kapcsolatba, és a szeretet intenzitása a kiegészítés tökéletességével arányos. (De nyilván mások már kitalálták ezt előttem, ahogy az lenni szokott, csak még nem tudok róla. :]) Úgy gondolom, ha valóban szeretet van két élőlény között, ott már nem beszélhetünk szolgaságról, hiszen ha valakit szeretünk, és érte különböző "áldozatokat" hozunk, akkor azzal átvitten mi is gazdagodunk, hiszen a segítség, a jótett miatti elégedettség, a másik örömének empatikus átélése igen jótékonyan hat az emberre. Ezért szoktam mondogatni, hogy önzetlenség nem létezik, legfeljebb nem göngyölítettük fel kellőképp az ok-okozat gombolyagát.
Az ember azonban racionális elmével is bír, ezért nem csak a szeretet bírhat rá valakit arra, hogy megelőlegezze a bizalmat. Lehet ez hidegfejű mérlegelés eredménye, a motivációk logikus analízise, amikor rájön az ember, hogy a másiknak miért érdeke, hogy ne toljon ki vele, sőt, hogy kimondottan segítse. Ha sikerül arról meggyőződni, hogy ez a másik illető is tudatában van ennek, akkor ott ugyanúgy létrejöhet ez a kölcsönös segítségnyújtás, egymás vállára álldogálás, pedig a szeretet nincs is jelen.
A történeted a passzív, agyhalott szolgáról nagyon tetszett. A mester igazán szerencsés volt, hogy lemaradt arról a listáról, legalább mehetett a dolgára, hiszen a szolgával már nem volt több teendője. :]
No, azt hiszem, most épp eleget írtam, ezért már nem kezdek bele abba, hogy mitől mester illetve tanítvány valaki. Dolgozzanak a többi olvtársak is! :]
Kedves Req,
teljesen egyetértek azzal, amit a kétirányú kommunikációról írtál, azt gondolom a Mester fontos jellemvonása, hogy egyben tanítvány is.
Következtetésed (minden isten, mert minden tanítvány mester is) azonban nem tudom osztani, nekem nem minden egy. Inkább azonos is, meg különböző is.
Kettéválasztanám viszont a passzivitást, meg a szolga-létet. A szolga alkotó részese a folyamatnak, de azt mondja: eddig úgy találtam te jobban tudtad, megelőlegzem a bizalmat, amit holnap mondasz, az is jó lesz nekem. Én vak vagyok, te látsz, rád bízom magam, vezess. Persze többről van szó, mint egy intellektuális döntés, a kapcsolat elsősorban szereteten alapul.
Van egy történetem a passzív, nem-gondolkodó szolgáról is. A mester és tanítványa vándorolnak a pusztában, az öreg mester egy öszvér hátán ül. Lepottyan a mester takarója, az kisvártatva észreveszi, s kérdi a tanítványt:
- Fiam, nem láttad a takarómat?
- Olyan negyedórája leesett az öszvér hátáról.
- De fiam, miért nem vetted fel?
- Gurudév, nem mondtad! Én MINDENT megteszek amit mondasz!!!!
- No hát szaladj vissza érte, s ha legközelebb leesik valami az öszvérről, azt vedd fel.
Bandukolnak tovább, egyszercsak az öszvér potyogtatni kezd.
- Gurudév, leesett az öszvérről! - markolja fel a tanítvány a lócitromot.
- Ej fiam, mit csinálsz már megint!
- De Gurudév, azt mondtad, mindent ami leesik ... kérlek adj egy listát, hogy legközelebb eldönthessem mi fontos és mi nem!
Megkapja a listát, mennek tovább, egy bokor mögül előugrik valami jószág, az öszvér felágaskodik, ledobja a hátáról a mestert, aki beüti a fejét és eszméletét veszti. A tanítvány érzi, eljött az ő ideje, előkapja a listát:
- Tarisznya, takaró, ... hmmm Gurudév nincs rajta a listán. Akkor biztos azt akarja, hogy itthagyjam.
"Ha nincs tanítvány, ha nincs az illetőben szándék és vágy a megértésre, feneketlen kút csupán, amelybe a mesternek tartott valaki egy örökkévalóságig dobálhatja a tudást, hasztalanul."
igen, pontosan erre gondoltam.
Talán hasznos összeszedni,
mitől Mester és mitől tanítvány valaki?
Kedves Musaic!
??? Következtetést?
Szvsz ez egy kedves történet, frappáns válasz egy ostobácska kérdésre.
Nem hiszem, hogy következtetést egy-egy elejtett megjegyzésből vagy az Írások egy-egy mondatából kellene levonni. A Mester tanítása az élete.
Egy másik történet: az előbb említett guru egy hideg hajnalon kilép a szobájából, felnéz az égre, s így szól: óh, a Hold ma olyan, akár egy jégtömb. Megindul az üzenetáradat a tanítványok között: "A Hold valójában jégtömb!"
Üdv:
acsd
Az ezoterikusok ugy tartják, ha a tanitvány kész, a mester megjelenik..
A "kész"-en gondolom a hozzáállást értik. Hogy képes legyen befogadni, amit hall. Értsd: elhagyta elöitéleteit.. És csak észre kell vennie a mestert, mert megjelent.. Soxor ez sem lehet könnyü, valoban...
Most akkor van mester vagy nincs mester?
Mondd mekkora a világ körülötted, mily sok évet éltél már át, mennyi a tapasztalat amit a "valóság" szolgáltatott neked? Hiszel valamiben vagy csak élsz bele a mindennapokba?
Nickneved azt sugallja neked van urad. Követed, vagy csak szimpatikus a név? Ha követed szolga vagy, ha nem akkor mester? Vagy szabad vagy ebben a világban ami mesteredé?
Sok a kérdés. Ha megkérdezem támadok, ha nem akkor szolga vagyok?
Mi az hogy szolga? Mi az, hogy úr?
Az emberek többsége nem kétszintű hierarchikus relációban él, egyszerre szolga és úr, mester és tanítvány, csakhogy nem ugyanannak az embernek tanítványa (nem szolgája) és mestere. Esetleg valaki éppen azért keres mestert, mert nem akar szolga maradni?
Valósítsd meg önmagad! Be free! Hány ilyen szlogennel találkozni manapság!
És mit takarnak? Ösztönlények ösztönaktusait, piacbefolyásolást, márkahűség -szolgaságot, fogyasztói elkötelezettséget (függetlenül attól, hogy az áru egy szemfesték, mobiltelefon, üdvösség, vagy szado-mazo játékszerek.
Ha egy mester azt mondja, hogy fiam,
nyisd ki a szemed és gondolkozz
szolga vagy, ha követed?
Req 999 meglátása helytálló. Nincs olyan, hogy Mester vagy tanítvány.
Mindenki mester és mindenki tanítvány is egyben, mindenki a halála napjáig tanulhat és taníthat is.
Aki bárkit is követ, mint guru, vagy mester, az egyszerűen - szolga. Tökmindegy, hogy élő személy tanait fogadom el mindenfajta tapasztalat nélkül, vagy esetlegesen olyanét, aki már rég meghalt. (mondjuk 2000 éve, egy kereszten)Tökmindegy, hogy kitalált istent, élő embert vagy holtat követek vakon, minenfajta kérdőjel feltétele nélkül.
A lényeg pont azon van, hogy amit az ember nem tapasztalt, azt nem lehet más elbeszéléseiből, "felvilágosító" tanaiból igazán megérteni, megtanulni. Az más lapra tartozik, hogy érdemes tapasztalt embereket, (nevezhetjük őket mestereknek is - ha valakinek igy szimpatikusabb) meghallgatni, elgondolkodni elméleteiken. De ez minden.
Aki a mester szót használja és mestert keres, az egyszerűen lusta és szolgalelkű. Olyan ember, aki nem szeret vagy nem akar önállóan gondolkodni, és jobban szereti, ha megmondják neki, mit kell gondolni és csinálni.
És hogy a témához is hozzászóljak: bizonyára vannak mesterek, csak győzze az ember megkülönböztetni a sok millió kókler közül. Nekem a szó materiális értelmében nincs mesterem, úgy éreztem, hogy nem kell, hogy ember tanítson. Nem ember tanít engem, ezért nem is kerestem/keresek mestert. Persze tanultam emberektől, nem is erre gondoltam. De az más.:)
Teljes mértékben igazad van, és természetesen ugyanígy igaz, hogy tőled én is rengeteget tanultam, amiért hálás vagyok. Tulajdonképpen kivétel nélkül tanulok mindenkitől, még egyes sültbolond indexes álprófétáktól is, akik csillogó szemeket csakis bizonyos körülmények között hajlandók észrevenni. ;]
Amiért egyáltalán írtam ebbe a topicba, az Noném 3-as hozzászólása volt, ami az általad említett hindu guru fogalmazása szerinti "nem gurukat" juttatta az eszembe. Azt a mentalitást, amikor valaki szépen beáll egy szolgai sorba, és várja, hogy megvilágosodjon. Passzívan. Közben meg veri a tamtamot, hogy így a mester meg úgy a mester. Csakhogy nem a tanítvány, hanem a szolga dobol.
Nagyon tetszett, ahogy felsoroltad néhány mesteredet. Én mindig úgy gondoltam, hogy ilyen nagybetűs mester nincs, csupán elmék vannak, amelyek eszmét, véleményt cserélnek. Mindenki tanítja a másikat, de nem úgy, hogy belapátolja a másik fejébe a tudást, osztja neki az észt, hanem úgy, hogy előad egy csomó érdekes dolgot, amit a másik vagy beilleszt a saját világképébe, vagy elraktároz későbbi "beillesztésre", vagy félreteszi az "ez szerintem hülyeség és átverés" polcára -- de ugyanekkor ő is tanul, a kommunikáció kétirányú.
Csakhogy ennyi erővel fölösleges a "mester" szó használata, hiszen nem jelent semmit, csupán egy nézőpontot, ami végső soron ennyi: ember, esetleg: tudat. Ez azt jelenti, hogy minden isten, mert minden tanítvány mester is. Ez talán sokak véleményével egyezik. Én annyival toldom meg az előbbi kijelentésem, hogy ez időn kívüli kijelentés, vagyis jelenleg is igaz. A mester önmaga mestere és tanítványa. (És hozzáteszem, hogy "hitem szerint".)
Még sokkal jobban tetszett, ahogy feltetted a kérdést: léteznek-e ma tanítványok! Pontosan eltaláltad a lényeget. Ha nincs tanítvány, ha nincs az illetőben szándék és vágy a megértésre, feneketlen kút csupán, amelybe a mesternek tartott valaki egy örökkévalóságig dobálhatja a tudást, hasztalanul. A fejlődés ezért pontosan felerészben a tanítvány érdeme, aki csak úgy válhat mesterré, ha egyben figyel és tanul is, tehát nem szűnik meg tanítványnak is lenni. Ettől nevezhető élőnek. Egyébként csak létezik.
Nem tudom, ma hány létező és hány élő ember van. Valószínűleg egyáltalán nem is fontos. Mindenki tegye a dolgát. Ha akarja. ;]
Hogyne lennenek! Ismerek is kettot, de nem nagyon tanitanak, csak ha latjak, hogy tenyleg keresel valamit. Nem penzert teszik, csak azert, mert ugy akarjak. :-)
Kedves Req,
sokféle felfogás él a mesterről vagy a Mesterről.
Mesterem apám is, akitől sok dolgot megtanultam,
mesterem középiskolai matektanárom is, tanultam tőle embernek lenni,
vagy ugyanott a fizikatanárom, akitől József Attilát tanultam :-)
Tőled is tanultam, és másoktól is - tisztelet és köszönet érte.
És van két olyan személy, akiknek a példája lelkesít - Mestereim ők.
S igazad van, a lónak van egy olyan oldala is, amiről írsz. De az csak amolyan mesterkélt Mester-ség.
Jut eszembe egy történet: a riporter kérdezi a nyugatot járó hindu gurut:
- mi a véleménye a csaló gurukról?
- Olyan nincs - hangzik a válasz.
- De hallottunk ilyen s olyan emberekről, akik ... - próbálkozik tovább a riporter.
- Nem. Aki csaló, az nem guru.
Saját keresetéből él és tartja el családját, segít rászorulókon, konferenciákat tart, több százezres hallgatóság előtt, más meghívott előadókkal(pl. Dalai Láma, Pápai megbízottak, stb).
Ingyenesen adja át a tanítást mindenkinek aki valamilyen úton felkeresi. Több millió tanítványa van.
www.mirasatsang.com
www.papaji.com !!!!!!!!!!!!! (sajna 97ben meghalt, de van egy videója magyarul: Hagyj fel a kereséssel címmel!)
www.gangaji.org
www.leela.org
www.advaita.org
www.theawakeningwest.com
És ami különösen tetszik, mert egy Rabbi:
www.simplyjewish.com
Rengeteg ember van, aki képtelen önállóan boldogulni, és bármihez, amit tesz vagy gondol vagy érez, külső jóváhagyást vagy utasítást vár. Mivel manapság még ijesztő dolog az "isten teremtése" gondolat, ezért valamivel szerényebben, csak "mestereket" teremtenek. Illetve "Mestereket", nagy kezdőbetűvel, függetlenül a magyar nyelvtan szabályaitól.
Ez emberi sajátosság. Remek példa a Tom Sawyer történetben az a rész, amikor a két kissrác a nemlétező bátyjuk erejével dicsekedett. Az én bátyám erősebb, mint a tiéd. Az én istenem erősebb, mint a tiéd. Az én mesterem erősebb, mint a tiéd.
"Mindkét báty légbőlkapott volt." -- írta Mark Twain az említett regény fejezetének végén.
Én ezt gondolom. Meg azt is, hogy ha valaki önállóan nem boldogul, csak úgy, ha mástól vár segítséget, az már régen rossz. De azt is gondolom (méghozzá igen komolyan), hogy mindenki azt csinál, amit akar.
