Miután - mint irtam - nekem egyáltalán nem ugrott be, miknt pártjelszó - merthogy nem olvsastam és hallottam rengeteg helyen, tehát nem tudott bevésődni - ezért kötözködésnek tartom. Más lenne a helyzet, ha valóban pártjelszóként viselkedne az emlitett mondat. abban az esetben zavaran. Tudod mit: ha az lett volna kiirva: Magyarország jobbat érdemel (mégha lett volna is esetleg értelme adott szituban ) az zavart volna.
azt elismerem, hogy nyilván valóan lehet benne egy kis pártkampány, de ez közel sem olyan ellenszenves, mint a választásokkor a széchenyi terv reklámja és annak a szlogenje. Ez nem tartozik ide, csak mint példát irtam.
A lényeg nekem azonban az: nekem nem vésődött be, mint jelszó.
Szerintem is jó volt és szép. Az emberek sokáig nem mozdultak el a helyükről.
Ez viszont már beteges:
"A Fidesz szerint a kormánynak nem kellett volna ragaszkodnia a tűzijáték megrendezéséhez
Budapest, 2002. augusztus 31. (MTI) - A Fidesz - Magyar Polgári Párt sajnálattal állapítja meg, hogy a kormány annak ellenére ragaszkodott az elmaradt augusztus 20-i tűzijáték utólagos megrendezéséhez, hogy a magyar polgárok többsége megértéssel fogadta az ünnepi látványosságnak az árvízi védekezés miatti elmaradását.
- A polgárok egyetértettek azzal is, hogy a megtakarított kiadásokat az áradás okozta károk enyhítésére kell fordítani - tartalmazza a Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportjának a szombati tűzijátékot követően MTI-hez eljuttatott közleménye.
Mint írják: Ezért minden jóérzésű emberben visszatetszést keltett a kormány erőszakos, nyilvánvalóan nem kevés többletköltséget jelentő "csak-azért-is-tűzijáték" ötlete. Nem tudni ugyanis, hogy honnan fog hiányozni az a több százmillió forint, amit a kormány mégsem a megrongálódott otthonok helyreállítására fordít.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt reméli - fogalmaznak a közlésben - nem a kormány közeli kampánycégek által leszámlázott megrendelések miatt volt szükség a sokaknak csalódást okozó nyárvégi szemfényvesztésre."
speciel nekem eszem,be sem jutot, hogy ez pártjelmondat lenne... mig itt nem olvastam. Ugyanis ez valahogy nem vésődött be annyira, mint mondjuk a Hajrá Magyarország, amit uton ut félen lehet hallani....
Ha ez nem állambá, akkor mi értelme összemosnia kedves Antysystemnek és mindenkinek, hogy az miért volt? Biztos voltak város szerte diskok is.
Megjegyezem az igazi ok az volt, hogy tiszta viz volt minden és sár, és lehet, hogy az emberek sem a tüzijátékon kellett, hogy dolgozzanak.
De ez mostmár nem mindegy?
kösz, majd meggondolom.
figyelj, inkább ne menjünk ennél lejjebb. csak mert látom, kezdesz kifogyni az érvekből, és mintha kicsit elbeszélnénk egymás mellett.
kezdodott a heti hetes!
Az egy neked valo musor. Ott eppen most folyik a hasbaakasztas kituntetes ugyben. Csak azert, hogy fogalmad legyen, aztan tudd kepviselni a part politikat... :-DDD
kormány most (is) feltétel nélkül bízik Hegedűsben: az augusztus 20-i ünnep megrendezésére szánt félmilliárd forintot színlelt közbeszerzési eljárás keretében utalta ki vállalkozásának. A gyorsított, tárgyalásos közbeszerzésre látszólag ugyan négy társaságot hívtak meg, ám ezek közül három alig különböztethető meg egymástól. A Multimedia Concerts Kft.-ben érdekelt, Nagy-Britanniában bejegyzett Broadcast Control Corporation Limited (BC) magyarországi képviselője, Lakos György a "közbeszerzésbe" szintén bevont Street & Media Kft.-t (S&M) is irányítja, illetve birtokolja. Ugyanakkor a kabinet által kiszemelt másik cég - az LGT, az Ando Drom és a Vujicsics együttesek "futtatója" -, a Concert & Media Kft. (C&M) sem áll fényévnyire a Multimediától, illetve a BC-től. A BC és a C&M társtulajdonosok két futárpostai szolgáltatást nyújtó vállalkozásban, a Motormedia Kft.-ben és a Melody-Motor-Media Kft.-ben. Ráadásul a két futárcég ügyvezetője az a Jónásné Hidasy Eleonóra, aki a C&M másfél milliós törzsbetétje fölött is őrködik, mellékállásban pedig a Multimediában érdekelt Bonart Kft. felügyelőbizottságának tagja. A Multimedia, a C&M és az S&M elnevezésekben felbukkanó "Media" szócska tehát a három cég közös gyökerét jelképezi - ám az összefonódást hiába kifogásolja bárki, hiszen a cégek egymáshoz való viszonyát a közbeszerzési eljárásban egyetlen felelős szerv sem vizsgálhatja. (Az S&M bevonása a közbeszerzésbe méltán döbbentette meg a szakmát, mivel a társaság az utóbbi években inkább csak "alvó cégként" működött. A Multimedia 2001-ben 567 milliós, a C&M pedig 255 millió forintos forgalmat bonyolított le.)
ha jól emlékszem, voltak általad józannak ítélt érvek is (nem tudok linkeket, csak a memóriámat). na igen, így vagyok "kiképezve"...szerinted. szerintem meg fogalmad sincs.
kedves Bolond Nőszemély, én asszem, hogy gerendait és lobenweint láttam szervezkedni parádéügyben. ez ibnkább szigetiroda, mint állambá'.
Most képzeld el, hogy nyert volna a Fidesz. (jaj.:) Utána van egy válogatott focimeccs, amire természetesen kimegy OV és sleppje is. És azt kiabálják, hogy "Hajrá Magyarok!"
Eszedbe jutna, hogy ez egy politikai szervezet jelszava?
Egyébként elég nehéz ezt másképpen kifejezni, ebben igaza van bnsz-nek.
Figyuzzatok! Ti szoktatok gondolkozni?
Most jöttem rá gyakrabban kellene!:)))
Nos, politikusok terjesztenek egy szörnyű kórt, mi meg hajlamosak vagyunk elkapni.
Gyógyuljunk már ki!
Egy tűzijáték volt, hogy népek ámulhassanak.
Most meg kiderül, aki baloldali annak teccett, aki jobboldali az meg se nézte.
Mondjátok mán normálisak vagyunk?
Csak bele ne haljunk már politikusaink betegségébe!
Azt hiszem ők gyógyíthatatlanok.