Így van. Egyébként nekem a Ford szerviz javasolt egy olajcserét 1500 km-nél, ami meg is történt. Megérte, mert bár nem nagyon, de észrevehetően csillogott az olaj. Különben az autó könyve is ezt írja, szóval nem hiszem, hogy a Ford az ellenkezőjét állítja:-)
A fékekről pedig azt, hogy 300 kilométerig óvatosan, ha lehet és csak utána fékezzen vele nagyot az ember.
Azt is írják, hogy az első hetekben kerülendő a túl magas és a túl alacsony fordulatszám-tartomány egyaránt.
Ha valaki arra hivatkozik, hogy nincs ideje 200 oldalt elolvasni, azt nem érdekli az autója, mert már az első oldalon az van, hogy célszerű legalább egyszer végigolvasni... Aki ki sem nyitja, annak meg úgy kell.
A colt valóban egy ergonomikus autó, a legjobb a kategóriájában. A Mondi ebben közepes. De például az utazási komfortot már nem lehet összehasonlítani.
A farát nem dobálja a Mondi, sokkal inkább alulkormányzott a gép. De nem hegyi versenyre készült.
A Vti tényleg megeszi reggelire a Coltot, mivel 160 lovas. De abba viszont könnyű meghalni...
Szóval szokd a gépet, ezért a pénzért korrekt V6-od van.
A bejáratással kapcsolatban a rögvalóság a következő:
A Ford vezetése által kiadott utasítás: azt kell mondani a vásárlónak, hogy ezek überfrankó gépek, nem kell nekik bejáratás, azaz: első szerviz 20000-nél, és nem kell különösebben bejáratni.
Az igazság ezzel szemben az, hogy minden porcikájának be kell járódnia: a motornak, a váltó fogaskerekeinek, a kuplungtárcsának, a féktárcsáknak, mindennek.
Legfőképpen persze a motornak. (A többi megy magától is). Erre egyrészt vigyázni kell, másrészt az elején valahol olajat cserélni.
A bejáródás után smiley volt, de a kereskedő nekem is azt mondta, hogy nincs ilyen. A válaszom: De van! Még akkor is, ha beszerelés előtt járatják.
Arról, hogy a Honda legyalulja a Coltot, tényleg nem érdemes vitázni, mert tény:-)
Gyanús hangok: igen, kompromisszumot kell kötni, mert a Mondi viszonylag olcsó autó ebben a kategóriában.
Én az ablaktörlőnek csak a saját hangját hallom, amikor működik (ez valóban nagyobb a kelleténél), szélzaj onnan nem jön, az ajtóból ellenben igen. Erre azt mondták a szervizben, hogy ők már mindent megpróbáltak és jelezték a Fordnak, ha megvan a megoldás, mehetek:-)
Ha elölről jön szélzaj, akkor nézd meg azt a műanyagot, ahonnan a szellőzés kapja a levegőt, az enyémen el volt válva az üvegtől, biztos szar ragasztót használtak aznap, mert ezen kívül még néhány gumicsík is így járt.
"Ami a motort illeti, szerintem még nincs bejáródva:-). "
Hát igen - bár a keresekedö azt mondta, itt ilyen nincs. (Azt csak az "incselkedés" kedvéért irom: azt azért megnéztem volna, hogy a Honda annyira megharapja a Colt-ot. A Colt is 1600 volt. De erröl már nem érdemes vitázni.)
Amugy a Mondi nem rossz, egy két gyanus zörgés, pattogás, ami nem ismétlödik - most "rakódik" össze az autó. (Ezt azért a gyárban kellett volna megtenni.)
Nem tudom, ti mit tapasztaltatok, de pl. a működő ablaktörlők szélzaja is elég nagy, főleg 120-140 felett. (Nem az ablaktörlő zaja, hanem ahogy a menetszélben a lapátok hangot keltenek.)
Ami a motort illeti, szerintem még nincs bejáródva:-). Azért gondolom, mert az enyém, ha nyomsz neki egy rendesebb gázt, nem "gondolkodik", hanem megy. Azt, hogy az 1,6-os Colt jobban gyorsul, felejtsd el - a Mondeo pont úgy gyorsul, mint egy 1,6 VTi Honda Civic, ami igencsak megharapja a Coltot. Az persze igaz, hogy nem így lehet érezni (én mérésre alapozom), dehát a Mondeo-ba két Colt fér:-))
A kipörgésgátlóról: természetes, hogy elpörög a kerék, a nevében is benne van, hogy gátolja és nem megszünteti a kipörgést. Kapcsold csak ki egy kicsit, és taposs a gázba:-))
Az igaz, hogy nem egy sportautó - dehát tényleg nem az, nem is annak készült...
A Colt ergonómiáját nem ismerem, így erről nem szólnék semmit. Mondjuk az nem mérvadó, hogy a kapcsolók fordítva működnek.
Az ötödik ajtó becsukásáról sem beszélek, mert nekem olyan nincs:-)) (meg az autómnak sem, hogy előre elkerüljünk egy olcsó poént).
A váltózárral kapcsolatosan, annyit tudok mondani, hogy 'azthizsem', hogy csak váltó fölötti konzolt kell levenni. (Hozzáteszem én is annyit értek hozzá, hogy hogyan kell elindítani, meg hogy hova kell tankolni:-( )
Én eddig nem láttam nyomát, kárát a beszerelés miatt. Minden visszakerült oda ahol van.
Egyébként a gyári riasztót is itthon teszik be a kocsiba utólag. (Mivel ez opció és nagyon sokan nem kérik, ezért nem kerül bele gyárilag.)
De nekem ami tanácsot adtak ezzel a váltózárral kapcsolatosan:
Olyat érdemes beszerelteteni amiből a kulcs kivehető menet közben, vagy maga a kemény acél rúd. Mert létezik olyan is aminek menet közben benne kell lennie. Ez azért nem praktikus mert ha szervízbe leadod a kocsit és nem tudsz felette állni meg van a veszélye, hogy másolat készül :-(
A másiknál meg eglsz egyszerűen nem adod le a kulcsát és magát az acél rudat is magaddal viheted. (másolás kizárva)
Érdemes megbízható helyen beszereltetni ahol eleve nem készül róla másolat. (Nekem ismerősök szerelték be, őket tudom ajánlani esetleg, de én Egri vagyok és ők itt dolgoznak)
Az ára mindig kocsi tipustól függ az enyémbe azthiszem 45eFt + áfa beszerelve, de nem vagyok biztos benne mert együtt szereltettem a riasztóval és kaptam komoly árengedményeket :-))))
Én nem éreztem még hogy a kocsi fara megindult volna, szerintem még kicsit tapasztalgasd. Én régóta fordot vezetek (Fiesta, Escort, Mondeo). Ez ilyen.
Kösz a gratula. Azért nem vagyok nagyon lelombozva (elég hülye dolog is lenne tölem) a V6-os miatt, csak hát a Colt után a jelek szerint vezetési stilust kell váltani. (Amugy is öreg vagyok már a Colt-hoz, azért is kellett egy menedzseresebb, meg a derekamat jobban kimélő autó.)
A változárral kapcs-ban lenne kérdésem. (Bocs, ha hülyét kérdezek, de nem értek az autóhoz semmit, csak azt tudom, hova kell dugni a slusszkulcsot.)
A változár beszereléséhez nagyon szét kell kapni a kocsit? (Elég rossz tapasztalataim vannak az utólagos beépítésekkel, pl. mobiltelefon, stb.)
Kb. mennyibe kerül a dolog?
Még egy észrevétel a V6-hoz. Az első probautam végig esőben volt, és van egy olyan érzésem, hogy a kocsi szivesen "kidobja" a farát pl. vizes uton. Többször éreztem (vagy halucináltam?), hogy nem is véres kacsarban sodródik a kocsi fara. Vagy csak bénán vezetek? (Bár ezidáig kb. negyedmillió kilométert mentem, igaz, hogy Colt-okkal.)
Ez egy kérdés: mintha az uton kijárt "vájukra" is érzékenyebb lenne a Mondeo, mint pl. más autó, vagy nem?
Mint friss (4000 km) mondeo tulaj az imént régtam át magam az eddigi hozzászólásokon.
Van pár észrevételem és kérdésem főleg tdci használókhoz.
Nálatok mennyire érezhető a motor vibrációja?
Alapjáraton nekem zsibbad a kezem, lábam, de még a váltókaron és az ülésen is érezni a rezgést.
1500-as fordulat felett aztán ez elmúlik.
Gratula, habár szomorú vagyok hogy az első véleményed ilyen lehangoló erről az autórol.
Nem tudom milyen lehet a V6, de én a 2.0 is nagyon elégedett vagyok. Előzéskor is robban ahogyan kell, pedig csak 145LE van benne.
A colt valószínűleg azért volt robbanékonyabb mert az egy jóval kissebb karosszéria, sokkal könnyebb megmozdítani egy kb 900kg-ot mint 1500 kg-t.
Én nem kértem az enyémbe gyári riasztót (75e-ért) én rakattam bele utólag egy 'Meta' gyártmányt belső mozgás- emelés- és ütésérzékelővel. A gyári kulcs tökéletesen vezérli, nem kell hozzá külön kütyü (ez nekem is fontos volt, hogy ne legyen a kulcs olyan nagy ormótlan. Egyébként véleményem szerint ez is annyit tud kb mint a gyári,(de biztósító előírt egy riasztót mindenképpen) szerintem amit el akarnak lopni azt el is lopják. :((((
Én tettetem bele még egy váltózárat, ez 'talán' megakadályozza az amatőröket (de semmi sem biztos).
Teszteket olvasva a Mondeónak a lopástesztje elég jó,. Azthiszem az aajtó kinyitásához egy profinak kb 40 mp-re van szüksége.
Üdv! Hosszú töketlenkedés után végre megjöttek nekünk is a gépek. Egy V6-os Ghia 5 ajtós, sötétkék és a TDCI Trend kombi.
Tegnap (szakadó esőben) mentem egy ezrest a V6-ossal. Elötte egy 1600-os Mitsubishi Colt-om volt.
Hát...
Probálgattam, mit tud a V6. Az ezres után az az érzésem, a Mondeo egy többé-kevésbé profi módon megcsinált, de "jellegtelen" autó, legalábbis a Colt-hoz képest, "akinek" van karaktere, és alig kevésbé profi abban, amilye van.
Amugy a hátsó (5-ik) ajtót nekem is úgy be kell csapni, mint a kló-ajtót, mert finom csukásra a kocsiban keletkező tulnyomás (ha minden ablak zárva) nem engedi rendesen becsukódni.
Ebben a gépben van övre figyelmeztető kolomp, kolompol is. Az ablaktörlő (különösen a hátsó ablakhoz) egy nagy szivás - minden fordutva müködik, mint a Mitsu-ban. Az ergonomia (a kormányról való kezelhetőség is) roszabb - szerintem.
És a V6-tól se vagyok elájulva. Gáz - a motor gondolkodik, aztán elkezd elindulni (nem elindul - csak elkezd). A Colt ebben messze jobb volt. Azt hiszem, 200ig a Colttal lenyomnám a Mondeo-t. (legalábbis most, amig nem tudom rendesen vezetni a Mondi-t.AZ viszont biztos, hogy 100-ig, 120-ig a Colt jobb. Hiába, vége a gondtalan előzgetéseknek...:((( )
Lenne kérdésem is - mi a gépekhez vettünk gyári riasztókat, de a kereskedö is elég "lesajnálóan" mosolygott rajta (75 ezer volt). Van valakinek tapasztalata kiegészítőkben - mármint riasztóban(valami olyanban, amit ileszteni lehet a gyárihoz, és ami miatt nem kell lebontani az egész belső burkolatot, mert azt többet senki nem rakja itthon rendesen össze).
Még egy kérdés - a kipörgésgátló. A kocsikba vettünk EPS-t, benne kipörgésgátlót. Be van kapcsolva a kipörgésgátló (nem ég a müszerfalon a lámpa, hogy kikapcs), és ennek ellenére nem is ritkán kipörög egy-egy első kerék. Hm?
Most csak ennyi, még nagyon új a gép, nincsenek tapasztalataim, csak benyomások. Bocs' a hosszú szövegért.
Balu akkor a forgalmiba miért csak 1360 van írva?
Azt kalkuláltad, hogy az enyém kombi?
Egyébként az enyémben is van minden 'szir szar' az automata váltó,a vonóhorog és a navigácós rendszeren kívűl ami rendelhető volt ehez a tipushoz.
Eladó, egy 2001-es 2.0 literes szürke Ghia felszereltségű Mondeo, RS spolierekkel. (nagyon hasonló mint az ST220-as)
Érdeklődni a 06-30-9-401-928-as számon lehet!
Nna, "közkívánatra" utánanéztem a kombi TDCi Mondeo saját tömegének. Ez felszereltségtől függően 1547-1603 kg, ami az alábbiakat tartalmazza (gondolom, legalább egy Petra belefér:-) ):
- maga a gépjármű, az összes folyadékot és kenőanyagot beleértve,
- a gyárilag adott pótkereket és szerszámokat
- 90%-ig feltöltött üzemanyag-tartályt és
- A VEZETŐT, akit 75 kg-nak számolnak.
Ha ezt elfogadjuk, akkor a mérleg (feltételezve, hogy a szerszámok tényleg kb. 40 kilót nyomnak), csal, mégpedig, feltételezve, hogy az üzemanyag-tartály 90%-ig volt (ami ha jól emlékszem, Petránál ritka, pedig ha kevesebb van benne, a csalás még nagyobb)
minimum 1690-(1603-75+40) = 132 ,
maximum 1690-(1547-75+40) = 178 kilót.
Nagyjából középen lehet az igazság, mivel Petra autója Trend felszereltségű.
Hát, tényleg nem vennék ott szalámit...
(Mellesleg HOH gépe, ha kézi váltós, akkor a fenti számítási mód szerint 1435-1491 kiló a felső határ közelében, mert Ghia, ha jól emlékszem. Ha automata, akkor 32 kilóval több.)
Továbbra sem hiszek az 1690 kilós Mondeo-ban (1650 kiló körüliben sem, ha a szerszámokat leszámítjuk).
Én nem vennék ott szalámit, ahol egy Mondeo 1690 kiló:-) Lehet persze, hogy a maradékot a hozzám hasonló hitetlen kutyák falják fel:-)), de e teória feltételezné, hogy a mérleg fordítva csal!
Hi
A helyi húsiparnál mértem, ahol folyamatosan mennek a kocsik, viszik a szalámit. Gondolom reklamáltak volna ha a mérleg 5 kg-al is mást mérne mint ahonnan jött vagy ahova megy.
Majd nyomtatok mérlegjegyet hitetlen kutyák :)))
Nekem fékezés után a "RES"-re mindig visszakapcsol, csak akkor nem, ha az "OFF" gombbal kapcsoltam ki. Azt nem figyeltem meg, hogy mi van, ha csak visszakapcsolással fékezek (mert a kuplung lenyomására is kikapcsol). Lehet, hogy akkor sem kapcsol vissza.
Az öv miatti rinyálás újítás lehet, egyrészt, mert az enyémnek a könyvében egy büdös szó sincs róla, másrészt, mert a Ford újra beadta az NCAP-hez a Mondeo-t töréstesztre, hátha az újításokkal megkapja az öt csillagot. Lehet, hogy ennek a kampánynak egy része volt ez a csipogás (és osztom Petra véleményét, hogy ökörség:-)), főleg, hogy így sem kapta meg az autó az öt csillagot).
Nekem viszont ez nincs az autómban, az övre hangjelzés nem figyelmeztet, bár az is lehet, hogy csak azért nem, mert mindig bekapcsolom:-))...
más: az 1690 még veled együtt is sok lenne:-), 1615 kilónál nehezebb Mondi nem létezik. (Ez a könyve szerinti referenciatömeg, ami tartalmazza az összes lehetséges felszerelést (még azt is, amit Mo-on nem lehet kapni, ill. a tetőcsomagtartót), az összes folyadékot a max. jelzésig és az üzemanyagot a tartály 90 %-áig. Ha tele van, az ugye még kb 5-6 kilogramm, tehát összesen 1620. Tehát vagy a mérleg volt pontatlan, vagy mégis benne felejtettél valamit az autóban:-)
Automata légkondi: az enyém 2001 novemberi (a felszereltség-lista szeptemberi) és az automata klíma alapáras volt a Trendben. Lehet, hogy akció volt, bár ez nem volt odaírva... egyébként folyamatosan változik a lista, mert a fűthető első szélvédő a Ghia-ba is 62 e Ft lett volna, amikor megrendeltem a verdát, viszont ezt vissza is kaptam (pontosabban ingyen lett a gyári riasztó) mert közben alapfelszereltség lett, mire megjött:-)
Hi.
Egy 30 tonnás hídmérelegebn mértem ami 5 kg-ként lép. Azon mutatott 1690-et nélkülem. A mérleg hiteles (Országos Mérésügyi Hivatal) persze semmi nem bitos. Majd megmérem másutt is és írok. A tdci szerintem biztos nehezebb mint bármelyik benzines. Meg kombi is meg van két bazi szerszámosom amit mindig viszek (kb 20kg/db).
A tempomat igen hiányzik. Néha észre sem veszem és 140-el döngetek sima úton. Pedig ott már igen gyorsan történek a dolgok. Nem jól van ez. Egyszer a Fikusszal ütöttem egy rókát 140-el a pályán. Lerongyolta az első lököst meg porrá zúzta a zajvédőt a motor alatt. 70 rugó lett volna a zajvédő, egy hétig popszegecseltem mire egybe lett...
Belökném a tempomatot 120-ra oszt irány neki...
Ma feltettük az első RS spoilert.. WOWWWWW....
Igen dúrva. Fotózok és felteszem :))) Nagyon brutál. 5 cm-el alacsonyabb mint alap. Ügyelni kell padkákra. Holnap megy fel a fehér index és rákérdek a küszöbre is. :) (kis telhetetlen)
Ma elértem a 10.000 km-t. (aug 15.-ei a gép :)))
Kapja rendesen...
Cső
Neked milyen a kocsid, mert az enyémenek a forgalmijában önsúlynak 1360 kg van írva. Az enyém pedig 2.0 kombi ghia. (Nem tudom, hogy az egyéb extra dolgok mennyiben befolyásolják a súlyt)
Tegnap mentem át vele egy fahídon amihez volt egy 1,5t súlykorlátozós tábla kitéve. Kicsit paráztam is, mert gyorsan számoltam, hogy akocsi kb 1400 kg fétankkal, én meg az feleségem kb140 kg. Gondolom, hogy azért a tábla fölött van a híd teherbírása, de akkor is ez nekem nagy eltérésnek tűnik.
Ha jól tudom akkor most az ambiante, trend-ben alap a manual légkondi, Ghiaban alap a digit klima és a trendhez rendelhető a digit klíma az ambiante-hoz nem.
Nekem nem jelez semmi, ha nincs bekapcsolva az öv. Vagy kikapcsolták az enyémből, vagy ez valami újjítás.
A tempomat nekem is jól műxi, csak az a gond, hogy a magyar utakon (sztrádán) ha beállok egy 150-160 as tempóra akkor bizti, hogy 2 km-en belül kijön elém egy barom 90-el. Ausztriában nagyon jól lehet használni. Egyébként nagyon szeretem csak egy dolgot nem érték, azt hogy az mitől függ, hogy ha fékezek és utána megynomom a 'res' gombot akkor an amikor visszakapcsol és van amikor nem. iztos van valamo logikája de még nem jöttem rá.
Én is úgy emlékszem, hogy a Trendben volt autómata klíma alapból. (én 2001 Júniusban rendeltem) Nekem nem csipog semmi, ha nem vagyok bekötve. Na ez akkor hogy van?
1690?! Nem sok az egy csöppet. Jó a mérleg? Papír szerint az enyém (persze üzemanyag nélkül) 1321kg...
Szia Balu!
Elővakertam a mondeos dossziémat, a legrégebi árlistám 2000.november 06.-i, (előzetes árlista a neve). Vagyis a legelső amit kiadtak. Már ott is csak a Ghia-ban volt alap az automata lékkondi. Akkoriban még 60.000 pénz volt az ambientbe nem rendelhető, a trendbe opciósan, a ghiában alapból.
Nemtom mikor vetted, de ez mindig feláras volt.
Más. Éngem tök irritál ez a csipogó szar ami az övre figyelmeztet. Faszé mondja ez nekem h mit csinájak??!!! Had dögőjek má meg ha akarok...
Nem lehet ezt kikapcsolni???
Megmértem az autómat egy mérlegen (ezekkel foglalkozom). 1690 kg volt nélkülem a szokásos kis szerszámos pakkal felszerelve teli tankolva. Azért ez elég súlyos...
Én is sokat utazom hosszú távon így nem hagytam ki a tempomatot az extrák listájából. Nagyon jól müxik, nagggyon szeretem... :)
Az utólagos beépítésrôl egy szerelôt kéne faggatni. De nem lehet egyszerü, tekintvén a kormányon levö gombokat...
"Mindebből mellesleg az következik, hogy ha Petra nem kapott árengedményt, akkor nem volt értelme manuális légkondit kérnie, hacsak nem tetszenek neki jobban a tekerős gombok:-) "
Hát árengedményt nem adtak de az automatának 130.000 volt a felára, amit picit sokalltam, főleg h nem is igazán jön be nekem. Tényleg tök jó tekergetni a gombot. Nagyin finoman ricnis, és marha jól lehet a hőmérsékletet állítani.
Ami igen felzaklatott, hogy nem lehetett a Trend-hez tempomatot rendelni. Igen sokat megyek pályán és elkellne, mert talp görcsök és combi fájdalmak környékeznek. Persze most mondta a kereskedő h decembertől már rendelhető lesz. Van valakinek tempomat? Jól műxik?
Vajon lehet ezt utólag beépíteni?