az elébb már rávilágítottam vmi érdkes topikban a maga álszerénységére de most totál lebukott hahaha
na én is azt görcsölöm hogy az a biztos ha az ember utólag tudja meg hogy amit csinál azt mások meditációnak nevezik ezzel persze nagy sikert nem arattam pedig azt akartam:)
Jómagam egy rendszertelen, de lelkes gyakorló vagyok. Ahogy megfigyeltem, meditáció közben képtelen vagyok a hosszantartó "nyitottság" megvalósítására. Valami kis ellenállást, célratörést mindig sikerül rejtegetnem magamban, hogy aztán csak nojjön a feszültség, percrol percre.
Nem csoda, hisz a céltalanság megcélzása is cél, a gyakorlás is céllal történik, céltalanságot gyakorolni nem lehet, még ha rendszertelenül, akkor sem. Spontán kezdtem el meditálni, hál'Istennek nem tudtam, hogy nem szabad gondolni semmire. és nem lehet célja az embernek, így aztán nagyon jól működik, ha rámjön a hoppáré. Erős nyomást érzek a fejtetőmön, koronacsakrámon, szinte magától becsukódik a szemem, és kiüresedett állapotba kerülök.
Amit írtál a gyakorlatodról és az eredményekről, az egy nagy csapdát magában foglal.
Ki az aki megvalósítja a nyitottságot? Ha te, akkor az ego és korlátozott lesz!
KI az aki eredményt ér el? Ha te....
A zazen nem arra való, hogy megnyugodjál, nem arra, hogy bármit elérj. Ha ülsz, akkor üljél! Minden csak mellékhatás.
Keresztény társaink nem véletlenül tiltakoznak az önmegváltás ellen. :)
Ha ideges vagy ülj és vedd tudomásul, ha lusta és halogató, akkor ülj és kész. Ez fog betenni az egónak a leghamarabb. Ha eredményekre vágysz agykontrollozz inkább, vagy sámán utazz, vagy...
De ha még a zazen is túl célratörő, keress egy hiteles advaita vedanta satsangot, ott még "beülni" sem kell, és a nagy semmi közepén haldokolni kezd az egód. :)
Üdv, PTR
Egy szerzetes megkérdezte mesterét:
– Régen az egyik mester a botot szorgalmazta, a másik az ordítást. Ki volt közelebb az igazsághoz?
– Egyik sem.
– Akkor mi van közel hozzá?
A mester elordította magát aztán pedig megbotozta.
Egy szerzetes a csan legfontosabb alapelvét tudakolta, de Csao-csou mester kimentette magát:
– Pisálni kell mennem – mondta. – Látod, még egy ilyen kis dolgot is magam intézek el.
"Születése után Buddha egyik kezével az égre mutatott, másikkal a földre, hetet lépett előre, szétnézett a négy égtáj felé és kijelentette: „Ég fölött, égalatt, egyedül én vagyok tiszteletre méltó!”
– Ha ott lettem volna, – jegyezte meg a legenda kapcsán Jün-men mester – egy csapással agyonverem, és ebekkel zabáltatom fel a húsát."
Tudod engem az akasztott meg egy kicsit, hogy úgy vettem észre, a zazen gyakorlásának semmi értelme sincsen. Nincs eredmény. (ezt a hozzá kapcsolódó hatszázezer mellékjelentésell együtt :)
A "nemtudom tudat" nem hordoz jelentéseket, és nekem jelentésekre, tartalmakra lenne igényem.
Hogyan lehetne áttörni ezt a gátat, ami elválaszt a világtól? Magamtól?
Ez a kérdés hajt engemet.
Hogyan muködhetnének szövetségben az alkotóelemeim?
A zen gyakorlása valami iszonyatos erofeszítést kíván meg tolem. Igazándiból csak csücsülök a kis gondolataimmal (amelyek mindenféle formákba és tulajdonságokba bújnak, elkalandoznak-visszajönnek, elhagynak-visszatérnek) és ez lehetoséget ad egyéb tudati szintjeimnek arra, hogy ragaszkodjanak-féljenek-örüljenek-büszkék legyenek, szóval teljes a káosz, melyet amúgy (nem zazenben) rendszernek látok.
Létezik vajon olyan tanító, aki közvetlen tapasztalatokkal tudna vezetni engem az élet surujében? Vagy MINDEN kérdést nekem kell megválaszolnom?
Szerinted?
Szereztem már sok élményt gyakorlás közben, mert elég sokat hajtottam. Volt idoszak amikor a napi egy-két óra meditáció sem volt meglepo tolem.
Ezek ugyan csodalatosak voltak, de nem érdekelnek különösképp, hiszen csak felejtem oket.
Azt tudom BIZTOSAN, hogy semmit sem tudok biztosan.
Lehet, hogy a több mint húsz év gyakorlás a tökéletes bezárkózásért (születésemtol) túl jól sikerült, és csak újabb húsz év munkája segíthet majd ezt levetkozni....
Ha ennyire elekdvetlenít, hogy topicodnak kicsi a forgalma, összeszedem a gondolataimat, és leírom saját tapsztalataimat a zazennel kapcsolatban - hogy ne legyél szomorú :)
Két fontos kérdésről szeretnék írni: az egyik, hogy miért, a másik, hogy hogyan.
A miért? az egy nagyon fogós kérdés. Farkendoclone azt állította, hogy egy nyugati ember soha nem fogja arra használni a zazent, mint egy keleti, és hogy nekünk inkább a stresszoldásra való (8-as hozzászólás).
Megvilágosodás keresése, stresszoldás, vagy valami más? A stresszoldás viszonylag könnyen kilőhető az esetemben: kétszer kezdtem zazennel foglalkozni, és mindkétszer meglehetősen kiegyensúlyozott, stresszmentes, nyugis életszakaszomban. (Az más kérdés, hogy most is gyakorlom, és most viszonylag stressszes az éltem, de amikor kezdtem, nem az volt.)
A megvilágosodás keresése? Ha megkérdeznéd tőlem, meg akarok-e világosodni, akkor azt felelném: nem. Nem vagyok megvilágosodott, és fölösleges lenne arra vágyakozni, hogy más legyek, mint ami vagyok. Ugyanakkor tudom, hogy fejlődök, és a fejlődés, a kibontakozás a fontos - hogy a fejlődés végén elérem-e a megvilágosodást, az nekem nem számít. Szép, ugye? No de ha elém állnál, kezedben 2 tablettával, és azt mondanád, ha beveszem a pirosat, azonnal megvilágosodom, ha viszont a kéket veszem be, elfelejtek minden megvilágosodással kapcsolatos dolgot, és élhetem tovább egyszerű, jó kis éltem (a'la Matrix), akkor habozás nélkül a pirosat választanám. Ilyen könnyű leleplezni, hogy becsapom önmagamat...
Na jó, ez ennél egy bonyolultabb kérdés, sokkal bonyolultabb, de most csak ennyit tudok szavakba-gondolatokba önteni. A lényeg az, hogy a megvilágosodással kapcsolatban ellentmondásos érzéseim, elképeléseim, vágyaim vannak. Tulajdonképpen igen, szeretnék megvilágosodni, de ha pl. leülök zazent gyakorolni, akkor nem azzal a gondolattal teszem, hogy "na, reméljük, most megvilágosodom", hanem, hogy most leülök, és zazent gyakorlok, ennyi. Ugyanígy minden más spirituális vagy hétköznapi tevékenységbe is a tevékenységéért magáért próbálok belekezdeni.
Azt mondanám tehát, bár nem tudom, ez mennyire őszinte válasz, hogy a zazen számomra "valami más". Egy eszköz, egy személyiségfejlesztő, vagy mondjuk inkább azt, egyszerűen: fejlesztő eszköz. Hogy mennyire hatékony, arról majd a végén.
Következzék a hogyan? kérdése. Néhány évvel ezelőtt, módosult tudatállapoti élmények hatására kezdtem érdeklődni a vallások, köztül legelőször a buddhizmus iránt, ezt már sokan tudják itt a Fórumon. A zazen gyakorlati módszeréről Hugo M. Enomiya-Lassalle jezsuita szerzetes könyvében olvastam. Néhány éve el is kezdtem gyakorolni, de pár hét alatt feladtam, és nem foglalkoztam vele. Rendszerességet és a mindennapi rutinból való kiszakadás képességét kívánta volna meg, amivel nem rendelkeztem. ("Nincs rá időm", "Nincs most kedvem", "Fáradt vagyok", "Majd holnap" és hasonlók)
Néhány hónapja újra kezdtem, és úgy tűnik, most sikerült beillesztenem a mindennapi tevékenységeim közé. Esténként, lefekvés előtt minden nap csinálom. Napi 2 alkalmat szerettem volna eredetileg, este és reggel, az esti megy, a reggeli viszont elég rendszertelen. Ezt ráfogom külső okokra ("Nincs most idő"), de tiszátban vagyok ezen okok kifogás jellegével. Az első hetekben volt néhány este, amikor erőt kellett magamon vennem, hogy "Na most nincs kifogás, igenis leülsz és csinálod!", de mindig sikerült, és most már nincs erre szükség - úgy megy, mint az esti fogmosás :)
A gyakorlatról: leülök meditációs pózban (féllótuszülés, a teljes lótuszülés nekem még nem megy, a fél is erős fájdalmakat okozott eleinte, de ez szerencsére elmúlt, remélem, egy idő múlva át tudok majd térni a teljes lótuszülésre), félhomályos szobában nézek magam elé egy pontra, nyitott szemmel, és számolom a lélegzetemet, a kilégzéseket 1-től 10-ig.
Eredmények.
1) A gondolataim elkalandoznak, mindenféle dolgokon jár az eszem. Ezt észreveszem, és próbálok visszatalálni a légzéshez. Nem kiszorítani a gondolatokat a fejemből, hanem "otthagyni őket", nem figyelni rájuk, hanem a légzésre figyelni. Nem görcsösen. Van, hogy nem megy, de szerencsére nem leszek emiatt frusztrált.
2) Ha ezen túlléptem, akkor van olyan, hogy teljesen a légzésre figyelek, nincsenek más gondolataim, csak az 1, 2, 3... visszhangzik a fejemben, de felbukkannak emlékek. Egész pontosan ismerőseim hangja szólal meg a fejemben, beszélnek hozzám. Ugyanúgy próbálok nem figyelni rájuk, mint az előbbb a saját gondolataimra. A lélegzést figyelem.
3) A légzés figyelésével kapcsolatban is vannak problémák időnként, illetve főleg eleinte voltak. Nem figyeltem a légzést, hanem irányítottam. Ha ezt észreveszem, lazítok rajta, hagyom, hogy természetesen történjen a lélegzetvétel, akaratlagos szabályozás nélkül.
4) Ha mindezek megvannak, akkor már egy módosult tudatállapoti szinten vagyok. Innen egyszer-kétszer már továbbléptem úgy, hogy már nem számláltam, hanem tényleg "egy voltam a lélegzetemmel", kilégzés-belégzés, egy ilyen némileg időtlen, furcsa állapot. Azonban egy idő múlva az ego-gondolkodás egyszer csak visszatüremkedik ebbe az állapotba, egy "jé, te milyen furcsa állapotban vagy" felismeréssel, amiből egy gondolatsor kerekedik, és én kilépek ebből az állapotból.
Röviden ennyi zen meditációs gyakorlataim eddigi eredménye. Biztosan nem túl sok, de csak ennyit tudok mondani.
Még két dolog. Előfordult egyszer vagy kétszer némi vizuális érzékcsalódás (az érzékelés torzulása, meggörbülése, mozgása), de ezt nem tudom, mennyire a zazen, és mennyire más tényezők (pl. a monitornézéstől kifáradt szemek) hatása. A másik, hogy időnként a 2)-es, 4)-es "szinteknek" vannak fizikai kísérőjelenségei, egyfajta meleg bizsergés a tesemben, főleg a mellkasomban. Nos, ennyi.
A hatásokról.
Azt mondtam az elején, a zazen számomra egyfajta fejlesztő eszköz. Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen hatással van akkor mindennapi életemre? Nos, a válasz egyszerű: egyelőre semmilyen konkrét hatást nem fedeztem fel :)
Úgy látom nem sokakat hozott lázba a lehetoség, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, bár lehet, hogy csak a fórum látogatottsága ilyen alacsony.
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, ha forgalom továbbra sem mutatkozik, sajnos lemondani kényszerülök kis topicomról.
A gyakorlati tapasztalatok özönét pedig továbbra is biztosítja örök társunk, a jó öreg Tudat.
Volt már a testelhagyásra külön topic is, ott is azt írtam, hogy értelmetlennek tartom, ha valaki ennek elérésével próbálkozik mentális gyakorlatokkal, akár tapasztalt vezetővel teszi, akár anélkül. Szoktam "bébiszitterkedni" két 11 éves fiúra vigyázok hetente háromszor, és az egyik, aki karate edzésre jár, ma megemlítette, hogy meg szeretne tanulni levitálni. Az is értelmetlen dolog, ha valami produkció (egódomborítás) a célja.
Az egyértelmű, hogy ha ez valakinél spontánmegtörténik, akkor az valamit jelent, hisz annak a szelleme nem kötődik olyan szorosan a fizikai testéhez, mint a többi embernek. Volt egy katolikus karizmatikus, nagyszerű ember, Pió testvér, ferences szerzetes, tán húsz éve, hogy itthagyta földi porhüvelyét. Ő annyira hitt abban, hogy Isten az ún. oltáriszentségben, az ostyában benne van, és a mise szertartása közben, amikor az ún. ürfelmutatás van, annyira elmerült Isten lényegében, hogy "hétköznapi" jelenség volt, hogy másfél óráig tartott nála a misének csak ez a része, és közben másfél méter magasan levitált.
Nyilvánvaló, egyéb gyógyítási, bilokáció, léleklátás képességeimiatt is, hogy rendkívüli kegyelemmel felruházott ember volt, volt is emiatt sok ellensége. Ja és stigmatizált is volt, amit már nem is kell említenem.
A testelhagyásról annyit tudok, amennyit fiaim meséltek, de viszonylag hamar rájöttem, meg rá is szoktattak, hogy ne kérdezzek.
Nem várok a testelhagyástól semmit, mert magát a testelhagyást semvárom. Helyesebben egy kicsit várom a végleges testelhagyást, néha úgy érzem megfáradtam egy kicsit, de aztán összeszedem magam, és azt mondom, hajrá, előre, még sok boldogságot, örömöt kínál nekem a földi élet is. A tizennyolc éves lányok már nem nagyon fordulnak meg utánam, de sebaj.
ha már kapcsolatba hoztuk a testelhagyást és a gondolat sémákat, akkor inkább fordítvaképzelném el, a gondolati sémák megvltozásának következménye a testelhagyás, nem a testelhagyás következménye a gondolati séma változása. A repülő húzza csíkot,nem a csík tolja a repülőt.
Egycipőben caplatunk.
Meditáció gyakorlásával magam is foglalkoztam valamicskét, de lusta és türelmetlen ember lévén, hamar dühbe gurultam és mostanában csak igen ritkán próbálkozom, mérsékelt sikerrel. (az Agykontroll nekem is megvolt)
Ettől függetlenül, biztosan tudom, hogy meditálni nagyon fontos és hasznos. Csak a testre szabott módszert kell megtalálni.
A testelhagyás, mint cél értelmetlen, de mint jel jó, mert bizonyítja, hogy fejlődtél.
Azt mondják, hogy nem kell törődni azzal, ha eleinte nem megy, hanem csinálni kell, próbálni kitartóan, s mielőbb napi ritussá tenni.
Még nekem sem sikerült.
Kíváncsivá tettél, hogy miért említed többször is a test elhagyásának élményét. Úgy veszem ki a szavaidból, hogy számodra ez a gyakorlatnak valamiféle mérföldköve lehet -persze javíts ki ha tévedek. Esetleg a test elhagyásától vársz valamiféle függetlenedést a megszokott gondolati és érzelmi sémáktól?
Azért érdeklodöm errol, mert az én világnézetem szerint, ahhoz kell közeledni ami épp van, így gyakorlataim is inkább ebbe az irányba terelodnek.
Mindazonáltal, örülnék ha írnál még ezekrol az élményekrol.
És egy gondolat-kérdés Farkendoclone-nak:
Köszönöm a nyugodt hangvételt : )
Hogyan próbálod ezeket az elveket megalapozni a hétköznapjaidban?
Ez az amiért leginkább
Jó kis topic címet választottál. Figyelemfelkeltő. Rögtön azon kezdtem gondolkozni, no ez vallás, vagy filozófia.
A gy akorlatról annyit, hogy 1992 ben az agykontroll tanfolyamon megtanultam alfa állapot néven ellazulni, 1995-től 1997-98-ig ugyanazt tettem imádkozás címén, és most "meditálok". Gyakorlat teszi a mestert, és visszatekintve megállapíthatom, hogy minél többször meditál, lazul el az ember tesében, annál jobban megy neki a testéből való (részleges) kiszabadulás.
Itt az egyéni adottságoknak is sok szerepe van, mert kisebbik fiam kilenc és fél évesen eldobta magát, és már kint is volt a testéből, nagyobbik fiam 17-18 éves korában élt át először imádkozás közben spontán testelhagyást én pedig még 46,5 évesen sem, de nem is izgat különösebben, így is jól érzem magam.
Bűzösborz? Most az jutott eszembe, inkább bűZENborz... az olyan mint a gézengúz... de ahogy a gazembert sem illik összekeverni a gaz emberrel, engem sem volna ildomos kasztráltatni, azt hiszem... és a bűzmirigyeimhez is ragaszkodom, mint minden más földi hívsághoz...
A zazennek is sok fajtája van, és nem mindegy hogy melyiket alkalmazod.
Van, amikor elöre megvan, hogy mire kell gondolnod és az az utat végigjárva ürited ki az edényedet.
Van, amikor éppen az üresség a lényeg, amikor nem szabad semmire sem gondolni és hagyni kell az egót magától kibontakozni, kisülni.
A gyakorlatok semmilyen más 'sportban' sem könnyüek - a lényeg a rendszeresség.
Hogy nem szabad róla beszélni?
Ez egy régi és rossz szöveg - egy európai ember soha nem fogja arra használni a zazent, amire egy keleti ember teszi.
Nálunk inkább a stressz levezetésére egy jó módszer és igenis beszélni kell róla, hiszen maga a materializálás más elösegíti nagyon sok ember fejlödését.
Hogy milyen fejlödére gondolok?
Igazából egy folyamatról van szó, ami olyan mint a szivárvány színei - ahogy észrevétlenül átalakulnak egyik színböl a másikba és az 'egészet' hívjuk szívárványnak...
