zenetanárom szerint nem létezik komoly és könnyű zene,
hanem van jó és van rossz zene.
a kérdés így egyszerűen eldönthető, persze nem kötelező a kategorizálás elfogadása.
Hogyne volna komolyzene! Csak bele kell pislantani a hangverseny naptárba:))))) Úgy tetted fel a kérdést, mintha a komolyzenének annyi lenne! Avagy, hogy ma már nem írnak komolyzenét? No ebben egyetértünk!!!!! mert szerintem sem! Majd 200 év múlva megértik és akkor az lesz a klasszikus. Egyébként azon a hangverseny sorozaton, amelyre én járok, nagyon sok a fiatal, de a zöme azért a meglettebb korhoz tartozik. Az én - eléggé hiányos - zenei műveltségem is a komolyzene tanulmányozásából és műveléséből táplálkozik, mint valamennyi zenészé, tisztelet a kis számú kivételnek! Imádom a tradicionális jazzt, éppen azért, mert rengeteg a komolyzenei befolyásoltsága........Nem szoktam hosszan írni, lásd a jazz topicot:)))))
Komoly zene mindig lesz:))))))
Azt írod:
"Tehát kedves komolyzene kedvelők, ne rúgjatok mindket innen ki, ha nem is ismeritek az igazi, igényes, bonyolult és egyedi rock és heavy metal zenét."
Két dolgot jó lenne tisztán látni:
Nem hiszem, hogy bárki ki akarna rúgni benneteket, arról nem is szólva, hogy nem én indítottam ezt a topicot. Első lépésben ugyan bántott, hogy itt az indexben is több ezer könnyűzenés téma forog, de mi ebben az egyben is arról vagyunk kénytelenek beszélni - dehát vélgülis nem baj. Az, hogy kénytelenek vagyunk megfogalmazni és megmagyarázni a nyilvánvalónak vélt dolgokat is, csak használ a tisztánlátásnak.
A másik az, hogy mi nem ismerjük az "igazi", "igényes" stb. rock és heavy metal zenét!
Hát mit gondolsz - ahogy a konzum zene, illetve hívei ezt a rovatot is kisajátítani látszanak, nem hengerel le bennünket "orrvérzésig" a minden forrásból ránkömlő reklámdömping? A slágerlista? A MusicTV? Az ember a szemét esetleg be tudja csukni, a fülét nem.
Sötét éjjel kapjak durrdefektet télen a Bakony közepén, ha nem hallottam milliószor több metált és rockot, mint amennyi Mozartot te.
Az tény, hogy sem a divatos együttesek felállását, sem a slágerlistás albumok címét nem tudom olyan naprakészen, mint azok, akiknek az a zene elsődleges forrása. De hallani hallom őket és választok - mégpedig tudatosan.
Nehéz így vitatkozni - nyilvánvaló, hogy nem egy nyelven beszélünk. Ugyanazok a szavak más-más fogalmat takarnak bennünk.
Az ingerültség se könnyíti meg a tárgyszerű eszmecserét, márpedig nehéz józannak maradni, ha én nem kérdőjelezhetem meg Timo Tolkki (illetve mint kiderült Luca Turilli) hozzáértését (hiszen zeneakadémiát végeztek, vagy mi a szösz) ugyanakkor nekem évtizedes tapasztalataimnak ellentmondó kijelentéseket kell lenyelnem, mint például "Bach ma metált írna", illetve Mozart a "komolyzenei lagzilajcsi".
Nos, remélem nekem elhiszitek hogy a zeneakadémiai végzettség az égadta világon nem jelent semmit, attól még lehet kókler az emberfia (NB. az egyik diplomám nekem is onnan van. :-)
BTW. Az, hogy a metálzene mit képes kifejezni, nem lehet vita tárgya. Ezt (úgy érzem) nem a szakmabeli gőgje mondatja velem. Különben sem vagyok szakmabeli :-))
Ha még azt mondta volna, hogy ma pl. Händel írna ma metált! Akkor esetleg lehetne beszélgetni az ötletről, és további párhuzamokat keresgélni az ő kora és a miénk között.
Kösz az ajánlatodat és a címet, a honlap elég jó, bár még csak felületesen néztem meg.
Kedves daunerni!
Helyesbítenék: a múltkori idézet Luca Turillitől, a Rhapsody gitárosától van. Bocs a félreinformálásért. Amúgy ő, és a zenekar minden tagja zeneakadémiát végzett, tehát lehet egy kevés fogalmuk a komolyzenéről. Az idézetre érvként azt hozza fel, hogy a metálzene (hozzátenném, hogy nem mindegyik alstílus) képes minden érzelmet és gondolatot kifejezni (ugyanúgy mint a klasszikus zenék (itt is hozzáfűzném, hogy ez a koztárs művekre szerintem egyre ritkábban igaz - de ez csak az én véleményem)).
Kedves Sysygy! (és dauerni)
Szerinrem manapság elég sok zenéről nehéz eldönteni, hogy komoly-, vagy könnyűzenéről van szó.
Yngwie Malmsteen esz-moll concertojában például a szólóhangszer egy elektromos gitár (amúgy tényleg komolyzene). A Rhapsody zenéje barokk és reneszánsz zenére épül, korabeli hangszerekkel, a lemez 1/3-án nem hallani, csak ezeket (ohne gitár, dob...). Mégis metálnak mondják a zenéjüket. Bár ezekről nem érdemes vitázni úgy, hogy nem hallottátok az említett műveket. De ahogy endi is mondta, ezek csak rétegzenék.
Kedves endi!
Azt hiszem te is észrevetted, hogy mi mást nevezünk komolyzenének (és ezzel párhuzamosan van a könnyűzene).
Nálad ez így néz ki: komoly, komolytalan.
Vagyis nem egyről beszélünk. Viszont lassan már nem az eredeti témát taglaljuk, ami nem feltétlenül baj, mert ha az nem érdekel senkit, ez meg igen, akkor miért ne?
"Gyk. az a szomorú helyzet, hogy olyanokat tudnak játszani, amit a legtöbb "komolyzenész" el se tud képzelni (nem hogy lejátszani)"
És vice versa. Én most haverom jóvoltából művelem magam mindenféle általad komolynak nevezett zenéből.
És te? Hallottad a karácsonyi ünnepi koncertet, amit Magyarország több külföldi csatornának is közvetített, akik szintén előben adták? (pl. 3Sat)
Na, ha azt meghallgatnád, abban mindkettőnk által komolynak nevezhető zenéket az általad említett nagyon profi módon játszottak. Sőt, a Száz Tagú Cigányzenekar (bár nem tudom így kell-e írni) tagjai még csak nem is tanultak zenét. Csak úgy maguktól olyan profik. Ahogy azt te mondanád.
Nekem az a komolyzene, amit nem unok meg pár hallgatás után. Na de hogy tisztán lássatok:
-diszkózene: fél hallgatás elég, mert már abból lehet tudni, hogy a dal hogy folytatódik.
-általában a könnyűzene: 1 hallgatás elég.
-általában a népszerű akármilyen stílusú zene: 1 hallgatás elég.
-stb.
Tehát a rock is lehet nekem komolyTALAN zene, ha primitív. Tehát itt arról van szó, hogy milyen bonyolult és EGYEDI az a zene.
Tehát kedves komolyzene kedvelők, ne rúgjatok mindket innen ki, ha nem is ismeritek az igazi, igényes, bonyolult és egyedi rock és heavy metal zenét.
Mondok pár példát! A Metallica nevű metal együttesről biztos hallottatok már. Nos, az ő számaik számomra túl egyszerűek, sajna 2 hallgatás után nem bírom többször meghallgatni azokat. Na de pár éve a zenéiket átvitték nagyzenekarra... valami profi nagyzenekar játszotta, és nagy sikere lett...
Csakhogy (számomra) ettől nem lett komolyzene. Mert nem is volt (számomra) az. Ugyanolyan unalmas maradt, mint volt (számomra).
Zenei tudás: akikre én gondolok, a kedvenc rock és heavy zenészeim nagyon profik! És sokan közülük nem is tanultak sehol zenét, csak úgy maguktól. Mégis: amit játszanak, nagyon komoly dolog!!! Gyk. az a szomorú helyzet, hogy olyanokat tudnak játszani, amit a legtöbb "komolyzenész" el se tud képzelni (nem hogy lejátszani)...
Csak a tisztánlátás végett...
Ja, mint már írtam, azt ne várjátok, hogy ezek a zenék híresek és ismertek legyenek... Az ilyet nem eszi a nép... csak az ínyencek :-).
>Annyi kiegészítésre szorul a dolog, hogy az emplített Roger Waters felvételt azóta is bármikor szívesen hallgatom (csak hallgatnám - sajnos nincs meg a felvétel), izgalmas is - zene is. Megingásról szó sincs. Annyit tennék hozzá, hogy bár "igényes" zenéről van szó - és mint ilyen, minden megbecsülést megérdemel - Roger waters zenei eszközei gyakran tipikusan könnyűzenések - és szegényesek.
Mid van neked?
Elmondanad, hogy mi teszi a komolyzenet komolyzeneve? Hogy lehet egy hallgatott murol eldonteni, hogy omoly, vagy komolytalan?
Mi az hogy egy zenei eszkoz konnyuzenes, vagy hogy szegenyes? Pl. ovetkezhet egymas utan harom moll akkord, hanem be kell kenyszeriteni koze minimum egy szukitettet, hogy komolyan lehessen venni? Vagy pont ellenkezoleg? Ha waters neked konnyuzenes, akkor Mozart neked maga lagzilajcsi, nem?
Hali,
Magam is orulnek, ha megmaradnank a hagyomanyos ertelemben vett klasszikus zenenel, mindamellett, hogy az a jo ha minel tobb zenei oldalt ismer - szeret az ember, de itt uyge a cim a komoly zene.
Annak is orulnek, ha olyan tanacsot, javaslatot is lehetne olvasni, hogy 10 ev koruli kolykoket milyen hangversenyre erdemes elvinni.
No meg a szuloknek is. Emellett itt sem art ha egy egy jo CD hirverest kap.
Udv
Thomas
Ne haragudjatok meg rám, ha a szokásosnál szarkasztikusabb leszek.
Kezdem úgy érezni, hogy ez a komolyzenéről szóló topic kezd egy lenni az "egyéb" műfajt taglaló többezerből. Mielőtt a kevés maradék - komolyabb műfajról szóló - topicot is teljesen kisajátítanátok, kénytelen vagyok tájékozottságomra, felkészültségemre és "elhivatottságomra" hivatkozva kijelenteni, hogy a "Ha Bach (J.S.) ma élne, biztosan metálzenéket írna..." kijelentés egészen egyszerűen otromba baromság.
Timo Tolkki (a Stratovarius gitárosa) bizonyára szintén felkészült szaktekintély, ám ha megengeditek én szívesebben maradnék továbbra is a "Schmieder, Karl Geiringer, Szabolcsi usw." vonulatnál, akik mégiscsak egész életüket tették a zene, azon belül is különösen Bach megismerésére. (Mint mondtam bizonyára Timo Tolkki is jelentős szakember, de több évtizedes pályafutásom során az ő publikációival még nem találkoztam. Az idézett ostoba kijelentésén kívül tudnátok még idézni tőle valamit?)
Kedves Ansar!
Jó a szállóige! Szerintem is így lenne. Bach a gitárzseni, a zseniális dalíró. 200 év múlva híres is lehetne. De most csak a progresszív figurák ismernék a nevét. Itt az új Boss multieffekt! Bach is ezt használja! :-)
Mint írtam, keresztény csapatokat hallgatok. Amit ajánlhatok: Veni Domine. Ez jobb pesti boltokban kapható, de ha tényleg érdekel, át is vehetem neked (3 album, ebből 2 CD-n). Írj emailt, ha kell.
De van egy barátomnak egy jó honlapja, bár inkább keményebb zenékkel foglalkozik (prog. trash és death), van benne pár ilyesmi együttes. Minden csapathoz odaírta, hogy mihez hasonlítható (pl. a Veni Domine a DT-hez... de annál szerintem keményebb és nincsenek egyértelműen vidám dalaik). Tehát a cím: www.extra.hu/grain.
Ha még kérdésed van, írj. Ja és a "keresztény" alatt ne valami olyat gondolj, amit általában a közvélemény a keresztény alatt ért (én általában ezt: képmutatás).
Teljesen egyetértek azzal, amit a prog., heavy... stb. stílusú zenékről írtál. Én amúgy tíz évnyi "komolyzenélés" után kezdtem el a fent említett zenéket hallgatni. Örülnék, ha ajánlanál nekem párat a Te kedvenceid közül (hátha én nem ismerném (a következőeket kihagyhatod: Dream Theater, Stratovarius, Rhapsody). Előre is kösz.
Befejezésül egy szállóige Timo Tolkkitól (Stratovarius gitárosától): Ha Bach (J.S.) ma élne, biztosan metálzenéket írna...
Stevie szavait köszönöm - (ifjú szívekben élek...:-))
Annyi kiegészítésre szorul a dolog, hogy az emplített Roger Waters felvételt azóta is bármikor szívesen hallgatom (csak hallgatnám - sajnos nincs meg a felvétel), izgalmas is - zene is. Megingásról szó sincs. Annyit tennék hozzá, hogy bár "igényes" zenéről van szó - és mint ilyen, minden megbecsülést megérdemel - Roger waters zenei eszközei gyakran tipikusan könnyűzenések - és szegényesek.
Ha fogalmazhatok parabolisztikusan - ez olyasmi, mint egy lírai vers hiányos és szlenges szókinccsel elbeszélve.
Jó érzék, vitathatatlan tehetség, de hosszú távon bántó a tartalom és a forma diszharmóniája.
Kedves stevie wonder!
Ami rockzenéket én hallgatok, ha jól tudom egyiknek a szerzői (és eljászói) sem a zenélésből élnek. Hanem rendes polgári foglalkozásuk van.
"Életérzést" írtál. Szerintem két külön dologról beszélünk.
Tudod, mi az a progresszív, szinfonikus rock/ heavy metal és keményebb irányzatok? Ha arra az "életérzés" szót rá tudod mondani, akkor nem hiszem, hogy tudod miről van szó.
Amúgy meg én keresztény vagyok, így keresztény zenéket hallgatok (igen vannak ker. metal együttesek). Ezeknél pedig igen furcsa lenne, ha meg tudnának élni a zenélésből (ui. kicsi a közönségük).
No persze hallgatok nem ker. együtteseket is, de azok se a pénzért zenélnek. És erre büszkék is.
Kedves stevie wonder, ez gyönyőrű volt. Köszönöm.
Mennyi mindenre érvényes lehet az utolsó mondatod, és milyen jó lenne, ha több ember lenne nyitott...
Ami Watson irományát illeti, kb. így gondolom én is. Bár azt nem állítom, hogy meg tudnám húzni a határvonalat Mozart könnyű illetve komoly zenéi között. Ennyire nem vagyok művelt zeneileg (bár ki tudja).
Újlaki:
Amiket elmondtál, tényleg fantasztikus. Valami hasonlónak vagyok én is tanúja. Otthon öcsém (10 éves) kezdett el nemrég gitározni. Meg év eleje óta jár zeneiskolába. Mikor hérvégente hazamegyek, magam is meglepődöm, mennyit fejlődött a játéka. Most már nagyon sok dallamot tud, a Himnuszt, meg egy esti mese (Égből pottyant mesék) végének zenéjét hallás alapján kereste meg, és tudja eljátszani gitáron.
Természetesen ez gyerekgitár, de én is kezembe veszem időnként. (legalább nem olyan nagy)
És én magam is van hogy csak pengetgetem, különféle módokon fogom le, pendítem. Volt hogy este teljes sötétben - és csendben - játszogattam így a gitáron. Nagyon jó érzés. Érezni a húr rezgését a testemmel is.
Én is kerestem már meg dallamot. De mekkora a különbség az öcsémhez képest. Ő hallás alapján, én a kotta ismeretében "kiszámoltam", hogy mikor hol kell lefogni, és úgy játszottam. (Azért csak ért valamit az általános iskolai ill. gimnáziumi - tegyük hozzá, ott tényleg jó tanárom volt - zenetanítás.)
Jó érzés volt, ahogy sorra jutottak eszembe a lászódórészómík.
Amúgy ez a gimis énektanárom első órán azt adta fel házifeladatnak, hogy az osztályból tanuljon meg 10 ember gitározni.
Nos akkor ugyan nem, de talán most egy picit megtanulhatok.
Öcsém pedig... Mire gimis lesz, már nagyon jól fog játszani. Jó lesz neki.
Kedves endi!
a szép megfogalmazás, amit apunknak tulajdonítasz dauernitől származik, ahogy azt apunk is említette. A többi stimmel.
Ha már úgyis ilyen sokat beszélek és már úgyis beígértem, hadd írjam le végül a koncertélményeimet.
Karácsony előtti hétvégén örömmel tettem eleget egy barátom meghívásának, hogy a falujukban meghallgassam fúvós zenekaruk koncertjét. Főleg általam nem nagyon ismert zenék voltak, de volt a white christmas a vége fele, a karácsony közelsége miatt, illetve ami még ismerős volt, az Vukán György (aki mellesleg fogorvos) neve, tőle is játszottak egy művet. Amúgy maga a zenekar főleg rézfúvósokból, illetve favúvosokból áll, persze üstdob, dob, meg egyéb csingilingi is volt. A korosztály elég vegyes volt, bár mindannyian fiatalok, és jó sokan voltak. Barátom vadászkürtön játszott.
Nem tudom, az ilyen jellegű fúvós-zenekarok zenéje mennyire tartozik a komolyzenéhez. Mindenesetre nekem tetszett.
A másik koncert nem sokkal később volt, egy evangélikus templomban, itt nagy zenekar volt kórussal. Vivalditól a telet valami szívszorítóan játszotta az első hegedűs. Életemben először hallottam élőben a Diótörőt. Szenzációs volt. Végre tudom, mi az a hangszer, ami olyan érdekesen csengő hangon szól (3. tétel).
És ha felvételről hallgat zenéket az ember, elmarad a vizuális élmény, ami szintén hozzátartozik a zenéhez. Így élőben a szinte nem hallható hárfára is felfigyelt az ember akkor, amikor az egész zenekar játszott. (Nyilván a szólójakor nagyon is jól hallható volt) Így, hogy láttam, rákoncentrálva szépen kicsendült a hárfa hangja a hangkavalkádból.
Volt egy kifejezetten karácsonyinak szánt mű kórussal Honeggertől. Hát attól nem voltam elragadtatva. Az eleje teljes káosz, még csúnyának is mondhatnám, de inkább nem, és a végén is csak akkor lett szebb, amikor beleszőtte a Stille Nachtot a zenébe, sőt, volt olyan rész, ahol a kórus egy része énekelte is. Szóval ez a xx. századi zene nekem nem tetszett. (dauerni, ugye jól tudom, Honegger kortárs szerző?)
A harmadik (elvégre három a magyar igazság) koncert pedig a Pannonhalmi Apátságban volt, ez már karácsony másnapján. Kórussal indítottak, szépen megkoreografált fényjátékkal (teljes sötétségből világosodott ki a szám végére). Elhangzott két karácsonyi ének Reményi Attila átiratában (egyszer már kérdeztem, őt mennyire jegyzitek?). Majd az orgonára került a sor. Bach, és egyéb szerzőktől. (Sajnos nem jegyeztem meg, a programot). Még visszatért a kórus egyszer, majd a végén az orgona és a kórus is szólt. Innen is kellemes tapasztalattal távoztam. (a benzin kifogyása, a hó és a koncert utáni eső pedig valóban emlékezetessé tette :-) )
nehany evvel en is ugy gondoltam, hogy letezhet olyan rockzene, ami akar komolyzenenek is ertelmezheto. Abban az idoben magam is zeneltem, aztan a rock-bizniszben tevekenykedtem (koncertszervezes, lemezkiadas, fesztivalok szervezese, ilyenek). A Zenet maskepp definialtam mint ma, es a daunerni-vel valo szemelyes barati vitaink soran szenvedelyesen vedtem a rockzene ugyet. Daunerni csak egyszer bizonytalanodott el, akkor is csak egy cseppnyire, Roger Waters "Amused to Death" lemezet hallgatva, de ervei, es persze a zenek, amiket mutatott, meggyozoek voltak.
Ahogy a zenehallgatasi szokasaim valtoztak, egyre kevesebbet hallgattam a regi kazettaimat, mert osszehasonlitva az azota megismert zenei vilaggal fantaziatlannak, erotlennek talaltam a nagy tobbseguket. Nem tagadom meg azt a regi enemet, de ma mar hatarozottan ugy latom, hogy a rockzene inkabb eleterzes, es az az eleterzes egyre inkabb hajdanvolt ifjusagom kodbeveszo emleke, bizony :-|
Szeresd azokat a zeneket, amiket szeretsz, de legyel nyitott mas, uj dolgokra is. Meg sok kellemes meglepetesben lesz reszed...
elismerem, az inkriminált hasonlat csakugyan adhatott okot némi félreértésre és tanácstalanságra. Ezt tisztázandó - bár nem akarok teljesen témakörön kívülre evezni - engedj meg egy kis kiegészítést ezzel kapcsolatban.
Meggyőződésem, Mozart nagyon is jól tudta, hogy mely művei tartoznak a könnyűzene és melyek a komolyzene kategóriába. Engem leginkább az zavar, hogy rajongótáborának jórésze képtelen különbséget tenni, vagyis: "bármi ami Mozart, csak veretes klasszikus mű lehet".
Mozart ma már "kanonizált" szerző, ezért bárki aki - eretnek módon - megkérdőjelezi a fentebbi tételt, istenkáromlás követ el. Az általam említett "lagzilajcsi" jelzővel tehát nem Mozartot (és főleg nem annak munkásságát), hanem minden józan kritikát nélkülöző híveinek e szerzőhöz való sajátos viszonyulását próbáltam meg jellemezni.
Kedves Watson, teljes mértkben egyetértek hozzászólásod hozzám címzett részével; a koncertre járást természetesen én is szélesebb értelemben, mintegy gyűjtőfogalomként használtam. Ha egy tanyán élek, és 100 kilométer a legközelebbi koncertterem, akkor is van Bartók-rádió, vagyis végeredményben majdnem ugyanott vagyunk.
A mi esetünk valószínűleg egyedi, pedig talán ennek kellene a tipikusnak lenni. Én is, feleségem is zongoráztunk gyerekkorunkban (nem ennek kapcsán találkoztunk), ;-) és mindhárom gyermekünk tanu(t) zenét. A legérdekesebb a legkisebb, a most 8 éves Anna esete. Ő már a "zongora mellett nőtt fel", ami azt jelenti, hogy egy-másfél évesen odaült, rácsapott a billentyűkre, és borzasztóan élvezte. Később is folyton próbálkozott, és most már sajnálom, hogynem voltam olyan bátor vagy szemfüles, hogy még óvodáskorában elkezdjük a zongoratanulást. Midnegy, ez most megtörtént, és egyszerűen csodálatos megfigyelni, ahogy pár hét vagy hónap után alakul a játéka. Improvizál, hallás után játszik, kíséretet keres, változatokat próbál.
Volt egy nagyon érdekes eset is. A másik szobából hallottam, hogy a feleségem újra elkezd játszani egy évek óta nem próbált Bach-darabot. Kisebb szomorúsággal állapítottam meg, hogy azelőtt jobban ment neki. Nos, ő ekkor lépett be az ajtón, vagyis Anna lányom volt az, aki két hónapos zenetanulás után megpróbálta lapról olvasva lejátszani a tizenöt kétszólamú invenció egyikét.
A legérdekesebb talán az, hogy a zongora máris egy kicsit az önkifejezés eszköze lett nála. Hamar felkapja a vizet, de ilyenkor más nőnemű egyedektől eltérően nem tányért tör, hanem két kézzel eljátszik egy ereszkedő futamot, a végén a záróhangot jól odavágva, mint egy tányért vagy levesestálat.
Bocs, azt hiszem, nagyon elmentem a regényírás felé. De talán tanulságos volt.
Kedves Watson!
Egyetértek veled, a bonyolultság az, amelyik számomra egy zenét komollyá tesz. Örülök, hogy más is így látja.
Kedves daunerni!
Mire alapozom, hogy komolyzenének tartom azokat a rockzenéket, amiket hallgatok? Nézd ezek a zenék bonyolultak, nem sablonosak, igényesek. Csak próbáld ki! Ha kell, tudok ajánlani szerzőket, albumokat. Csodálkozni fogsz.
Hoppá, hiszen apunk nagyon szépen megfogalmazta:
"Az igazi szerzők igazi műveiben pedig az egyébként is bonyolult formák típusaitól való finom és szellemes eltérések szolgáltatják azt az izgalmat, amit a könnyűzene szinte mindíg nélkülöz."
Ez nagyon szuper!
Namost nekem meg a Watsonnal az a gondom, hogy igaz, egylapon említettem a lagzi-sztárt egy neves jazz-zenésszel (megkövetek mindenkit - félreérthettetek), de ezt a Mozart-os dolgot akkor sem értem.
Ez teljesen véletlen dolog, de ma este a Gallimathias musicum meghallgatása után olvastam a topicot. Ez a mű persze nem a remekművei közé tartozik, de 10(!) évesen komponálta. Akor mi van most lajcsival?
Most pedig egy engedély nélküli idézet, de hátha nem jártatok "lejjebb":
Daunerni:
"Azt hiszem én először inkább a formára figyelnék.
Egy filmben, vagy drámában kell lennie krízisnek, cselekménynek, fordulatnak esetleg megoldásnak. A zenének is vannak eszközei amelyek "vezetnek" és tagolnak.
Ahhoz, hogy ezeket az ember észrevegye és minősítse, a zenében valami változás kell, ami persze lehet dallam-béli, (a legegyszerűbben felfedezhető, tehát valószínűleg ez a fogódzó, amihez ragaszkodnak a kortárs zene egy részét elutasítók), de lehet az harmóniai, hangszerelés (hangszín) dinamikai, ritmikai etc.
Természetesen vannak nagyobb terjedelmű tipikus formák (ahogy a fogalmazás-órán tanultuk második általánosban például a bevezetés-tárgylás-befejezés :-), vagy a bonyolultabbak, trió, szonáta, rondó, vagy mondjuk a bartóki "híd" forma.
Az igazi szerzők igazi műveiben pedig az egyébként is bonyolult formák típusaitól való finom és szellemes eltérések szolgáltatják azt az izgalmat, amit a könnyűzene szinte mindíg nélkülöz.
A slágerlistás nóták gyakorlatilag mindegyike kizárólag négynegyed, ugyanazzal a hangsúlyfelosztással (a második és negyedik negyed hangsúlyos). A dinamika konstans, a hangszerelés és dinamika konstans, a dallami formai bonyodalmat egyedül a refrén szokta jelenteni, azaz a formai tagolások legprimitívebbjét, az egyszerű ismétlést alkalmazza. "
Elnézést Daunernitől, hogy engedélye nélkül "ideidézetem" ezt a levelét.
Bocs - ötödször is újraolvastam a topicot, Watson többi hozzászólásával együtt!
Szóval Watson ne haragudj, igazán nincs okom, hogy ostobának tartsalak. Ezúton ünnepélyesen megkövetlek.
Maradjunk abban, hogy inkább én vagyok tanácstalan. Végképp nem értem, hogy mit akartál mondani ezzel a Mozart-minősítéssel.
Össze kellett szednem a bátorságomat, hogy a Topicban közzétett vélemények némelyikét - szememnek se hittem - újraolvasva, kissé tanácstalanul megszólaljak.
Endi írja
"Én komolyzenének tartom amit hallgatni szoktam: progresszív rock, prog. heavy, és keményebb stílusok."
Mire alapozod?
Watson pedig überel:
"Nyugodtan mondhatjuk, Mozart a sznobok lagzilajcsija."
Tudod Watson - az enyémtől eltérő véleményekkel szívesen vitatkozom, de nem akkor, ha a másik a padlóra köpéssel rajtol.
Időnként ugyan nem árt egyes, önmaguk emlékművé merevedett bálványokat megtépázni. Bizonyos véleményeket (megfelelő felkészültség birtokában) nem árt újra és újra megkérdőjelezni, de
Mozart ezen túl van. Annyival mindenképpen, hogy némileg óvatosabb legyél. Ilyesmit esetleg kérdezhetsz - akkor legfeljebb nevelhető tájékozatlannak tarthatnak.
De ha "nyugodtan mondod", akkor esetleg ostobának.
Kedves stevie wonder! Örülök, hogy megemlítetted PDQ Bach-ot. Szerintem sokat segítene a komolyzenei életnek, ha itthon is néha elővennék a Méltán Elfeledett Mester műveit. Nem tudja valaki, hol lehet Magyarországon hozzájutni a lemezeihez?
Azok kedvéért, akik nem ismerik: PDQ Bach a nagy Bach legkisebb fia, akiről rejtélyes módon semmit nem tudott a zenetudomány, amíg a 60-as években Peter Schickele el nem kezdte feltárni a munkásságát.
Néhány mű címe kedvcsinálónak:
"Unbegun" Symphony;
Echo Sonata for Two Unfriendly Groups of Instruments;
Breakfast Antiphonies;
Sonata for Viola Four Hands;
"The Seasonings" Oratorio;
Eine Kleine Nichtmusik;
Concerto for Horn and Hardart;
Black Forest Bluegrass;
The Civilian Barber;
Birthday Ode to "Big Daddy" Bach;
Traumarei for Unaccompanied Piano.
Újlaki:
Nem osztom teljes mértékben nézeteidet: én nem látom ennyire végzetesen meghatározónak a gyerek zenei fejlődésére vonatkozóan azt, ha nem jár a szüleivel hangversenyekre - a "kasztráció"-hasonlatodat tehát - enyhén szólva is - túlzásnak tartom. Nincs semmi jóvátehetetlen abban, ha a gyereket nem viszik koncertekre és - úgymond - nem vezetik be "kézenfogva" a Zene világába. Annál meghatározóbbnak tartom azonban az otthoni zenehallgatási szokásokat, vagyis azt, hogy milyen zenei műfajok és stílusok társaságában nő fel a gyerek. Ez az ugyanis (ti. a hétköznapok során otthon tapasztalt zenekultúra), ami alapvetően befolyásolja az adott fiatal zenei ízlésének alakulását és fejlődését.
endi:
A komolyzenei-könnyűzenei minősítés kérdésében - véleményem szerint - leginkább az dönt, hogy az adott mű meghallgatása, értelmezése és élvezete milyen mélységű zenei ismeretanyag meglétét követeli meg hallgatójától. Vagyis hogy mennyire összetett, "bonyolult" a kérdéses mű szerekezete és milyen kifejezőeszközöket használ. (Na és persze - nem utolsó sorban -, hogy mennyire tartalmas a "zenei mondanivalóját" tekintve!) Ezért sorolhatjuk pl. az Emerson L&P vagy Zappa nótáinak tekintélyes részét egyértelműen a komolyzene, míg Csajkovszkij Diótörőjét a könnyűzene kategóriába.
A "komolyzene-kedvelő" nem egy külön kaszt, mely tagjaira más szabályszerűségek érvényesülnek, mint többi zenekedvelő társaikra: ők is hangulatuk és kedvük szerint választják ki, hogy az adott pillanatban éppen mit hallgatnak szívesen (lásd Pirx által írtakat). Az általad említett zenei stílusokkal tehát "nincsen semmi baj", vagyis ugyanúgy szerepel(het)nek egy "komolyzene-kedvelő" étlapján, mint Berg, Sosztakovics, vagy Debussy.
Szerencsére nincs egységes elv, egységes, kötelező irányvonal, hogy mit kell vagy szabad vagy lehet szeretni és mit nem.
De hát ennek megvannak az árnyoldalai is: az a szülő, amelyik nem viszi el a ygerekét koncertre, nem tudja neki elmagarázni, hogy mit hallanak éppen és miért, az valami olyntól fosztja meg a gyerekét, mintha nem tanítaná meg olvasni, vagy mittomén, kasztráltatná még gyerekkorában. És ezen már nem lehet változtatni, vagy csak angyon nehezen... visszavonom, nem lehet.
Abban a családban, ahol a szülők olvasni tudása csak a sportoldal nagybetűs címeiig terjed, már nagy eredmény, ha a gyerek elolvas egy folytatásos kalandregényt vagy "romantikus" sz******t. Érdekes azrét, hogy az irodalomban talán van egy egységesebb, elfogadott értékrend; vagy csak én gondolom? Zenében kevésbé, a képzőművészetben alig.
(Magamról, csak hogy teljes legyen a kép: gyerekkoromban zongoráztam, később gitároztam, énekeltem, rock-zenekarban hangos, nem igazán szolíd zenét játszottam, szeretem, de kevéssé ismerem a dzsesszt, odavagyok Bachért és Bartókért, és egészen elérzékenyülök az igazi népzenétől. És ma már persze én is legjobban szeretem a csend hangjait.)
A baj csak, hogy az a bizonyos vezérlő elv egyénenként különböző is lehet. Közös nevezőre juthatnak egyes csoportok, de mindig lesznek, akik az ellenkezőjét állítják majd. Szerencsére nem ezen múlik a jövő.
Offenbachról pl. én sem mondanám, hogy komolyzenéket írt, de azért szeretem egynéhány művét. És nem nevezném őket sem jobbnak, sem rosszabbnak mondjuk Prokofieff Romeo és Júlia-jától. Vagy akár endi valamelyik komoly-rockzenéjétől (amiket ugyan még nem ismerek).
(bár akkor lehet, hogy visszavonnám az itt leírtakat) :-O
:)))))))))))))))
Nálam a zene tisztán hangulat kérdése, sem műfajhoz, sem stílusirányzathoz nem vagyok hű. És valószínűleg egyedi eset sem vagyok, amikor, hogy egy héten át csak country-t hallgatok, vagy ír zenéket, aztán Máté Pétert, majd egy pár napig valamilyen fúvószenét, esetleg Cannibal Corps-ot vagy techno-t, 80-90-es disco-t, népzenét vagy bármi mást.
Viszont imádom a csendet is, az egy biztos dolog, bármikor jöhet. Persze nem a tökéletes csendet, inkább a természet (de sajna legtöbbször csak a környezet) hangjait.
