Feleségem ultimátumot adott nekem, hogyha most már nem építek azonnal-de-rögtön egy terepasztalt mert nagyon óhajtana villanyvasutazni (amiért mellesleg egy jó ideje nyúz már) akkor rettenetes dolgok fognak történni, amiket én nem óhajtottam megtudni, hogy micsodák, inkább építettem egyet.:-) Szeretném ha ez egy olyan topik lenne, ahol képes beszámolókkal, építési leírásokkal, ötletekkel, trükkökkel ismertetnénk meg egymást és jómagam szívesen olvasnék, néznék meg hasonló építési leírásokat mint amibe én fogtam.
Köszi szépen! Közben én is megcsináltam egy 10 cm-es szakaszt. Hát nem mondom, pepecselős egy meló. Most szárad, aztán meglátjuk milyen lesz. 2x csepegtettem végig ragasztóval, remélem annyi elég lesz. Ha megszárad rakok délután képeket.
Még majd lesz egy pár kérdésem. Igen tudott segíteni és érthető is. Ahhoz képest, hogy először csináltam, szerintem nem sikerült olyan rosszul. Viszont míg meg nem szárad tökéletesen, addig nem próbálom ki mozdonnyal.
Na belekezdtem egy modul asztalba, kezdésnek szerintem megfelelő lesz. 1500mm-750mm lett a lap. Már rakosgattam a síneket, de várok ötletet mi is legyen rajta. Egyenlőre két vágányos lesz, valami állomás félével. De ez még nagyon változhat.
Nekem is az első verzió jön be. Én a váltókból (BTTB) kiszereltem minden mozgó alkatrészt, és simán lekavicsoztam, csak egy kicsit nagyobb odafigyeléssel. Utána összeszereltem, semmi gond nem volt a működésével. Az egyéb konstrukciókról nincs tapasztalatom.
Olyan kérdésem lenne, hogy ágyazat készítésénél melyik technika a jobb? Ha először leszórom a köveket és csak utána ragasztózom be, vagy ha először kinyomom a ragasztót és erre öntöm az ágyazatot? Illetve lenne még egy kérdés. A váltóknál milyen módszerrel lehet ágyazatot lerakni úgy, hogy az ne zavarja a váltók működését?
Még készen sem lesz az asztal erre már akkor ráunsz. Ha már kétvágányú fővonal biztosan tennék mellé egy kis mellékvonalat nyolcas alakban emelkedővel egy fejállomással a végén. Vagy kicsit bonyolultabb vonalvezetést többiszintes megoldással.
Sziasztok!Ma nagy unalmamban kicsit játszadoztam és probáltam tervezni az asztalom.Amint látható nem sok fantáziám van,de kb ez lesz az irányvonal nálam.Ha van valaki aki tud egy pár tanácsot adni hogy mit lehetne még tenni ezen a terven az jó lenne.Az asztal mérete 250X130 cm csak tehervonatok fognak közlekedni és csak dizeles igaz itt még szerintem nem nagy a jelentősége
Én a nyáron vettem egy tekercs (3000 x 1000 x 2 mm) parafát, ez 3800Ft volt (Praktiker). Még nagyon sok van belőle, pedig már elvileg nem fogok felhasználni többet az asztalra (27 méternyi sín alá kellett).