Öcsisajt, az usák liberónáci szenny- és hazugságmédiák szerint Trumpi soha nem állt jól, semmi esélye nem Volt az elnökjelöltségre, aztán az elnökségre (mert a Clinton nyanya fölényesen vezet, s a képviselöházat is hozni fogja, stb.). Kéjes látni és hallani a liberónáci csöcselék vinnyogását, mint amikor valakinek a golyóira lépnek. Amíg nyüszít meg hörög a liberónáci csöcselék, addig jó a normális embereknek.
Szégyenletesnek nevezte a Buzzfeed és a CNN tudósítását a nemrég kiszivárgott dokumentumokról, szerinte a náci Németországra volt jellemző a soha meg nem történt tények közlése.
Felhozta például, hogy a cégénél dolgozó Michael Cone ügyvédről kiderült, nem ugyanaz a Michael Cone, akiről cikkeztek.
Kifejezte a reményét, hogy fair újságírás váltja majd fel a lejáratókampányokat.
Miközben Oroszország a nemzetközi színtéren keresi a módját annak, hogy megbecsülést szerezzen magának, olyan cselekedetekbe bocsátkozott, amelyek szembemennek az amerikai érdekekkel – jelentette ki Rex Tillerson kijelölt külügyminiszter bizottsági meghallgatásának első napján. A 64 éves texasi üzletember – aki korábban az ExxonMobil elnök-vezérigazgatója volt – leszögezte, hogy az Egyesült Államok NATO-szövetségeseinek van okuk aggodalomra az orosz expanzív politika miatt, s később – Robert Menendez, demokrata párti szenátor kérdésére – leszögezte, hogy egyetért azon megállapítással, miszerint a Krím bekebelezése törvényellenes volt és sérti a nemzetközi jogot is. Barack Obama leköszönő elnök kormányát ugyanakkor azzal vádolta meg, hogy nem reagált elég határozottan az orosz fellépésre. A kijelölt külügyminiszter szerint az Oroszország elleni szankciók hatékony eszközök lehetnek, de ártanak az amerikai vállalatoknak. Mint mondta, a Trump-kormány hivatalba lépéséig támogatja a jelenlegi Moszkva-ellenes szankciók érvényben tartását. Tillerson annak a véleményének adott hangot, hogy hazája „valószínűleg” soha nem lesz Oroszország „barátja”. Mint mondta, Oroszország veszélyt jelent, de érdekeinek követésében nem kiszámíthatatlan. (MTI)
HEATED EXCHANGE: Moments ago, President-elect Donald J. Trump called BuzzFeed “a failing pile of garbage” and called out CNN during a press conference.
A nem jó ez esetben annyit jelent, hogy 10 nap múlva csak a világ második legmagasabb poziciójába kerül az úristen után. Tulajdonképpen H.C.-t inkább irigylem, mert jönnek a kellemes nyugdíjas évek, hol Hawai, hol California ... és semmi politika, semmi idegesség.
A megválasztott elnök köszönetet mondott azoknak a médiumoknak, amelyek kételkedtek az állítólagos hírszerzési jelentés hitelességében. "Hatalmas szégyenfoltot" hagy a hírszerzési ügynökségeken, ha valóban ők szivárogtatták ki a jelentést - jelentette ki Trump.
Hadüzenetnek tekinti Donald Trump tervét, az amerikai nagykövetség átköltöztetését Jeruzsálembe, minden muszlim ellen, amit nem fognak csendben eltűrni – erről beszélt Mahmúd Abbasz vallási és iszlámügyi főtanácsadója, Mahmoud Al-Habbash a pénteki imán, Mahmúd Abbasz jelenlétében, két nappal a jeruzsálemi kamionos terrortámadás előtt.