Keresés

Részletes keresés

hmsoft Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14894
35-ös vonalra nem szeretnél eljönni?

Voltam (mint ahogy Magyarország ma "látogatható" hálózatán, egy-két deltát meg határátmenetet leszámítva mindenütt), de képes beszámolót nem csináltam róla. Ha belefér az időmbe, lehet, hogy meglátogatom újra.

hm
Előzmény: KÖNIGNORBI (14892)
DJ. Bakter Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14893

taxxx,

 

Az OVSZ valóban betartandó, DE emellett a MÁV-nak, mint üzemeltetőnek is (pont úgy, mint a tervezési területet érintő közműcégeknek: ex-DÉGÁZ, ex-DÉMÁSZ, vízművek, MOL, stb.) is szakhatósági hozzájárulást kell adniuk a tervezett létesítményhez. Majd ezek után a Felügyelet adja ki az építési engedélyt (aki természetesen útépítési szakmai szemmel is megnézi a tervet).

 

(Vagy lehet, hogy nem kell, de így csinálják, most kérdeztem meg két úttervező kollegát, akik egy-egy cégben nap mint nap ezt csinálják - lehet hogy rosszul)

 

Viszont: a szóban forgó (nyilatkozó) politikus/mérnöknek semmi köze sem volt a Közlekedési Felügyelethez (pláne nem volt vezetője), ahogy ezt Te írod, hiszen a Közlekedési Felügyelet NEM EGYENLŐ a Közútkezelő Kht-vel.

 

Ő pedig a Békés megyei Közútkezelő Kht. (a KPM Közúti Igazgatóság utódja; jelenleg: Magyar Közút Kht. Békés megyei területi igazgatósága) ügyvezető igazgazója volt.

Előzmény: Törölt nick (14880)
KÖNIGNORBI Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14892
35-ös vonalra nem szeretnél eljönni?
Előzmény: hmsoft (14890)
KÖNIGNORBI Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14891
Na jó, igazad van. Hasonlóan kellene....
Előzmény: hmsoft (14890)
hmsoft Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14890
NÉMET PÉLDÁT kellene követnünk....

Egy adott példát akkor követhetsz a siker reményében, ha a környezeti körülmények is hasonlóak.

Máskülönben úgy jársz, mint a fickó, aki felmászott a fára, de nem tudott lejönni. A többiek feldobtak egy kötélvéget, majd lerántották az illetőt, aki jól összetörte magát. Mindezt azért, mert követték az előző delikvens földre hozásának példáját. Csak éppen az előző delikvens a kútba ugrott...

hm
Előzmény: KÖNIGNORBI (14889)
KÖNIGNORBI Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14889
Legyen igazad! Sőt! Ma már minden mellékvonalnak min. 80 km/h-ás sebességűnek kellene lenni, nem ám 20-30, meg 40 km/h-nak. Nem így van? NÉMET PÉLDÁT kellene követnünk....
Előzmény: M41 2202 (14888)
M41 2202 Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14888
Nem akarok előre inni..., de remélem egyiket sem fogják bezárni.
Előzmény: KÖNIGNORBI (14887)
KÖNIGNORBI Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14887
Mocsolád-Tab-Siófok HÉV vonal idén ünnepli a 100. évfordulóját (okt.23-án), míg a Kaposvár-Mocsolád vonal a 112. évét (aug.23-án). (Továbbá úgy néz ki a dolog, hogy a 37-es vonalat nem zárják be.)
gw Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14886

átmásolom egy másik topikbeli hozzászólásom egy részét, egy kis kalendárium:

 

További évfordulók:

Jövő héten 115 éves az Ipolyság-Balassagyarmat vonalszakasz, illetve 110 éves a Bódvavölgyi vasút (Torna-Sajóecseg).

f_k Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14885

Van plüs üléses Bz is olyan mint a kedvenced a Bz 282

 

Egyben a hozzászólást kiegészíteném azzal is hogy van drót alatt Bz is, fővonalakon is.

 

Ott nem elsz majd kényelmetlen?

 

Posta BHV szerintem is vacak.

De fővonalon a BHV -k eltűnése várható, és olyan eszközzel pótolják őket ami kényelmetlenebb lesz, kivéve halbertstadti 300 kocsi meg pár kivétel.

 

 

Előzmény: seTTebello (14884)
seTTebello Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14884
>>De Zalával ellentétben itt egy Borsodi busz ajánlok.
Ezeket próbáld ki kérlek a sárgákat műbőrüléssel.
Vagy a Szabolcsit Mátészalka vagy Vásárosnamény környékén.

Még itt sem több, mint 50% a műbőr üléses buszok aránya és a buszon a műbőr ülés elviselhetőbb, mint a Bz -k ülése.

Borsod Volán.
Ikarus 260/280 a Borsod Volánnál.
Vásárosnaményi buszok.
Mátészalkai busz
Mátészalkai busz
Ez szerintem nem Volános, hanem vonatpótló

Vásárosnaményben például volt:
3 Ikarus 260 műbőrös
3 Ikarus (2 Classic, 1 E95) nem műbőrös és egy Rába szintén nem műbőrös.

Előzmény: f_k (14832)
v_peti Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14883

Ha mondjuk 6-an vagyunk. 1 kocsi már kevés, de azért a E95-ös kissé pazarlásnak tűnik, pedig nem drágább. Más kérdés, hogy a taxisok ekkora távolságra már egyedi árakkal kalkulálnak.

 

 

Előzmény: M40 120 (14859)
v_peti Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14882

Tudom, sajnos. Pedig egy talán a jövőben megvalósuló Dél-Magyarország expresszre* is ez kellene. Mert a Csörgő+3 By az gazdaságtalan lenne.

 

*Sopron-Szombathely-Nagykanizsa-Dombóvár alsó-Baja-Kkhalas-Kkfélegyháza-Szeged-Békéscsaba (Bár jobb lenne  Baja-Bácsalmás-Csikéria-Szabadka vonalon közlekedtetni, ha meglenne.)

 

 

Előzmény: DJ. Bakter (14869)
v_peti Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14881

4. A ritkább menetrend nem feltétlenül baj, ha akkor van vonat, amikor utas utas utazni szeretne.

Ld. 44-es.

 

Előzmény: _nyunyuka (14872)
DJ. Bakter Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14879
"A közút feletti vasúti felüljáró" helyett "A vasút feletti közúti felüljáró"
Előzmény: DJ. Bakter (14878)
DJ. Bakter Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14878
Nem tudom, hogy feltétele-e, de Ő éppen mérnök.

Egyébként pedig nem hiszem, hogy akárkit is megvezetett. A közút feletti vasúti felüljáró olyan űrszelvényre épül, amit a MÁV (Fejlesztési Főosztálya [vagy mittomén hogy idén hogy hí'jják]) jóváhagy. Ha a MÁV azt mondta, hogy villamos űrszelvény, akkor villamos űrszelvény. Attól még nem kell benne lennie a következő 50 éves tervben a vasútvonal villamosításának.
Előzmény: vaskerék (14871)
k.novotny Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14877

Na azért egyet kettőt kihagytál a felsorolásból:-)))

 

tengerisó, vasérc stb....:-))

 

nem tudtam kihagyni:-))))

Előzmény: _nyunyuka (14876)
_nyunyuka Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14876
+1: a rengeteg követ, fát, szenet, egyéb nagy mennyiségű tömegárut nem viszi el a busz. Olyanról már tudok, hogy egy településen összehegesztett 100-as szögekkel tiltakoztak a lakók a falut berlini falként elválasztó sóderszállító kamionok miatt, de olyanról még nem hallottam, hogy egy 30 kocsis kővonatot kisiklattak volna. Vajjon miért?
Előzmény: _nyunyuka (14872)
trains.hu Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14874

Nem tudom, hogy igaz-e, valaki hallotta a rádióban a következőket:

- Bakonyszentlászló - Veszprém: átveszik az önkormányzatok

- mint ahogy a Zalaegerszeg - Rédicset is

- az Ipolytarnóc - Nógrádszakál pedig szlovák kezelésbe megy át

Krtek Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14873
5*****
Előzmény: _nyunyuka (14872)
_nyunyuka Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14872
1. és 2.:Például a Budapest-Dorog-Esztergom: párhuzamos. A rágyaloglási távolság csökkentésére a megállóhelyek sűríthetők a településen belül.

3. Van, ahol igaz (pl. Veszprém) és van, ahol nem (pl. Pécs). Ha van jó helyi buszközlekedés, akkor nem gond. A budapest ingázók nagy része se a Nyugati (Köki, Déli stb.) 100 méteres körzetében dolgozik, mégis mennyien veszik igénybe.

4. A ritkább menetrend nem feltétlenül baj, ha akkor van vonat, amikor utas utas utazni szeretne.

5. Több állomás, forgalmi kitérő. Ld. 2-es vonal.

6. és 8.: Nem feltétlenül a pillanatnyi sebesség számít. Hiába tudsz a bivalyerős busszal a tükörsima aszfalton a megengedett sebességgel menni, ha utána beérve a városba 30-40 percet araszolsz a dugóban. A Bécsi (Üllői stb) úton egyelőre nincs végig buszsáv, ami ezt megoldaná.

7. Igazad van a valóban 80-10 utassal futkosó Bz-s vonalaknál, ahol nincs teherforgalom. Főleg az olyan vonalaknál, ahol a menetrend javításával se szerezhető utas. Itt példának hozhatom Zalaszentgrótot, ahol jó helyen is van az állomás, mégis szinte üresek a vonatok. De miért? Mert szar a menetrend. Reggel a vonatok a budapesti irányra hordanak rá, délután meg Zeg felé. Holott pont fordítva kéne. A rengeteg fát is kamionra rakodják a vasútállomáson. Mert a tetű Cargo nem ad időben kocsit és nem eleget, de ugyanakkor a kötbért a megrendelésen szereplő dátumra és időre fizetteti ki. Ki az a marha, aki ezek után velük fuvaroztat?

9. Az előbb említett példa: nyugodtan bemehetne a Bz Zegre is. A közvetlen vonat intézményét is feltalálták már, tudnám, miért utálja a MÁV annyira. És valld be: közvetlen busz sincs mindenhonnan mindenhova.

10. Fth-függő, nézd meg a dombóvári, vésztői vagy celli Bz-ket, debreceni kocsikat: ragyognak. Pécsi , szegedi By-ok: okádás. Vagyis nem az eszközben van a hiba.

11. Egy rendesen kitakarított és rendben tartott Bhv még mindig kényelmesebb, levegősebb, mint egy vadiúj busz. Hogy egy jármű hány éves és mennyire korszerű, azt nem feltétlenül a gyártási éve határozza meg. Ld. az ÖBB most kidobásra kerülő Schlieren kocsijait: öregebbek mint a mi Bhv-ink, hogy utaskomfortra milyenek? EUregioban próbáld ki.

12.-13. A nagy csomagokkal meg biciklivel a kényelmes utazást viszont nem valósítja meg. Most ne gyere azzal, hogy már vittél buszon biciklit (a Te pocíciód nem mindenkinek adatik meg, éppúgy, ahogy AZ ISTEN is szabadon viheti a biciklijét akár ICR-en is), maradjunk a mezei utasnál és a meghirdetett utazási feltételeknél.

A kapacitáshiány oka meg a legtöbbször nem eszköz- hanem ésszerűség-hiány. Aminek az orvoslása nem pénzkérdés.

14.-15.-16. Mind a Volán, mind a MÁV állami tulajdon, az egész csak számmisztika. A világon a vasúti személyszállítás mindenhol veszteséges, nálunk (mint minden más egyéb) különösen. A párhuzamosan menő két járat így szintén veszteséges együttvéve. A vonat közel ugyanannyiba kerül 50 vagy 100% kihasználtséggal. Viszont a buszt el lehet vinni olyan helyre kapacitást bővíteni, ahol tényleg indokolt és a vasút rossz alternatíva. (pl. Komló-Pécs: bármennyire is szeretem a vasutat, még mindig busszal tettem meg ezt az utat.)

A másik, hogy a megfelelő helyre a megfelelő eszközt szerezzük be! Szép meg jó a Desiro, de nem arra való, amire szánták. Nagyon jó lenne pl. Palóc IC-nek, a 24-es, 47-es vonalra, de nem elővárosi forgalomra. A 2-es vonalra valami MD-motorvonat jellegű jármű lenne való, több ajtóval. De azzal nem lehet parádézni
Előzmény: Carpy (14793)
vaskerék Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14871
Most elsősorban politikus. Egy ilyen titulusnak nem feltétele a mérnöki végzettség...
Előzmény: DJ. Bakter (14870)
DJ. Bakter Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14870

Békés Megyei Hírlap: "Itt Vantara Gyula fideszes politikus is megszólíttatott, miszerint a közútkezelő kht. akkori megyei igazgatójaként ő fogadta el az építkezés terveit. "

vaskerék: "Itt egy politikus megvezette az újságírót"

Ő most akkor politikus, vagy mérnök? ;-)

Előzmény: vaskerék (14826)
DJ. Bakter Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14869

"Ha Dezsőke lenne a Palóc IC,"

 

Ez a szegény 23 db Dezsőke annyi részre nem tud szakadni, amennyi helyre járatni szeretnétek.

Előzmény: v_peti (14848)
IST Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14868

"Mégegyszer és utoljára: itt nem pusztán egy vállalkozás és munkavállalóiról van szó, hanem egy közösségi szolgáltatásról. Ezt nem lehet, nem szabad szűk látókörű gazdasági racionalitás (pl. tulajdonos, igazgató) szemszögéből nézni. Itt sokkal többről van szó. Egy vidék, sok-sok település lakóinak életkörülményeiről, amit nem igazán lehet számszerűsíteni."

 

Értem. Tehát az a mintegy nyolcezer ember akinek akkor és ott felmondtak, az bizony semmi. Ez szerinted nem a vidék, sok-sok település lakóinak életkörülményeiről szólt?

 

Amúgy jó, elfogadom azt, hogy a MÁV-ot ne nézzük vállalkozás szempontjából. Legyen szociális foglalkoztató, csak valaki álljon már ki és mondja meg, hogy évente x forintot hajlandó fizetni az állam ezért. Nem x-1-et, nem x+1-et, hanem pontosan x forintot (évente növelve valmilyen szám alapján: infláció, utasszám, ilyesmik). Mert jelenleg évről-évre növekszik az x összege, nem is kicsi mértékben. 80 milliárd forintos veszteség egy év alatt? Jövőre mennyi lesz? 120 milliárd? Aztán pedig 200? Miből? (És itt utalnék Alira is: Olimpiát? Miből? Nooormális?)

Ki állítja meg ezt, ki csökkenti a veszteséget ha minden lépés ellen megindul a tiltakozás?

Előzmény: gumpy (14852)
Krtek Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14867

Meg a foci kutyára (eb) 2012-ben, 200km/h-s pályával összekötve a leendő stadionokat... Grrrr....

 

"Fussssa...." idézet "t"-től.

Előzmény: Ali Ttaik-al-Rep (14866)
Ali Ttaik-al-Rep Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14866
Csak a miskolci és környéki helyzetre próbálom illeszteni...

""1. Nem kéne monopóliumhelyzetre törekedni- csak busz"

Nem értem hogy' érted."


Én érteni vélem: ha egyetlen Volán járat sem szűnik meg, csak vonatok, akkor az elég egyértelműen a "csak busz" irányba tett lépés.

"2. A vasútnak alkalmazkodnia kell, fejlesztenie kell a szolgáltatásokat , nem lehet 100 évvel ezelőtti módon csinálni"

Ja, csak nincs miből.


Igen, gondolkodtam is már, hogy ebben az országban igen régóta slágerszakma a közgazdász, igen komoly létszámban találhatók meg határainkon belül, a gazdasági helyzet mégis siralmas és szinte mindenre azt a választ kapjuk, hogy "nincs miből". Úgyhogy csak négyes metróra, olimpiára, és hasonló, lényegbevágó dolgokra kell költeni...

"4.Busz drágább"

Már nem sokáig.


Dícséretes, de a lényeg az lenne, hogy a két eszköz közti átszállás ne két jegyet, bérletet igényeljen, erről pedig alig esik szó...

"romlik a szolgáltatás színvonala."

ezt így nem állítanám.


Nyilván píár szempontból sem engedhető meg, hogy egy vasúttól átkerülő viszonylatban azonnal a legszakadtabb gépek szolgáljanak (lásd Mezőcsát esetét, ahova csuklós Merci jár, miközben máshová IK280-at küldenek), úgyhogy majd valahol máshol, másnak fog fájni az átcsoportosítás...

"a buszbeszerzéshez kapnak csekély állami támogatást"

WC papírra pont elegendőt.


Nem kötelező elfogadni... :)

"6.Magasabb jegyár relatíve magasabb árkiegészítéshez juttatja a buszos cégeket"

Nem sokáig


Akkor viszont több feladatra jut kevesebb összeg. Normális Volános közgazdász ebben az esetben igencsak törné magát, hogy a vasútnál maradjanak a feladatok. :)

"9. belvárosi buszállomások, ha ott vannak szennyezik a levegőt, zsúfoltak."

Ha a buszok helyett autók lennének, még jobban szennyeznének, és még több helyet foglalnának. A zsúfoltság nem vészes, kezelhető.


Majd egyszer jusson eszedbe a miskolci Búza tér (akár a Tiszai pályaudvarral összehasonlítva). Én se azt nem mondanám arra, hogy nem vészes, se azt, hogy normálisan kezelhető...

...

Sanos nem tudom most folytatni. :(

/a/
Előzmény: Carpy (14809)
Krtek Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14865

OFF

De úgy ám!

A politikus a legkevésbé ingyenélő fajta, igen sokba kerül az nekünk, mégha a fizetési papírján ez nem is jelenik meg. A következmények nélküli országban ez rendjén való.

ON

Előzmény: Carpy (14830)
koller andor Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14864
Mária az a bizonyos "T"?
Előzmény: Ali Ttaik-al-Rep (14862)
Ali Ttaik-al-Rep Creative Commons License 2006.08.08 0 0 14863
"a Rákos-Kőfelső-Keleti szakaszon. Ezen a részen a vonatok 5 percenként követhetik egymást. Az elméleti 12/órás maximum helyett"

Ezen a szakaszon, ha nem is végig egymás mellett, de négy vágány fut párhuzamosan, ezért igen gyengének tartom a 12 szerelvény/óra/irány maximumot. Itt 3 percezni kellene tudni, azaz 20 sz/ó/i.

/a/
Előzmény: István Gyuri (14846)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!