A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Az igaz, hogy elméleti számításokon alapulnak a Planck egységek, de nem okoznak akkora anomáliát az elméleti fizikusok számára, mint a TE elméleted. Volna egy javaslatom számodra.
A számításaid alapján megadott paraméterekkel, lehetne egy virtuális kísérletet végeztetni egy arra beprogramozott számítógéppel. Ezzel a módszerrel már galaxisok ütközését is szimulálták. Kíváncsi lennék arra, hogy mennyire közelíti meg a valóságot az elvárt és a kapott eredménye.
A "... a gravitáció kvantummechanikai effektusokat kezd mutatni..." mégpedig elemi, kvantált gravitációs töltések fomájában, amiket a stabil elemi részecskék hordoznak, de ehhez a "Planck hossznak" semmi köze sincs.
"Planck tömeg" meg nem létezik a természetben, csak a fizikusok beteges agyában. Ez is mutatja a fizikának fogalma sincs a tömegröl.
„Bizonyos mérettartomány alatt, hacsak aktív észlelés lehetséges, az eredeti valóság már észlelhetetlen, esetleg matematikailag visszafejthető lenne. Ha lenne ilyen szándék, de jelenleg nincs ilyen.”
Vagy van, de nem tudunk róla.
„A planck-hossz alatt, meg sehogy, mivel az észleléshez szükséges energia értelmezhetetlenné teszi az eredeti információt.”
A Planck-hossz skáláján a gravitáció kvantummechanikai effektusokat kezd mutatni, ez azt jelenti, hogy az anyagi energia ezt a legkisebb távolságot és időt képes betölteni. Ezért értelmetlen a nála kisebb távot és időt keresni az anyagi univerzumon belül. Ha azonban feltételezzük a téridő kvantumok létezését, amelyek jóval kisebbek nála, akkor van értelme arról beszélni, hogy az anyag legkisebb formátuma, (a mini fekete lyuk) egy nála sokkal sűrűbb közegből van „felnagyítva, felhígítva”.
„A Planck-tömeg egy olyan fekete lyuk tömege, aminek Schwarzschild-sugara szorozva π-vel a Compton-hullámhossz. Egy ilyen fekete lyuk sugara kb. a Planck-hossz, aminél a feltételezés szerint az általános relativitáselmélet és a kvantumelmélet együtt válnak fontossá.” Wiki
Egy autó összeütközik a másik (5m hosszú) autóval a kereszteződésben 12:00-kor, amikor adott sebességgel haladva az 5 méter pont másik elé kerül.
A sebességből kiszámolható, hogy mekkora az adott időintervallum amikor az ütközés bekövetkezhet.
Ha az idő (s tér) "elmosódott", akkor a sofőr számára (aki az autóval együtt mozog) a kereszbe áthaladó autó sokkal tovább halad át. Olyan mintha 5 métertől hosszabb lenne, ezért az ütközésük (kölcsönhatásuk) valószínűsége nagyobb lesz.
Ne keverd a (külső) nézeted szerinti helyüket, a valamelyik pozíciójából nézett hellyel.
Kívülről nem tudod megállapítani a pontos helyét, egypontos (fix) időpontban.
Amikor az egyikre pozicionálod a koordináta rendszert, a másik időben elmosódottá válik.
Azaz a pillanatnyi találkozásból, egy hosszabb ideig tartó találkozás lesz, mintha a másik egy hosszabb (nagyobb) felületen találkozna.
A adott helyen a hullámok többszörösen is jelen lehetnek, s akár változás nélkül is áthaladhatnak egymáson, ez eredetileg nem volt említve.
A valószínűségi hullám egy matematikai eszköz, amivel az észlelést igyekeznek leírni.
Az észlelés az objektív (tőled független) valóság, s a detektor közti kölcsönhatás eredménye.
Azaz az észlelés lehet passzív is.
Bizonyos mérettartomány alatt, hacsak aktív észlelés lehetséges, az eredeti valóság már észlelhetetlen, esetleg matematikailag visszafejthető lenne. Ha lenne ilyen szándék, de jelenleg nincs ilyen.
A planck-hossz alatt, meg sehogy, mivel az észleléshez szükséges energia értelmezhetetlenné teszi az eredeti információt.
„Az Univerzum ős-szövetébe épült első számú felfüggesztés a sűrűség általi. Minél ritkább egy test, annál tovább tart, amíg tisztán gravitációs ereje hatására ponttá húzódhatna össze. A világ rendkívül alacsony sűrűsége miatt a gravitációs összehúzódási ideje 100 milliárd év. Ez a világ az ősrobbanás elmélete által valószínűnek tartott életkoránál, a 10 milliárd évnél tízszer nagyobb idő. Ha a világ sűrűsége az 1 atom/cm3-nél tízszer nagyobb lenne, akkor mi éppen a világ rohamos összezuhanását élhetnénk át, ha más „felfüggesztés” nem szól közbe.”
Mint laikus érdeklődő feltevése szerint, a Világmindenség, vagy Univerzum nem lehet végtelen, mivel a tudomány szerint is véges mennyiségű anyagot/energiát tartalmaz. Amennyiben elfogadjuk azt a lehetőséget, hogy az Univerzum anyaga teljesen kitölti annak „terét”, akkor a korpuszkulák közötti távolságot, a sugárzó anyag, a kölcsönhatási mezők alkotják. Ebből adódik az a feltevés, hogy üres, anyagmentes „tér” nincs az univerzumban. Viszont ha valóban létezik, az csak az univerzumon kívül található. A tudomány szerint, a végtelen anyagmentes téridő is tartalmaz potenciális energiát. Itt jegyzem meg, hogy a diszkrét kvantumainak jóvoltából. Mivel feltevésem szerint a téridőnek egy kvantuma a létező legkisebb térfogat, létező legrövidebb időtartam alatti megnyilvánulása. Ennélfogva nem egy végtelen nagyból, hanem végtelen sok parányi szingularitásból keletkeznek a téridő kvantumai, amivel a végtelen energia nem egyszerre, hanem folyamatosan fluktuálva nyilvánul meg a legnagyobb sűrűséget képező, diszkrét elemekből álló végtelen struktúra formájában.
Ebből a sűrű közegből merül fel, bukkan elő az univerzum nagyon ritkára felhígult anyaga, egy véges mennyiségű téridő kvantumainak egyidejűsége, szinergiája következtében. Ezt nevezik inflációs jellegű „ősrobbanásnak”, ami a sűrű téridőben egy „ritka” anyagbuborékot, az univerzumot képezi. Az anyag kettős természete, miszerint részecske és hullám formában létezik, biztosítja a sűrűségének, energiaszintjeinek állandóságát és az ingadozását is, a különböző típusú kölcsönhatásokon keresztül, mint például gravitációs, a hő-, a fény-, és a magenergiát. Az a megoldatlan feladvány, hogy miként lett „meghatározva” azon téridő kvantumok száma, amiből az anyagi diszkrét energiákat képviselő részecskék, barionok és bozonok halmaza keletkezett? A másik megoldatlan feladvány az, hogy miként jöttek létre a forgó, illetve körmozgások, amik az anyagra jellemzőek? Van még egy feltevésem, ami a véges fény és információterjedésre vonatkozik. Mivel az univerzumban nincs anyagmentes hely, abszolút üres tér, az anyag önkölcsönhatásából, ha úgy tetszik „súrlódásából” adódik a korlátozott mozgási sebessége.
És ezek szerint az "útmenti fák" pattognak körülötte?
Még szerencse, hogy Tuarego nincs itt, mert megkérdezné, hogy milyen erő hatására. ;)
Na most bonyolítom egy kicsit.
Két elektron megkülönböztethetetlen. Tegyük fel, hogy a hullámfüggvényük összeolvad, vagyis átlapol.
Kettőt még Pauli megenged.
Mint amikor két rágógumit összegyúrok.
Na de amikor szét akarom szedni, lehet, hogy a gyúrás közben az anyaguk már összekeveredett, és mégis ennek ellenére csak két (egyenként egységnyi töltésű) elektront lehet kihalászni.
És ebben a két elektronból álló kotyvalékban is tudják a saját helyüket? Vagy csak valószínűtlenül?
Mivel a kölcsönhatás valószínűségét a közelségen kívül befolyásolja az adott felület és idő, ezt hatáskvantumnak tekinthetjük. Egy "felületet" ami arányos a kölcsönhatás valószínűségével.
Felnagyítva a két részecskét, olyan mintha a két felület lassabban haladna el egymás mellett,
de ez értelmezhető úgy is, mintha az elhaladó részecske felülete nagyobb lenne, s ezért haladna lassabban át.
Mivel fizikailag a planck mérettartomány alatti értékekről van szó, tényleges mérésről nem, csak értelmezésről beszélhetünk.
Az elemi részecskék pontszerüek, de mivel sem a helyüket, sem a sebességüket nem ismerhetjük sohasem pontosan, valoszinüségsürüségeket kell használmi a leírásukhoz!
A Schrödinger-egyenlet, csak egy közelítés mert a Planck állandó egy Lagrange multiplikátor szerepét tölti ki. Ne felejtsük el, véges tér-idöre vonatkozik az integrálás!
Az elektron ugyanis szét van kenve a térben. Viszont a keltő és eltüntető operátorok pontszerűnek tekintik.
A térben szétkent töltésfelhő mégis pontszerű kölcsönhatásokra képes. Többnyire.
(Habár néhány hete linkeltem egy előadást, ahol "kölcsönhatás nélkül" számolták meg a dobozban lévő elektronokat.)
Hogy a pokolban lehetséges az, hogy egy térben kiterjedt struktúrát egy kölcsönhatás pontszerűvé ránt össze? Hogy aztán utána ismét szétkenődjön. Ezt a fizikusoknak 100 év alatt nem sikerült érthetően elmagyarázniuk.
És azt sem sikerült megmagyarázni, hogy a hullámfüggvényben mi a frász hullámzik.
(Az egy kibúvó válasz, hogy valószínűségi hullámok. A valószínűség egy elvont matematikai fogalom. A valószínűség nem hullámzik. Legfeljebb valaminek a valószínűségéről beszélhetünk, Mint ahogy a számok is elvont dolgok. Nem tudunk ötöt mutatni, legfeljebb öt valamit, például öt almát.)
Tehát kell lenni valaminek, ami a térben szétkent "valószínűségi" hullámot egyben tartja. Mégpedig úgy, hogy a töltés megmarad és ráadásul kvantált is marad. Ha ebből a kiterjedet struktúrából kiválasztunk egy kis térrészt, akkor vagy van ott elektron, vagy pedig nincs. Ezt kellene megfejteni.
Az nem válasz, hogy körpályán kering a pontszerű elektron, mert akkor sugároznia kellene. Ráadásul a körnél bonyolultabb térgörbét kellene bejárnia. De már a pontszerűség önmagában is problémás energetikailag (elektromágneses tömeg).
Erre nekem az a válaszom, hogy az elektron nem pontszerű, hanem egy térben kiterjedt struktúra. Amely pontszerű tuljdonságokat mutathat, ahogy azt már Newton megmutatta a gravitáció esetén, hogy gömbszimmetrikus tömegeloszlást tőle kellően távol pontszerű tömeggel helyettesíthetünk.
De akkor miért nem lehet a térben kiterjedt elektronból kifűrészelni egy töredék töltést?
Szerintem azért, mert a töltés nem az adott térrészhez tartozik, hanem a struktúra megmaradó szimmetria tulajdonsága. Az egészre jellemző egyben. (Ennek groteszk paródiája a QED forgó komplex töltése, amely valami extra dimenzióban forog. Keresik is néhányan a sokadik dimenziókat. A komplex forgó vektorból sem lehet kifűrészelni egy kisebb töltést.)
De ha már a QED irányából közelítjük meg a dolgot: Mitől forog az a komplex vektor?
Persze ha összevetjük a Dirac-egyenlettel, akkor feltűnhet, hogy ez a forgás emergens.
Mondjuk nekem van más problémám is ezzel az egyenlettel: mégpedig az, hogy Dirac kézzel tette bele a tömeget. Pedig az szerintem nem kívülről megy bele. Tehát az egyenletet úgy kellene átdolgozni, hogy abból a tömeg is sajátértékként jöjjön ki. Csakhogy a részecskék tömegei különböznek. Nem egy alaptömeg többszörösei.
Ugyanez az "anomália" még a töltésekkel is előfordulhat. Bizonyos részecskék töltése nem egész többszöröse az elektronénak - és akkor ezekkel a szokásos normál anyag hogyan hat kölcsön?
Nyilvánvalóan kölönbözik a súlyos tömeg a tehetetlen tömegtöl, úgy, hogy a testek nehézségi gyorsulása NEM EGYETEMES. A kétfajta tömeget ki is lehet mérni, ha az elektromágnesesség egy ezred része a testre ható gravitációval szemben.
Ezt ejtökísérletekkel, különbözö anyagokkal kell ellenörizni https://www.youtube.com/watch?v=WsyJjxC7SRc. Csak az atomisztikus fizika tudja honnan származik a testek kétfajta tömege, amit a klasszikus newtoni fizika nem tudott kibogozni.
Az elemi gravitációs töltéseket csak ezért vezette be Szász Gyula, mert nem tudja, honnan ered a részecskék tömege. A véges Minkowski tér bevezetése egy hórihorgas ostobaság.
"Mások szerint a természeti állandók véletlenszerűen "kifagytak" a higgs-mezőből. Habár azt ők sem magyarázták meg, hogy a spontán szimmetriasertés ezt hogyan okozná." Ez szedett-vetett ostobaság!
Mások szerint a természeti állandók véletlenszerűen "kifagytak" a higgs-mezőből. Habár azt ők sem magyarázták meg, hogy a spontán szimmetriasertés ezt hogyan okozná. Mert akkor egy goldstone-kristályrácsban kellene élnünk, ahol az "effektív" fizikai paraméterek a rács orientációjától függenek.
Mivel elemi az elektromos és a gravitációs töltés, nem lehet belöle elvenni semmit és ez az atomisztikus természet alapja.
Ez egy modell.
De ha mélyen mögé nézünk(TM), akkor kiderülhet, hogy az elemi töltés is csak emergens. És ha megtaláljuk az alapvetőbb természeti állandókat, akkor az elektron töltése is modulálható lesz.
Az atomi nívókról már megmutattam, hogy külső potenciáltérrel finoman hagolhatóak.
És nemrég mutattam fénysebességnél gyorsabban terjedő elektromágneses hullámot is.
A c-t csak mérni lehet, magyarázni nem. A c egy természeti állandó, hasonlóan mint az elemi töltésekböl származó elektromos töltés, q, és a kétféle elemi tömeg, mP, me, meg az egyetemes gravitációs állandó G = g2/4pi . Ezt az öt természeti álladó jelenlététt el kell fogadni.
"A töltés ugyebár megmarad. Viszont ha az egy szimmetria tulajdonsága egy anyagdarabnak, akkor már azt kell megmagyarázni, hogy mitől kvantált. Hogy miért nem lehet belőle infinitezimálisan keveset elvenni."
Mivel elemi az elektromos és a gravitációs töltés, nem lehet belöle elvenni semmit és ez az atomisztikus természet alapja.
