Nem kell annyira félni ezektől a figuráktól, Galgadio nagyon jó anyagot rakott be ide, legfeljebb csak kiegészíteni lehetne (pl. Galilea annyiban volt falusias, amennyiben mg.-ilag jóval fejlettebb volt a déli országrésznél).
Jobb lenne ezeket a témákat valami vallási topikba átvinni, mert ha itt bizonyos körök beleolvasnak, lesz belőle olyan ugatás, mint ide Hódmezővásárhely:-)
Én protestáns létemre elfogadom a híres katolikus francia vallástörténész, Henri-Daniel Rops legtöbb megállapítását.
H. D. Rops leginkább a Kr.e. I. és a Kr.u. I. század izraeli és őskeresztény vallásosságának szaktekintélye, de foglalkozott a vértanúk és az egyházatyák korával is.
Visszatérve a korabeli Izraelhez, H. D. Rops megállapításai a júdeai és a galileai vallásosság különbözőségéről, ill. ellentéteiről elgondolkodtatóak.
Júdeára a korban a nagy és erős vallási pártok, a farizeusok és a szadduceusok ellentéte a jellemző, de a köznépre a farizeus irányzatnak sokkal nagyobb befolyása volt. A farizeus irányzatra az volt a jellemző, hogy Mózes törvényeihez számos kommentárt és konkrét előírást fűztek és vallási életük kiteljesedését ezeknek az aprólékos előírásoknak a szőrszálhaspogató betartásától remélték.
Legvisszataszítóbb vonása ennek az irányzatnak az volt, hogy hajlamosak voltak a mások fölötti ítélkezésre, továbbá az emberekre olyan terheket próbáltak rakni, amit maguk sem tudtak elhordozni.
Ennek ellenére Júdeában Jézus fellépésekor a farizeus irányzat volt a legnépszerűbb.
Ezzel szemben Galiea vallási életét a zsidó vallás előírásainak egy lazább, nagyvonalúbb értelmezése jellemezte, a farizeus irányzat itt kevésbé volt jellemző.
Ráadásul Galilea lakossága részben pogány származású volt (Galil Gojim - Pogányok Körzete), emiatt aztán a zsidó vértisztaságra kínosan ügyelő júdeai papság csak egy fokkal tartotta őket jobbnak a szintén félig pogány szamaritánusoktól.
"Jöhet-e valami jó Galileából? " ez volt a júdeai papok és farizeusok kedvenc szavajárása, ha ez az északi tartomány szóba került.
A városiasabb Judea lakói ezenfelül a zömében falusias galileaikat a foglalkozásuk miatt is megvetették. Úgy hívták őket, hogy 'am-ha-árec', azaz a 'föld vagy a rög népe', de ennek abban a korban pejoratív jelentése volt, kb. olyan mint ahogy némely budapesti ejti ki a 'vidéki' vagy 'falusi' szót.
Szóval rövidre zárva a témát, Galilea lakosságánál az a fajta zsidó vértisztaság, amelyet Judeában Ezsdrá és Nehemijá óta szigorúan megköveteltek, nem volt biztosítható, sem bizonyítható.
Ábrahám népe pl. valószínűleg nem volt tiszta szemita, hurri és hatti elemek is voltak valószínűleg közöttük.
A másik témához pedig annyit: Jézus Galilea tartományban született, amelynek lakói az asszír uralom óta köztudomásúan nem voltak tiszta vérű zsidók, hanem zsidó-'pogány' keveréknép lakta.
Pogányon itt elsősorban Észak-Mezopotámiából betelepített népességre kell gondolnunk, akik később felvették a zsidó vallást és szokásokat.
Tehát - ismét hangsúlyozom - etnogenetikailag is, Jézus származását illetően is sok minden lehetséges, de azt ne felejtsük el, hogy a Názáreti Jézus zsidó vallási és kulturális közegben született, ill. nevelkedett.
"Már ha egyáltalán létezett, mert egyesek (pl. Tafkó Birgut) ezt is kétségbe vonták."
Hogy mit von kétségbe Birgut testvér????
Az Úr Jézus létezését?
Vagy Máriáét?
Ez számomra hidegzuhany, hiszen az ökumenikus teaház topikban ő a neoprotestantizmus egyik bástyája:-)
Jézus származásának kérdésével kb. másfél éve a parthus topikban foglalkoztunk. Magam is cáfoltam akkor Badiny egyes megállapításait a parthus vonal tekintetében (lásd: rombuszminták stb.), de Mária származásáról véleményem szerint csakugyan nem lehet kijelentő módban nyilatkozni. Vagyis nem biztos, hogy Jézus anyai ágon is zsidó származású volt. Már ha egyáltalán létezett, mert egyesek (pl. Tafkó Birgut) ezt is kétségbe vonták.
A parthusok kapcsán pedig vizsgálni lehetne, hogy volt-e etnogenetikai átfedés pl. a zsidóság ábrahámi ága (Padan-Aram) és őközöttük, én egyelőre csak a népnevek kapcsán hoztam feletimológiákat, sőt ha azt vesszük, még annál is távolabbról indultam el, hiszen mint láttuk, a habiru eredetileg nem is népnév volt.
A habirukat mint géreket a különböző államokban (pl. Egyiptomban) a legkülönfélébb szolgálatokra alkalmazták. Ez az egyik dolog. A másik, hogy valószínű: eredendően nem népnévvel állunk szemben.
A zsidó származású litván Juliusz Davidovics (Judah Loeb) Brutzkus szerint a varégok/barangoszok neve is, amelly a bizánci zsoldba fogadott normannokra vonatkozott, a 'barangol, csavarog, vándorol, bolyong' jelentésű kazár barmak igéből eredeztethető.
Vö. kóborol, barangol, poroszkál
Horvát Istvánnak van egy ifjúkori kis tanulmánya a naplójában, amely a magyar por szónak az említett kifejezésekkel fennálló esetleges összefüggéseit vizsgálja
Nem akarom itt sokáig terhelni a topikot a parthus és egyéb összefüggésekkel, de a „szabír” népnév eltűnésével kapcsolatban már itt az Indexen is többször emlékeztettem Németh Gyula megfigyelésére, aki szerint Kr. u. 558 táján következik be ez az esemény, mármint a szabírok köddé válása a forrásokban, érdekes módon pont akkor, amikor ugyanezen a területen, a Kaukázusban, illetve annak előterében feltűnik a „kazár” etnoníma. Németh kiemeli, hogy Maszúdi nem tévedett, amikor azt állította, hogy a szabírokat csak a perzsák nyomán hívták kazároknak, ugyanis perzsául a „kazár” ugyanannyit tesz, mint a „szabír” törökül, mindegyik szó jelentése egyaránt: ’eltévedt, bolyongó’ (A honfoglaló magyarság kialakulása; MTA, Bp., 1930).
Fennáll a lehetősége tehát annak -- mint a Katolikus lexikon szócikkéből is láttuk --, hogy a habiru eredetileg valóban népnév volt, de csak életmódbeli hasonlóság okán alkalmazták olyan széles körben, hogy a forrásokban Egyiptomtól Mezopotámiáig és Kis-Ázsiáig megtaláljuk. Eszerint a habiru nép nevét idővel más népekre is alkalmazták volna.
A magunk részéről mégis azon kutatókkal értünk egyet, akik ebben a szóban foglalkozási, életmódbeli terminust, ill. jogi kategóriát látnak, mivel az előbbi teória névátvitelét csak egy, az említett területeken végbement átfogó katonai-politikai hódítás eredményeképpen tudnánk legfeljebb elképzelni. Habiruk által véghez vitt ilyen nagyarányú hódításról azonban nem tudunk (Mezopotámiát pl. a hükszószok sem foglalták el, bár annak északi régióiban a hurri elemek aránya, azoké, akikkel a hükszószok között elsősorban számolni lehet, valóban igen magas szintet ért el).
"...a zsidók a héber nevet összefüggésbe hozták az abar ‘átvonulni, átköltözni’ tővel, és ‘túlról való’-nak értelmezték; erre vall a Ter 14,13 gör. fordítása is: paratész, ‘a másik oldalról való’."
Parthi, penes quos velut divisione orbis cum Romanis facta nunc Orientis imperium est, Scytharum exules fuere. Hoc etiam ipsorum vocabulo manifestatur, nam Scythico sermone exules "parthi" dicuntur.
„A parthusok, akik kezében most – miután szinte megosztoztak a földkerekségen a rómaiakkal – a Kelet fölötti uralom van, a szkíták száműzöttei voltak. Ezt a nevük is nyilvánvalóvá teszi, mert scytha nyelven a száműzötteket »parthus«-oknak mondják.” (Horváth János ford.)
Itt is vándorlásról, költözködésről, kivándorlásról van szó...
Ha pedig egyszer Anatóliában már a Kr. e. XIX. században feltűnik ez az elnevezés, akkor valóban jogosan lehet számolni azzal, hogy az nem szemita eredetű.
Héberek: A héb. ÓSz-ben csak bizonyos esetekben van szó ~ről. Így József és Mózes tört-ében az egyiptomiak nevezik ~nek Izr. fiait (Ter 39,14.17; 41,12; Kiv 1,16; 2,6) v. elvétve a szentíró is (Ter 43,32; Kiv 1,15; 1,11.13). Amikor Izr. fiai egyiptomiakkal beszélnek, szintén ~nek nevezik magukat (Ter 40,15; Kiv 1,19; 2,7; 3,18; 5,3; 7,16; 9,1.13). A filiszteusokkal folytatott háborúk leírásában ismét úgy szerepelnek Izr. fiai mint ~ (1Sám 4,6.9; 13,3.19; 14,11; 29,3), sőt egy-két alkalommal maga a szerző is ~nek mondja őket (13,3; 14,21). A törv-ben külön rendelkezés vonatkozik a héb. rabszolgákra (Kiv 21,2-6; MTörv 15,12; Jer 34,9). A Ter 14,13: Ábrahám a héber. Jónás próf. a hajósoknak így felelt: Héber vagyok (Jón 1,9). Figyelmet érdemel, hogy az ÓSz-ben (Sir Előszó 22 kivételével) nem szerepel a →héber nyelv, csak Kánaán nyelve (Iz 19,18) v. Júda nyelve, a zsidó nyelv (2Kir 18,26; Neh 13,24). - A LXX-ban és a rabbinista irod-ban a “~” megtisztelő megnevezésnek tekinthető, csak ünnepélyes alkalommal használatos (Jud 10,12; 12,11; 14,18; 2Mak 7,31; 11,13; 15,37). - Az ÚSz-ben a Palesztinában élő zsidó szülőktől származó zsidók szerepelnek ~ként, szemben a szórványban születettekkel, az ún. →hellénistákkal (ApCsel 6,1; 2Kor 11,22; Fil 3,5). - A Biblia egy bizonyos Ébertől/Hébertől származtatja a ~et (Ter 11,14-26), aki Szem leszármazottja volt (10,21). Héber és Ábrahám közé 5 nemzedék esett. Ez a származástan arra enged következtetni, hogy a ~ elnevezés nem pusztán a választott néphez való tartozásra utal, hanem annál többet jelent. Ezért a hettita és akkád szövegekben szereplő hapirukkal akarták őket azonosítani, amely az egyiptomi szövegekből ismert apirukkal és az ugariti szövegekben található prm-mel azonos. Ezek az apiruk Mezopotámia D-i részétől Egyiptomig fordulnak elő, de a hely, amelyet elfoglalnak, nagyon különböző, és úgy látszik attól függ, hogy az adott vidéken milyen erős a hatalom. Először egy olyan szövegben bukkannak fel, amely a 3. Ur-i dinasztia korából való (Kr. e. 2000). Kr. e. a 18. sz: Larsza kir-ainak, Varad-Szinnek és Rim-Szinnek a zsoldosai. Hammurápinak is voltak hapiruk a szolgálatában. A mari szövegek szerint ugyanabban az időben Mezopotámia É-i részén ellenséges hordaként fenyegették a városokat. Az →amarnai levelek és I. Szeti besani kis sztéléje szerint a Kr. e. 14. sz: a hapiruk Szíria és Palesztina számára állandó veszedelmet jelentettek, egyfelől betöréseikkel, másfelől azzal, hogy támogatták a városállamok fejedelmeit a törv-es hatalommal szemben, ill. a szomszédos államokkal folytatott harcokban. II. Amenophisz egy sztéléje alapján feltehető, hogy a Kr. e. 15. sz: is hasonló lehetett a helyzet: II. Amenophisz egy palesztinai portyáról 3600 apirut hozott zsákmányként magával. Egy II. Ramszesz korából fennmaradt papiruszban, amely Joppe bevételéről tudósít, szintén szerepelnek a portyázást, rablást kedvelő apiruk. A Tigristől K-re eső Nuziban talált, ugyanabból a sz-ból való agyagtáblákon az áll az apirukról, hogy szívesen eladták magukat rabszolgának. A nuzi agyagtáblákon szereplő személyek közül sokaknak van ugyan szemita nevük, de a többféleképpen megadott származási helyek, valamint a szintén gyakori hurrita, akkád és amorita nevek alapján különféle népekhez való tartozásra lehet következtetni. A Kr. e. 15. sz. végén Alalah kir-ának fia, Idrimi hazája elhagyására kényszerülve a hapiruknál keresett menedéket Palesztina É-i részén. Egy Ugaritból való, földr. neveket tartalmazó listán szerepel egy város, amely a hapirukról kapta a nevét. Kisázsiában már a Kr. e. 19. sz: előfordulnak hadifogolyként. I. Hattusili (Kr. e. 1660) v. I. Mursili (Kr. e. 1560) szövetséget kötött velük. Kr. e. 14. és 15. sz. hettita szövegekben szerepelnek hapiru csoportok, amelyek feltehetően zsoldosokként szolgáltak; békekötések alkalmával a szerződések tanúsága szerint más istenek mellett a hapiruk isteneit is szólították. Nevük helyesírásából kikövetkeztethetően Egyiptomban a Kr. e. 15-12. sz: idegenként éltek hapiruk, s csoportokban, felügyelőnek alárendelve kellett dolgozniuk; a II. Ramszesz idejéből való 2 leideni papirusz szerint követ hordtak; az ún. Harris-papiruszban az áll, hogy III. Ramszesz a héliopoliszi tp-nak ajándékozott egy hapirut; egy III. Tuthmószisz korából való thébai sírkamra falán egy hapiru szőlőt présel; azon a listán, amely azoknak a munkásoknak a nevét tartalmazza, akiket IV. Ramszesz uralkodása 3. évében a hammanati kőbányába útnak indítottak, 800 hapiru is található. Az asszír és újasszír szövegekben viszont nem szerepelnek a hapiruk. A ~ és a hapiruk közt tehát megállapíthatók bizonyos érintkezési pontok: 1. Mindenütt, ahol a Bibliában ~ szerepelnek, a profán forrásokban hapiruk fordulnak elő. Igaz, hapirukkal sokkal nagyobb területen és sokkal hosszabb ideig lehet találkozni, de az összhangban áll a Ter 11,14-26-tal. - 2. A ~, miként a hapiruk is, idegenek azon a területen, ahol felbukkannak. - 3. Jóllehet a pátr-k tört-e az amarnai levelek stb. hapirukról szóló tudósításaival szemben békés magatartásról tanúskodik, a portyázástól a ~ sem idegenkedtek (14,13.34). - 4. Miként a hapiruk, a ~ is készséggel szolgáltak idegen urakat (1Sám 14,21; 29,2). - 5. A ~ egyiptomi helyzete sok tekintetben hasonlított a hapirukéhoz (Kiv 1,11.14; 2,11); mind a ~, mind a hapiruk Alsó-Egyiptomban éltek.
A ~ nevének hangalakja, ill. írásmódja nem tér el annyira a hapirukétól (= habiru/apiru/prm), hogy fel ne lehetne tenni: Ábrahám és utódai a hapiruk közé tartoztak. Ez nem jelenti azt, hogy pl. az amarnai levelekben szereplő apiruk azonosíthatók az izr-kkal; a ~ csak egy csoportja lehettek az apiruknak. - Mivel Ábrahám az Eufráteszen túlról vándorolt Palesztinába, bizonyosra vehető, hogy a zsidók a héber nevet összefüggésbe hozták az abar ‘átvonulni, átköltözni’ tővel, és ‘túlról való’-nak értelmezték; erre vall a Ter 14,13 gör. fordítása is: paratész, ‘a másik oldalról való’. De ha a ~ azonosak is a hapirukkal, etimológiai vonatkozásban eltérnek a vélemények: a ‘köt’ értelmű hbr tőből való eredeztetés, amely szerint a ~ ‘szövetségesek’-nek tekinthetők, nem állta meg a helyét; az eredeti alak pr v. br lehetett (tehát h nélkül). R. de Langhe a ‘homok, por’ jelentésű hafar szóval hozta kapcsolatba az apiru nevet, s a ~et olyan embereknek tekintette, akik a pusztából, a sivatagból érkeztek. Azzal is lehet számolni, hogy a szó nem szemita (pl. hurrita) eredetű. - Csaknem általánosan elfogadott az a nézet, hogy az apiru név nem gentilicum, hanem appellativum. Egy babilóniai forrás a SA.GAZ-t (= apiru gyakran előforduló ideografikus írásmódja) egyszerűen ‘rablóbandá’-nak (habatu) mondja, de ez nem tekinthető a név fordításának, inkább utalás a hapiruk viselkedésére. A. Alt és G. von Rad szerint az apiru szó jogi fogalmat jelöl, és azokra vonatkozik, akik magukat valamilyen okból eladták rabszolgának. B. Landsberger és J. de Koning ‘hontalan’-ként értelmezik a nevet, de M. Noth jogosan hivatkozik arra, hogy már akkor ~ voltak, mielőtt rabszolgák v. zsoldosok lettek, ő tehát az apirukat nomádoknak tekinti, akik behatoltak már letelepedett népek/népcsoportok területére, és ott is maradtak egy ideig anélkül, hogy saját birtokuk lett volna. W. F. Albright a Kr. e. 19. sz: Mezopotámiából a Sinai-fszg., ill. Egyiptom felé tartó szamárkaravánok hajtóit, ill. tulajdonosait látja az apirukban, de minthogy a név az egyiptomi, kánaáni, ugariti, hettita és akkád szövegekben csaknem azonos alakban szerepel, ez a feltevés nem valószínűsíthető (az efféle minősítő megnevezések gyakran változnak). Másfelől: annak a területnek a nagysága, ahol hapiruk éltek, valamint a konkrét tényként számba vehető személynevek nem teszik lehetővé, hogy egyetlen népnek tekintsük őket. Így nem marad más hátra, mint hogy az apirut népnévnek tekintsük, amely eredetileg csak egy népcsoportra vonatkozott, de később az életmód hasonlósága alapján más népcsoportokra is átment, függetlenül ezek hovatartozásától, ahogy a szaracénok esetében is történt.
"Olvastam én már olyan fejtegetést is, hogy a Mózes és Áron, ill. Józsué által vezetett ág vándorolt be Egyiptomból a Sínai-félszigeten keresztül, míg Ábrahám és utódai egy másik ágat vezettek be Mezopotámiából."
Szerintem ezt a verziót ma általánosan elfogadják, ez tekinthető "hivatalos" állásfoglalásnak.
The name "Hebrew" may have been derived from the word "Habiru" - the term for nomadic peoples in the ancient Middle East. (The word "Jew" is derived from the name of "Judah". Judah was one of Jacob's sons and thus one of the twelve tribes of Israel.)
"Az én forrásaim szerint a habiru-héber azonosítás jelenleg még nem bizonyítható ... Maga a habiru szó állítólag egy vándorolni jelentésű szótőből származik. A 'héber' szót egyes kutatók az 'átvándorolni, átkelni (folyón, sivatagon)' igéből származtatják..."
Mindkettőt a kóborlással, ill. ha jól emlékszem, egyesek a por főnévvel hozzák kapcsolatba, de eredetileg ez nem volt népnév. Az egyiptomiak a "sétáló láb" hieroglifa alkalmazásával írták le a szót, így teljesen egyértelmű a jelentése.
Komoróczy ebbéli nézeteit pedig mások is osztják, pl.:
Carol Redmount who wrote 'Bitter Lives: Israel in and out of Egypt' in The Oxford History of the Biblical World (Oxford University Press, 1999, p. 98.) concluded that the term "Habiru" had no common ethnic affiliations, that they spoke no common language, and that they normally led a marginal and sometimes lawless existence on the fringes of settled society. She defines the various Apiru/Habiru as "a loosely defined, inferior social class composed of shifting and shifty population elements without secure ties to settled communities" who are referred to "as outlaws, mercenaries, and slaves" in ancient texts. In that vein, some modern scholars consider the Habiru to be more of a social designation than an ethnic or a tribal one.
Létezhet egymástól függetlenül két különböző igazság?
Egy történelmi és egy vallási vagy hitbeli?
Szerintem nem.
Valahogy összhangot kell teremteni a kettő között...
A hétvégére már kikészítettem az íróasztalom egyik sarkára a magyarázatos Bibliát, ill. a Bibliai nevek és kifejezések szótárát, a másikra pedig Silberman és Finkelstein könyvét.
"Külön ág volt például Ábrahámé, erről Komoróczynak van egy nagyon jó tanulmánya Kain nemzetisége címmel a Világosság egyik 60-as évekbeli számában (már régóta készülök idézni). "
Olvastam én már olyan fejtegetést is, hogy a Mózes és Áron, ill. Józsué által vezetett ág vándorolt be Egyiptomból a Sínai-félszigeten keresztül, míg Ábrahám és utódai egy másik ágat vezettek be Mezopotámiából.
Egyes kutatók még tovább mennek a találgatásokkal és azt állítják, hogy Mózes törzsei délen telepedtek meg, ők képviselték Jahve kultuszát, míg Ábrahám törzsei az északi országrészt foglalták el, ők lettek volna Elohim tisztelői.
"Az említett tanulmány a habiru-kérdéskört tárgyalja, ami önmagában egy igen érdekes téma: a habiru vagy héber eszerint eredetileg nem is népnév, hanem egy foglalkozást jelölő kifejezés volt, a géreket, a felbérelhető zsoldoskatonákat hívták így az ókori Közel-Keleten és Egyiptomban. "
Szia Burias!
Én nem így tudom:-)
Az én forrásaim szerint a habiru-héber azonosítás jelenleg még nem bizonyítható.
E szerint a könyv szerint a 'habiru' vagy 'abiru'olyan félnomád keverék népességet jelentett az ókori Mezopotámia történelmének egy szakaszában, akik a városias civilizációk és a nomád világ közötti érintkezési zónában éltek.
Alapvetően pásztorkodtak, de ha a szükség úgy hozta, akkor napszámosnak szegődtek el a mezopotámiai városállamokba.
Nem volt tehát teljesen idegen számukra a politeista sumer-akkád civilizáció.
Maga a habiru szó állítólag egy vándorolni jelentésű szótőből származik.
A 'héber' szót egyes kutatók az 'átvándorolni, átkelni (folyón, sivatagon)' igéből származtatják, ti. Ábrahám átvándorolt Mezopotámiából Kánaánba.
Van olyan jelentése is, hogy 'azok odaátról, azok a túlpartról', de olyan is, hogy 'társ, szövetséges'.
Miközben egyes régészeti kutatások megerősítik vagy megerősíteni látszanak a Pentateukhoszban, a Józsué könyvében és a Bírák könyvében foglalt események hitelességét, addig más kutatások eredményei ellentmondani látszanak a szent iratoknak.
Nézzük tételesen:
EXODUS:
Az egyiptomi forrásokban semmi nyoma sincs ennek a mindenképpen fontos és rendkívüli események, pedig az egyiptomiak nagyon gondos feljegyzéseket készítettek birodalmuk eseményeiről.
Egyes kutatók feltételezik, hogy az egyiptomi birodalom számára meglehetősen kellemetlen eseményeket az egyiptomi elit kitöröltette a krónikákból.
Más kutatók pedig inkább azon a vonalon indulnak el, hogy valójában kis szemita csoportok több egymástól független vándorlásáról van szó, amit a későbbi emlékezet jelentősen felnagyított és csodás elemekkel tarkítva egy valláserkölcsi tanítás keretei közé foglalta.
Ez utóbbiak azt állítják, hogy egy-egy ilyen kis szemita pásztorcsoport létszáma max. 100 fő körül lehetett, mivel a Sínai-félsziget mostoha természeti körülményei nem tették lehetővé ennél népesebb csoportok átkelését.
De még a Biblia szövegével rokonszenvező kutatók is elismerik, hogy az Exodusnak egyenlőre nagyon csekély, gyakorlatilag semmi a régészeti bizonyítéka, és a Penateukhoszban szereplő hatszázezres (csak a felnőtt férfiak) létszámot a fantázia világába utalják.
kívülről vándoroltak be ?
Néhány évvel ezelőtt olvastam egy meglehetősen alapos és számomra elfogulatlannak tűnő könyvet. szerzője két izraeli tudós, Neil Asher Silberman és Israel Finkelstein. Címe: Biblia és régészet, magyar nyelven kiadta a Gold Book Kft. 2001-ben.
Rokonszenves számomra, hogy a két zsidó kutató is elismeri, hogy a bibliai kronológusok szerint a Kr.e. XIII. századra teendő Józsué-féle honfoglalásnak semmi vagy majdnem semmi nyoma sincs a korabeli izraeli régészeti leletekben.
Helyette az ásatások inkább a telepek folytonosságát mutatják.
Finkelstein évtizedeken át kutatta a korabeli izraeli településeket és az alábbi megállapításokra jutott: a korabeli Izraelben alapvetően kétféle településforma létezett. Míg a termékeny alföldeken inkább a városias földművelő civilizációk virágoztak, addig a környező hegyvidékeken és magasföldeken félnomád, szegényesebb anyagi kultúrájú kecske- és juhtenyésztő népesség élt.
Finkelstein hipotetikusan a városlakókat azonosítja a bibliai kánaánitákkal, míg a pásztorokat az izraelitákról.
A leletekből úgy tűnik, hogy egyetlen nagy roham helyett az izraeliták inkább fokozatosan, több kisebb-nagyobb csetepaté útján, évszázadok alatt vették birtokba a kánaániták földjeit...
Lachisi vizeskorsó a Kr. e. 1220 körüli időkből
A rajta levő jelek olvasata:
Juliusz Bruckusz