Az S-hajók technikai története ékes bizonyítéka a Német mérnökök képzelőerejének, eltökéltségének, és találékonyságának. Noha a Versailles-i egyezmény eltiltotta a németeket, hogy komoly fegyveret fogjanak az agresszió háborújában, ez csak arra volt jó, hogy stimulálja a találékony, és modern fegyver fejlesztési programot. Az akadályokat előnnyé kovácsoló német mérnökök megalkották a fegyvereket, amelyek túljártak a Versailles-i egyezményt/korlátozást megírók “eszén”, és kihasználták az új technológiákat, és taktikákat, amelyek képessé tették őket, arra hogy ez a kicsi, könnyű fegyverekkel felszerelt népcsoport megvédje magát egy sokkal erősebb de korszerűtlenebb ellenségtől. Franciaország 1940-es gyors vereségége ellenére jelentős túlerővel rendelkezett a németekkel szemben mind fegyverekben, mind katonákban, ez igazolta a program létjogosultságát.
Az S-hajó klasszikus példája a németek Versille által befolyásolt tervezésének. A középpontban egy hajó áll, mely túl jelentéktelen, hogy a szövetségesek figyelmét felhívja magára, és ezáltal kiszolgáltatottá váljon az egyezmény szankcióinak. A németek megalkottak egy arányaiban kicsi, de a tengeri villámcsatákra (Blitzkrieg – csak tipp) alkalmas, nehéz fegyverekkel felszerelt, ugyanakkor gyors, a nagyobb ellenfelekbe komoly károkat okozni képes, és ugyanakkor a csatából sértettlenül távozni képes hajót. Ez a robosztus tervezés komoly jövőképet vetített előre a jövőbeli hadműveleti szerepében, illetve jól példázta a kiváló minőséget a tömeggyártásban.
A torpedo-nasszád program elején a német tengerészeti vezérkar olyan hajót akart, amely alkalmas csatára az északi tenger körülményei között is. Egy sor próbálkozásal indult a project a konstrukciók széles skáláján 1920-ban, hogy készítsenek egy gyors, Tengeralatjáró-vadászt. A kezdeti programokban a rövidre tervezett hajótest használata volt a legelterjettebb a gyornasszádoknál. Ez a felszínen sikló forma ideális volt a gyors hajóknak hideg vízben ,de veszített a hatékonyságából, amikor a hullámok a lapos hajótest aljába csaptak. Ráadásul a súly kritikus pont volt, és a hullámtaréj, melyet egy ilyen hajó kelt pedig messziről láthatóvá tette éjszaka. 1928-ban ezen a problémák, illetve a a szörnyű északi tengeri időjárás miatt a tengerészeti vezetés a gömbölyített fenekű hajótest mellett tette le a voksát. A figyelmük az Oheka II felé terelődött Ez egy nagyon innovatív luxus yacht volt, mely a német Luerssen hajógyárban készült 1927-ben, egy Zsidó bankár-nagytőkés számára, aki az Egyesült Államokba emigrált.A név – “Oheka” – eredetileg a tulajdonos monogrammjából – Otto HErmann KAhn – származott. Ez egy gömbölyített hajótestű 22.5 méter hoszzú hajó volt 22.5 tonna súllyal. A 34 csomós végsebessége a világ leggyorsabb hajójává tette a saját kategóriájában. Nincs alapja annak az általános félreértésnek, hogy az Oheka II egy un. “Rum runner”, amelyet csempészésre használtak.
Az Oheka II-n Luerssen felülkerekedett a gömbölyő fenekű formatervezés jónéhány hátrányán. A hajó hajtásáról három 550 lóerős Maybach motor gondoskodik, amely a puszta erejével képes áthatolni bármilyen víz által keltett akadályon. A fa pallók a fém kereten együttes használata csökkentette a súlyt. Azt a hatást, hogy a gömbölyű fenék a hajó farát lenyomja a vízbe nagy sebességnél ellensúlyozta a hajó fara felé tartó fokozatos ellaposodás, ez megadja azt a felhajtóerőt, amire szükség van.
Az Oheka II nagyszerű kombinációja volt a sebességnek, erőnek, és tengerfekvésnek, és ez volt az, amire a tengerészetnek szüksége volt. 1929 Novemberében Luerssen szerződést írt alá ugyanilyen alapokkal, de a hajó első fedélzetére két torpedó csővel felszerelt, és némileg megemelt végsebességgel rendelkező hajó tervezéséről. Ez lett az S-1, a “Kriegsmarine” első gyorsnasszádja, és az alapja az összes S-nasszádnak amely a második világháború alatt épült.
A kísérletek az S-1-el, és a további 5 hajóval szinte azonnal technikai újítások sorát eredményezték. Például a kezdetekkor az S-7-en a hajóorr módosításával megnövelt felhajtóerővel az orr jóval hatékonyabban védte meg a hajót a hullámokba csapódástól rossz időjárási viszonyok közt. Másik kulcs fontosságú fejlesztés volt az a különleges kormánylapát elrendezés, amelyet az S-2-be szereltek be. A fő kormánylapátot két kisebb hajólapát helyettesítette a hajó két oldalán, amelyek egymással 30 fokos szöget zártak be. Nagy sebességnél a lapátok légrést keltettek kicsivel a három propeller mögött, ezzel növelve a hatékonyságát, és csökkentve a far által keltett hullámokat, és segített a hajót nagyjából vízszintes helyzetben tartani.
Egy ék lett beépítve az alsó hajófar kezdetére az S-18-ason (1938). Ez eltérítette a víz áramlását enyhén hátrafelé, ellensúlyozva bármely hajlamot a hajótestnek, hogy gyorsításnál elmerüljön. Fejlesztések történtek a hajó felépítményében is. A korai hajókban a kapitányi bódé a hajófedélzet külső részén kapott helyet. Mögötte a kormányos bódéban a kormányos, a navigátor, a rádiós tiszt. A kapitány a parancsait flexibilis hangcsöveken, vagy egy belső-rádiós matróz segítségével tudta csak kommunikálni. Az S-26-os osztályban (1940) vezették be a 34.9m hosszú hajótestet, és még jónéhány tervezésbeli változást. A torpedó csöveket betakarták a hajó orrán, így megnövelve a belső teret, és a tartalék felhgajtóerőt. A pilótafülke a kormányos bódé tetejére került, így a kapitány központba került sokkal jobb kilátással, és biztosabb pozícióval. Innen tudott beszélni közvetlenül a kormányos fülkével egy hajóablakon keresztül. A “műszerfala” üvegablakokból állt, melyeken keresztül figyelhette az iránytűt stb. (Megjegyzés: nem volt hajókormány a pilótafülkében)
Az S-30-astól kezdve (1939) jónéhány hajó épült enyhén kisebb hajótesttel (32.7m) és a régi típusú kormányos kabinnal. Az S-38-as az S-26 osztály logikus továbbgondolása volt.
A kísérletek az S-67-tel (1942) vezette el a fejlesztőket a páncéllal megerősített kupolához (Kalotte- csont sapka) a híd körül. A hozzáadott páncél az angol kísérőhajók növekvő tűzerejének kompenzálására készült. Az S-100-assal osztály már tartalmazta a Kalotte-t, és plusz fegyverzetet egy 2cm-es iker, és egy 3.7 cm átmérőjű ágyút. A végső változat, a 700-as típus kapott két hátrafelé tüzelő torpedó csövet a szokásos első kettő mellé, illetve egy 3,7cm ágyút hajóorr-toronyba.Fotók rámutattak arra, hogy ezeket a hajókat nem szerelték fel semmilyen látható kiegészítővel. Elég sok apró harci változtatás történt a fegyverzetben, a felépítésben, a hajótestben, de alapjaiban a hajó szinte változattlan maradt az S-18 óta.
1945. Késő július, illetve kora Augusztusban a későbbi elnök John F. Kennedy meglátogatta a legyőzött Németországot, az Amerikai haditengerészet titkárával, James Forestallal. Mint tiszteletbeli PT hajó kapitány, érdeklődést mutatott a német riválisok hajójára, így vizsgálhatott meg egy E-boatot Bremenben. Kennedy naplójában egy bejegyzés így fogalmaz a Gyorsnasszáddal kapcsolatban “sokkal jobb, mint a mi PT hajónk” (A szerkesztő értelmezése: Megymintaállatszóvalvalamiűbersirály.)
Van egy szószerkezet, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni: irridescent plume
itt a teljes mondat: ...the irridescent plume of water created by a planing boat moving at high speed is visible over great distances at night
Az oké, hogy egy gyorsan mozgó sikló hajó kelti, és hogy ezáltal messziről is látható éjjel, de mi a fene lehet?
Hát éppen ez az! Egy inkább útifilm jellegűt alighanem könnyebb és olcsóbb megcsinálni + eladhatóbb...
A "nagyon búváros" sokkal vonzóbb, de a bukta esélye sokkal nagyobb, ld elkapcsolás.
A felszíni képekere javaslok némi briefinget, pengének tűnő búvárember vagy a lenti maketten, vagy egy viszonylag nagy pószteren mutatja be, hova is megyünk legközelebb. Ismét higítás.
Szerintem a célközönséget nem így kellene meghatározni.
Oyan filmet kellene csinálni, ami figyelemfelkeltő, ahogy már írtam, pl. vmilyen vonatkozása legyen a magyarok felé.
Egy természetfilm-dokumentumfilm jellegű alkotás,
kis útifilmes dolgokkal szerintem színesebb, kicsit talán bulvárosabb lenne, de mindenképpen eladhatóbb mint a csak roncs film.
Ez eltérés az eredeti céltól egy kicsit, de ennyi bele kellene, hogy férjen.
És ismét idéznék S.L.-tól: "az átlag néző fél perc után elkapcsol a filmről, ha víz alatti felvételt lát".
Pár comment: kutya jól néznek ki a makettes képek. Azon is el lehetne gondolkozni, hogy ha van profi makettező közöttünk, hogy összedobjuk egyet, és a főbb részeket könnyebb lenne így bemutatni, és még 3d-s animáció sem kell (legalábbis erre). Ezzel is higul kicsit a tömény búvár téma.
Wictor, melyikkel folytassam a fordítást?
Mindenki, aki megmondta a frankót a légvédelmi ágyúról: Köszi :))
Megtaláltam horvátiai roncstérképet. Tudjátok, ami nem tartalmaz pontos kordinátákat, ellenben 93 db roncsot említ meg hozzávetőleges adatokkal.
Majd szemezgetek belőle.
Miben is állapondtunk meg a max mélységgel kapcsolatban? Mekkora legyen a hajó minimális mérete (hossza) ?