Bizony mondom néked, a követhetetlen számú és színű pártosodás ellenére, csupán csak kétféle ember van : rendszerető, valamint felforgató .(jakobinus, bolsevik, anarchista, internacionalista, ződszínű liberálfasiszta)
Obama öröksége ránehezedik mindjárt a kezdet kezdetén: az új hidegháború, a transzklotyók és a hatalmas állami adósság is.
Ebben a felsorolásban a legmellbevágóbb az, hogy az emberek százmillióit érintő hidegháború és az adósság kérdését fej fej mellett képesek emlegetni a párszáz embert érintő transzbudik álproblémájával.
A manővert elemezve érzékelhető a devianciát az örökös tematizáláson és mediatizáláson keresztül emberijogi problémává emelő , társadalmilag elfogadottá tevő, ugyanakkor a társadalmi rendet felborítani akaró erőszakos libero anarchista politikai próbálkozás.
Mielőtt bárki is elszédülne az emberjogi szervezetek szirén énekétől, tisztázni kell, hogy a cél ezzel az idióta ütlettel sem, és távolról sem a kisebbségek támogatása , hanem a fennálló társadalmi rend kisebbségek által történő szétverése, az anarchia, a káosz teremtése.
Természetes, hogy az úgynevezett demokraták például a transzbudik normális ember száméra érthetetlen nyomatásával ezt támogatják usa szinten is, hisz a háborúk eszközként való felhasználásával ugyanezt tették az egész világon, ahol eddig feltűntek.
Az eszközök változhatnak, a célugyanaz.
Káoszteremtés. A normális többség gyengítése céljából.
A deviáns kisebbségek erőszakos támogatásával, felcukkolásukkal, pénzelésével.
Erről jut eszembe egy az álltok sérelmére elkövetett szexuális erőszak kísérlete amikor a felvilágosult liberális egy parkban sétáltatott pitbull szukával próbált közösülni. Kutyán nem volt szájkosár. Többit mindenki fantáziájára bízom. :D
A bebop vagy bop csírájának megjelenése Coleman HawkinsBody and Soul című albumához köthető, amely komolyan inspirálta a Bird néven ismert Charlie Parkert. Parker, Dizzy Gillespie és Bud Powell karolták fel ezt a stílusirányzatot, és ezzel a dzsessz a tánczene fölé emelkedve egy virtuóz, (a fehér amerikaiak egy része és a nagyobb közönség számára) kevésbé érthető/elérhető zenévé vált, mely inkább maguknak a zenészeknek szólt. A kisebb zenekar, gyors tempók és a harmonizációkon alapuló improvizációk látványosan megkülönböztették a bopot a szvingtől. New York pezsgő klubjai szolgáltak műhelyül a korai bebop zenészeknek, ahol a kialakult klasszikus felállás trombita, szaxofon, zongora, bőgő és dob lett.
A korszak leghíresebb sztenderd számai általában Parker és Gillespie nevéhez fűződnek. A Now's the Time, a Billie's Bounce vagy a Yardbird Suite című Parker-dalok korábbi pop- és dzsessz-sztenderdek akkordmeneteire íródtak. Ebből is látható, hogy a bebop-érában a számokat inkább vertikálisan, a harmóniák felől közelítették meg, szemben a szving horizontális, dallam-központú megoldásaival. Fontos bebop-himnusz a (tévesen Parkernek tulajdonított) Donna Lee, a később legendássá váló trombitás, Miles Davis első rögzített szerzeménye. A bebopra jellemző skálákon és arpeggio-kon alapuló melódia a Back Home Again in Indiana című nóta harmóniáira épül, igaz, Davis jelentősen alterálta őket (azaz az akkordok kilencedik, tizenegyedik vagy tizenharmadik hangját fél hanggal lejjebb vagy feljebb módosította). Az ilyen megoldások következtében a zene harmóniavilága jelentősen kitágul.
Az amerikai Kentucky államban betiltják az állatokkal való közösülést. A liberálisok sírnak.
Amerika lassan, de észhez tér: betiltják a kutyaszexet
Tíz olyan állam van az USA-ban, ahol az állatokkal folytatott szexuális aktusok legálisak.
Végre Kentucky államban is rájöttek, hogy az állatszex nem normális dolog, ezért lassan kilencre csökken azon államok száma, ahol legális az állatokkal szexuális viszonyt létesíteni.
Egy új javaslat értelmében, amelyet Wesley Morgan nyújtott be a képviselőháznak, bűncselekménynek fog minősülni, ha valaki szexuálisan zaklatja a kutyáját vagy a macskáját.
A tervezetet Dee Robinson dolgozta ki, aki egy olyan csoportnak a tagja, amely az állatok elleni erőszak és a családon belüli bántalmazásuk ellen lép fel. Robinsonék úgy látják, hogy sajnos sokszor bántalmazzák fizikálisan és szexuálisan is a háziállatokat - írja azIndependent.
A kezdeményezés egyelőre csak a kutyákkal és macskákkal szemben elkövetett szexuális zaklatást tiltja, de szeretnék kibővíteni a listát a haszonállatokkal is.