Keresés

Részletes keresés

Chess Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3987
Azért nemcsak szakmérnök vehet I. kategóriást szert. Azt hiszemó , hogy újabban akinek van egy zöldkönyve, és kap egy vényt szakmérnöktől már szintén megveheti az I.-est is, de csak saját területére használhatja, azaz nem szolgáltathat vele. Azzal a sok tasakos kaptánnal lesz majd inkább gond, mert mindhez papírt kell írogatni.
Előzmény: RAMBO (3986)
RAMBO Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3986
Szerintem amíg a szakmérnök megveheti, akkor el is fogja adni annak, aki eddig is használta. Erre gondoltama feketézéssel. Az EU-ban mi a fenével védekeznek (pl. folpet helyett)?

Egyébként sztem jóval kisebb töménységben kellett volna árusítani, mert az, hogy 10 liter vízhez mérek 2,5 ml-t, az kissé vicces.
Előzmény: Akka81 (3984)
Jani71 Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3985

A legkevésbé sem volt szándékomban. :-) Ezért voltak a :-)-k.

Nem akartam túl hosszúra nyújtani, ezért nem írtam a rügypattanás-dolgot, és természetesen az is eszembe jutott, amit írtál, hogy nyilván a vesszők állapota dönti el, hogy meddig lehet lemosózni. De mivel kizárólag a kérdező tudhatja, hogy nála milyen a rügy, ezért neki kell a végső döntést meghoznia (ha elkésett, arra pedig már megkapta a megoldást :-), ami nekem is jól jött, annak ellenére, hogy mint írtam, már túl vagyok a lemosózáson; jó ilyeneket tudni).

De hogy valódi választ is írjak, ezért volt a második sor.

Csupán az általam látott rügyekből indultam ki a válaszadáskor (nyilván nálatok is van még olyan vessző, amin a rügyek nem mutatnak semmit, mint nálam, ugyanakkor viszont van olyan is, amin már majdnem látszanak a levelek).

Szóval ha még időszerű, akkor hajrá, ha már nem, akkor pedig az ajánlott módszer szerint később.

(Csak nagyon halkan, szerényen és zárójelesen: én is tettem ám fel egy kérdést. :-) Hadd tanuljak!)

Előzmény: Zalancelot (3973)
Akka81 Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3984

Hát, a záróvizsga többet ér mint a szigorlat, ha zv-d lenne, az már egy fél I. kat :))) Szig. az bizti van, NV-Szolgálaték meg tudják mondani index alapján ha megvan :) (Én Nv. szigorlatra kaptam a II.-est még annak idején) De szerintem dipl. alapján is, meg kell kérdezni.

 

Egészen addig biozunk majd, amíg visszakapjuk az 1t/ha búza termésátlagot, aztán majd nézhetjük mennyi kenyér lesz abból :) De gyüminél is így van ez, jön a csökkenő termésátlag (meg a rosszabb minőség). Változik az éghajlat, jönnek az új kártevők (Eu-s dolgok miatt is - a határok nélküli Európa hátrányai is ugye), mi meg szépen visszatérünk a rézhez (amíg, -lévén általános sejtméreg- valamelyik EU-s bürokrata nem szúrja ki) meg a kénhez, meg van még a csalánlé meg a ráolvasásos varázsigék... Csúzlival fogunk nehézbombázóra lőni; a hatékonyságot mindenki ítélje meg maga.

 

Hogy érted ezt a feketézős dolgot? Az a baj, hogy az átsorolt szerek jó részénél maga az átsorolás is csak ideiglenes dolog, egy idő után véglegesen meg fognak szűnni, és akkor már I. kat.-ban se lesznek. Szerintem nem feketézők leszünk, hanem vagy varázslók (tudod mint a Terminátor - már se feje, se keze se lába, de még csakazértis kapaszkodik, és próbálkozik - nekünk meg nem lesznek eszközök a kezünkben, de azért még próbálkozunk :)) vagy munkanélküliek. Mert vagy egyszerűen nem lesz, aki igénybe vegye a hivatásos növényvédelem szolgáltatásait, vagy mert nem fogunk neki tudni mit mondani, legfeljebb azt, hogy "hmm, volt ez meg ez, csak az EU betiltotta"... Én speciel inkább most ezektől tartok.

 

Cromwell is megmondta, hogy "Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport" S ha nem lesz puskapor?

 

Ja, és még egy. A folpetnél a szokásos nyalánkságok (emlős-madár veszély) mellett a vizsgálat fő oka a földigilisztákra gyakorolt lehetséges(!) hatás. Imádom az ilyet :)

 

Üdv

Előzmény: RAMBO (3980)
szaki_pali Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3983
ucsó gondolatoddal kapcsolatban én inkább máshogy fogalmaznék.

Már nem tudjuk felvenni a versenyt. (bár kukorica fronton rendesen besz@rtak tőlünk mert ki akarták csinálni egy gondolattal a magyar parasztot.) Akkor amikor a nagyüzemi gazdálkodást szétverték akkor szüntették meg ezt a lehetőséget (magánosítás célzattal). Vagy szándékosan kellett megszüntetni nehogy legyen konkurencia. Nincs nagyüzemi gazdálkodásunk, nincs feldolgozó iparunk (konzerv, hús, cukor) lassan mindenből behozatalra szorulunk.

Fene tudja melyik variációnak kellett bekövetkeznie. Ne is politizáljunk az nem vezet sehová, úgysem mi irányítunk.
Előzmény: BZoltan (3978)
napalm. Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3982
quadris max áthelyezési dátuma május vége-június eleje, megkérdeztem syngentáékat.
RAMBO Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3981
Rügypattanás után meg tilos, mert elégeti a hajtásokat.

Ha nem lemosóztál, akkor amikor akkorák a hajtások, mint a hüvelykujjad, permetezd le Thiovittal, jó alaposan. Az is elegendő, mert a rügyben áttelelt lisztharmat spórákat nem engedni csírázni, és az atkákat is gyéríti.
Előzmény: Zalancelot (3973)
RAMBO Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3980
Azt hiszem, fején találtad a szöget!

Itt állok az agrármérnöki diplomámmal, és (talán) jogosult vagyok a II. kategóriára (vállalat gazdasági szakirányon végeztem, tehát lehet, hogy csak záróvizsgát tettem növényvédelemből, és nem szigorlatot - fene se emlékszik már rá). Szerintem a tipikus szőlőművelő a TSZ traktorosból lett gazda, akiknek szinte biztosan nincs még ilyen végzettsége se.

Karathane, Quadris, Rubigan - gyakorlatilag erre alapult a kisgazdaságok növényvédelmi technológiája. Hamarosan visszatérünk az elemi kénnel és rézgáliccal történő védekezéshez - mi leszünk a legbiogazdálkodóbb ország.

Ki fogad velem abban, hogy növ.véd. szakmérnökökből lesznek a következő évek legnagyobb feketézői?
Előzmény: Zalancelot (3976)
Chess Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3979

Szia Atrego!

Úgy látom ezen a lapon szerepel a keresett fajtákból.

Kérdés van e nekik. Szőlőiskolát működtetnek.

 

http://www.csemegeszolo.hu/fajtak.html

Előzmény: atrego (3884)
BZoltan Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3978
Nagy lelkesedéssel várnám a területi alapon osztott szabadon elkölthető agrártámogatást ami valszeg a foglalkoztatottságot javítaná. Ugyanígy az agrárfoglalkoztatást egyéb úton-módon támogató támogatási rendszereket is örömmel látnék, a mostani elsősorban műszaki beruházást és modernizálást finanszírozó támogatásokkal szemben amik elsősorban a városi szolgáltatószektort és a műszaki eszközök kereskedőit, importőreit támogatja nem pedig a kézimunkát igénylő hagyományos és nagy minőséget termelni képes kisgazdaságokat.

Persze lehet, hogy a kormányzat a nagygazdaságokkal akarja felvenni az EU-s piacon a harcot... pedig szerintem ez veszett ügy. Nagygazdaságokkal jobbat és olcsóbbat nem tudunk termelni mint a franciák, spanyolok, olaszok vagy németek. Viszont vannak régi és jó dolgaink amiket csak hagyományos módon tudunk termelni.
Előzmény: szaki_pali (3977)
szaki_pali Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3977
A támogatási rendszer átalakítása is mintha ilyen vonalak mentén zajlott volna.(még most is folyik az iszapbirkózás?)


folyik hát! nézd meg menyit kap egy eus, meg mennyit a magyar paraszt! aztán versenyezzünk egymással teljes esélyegyenlőséggel. egy igaz, az eu óta azért többet kapnak a gazdák mint annak előtte.
Előzmény: Zalancelot (3976)
Zalancelot Creative Commons License 2008.04.02 0 0 3976
Erről szól a történet.
Hogyan nyírjuk ki a konkurencia egy részét a törvénykezés által.
Magyarországon kívül nem sok helyen van ilyen elaprózott szőlőbirtok rendszer, ahol az évszázados tapasztalatokat átadva művelik a kistermelők a szőleiket.
Elég, ha szigorítják a hatékony vegyszerek hozzáférhetőségét, (a nagygazdaságokat ez úgy sem érinti), máris hullik a férgese.
A támogatási rendszer átalakítása is mintha ilyen vonalak mentén zajlott volna.(még most is folyik az iszapbirkózás?)
Előzmény: napalm. (3975)
napalm. Creative Commons License 2008.04.01 0 0 3975
ja, látom
http://www.syngenta.hu/?Path=ajanljuk/termekeink/gombaolo_szerek/quadris_max
komolyan mondom kezd elegem lenni az euból.
Előzmény: napalm. (3974)
napalm. Creative Commons License 2008.04.01 0 0 3974
én úgy nézem az engedély érvényessége 2014. május 24.
Előzmény: Atis44 (3971)
Zalancelot Creative Commons License 2008.04.01 0 0 3973
Ne ijessz rá!

A lemosópermet a rügypattanás előtt a leghatékonyabb.
Mindenki a saját birtokán a vesszők állapota alapján könnyedén eldöntheti mikor végezze el.
Előzmény: Jani71 (3972)
Jani71 Creative Commons License 2008.04.01 0 0 3972

Lemosózni? Nem kellett volna annak már megtörténnie? :-) Lassan virágzik a szőlő! :-)

Mindenesetre én rég túl vagyok rajta (némely fajta rügye már igencsak barkás...).

 

Előzmény: Atis44 (3971)
Atis44 Creative Commons License 2008.04.01 0 0 3971
Sziasztok!

Mikor fogtok lemosózni?

Illetve a vegyszerekre visszatérve a Quadris Maxot is át fogják minősíteni I. kategoriába "a folpet hatóanyag EU-s besorolása miatt várhatóan I. forgalmi kategóriába kerül"-syngenta oldaláról. Annak ellenére hogy II. kategoriás nekem mindig kiadták. Én még utoljára fogok venni egyet. Meg voltam vele elégedve.
Akka81 Creative Commons License 2008.03.31 0 0 3970

A Rubigan I. kat. lett, tehát nem zöld könyv kell hozzá, hanem felsőfokú végzettség. Egyébként tavaly aug. 15-ig át kellett volna cimkézni a készleteket, ha a bolt nem tette meg, az az ő sara lesz, ha jön egy ellenőrzés...

 

Egyébként a Rubigan I. kat. engedélye is csak idén június 30-ig érvényes, a felhasználása pedig az I. kat.-ban is csak jövő év június 30-ig engedélyezett. Van ugyan egy olyan lehetőség, hogy az EU meghosszabbíthatja ezt az időpontot, de erre nincs nagy esély.

 

Üdv

Előzmény: Jani71 (3965)
Akka81 Creative Commons License 2008.03.31 0 0 3969

Az I. kat.-hoz valóban szakképzettség kell. Az lehet szakmérnöki, de jó a növényorvosi, agrárkémikus agrármérnöki diploma is, ezeket alapból elfogadják.

 

Az egyetemi agrármérnöki (tehát okl.) diplomával már más a helyzet, ez csak akkor jó, ha növényvédelem volt a szakirány (betétlap!). Ugyanez van a környgazd. agráros végzettségnél, és az okl. kertészmérnököknél is. (nv. záróvizsga!)

 

Egyébként az I. kat maga alapból növényvédelmi záróvizsgához van kötve (az meg a szakhoz kapcsolódó abszolutóriumhoz persze), ami jelenleg növterm. és integrált növényvédelem (meg vállgazd.) (meg áteny is lehet ha valakivnek olyan a szakja). Ha nem szakirányú volt az (egyetemi) agrármérnöki dipl., akkor jöhet a szakmérnöki. (vagy pl. ha nem agrármérnöki volt hanem pl. erdészet, de akkor is csak és kizárólag az egyetemi jó!) Meg még van ilyen hogy PhD akinek nem nv-s dipl. van de a PhD abból volt stb. De azokat sosem értettem igazán :)

 

I. kat jogosultsága van még pl. a növvéd üzemmérnököknek is.

 

A II. kat-hoz a tanfolyam csak egy lehetőség. A növényvédelmi egyetemi vagy főiskolai szigorlat (nem zv.) II. kat-ot ér, ezért van az, hogy a II. kat jár az agrármérnököknek, mert kellett hogy tegyenek nv. szigorlatot. Ezenkívül még ott vannak a méregraktár-kezelői végzettségűek, a növterm-növvéd technikusok stb.

 

A III. kat. ugye nem kell engedély.

 

Hangsúlyozandó, hogy a fentiek a saját célú felhasználásra vonatkoznak, a szolgáltatási tevékenység etőől eltér.

 

Üdv

Előzmény: RAMBO (3966)
atrego Creative Commons License 2008.03.31 0 0 3968
Az  erejét   nem  veszti   el.Akkor  lehet  gáz,ha   fagy  jön,akkor  a  nedvvel   elfagynak a  rügyek,a  vesszők.egyes  csemegeszőlőket   szokás  későn  metszeni,mert   nem   lehet  látni,hogy  mely  rügyek  termők   és   későn   fagykár  is  lehet   és  így  még  lehet   termést  "kreálni"
RAMBO Creative Commons License 2008.03.30 0 0 3967
Köszönöm a sok hozzászólást a metszési témához, én is márciusban szeretem befejezni a metszést és a lekötést, de Sándor nap előtt nem kezdek bele a metszésbe (na jó, márc. 15-i hétvégén már igen, főleg, ha hármas, vagy négyesünnep).

Nekem is az rémlik, hogy hüvlykujjnyi hajtás is lehet a szőlőn április közepe felé, és nekem nagyon gázosnak tűnik, hogy olyan későn metsszünk. A nagyapámék azt mondták, hogy a nedvkeringés beindulása előtt jó befejezni ezt a munkát - ők úgy tartották, hogy a szőlő elveszti erejét a kifolyó nedvvel. Tud valaki erről valami pontosabbat?

Ebben tényleg van valami -legalábbis növényvédelmi okokból, mert a nedvedző szőlőn könnyebben terjednek az szár megbetegedései (ESCA és társai).

Én most hétvégén befejeztem mindent, a szőlő barkásodik, és nagyon szépen megindult a leve. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én meg szoktam kóstolni a levét - finomabb, mint a legtisztább ásványvíz.
RAMBO Creative Commons License 2008.03.30 0 0 3966
És az ilyen mezei agrármérnökök, mint én, hová tartoznak? A gyorstalpaló és a szakmérnök között nincs kategória?
Előzmény: Törölt nick (3964)
Jani71 Creative Commons License 2008.03.30 0 0 3965

Köszi az okítást, most már tiszta a kép! :-)

Mivel eddig nagy megelégedéssel használtam a Rubigant, és valaki szólt itt a topikon, hogy meg fog változni a szer besorolása, aki akar még ilyent, vegye meg időben, hát már akkor beszereztem. Most csak azért mentem be két boltba is, mert felvetődött a minap ennek a szernek a besorolása. Gondoltam, nem kerül semmibe, beugrom, megkérdezem, aztán megosztom a hivatalos álláspontot itt a topikon azokkal, akik nem tudják tutira.

De lépjünk! Ma elkészítettem a huzalfeszítőket, és felraktam az első adagot (vesszőtartó huzalpárokra, a kartartóhoz "bolti" menetest használok, nagyon jó, csak drága egy kicsit, legalábbis ahhoz képest, hogy ezt a mait előállítottam kb. 25-30 ft-ból és legalább olyan jó; csak ezt elég körülményes lett volna a kartartóhoz használni, ezért döntöttem a menetes mellett).

Ti milyent használtok?

Előzmény: Törölt nick (3964)
Törölt nick Creative Commons License 2008.03.30 0 0 3964
Az I. kategóriához asszem növényvédelmi szakmérnöki szükséges.
A II. kategóriához kell a zöld könyv, aminek a feltétele egy szakirányú gyorstalpaló+vizsga(egyébként bagatell). A III. kategória szabadforgalmú, bárki megveheti.
A boltokról meg annyit, hogy a legtöbb helyen simán odaadják bárkinek a II. kategóriás szereket.
A rubigan tavaly még szabadforgalmú volt, tehát ha a boltos egy kissé le van maradva, árulhatja idén is így, de majd rájön, ha kap egy ellenőrzést
Előzmény: Jani71 (3963)
Jani71 Creative Commons License 2008.03.30 0 0 3963

Lehet, hogy jobban el kellene mélyednem a kategóriák rejtelmében? :-)

Mindenesetre úgy emlékszem, hogy zöld könyvet mondtak. Az viszont tuti biztos, hogy a másik mezőgazdasági boltban szabadforgalmúnak titulálták...

Hát itt tartunk ahhoz képest, hogy (elvileg) csak megfelelő képesítéssel vehetnék ilyen szert...

Előzmény: Törölt nick (3962)
Törölt nick Creative Commons License 2008.03.30 0 0 3962
A Rubigant átsorolták az I. kategóriába, tehát zöld könnyvel nem, csak megfelelő szakképesítéssel rendelkezők használhatják. Elvileg.
A zöld könyvvel II. kategóriás szerek használhatók.
Előzmény: Jani71 (3956)
atrego Creative Commons License 2008.03.29 0 0 3961
igen   ,ráadásul ezek valóban déli fajták....
taormina1 Creative Commons License 2008.03.29 0 0 3960
Ezt azért nem merném kijelenteni, inkább így: én nem találtam. Általában pedig azért elég ügyesen szoktam keresni, a fél forumnak én intézem a növényrendeléseit, és eddig legtöbbször sikerrel jártam, de ezúttal nam. Szerintem csakugyan az lehet az ok, hogy Németországban kevéssé fejlett a szölötermesztés, és csak bizonyos, korlátozott számú faj él meg egyáltalán.
Előzmény: atrego (3959)
atrego Creative Commons License 2008.03.29 0 0 3959
egyiket sem?
taormina1 Creative Commons License 2008.03.29 0 0 3958
Bocs, úgy látom, Németország nem tartozik a szölötermelö nagyhatalmak közé...úgy tünik, nem forgalmazzák ezeket a fajtákat.
Előzmény: atrego (3884)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!