A demokraták meghekkelése mögött is az oroszok állnak. A WikiLeaksen szivárogtatott információkért cserébe Trump hajlandó a kampányban békén hagyni Ukrajna ügyét, és emelni a NATO-készültséget a Baltikumban és Kelet-Európában, ezzel elvonva a figyelmet Ukrajnáról.
Clintont három módon gyengítették: egyrészt a Demokrata Párton belül is voltak ügynökök, másrészt az Amerikában élő oroszok és kibertámadásaik révén, valamint az Oroszországból végrehajtott, állami támogatású kibertámogatások révén. A finanszírozást úgy oldották meg, hogy az Amerikában élő oroszok nyugdíjutalásának álcázták. Dollártízezrek mozogtak így.
Trumpot eleinte nem érdekelték a negatív médiavisszhangok az orosz befolyásról, mert azok legalább elterelték a figyelmet a vitatható kínai és egyéb feltörekvő piaci bizniszeiről, amelyeknél kenőpénzek is gazdát cseréltek.
Trump korábban megpróbálta feltérképezni Szentpétervár és Moszkva ingatlanhelyzetét, de a vége csak egy nagy kurvázás lett, nem üzleti siker.
A Rosznyeft elnöke, Igor Szecsin és Carter Page (Trump tanácsadója) titokban találkoztak júliusban, és kétoldalú energia-együttműködésről, az oroszellenes szankciók enyhítéséről beszélgettek. Az oroszok cserébe a Rosznyeft akár 19 százalékát ajánlották Trumpéknak. Page találkozott más fontos oroszokkal is, akik jelezhették neki, hogy Clintonról, de Trumpról is van kompromat a birtokukban.
Egy orosz emigráns szerint a Kreml és Trump között legalább 8 éve megy az egyeztetés és oda-vissza menő információcsere.
Egy idő után az oroszok és Trump is megijedtek, hogy túl messzire mentek ezzel az egész demokrata hekkelési dologgal, és az visszaüt majd mindkettejüknél. Putyin elrendelte, hogy ezt még magánbeszélgetésekben is tilos a Kreml embereinek szóba hozni, vagy reagálni rá.
Trump augusztusban arról beszélt, hogy alábecsülte a liberális és konzervatív elit reakcióját az orosz beavatkozásról szóló hírekre.
Külön fejezet írja le, hogy Trump csapatából távoznia kellett Manafortnak, miután kiderült, hogy az ukrán exelnök Janukovicshoz (is) közel állt. Trump ügyvédjének, Michael Cohennek a szerepe ekkor erősödött az oroszokkal való kapcsolattartásban és az orosz beavatkozás szőnyeg alá söprésében.
Augusztusban Michael Cohen találkozott a Kreml embereivel Prágában. Fedőszervezetnek a Rosszotrudnyicsesztvót használták. Egyebek mellett arról beszélgettek, hogy mennyire lehet tagadni az oroszoknak dolgozó hekkerek készpénzben való kifizetését, illetve általánosságban Moszkva beavatkozását.
2016 márciusától szeptemberéig egy XBT/Webzilla nevű cég botnetek és a pornóforgalom hekkelésének segítségével terjesztett vírusokat, bugosította a gépeket, lopott adatot a demokrata párti vezetés gépeiről. Cohennel arról is beszéltek az oroszok, hogy hogyan lehet védeni a műveletet. Megegyeztek, hogy leállítják a romániai hekkereket.
Szintén külön fejezet foglalkozik Trump és Szentpétervár kapcsolatával. Eszerint Trump korábban érdeklődött a szentpétervári ingatlanüzletek iránt, és vesztegetett is meg helyben embereket, de ezt ügyesen csinálta, és nehéz bizonyítani. Szexpartikon is részt vett, de a tanúkat lefizette, vagy azok eltűntek. Az azeri üzletember, Araz Agalarov társa volt Trumpnak az orosz üzletekben, ő tudhat többet Trump ügyeiről.
Nem ismert el semmit mert neki nincs mit elismerni. Meg ha az oroszok valamit ugykodtek is volna , kinek az iranyitasa alatt allt az orszag? A nemzetbiztonsag? A hadsereg? A CIA? FBI?
baloskak poloskak 2006-ban rlkuro hekkelte meg hazugsaggal orbant televizioban a koltsegvetes koszoni szepen jol van hazudta nos azota nincs tv vita mert baloskpoloska hazusagokkal itt is folyton vitazni kell
Trump üzenete Putyinnak: nem kellett volna ezt csinálni
Sok morzsát elejtett megválasztása óta első sajtótájékoztatóján Donald Trump - a kést azonban rátette egy újabb iparág nyakára. Elismerte, hogy az oroszok hekkelték meg a demokratákat, de nem csinál belőle nagy ügyet.
Most megnyugodtak a Trump szavazók. Ha a ballibek megjósolnak valamit, akkor az minimum 7 évig nem teljesedik be. Az "Orbán bukni fog" 2010-es balliberális jóslat elég bizonyíték nekik.
Négy éven keresztül állandóan a képembe fogják tolni ezt a látványt, szegény balliberálisok pedig keresgélhetik Bill Clinton képét, ha gyönyörködni akarnak.
Rossz helyen hangoztatod a véleményed. Nem mi szavaztuk meg Trumpot, hanem a képen látható és hasonló családok. Menj oda és nekik mondd el. Szemmel láthatóan rád várnak, hogy megbeszéljék veled ezt a kérdést.
Elég szánalmas ezt mindenkire ráfogni, aki kezd eltávolodni a fősodratú ballib médiától...
Ezt már láttuk Szili Katalin esetében is. Persze a fordítottja is igaz. A baloldal éppen most öleli keblére az általuk korábban náci pártnak kinevezett Jobbikot.