Ahogyan már elhangzott (vagy inkább leíródott (meg a macska fel van mászva a fára)), érdemes visszalapozgatni, a fórumban, nem is keveset. Az alábbi H324-re szerintem mexerezhető lenne a válasz.
Nemrég mutattam be a H széria scannerjét. Scannervibrátós, tehát mechanikus.
A H széria H100-ak ilyen-olyan szekrényekben, H200-ak templomi zárható fedelse szekrényekben, a H300-ak még magasabb, beépített dobgépes 100-as szériák. HX meg a két krómlábas X66-ra hajazó európai szellősebb típus.
Ez igazából a B3 továbbfejlesztése lett volna. (B4) Műszakilag hasonló építőelemekből sokkal többet tettek bele. Másfélszer annyiba is került anno. Ennek már a zöld, önindulós motorja van. Utána a hanggenerátorjában nem 91 hangkerék van C-F#-ig, hanem 95!. C-H-ig. Ugyanúgy foldbackelt, de csak fölül, lent nem. A fölső manuálhoz 2, az alsókhoz 1 extra húzóregiszter tartozik. Ezek még magasabb fekvésűek. A lábbasszhoz is 4 regiszter van. Megvannak az inverz színű presetkapcsolói, viszont a billentyűzete már a vágott. Kellemes a játék rajta, csak az alsón beleakad a kezünk a fölsőbe. Erősítése csöves, csak egyes vezérlések tranyósak. Belül sztereó. Három!!!! scanner van benne egy helyett. Egy dupla a vibrátónak és az ide-oda jár a két kisebb szélső beépített hanxórókon. És mégegy a celeste vibrátónak. Külön motor hajtja meg őkelméket. (mind a hagyományos, mind erről a scannerről sok leírás, kép található a közelmúltból)
Természetesen ezekután egy csőtemetős sztereó belő erősítés következik.
A billentyűk alatt is vagy 12-13 érintkezősor lapul a 9 helyett. A percussionja is sajnos sokkal többet tud, összetett hangzású hangutánzó hanxínekkel, csak a jól bevált 3. (kvint) és a 2. (oktáv) perkahang hiányzik belőle. Igencsak súlyos darab.
A hangja visszafogott, a scanner nem sikít. Más erősítés, más kapcsolás. Ennek ellenére azért Hammondnak lehet nevezni. Barkácsolással, visszabutítással egész jó eredményt lehet elérni. Az E100 lényegesen egyszerűbben szintén hasonó, még megvan az A100 fííling úgy-ahogy. Nemrég még volt ilyen.
A B200-300-400-akat viszont egy csomagtartóan is el lehet hozni, húzóregiszterek is vannak, az is megoldás. Üdv, Zs.
Húha, hát sajna nem ilyen biztos a dolog apukám részéről, mert általában az a hatalmas kocsija is tele van pakolva, ha jön haza, de mindenféleképp megkérdezem holnap. Valószínű, hogy nekem is rajta keresztül kell behozatnom egyet, ha megérem, hogy veszek, mert magyarban ugye alig van, és nem is éri meg. Jó lenne tudni, hogy kb. mennyi az alapterülete egy olyan Aurora-nak. Kérdezz rá, ha kapcsolatba kerülsz az illetővel. Leghamarabb ennek tudatában tudok biztosat mondani.
Kedves hvik! Kösz a szuper ajánlatot. Annyi van, hogy az eladóval le kellene mielőbb dumálnom, hogy NRW-án belül pontosan hol lakik és hogy úgy menne-e a dolog, hogy én rázúdulok az orgonára, a német bankszámlámról online átutalom neki a pénzt (ezzel neki megvan a biztonsága, hogy nem szórakozom vele), viszont csak szeptemberben menne édesapád a cuccért. Most én felveszem vele az eBayen keresztül a kapcsolatot, Te meg légyszi kérdezd meg édesatyádat, hogy kb. be tudná-e határolni, hogy nagyjából mikor jön haza. Legjobb lenne, ha telefonálnánk, a számomat nem akarom publikussá tenni, nem azért mert a hammondos-fiúktól félek, de vannak hülyék is, akik idetévednek a fórumra, aztán molesztálhatnak. A privát email-címemre ha megírod a telefonszámodat, akkor megcsörrentenélek, hogy lebeszéljük a dolgot. Email: zsolt@kiss-rabata.de
Zsolt, ha rám hallgatsz, mindenképpen olyan hangszert keress, ami jó állapotban van. Még ha nem is tonewheel, de legalább ne legyen vele több üröm, mint öröm...
Az Aurora-t is ismerem testközelből, hasonló, mint a B-300. Ha jó állapotban van, megéri azt a 125 Eurót.
Messziről, sötétben, sarokban nem is nézett ki rosszul. Egész Hami formája volt. De ott rontottam el a dolgot, mikor bekapcsoltam. El kellett tekerni egy gombot, piros helyzetjelző, billentyű lenyom, és... hányinger, undormány, rakás szerencsétlenség, zúgógép, anti-tonewheel, anti-orgona, anti-HAMMOND, egyszerűen szörnyű volt amit az produkált ott. Regiszterek? FLUTE, HORN, TIBIA, mittomén milyen hülyeségek. Az összes ugyanolyan volt szinte. Aszongya: VIBRATO, és VIBRATO FULL. Na, talán ez volt az egészben a legtűrhetőbb. Meg a dobgép. De a hangja...emberek, hát az rémálom, nem is tom mit mondjak rá. Ahhoz képest, hogy ~150e-ért Hammond B400 van...Inkább gyűjtök egy szétesett, ezeréves, rongy, nem-működőképes Hammondra, azért többet adnék.
Kösz Norbi! Igen, a leírásban benne van, hogy az alsó manual egy MIDI-billentyűzetre lett kicserélve, de a felső manual eredeti és tökéletesen működik.
Ne felejtsük: Az orgonát a 3 éves fiamnak venném, hogy a Hammond-feeling megmaradjon benne, amelyet egy Roland A-33 masterkeyboard + orgonamodul látványa nem pótolhat! A tetejében az orgona Bécsben van, tehát egy ugrásra.
Mennyit adjak érte? Egyébként van egy Aurora is az eBayen, 125.-EUR villámáron el lehetne hozni, de az Nordrhein-Westfalen-ben van, tehát nem éppen a szomszédban.
Szegény Hami... Ez egy H-324 volt valamikor, de az alsó billentyűzet ki van cserélve, meg pár dolog hiányzik róla... Nem is tudom, hogy lehet-e hozzá egyáltalán billentyűzetet + alkatrészeket találni... Egyébként ez is már a tonewheel utáni korszak, LSI szintézis, amivel a B-300 és társai működnek. Épp most néztem utána :)
Szerintetek, mi ez a cucc? Az eBayen akadtam rá, Bécsben van, nincs hozzá a pedál, meg itt-ott egy kis defekt, de itthon biztos rendbe lehetne vágatni. Nem magamnak, de a fiamnak Raphaelnek belőném, mert vizualitásánál fogva biztos megragadná a gyereket. Mindig tehtube-szaktárs orgonáját emlegeti. Szeretném, ha a fiam továbbra is "Hammond-őrült" maradna, de egy 3 éves gyerek számára nehéz elmagyarázni, hogy egy VK-7, vagy XB-2 is Hammond-orgona. A lényeg, hogy a cucc az eBayen kemény 13.-EUR-n áll, holnap jár le az aukció, szerintem 100.-EUR alatt megáll. Megvenném a fiamnak, hogy csépelje, lényeg, hogy ne szakadjon el az orgonától, meg a Joey-koncert élményétől.
JA!!! Erre a kérdésre röhelyesen egyszerű a válasz! Csak ki kell tölteni az alábbi linkről elérhető adatlapot és a gyár INGYEN postázza, mivel promó darab! Más Cdk in vannak, azoknak is megadom a linkjét, vagy nem is, mert egyszerre lehet megrendelni az összest! Na a lényeg az hogy ezek Demó Cdk, tehát senki se várjon "ezt az ujjad ide rakd, a másikat meg oda" oktatást, ezek inkább azúj digi Hammondok hangjait reklámolják. Én nagyon kiváncsi volnék iért mondta Joey az XK3-ra hogy jó? Én továbbra is nagyon műanyagnak hallom, bár csak a demók alapján! Az viszont igaz hogy lacira kötve másként hangzik a demója is, mint ahogy azt korábban már konstatáltam egy linkkel! Ja! Larry Goldings neve nem jutott sz-embe az előbb, őt is érdemes keresni a Keymagon ha lehet!
Látom a nagy hőség ellenére itt eléggé friss és üde a fórum! :)
KarnEvil! Nagyon jók a linkek meg az anyagok is biztos OK! Csak győzzem DVDvel :)
Megvan valahol egy archivált contactsban Leon 1/2 privát emile hamarosan közreadom. Nem rossz lenne meghívni, én már gondoltam rá! És szerintem nem is kérne akkora sztárgázsit mint Joey!
A Keyboardmagot illetően évekig fenn volt egy archive site tartva ahol rengeteg lecke, midi és mp3 adalékkal meghintve meg egyéb master class megtalálható volt, de moft már vagy letörölték vagy átépítették az új Keymag oldalába. Érdemes lenne vhogy megkeresni, nekem pl. megvan a Joey master class anyag meg a másik csákó is akiről volt már itt szó. Most nem jut sz-embe a neve, de be akartam szúrni a linket és végülis nem létezik már az a weboldal. Szóval keresgéljetek a Keymagon olyan 2000-2001es évjáratú archivokat. Pl az angol SoundOnSound fél éves lefutással az összes korábbi számát kirakja online ingyenes Html verzióba, ott is vannak okosságok, bár az inkább szakmai-technikai, szóval olyan szintis-gitáros-satöbbis tesztek, de pl. akadnak ott is szépszámmal pl. in the studio know-how meg egyéb dolgok.... www.soundonsound.com noszahát!!!
Urak, Hammond kultivatorok!!!
Ma este 20 orakor a PAX TV-n Rhoda Scott koncert 2003-as cserfoi masodik resze!
Vegre az elcsiptem az elso reszt is, szintem ma volt 14orakor, de azt meg nem birta folirni a forumba...zsenialis a "ven-lany":-)
Igazi B3, es 2 nagy fatokos Leslie a szinpadon...kihangositas ugy latom nem is nagyon kellett az orgonanak:-.)
Nem, ez semmiképpen nem ugyanaz, mint a régi B széria. 84-85 körül gyártották. Ez nem tonewheel alapú hangszer, ha nem tévedek ez analóg szintézissel műkszik. Tulajdonképpen egy analóg szinti orgonahangokkal. Javítson ki valaki, ha nem így van. A régi 79-es Korg CX-3 is ilyen elven működött. A lényeg, hogy az eredeti tonewheeles hangzástól ugyan távol áll a hangja, viszont jóval finomabb, melegebb hangja van, mint mondjuk egy Vermonának. Az is lényeges, hogy amikor én kipróbáltam azt a B-300-at (sajnos csak azt ismerem ebből az időszakból), éreztem a Hammond minőséget (billentyűk, mechanika, drawbarok, kapcsolók, stb.), ami azért sokat számít. Szerintem 650 Eurót megérhet, bár ahogy a képeken elnézegetem a konzolt, lehet, hogy egy B-300-at kellene keresned, azon mindkét manuálhoz, + a basszushoz is külön drawbarkészlet van, úgy látom a 400-asnál spóroltak kicsit.
Ha eljössz Miskolcra, egy B-300-at ki tudsz próbálni, szerintem a hangja nincs túl messze a 400-tól.
Egyszerűbbel, és olcsóbbal (de nagy lelkesedéssel:) szeretnék kezdeni, mert már nagyon szeretnék kezdeni. Milyen hangja lehet? A Nagykönyv nem írja? Ja, és ez is B széria, nem?
B400...nem fog a kezed a billentyűzethez fagyni :-)
Csak az ABC,D,Rt, és részben az M szériák okoznak nagy elégedettséget.
Cső, TG, scanner.
A Hammond hivatalos európai márkakereskedésénél Hollandiában kell keresni, ahonnan küldték a szervízdoksit. Most nem találom a címét, de valami Hammond-Suzuki pont com..
Ha jó emlékszem én B-300-al találkoztam. Nem rossz, minőségi a billentyűzete, a hangja is szép, meleg (de persze nem az IGAZI...) Viszont a B-400 az első Hammond, ami MIDI-s és van egy komplett, hordozható orgonád 2 (jó) manuállal és lábbasszussal. :) Attól függ, mennyire olcsó és milyen állapotban van...
Hát igen, Leon barátunk is vizet prédikál, miközben otthon ott figyel egy 62-es évjáratú B3... (A sorszáma 91206.) Sajnos eddig még semmi kontaktot nem találtam hozzá, de jó lenne felvenni vele a kapcsolatot, legalább azért, hogy lemezt rendeljünk tőle :)
Más: Most hallottam először az "I Love You More Today Than Yesterday" című számot Charles Earlandtől (1988 - Jazz Organ Summit c. lemez), és teljesen kész vagyok...
Az sem lenne baj, ha Leon elgyünne hozzánk "vakaródzni". Az már igen, hogy ő azér' gyün hogy Szuzukit vegyünk tőle. Meg kéne próbálni kivételesen függetleníteni ettől őt, úgyis van otthon igazi villanyorgonája. Lehet hogy vállalna némi térítésért előadást. Biztos kevesebbért mint Joey és bandája.
Vele hárman vannak Hollandiában górék. Rendesek, azonnal elküldték nekem a 2101 kislaci komplett szervízdokumentumát is. Nincs is velük baj, csak a Suzival.
Hát Viktor... Megint egy felejthetetlen Hammond-os nap az életemben. Köszönöm. Már most hiányoznak a feszes, mégis puha billentyűk, az utánozhatatlan hangzás, a Lezli pörgés stb. Minden egyes hang megszólalása egy életérzés. Ha 10millióm lenne és 10millió lenne egy Hammond, nem is gondolkoznék... Tehtube Zsolti! Mondta Viktor, hogy eladtál egy Hammit itt valahol Szegeden. Nem adnád meg a címet/nevet/tel.számot? Üdv
Kuypers az tenyleg mega ritkasag, vannak nehez dolgok, ez az!:-) Pedig mar annyi csemegem van igy is, igaz meg neten nem kerestem igy, mert ugye regi dolgokat nezek, es Ő mostani...de majd rafigyelek a dologra...hatha Ebay-en volna, ha latsz szlj mar lecci, megveszem!
Ez egy XE1 demó? Mert ilyet kiadott a Michael Falkenstein. Képzelhetitek az élvezeti szintjét :-D
Találkoztam egy ilyen XE1-gyel. A billentyűzete 1/1 L100-as. Fémsínen műanyagbillentyűk. Drawbarjai 9-2-9. Nem szelektív a vibrátója. A motorja meg az XB1 a maga 32 polifóniájával, de hát ott más kritika is felmerül.
Az egyéb hangok meg a GM1000 kisagyból 32-es polifóniával jönnek. A saját hangrendszere a 2×50W-os kétutas, basszreflexes, ami a kis 2101 tölcséren kívüli része.
A ritmusszekció viszont marhajó (intro-outro, seq-k) és nemrég lett alkalmam megtapasztalni, hogy mennyire hajaz az én régi Auto-Vari 64-emre, persze modernizálva erősen.
Valami német pop-orgonazene katalógusban találtam ezt (Klaus Wunderlich félék között), de onnan közvetlenül nem lehet rendelni. A poén, hogy ezen van egyedül Hammond a rengeteg orgonás CD között, és ez is az ABC végéről :)
Ja és a kereső erre az oldalra is mutat, de mégsem lelem sehol Leont...