Neked sem megy a szövegértés. Eleve ahány evangélista annyiféleképpen írja le a történetet. A zsidó főpapok halálra ítélték, mert Isten fiának vallotta magát. Azonban vélhetően nem volt joguk az ítéletet végrehajtani, mivel a Tóra szerint a halálos ítélet, kövezés. Elmentek Pilatushoz, de római törvények szerint azért mert valaki Isten fiának hívja magát, nem lehetett elítélni. El akarta engedni, de mikor kérdezte, Jézus hallgatott vagy kétértelmű válaszokat adott, ezért először megkorbácsolták és mikor még akkor is hallgatott halálra ítélték, mert megsértette a helytartót, ezáltal magát a császárt a hallgatásával. Persze a szalonantiszemiták körében ez leegyszerűsítve a zsidók ölették meg, mert a zsidó főpapok folyamatosan duruzsoltak a fülébe, hogy végezze ki. Csak azt felejtik el ezek a magukat nagy kereszténynek vallók, hogy az első keresztények nagy része is zsidó volt és a zsidó főpapság nem=zsidóság.
Ezt a történetet másként látja a keresztény ember, másként a hívő zsidó, a muzulmán és megint másként a hitetlen. A keresztény ember számára lényegtelen a történet jogi része.
Nem, nem, totális félreértés. Valójában mi emberek kívántuk, vallástól és vértől függetlenül. A passiót csakis így lehet felfogni. Ajánlott olvasmány: Karinthy Frigyes: Barrabás.
Ne azt keresd, ki verte be a szögeket Jézus testébe, Kaifás és a zsidó főpapok jutatták Jézust Pilátus elé, mert kimondottan a zsidók akarták a halálát, ezt soha nem moshatják le magukról.
A hivatalos egyiptomi-izraeli-USA közlések szerint talán ma helyi idő szerint 9 órakor megnyitják.
Egyiptom csak olyan palesztinokat enged be akiknek kettős állampolgárságuk van, ennek fejében Izrael beengedi a segélyszállítmányokat. Izrael ragaszkodik hozzá hogy a belépő teherautókat átvizsgálja ezért Egyiptom azt mondja hogy akkor mégsem nyitja meg.
A Hamasz azt mondja hogy ők nem tudnak az átkelő megnyitásáról.
9 óra már elmúlt de én nem találok olyan hírt miszerint nyitva lenne az átkelő.
Úgy látom, ez inkább nyelvtani mint történelmi-teológiai probléma. Amit a zsidók egyes zsidók (konkrétan a Szanhedrin) műveltek az ókorban a mitológia szerint, annak kifejezésére dupla ható képző kéne - ha volna: megfeszít- megfeszíttet - megfeszítettet.
Buta vagy és még híreszteled is. Jézust contumacia miatt végeztette ki Poncius Pilatus. Római törvények alapján, római módon keresztre feszítette. Contumaciának minősült, ha a vádlott nem felelt a bíró kérdésére. Tartományi lakosokat, vagyis nem római polgárokat ezért halálra lehetett ítélni.
Olvasni se tudsz, törpe. A zsidók feszíttették meg. Ezt egy retardàlt is tudja. Te nem. Evvan.
Tanulj, okulj.
Jézus perének és elítélésének fő okaként azt szokták említeni, hogy Jézus messiásként, azaz a próféták megjövendölte vallási vezetőként viselkedett, míg ugyanakkor a zsidóság vezetői nem tudták és nem akarták őt Messiásként elfogadni. Ők ugyanis a rómaiakat legyőzni képes, és Izraelt győztes hatalommá emelő messiást vártak maguknak a más célok által vezérelt Jézus helyett. Nem valós, hanem ál-Messiásként tekintettek rá, akit ezért – a mózesi törvények szerint – a halálba akartak küldeni. Jézus valóban kíméletlenül ostorozta őket a képmutató vallásosságuk miatt, ők pedig státusukat, jövedelmüket is komoly veszélyben érezték volna abban az esetben, hogy ha Jézus új vallást alapít, és ezáltal akár a zsidó vallás is megszűnik. Ezért ők pert és nyilvános kivégzést akartak – a nép előtt hivatalosan is hamis prófétának, istenkáromlónak nyilvánítva Jézust –, és hogy ennek a vádnak megfelelő büntetéssel vessenek véget életének. A zsidó törvényszéki bíróság, a Főtanács rendkívüli ülését Kaifás főpap így zárta be: „Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok föl, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem az egész nép elpusztuljon”(11,49-50). János evangéliuma azt is hozzáteszi: „De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. E naptól kezdve eltökélt szándékuk volt, hogy megölik őt” (11,51-53).