köszi, akkor leszedem, elvégre magot nem akarok nevelni, és mivel még kicsi a növény, inkább növögessen, ne másra fordítsa feleslegesen az energiáit. Most még úgyis elérem őket, ha majd akkora lesz már, hogy bajos elérni, akkor meg már nem fog érdekelni a növekedési üteme. :)) Jelenleg kb. 1 m magas és 0,5 m széles, földlabdásan vettük márciusban.
Ez nem hangzik nagyon bíztatóan. Ahogy már említettem is, kertészetben azt mondták, hogy ilyen meg olyan jól bírja a telet, meg a fagyot. Most már tényleg nem tudom, higgyem-e. Mivel nem egy olcsó növényről beszélünk, ezért megfontolandó, hogy egyáltalán bármelyik fajtát megvegyem-e. (pedig már nagyon beleszerettem a növénybe, annyira gyönyörű :-) Mindenesetre köszönöm szépen a sok segítséget, így már könnyebb lesz mérlegelni.
Sajnos a magyar szelekcionak mondott /ez döntően magvetés/ továbbá próbálkoztam olasz , holland származásuval is. Gyakorlatilag nem birták ki az enyhébb teleket sem.Igaz felénk előfordu a -25 széllel.
Tapasztalatom szerint az összes magnolia a kihajtás utáni hirtelen lehülést is nehezen tűri. Ez év május eleje gyors lehülés dér és néhány fajta levele teljesen leszáradt.Talán most kezdenek tőről kihajtani és ha szerencsém van akkor kiheveri.
üdv. szerintetek elvirágzás után a mag tövet, vagy hogy hívják ezt a kis gumót szedjem le (mint az orgonánál az elszáradt virágot), hogy ne kelljen a növénynek a magképzésre is energiát fordítania, vagy hagyjam nyugodtan a bokron a kis csonkot, mert így is eleget nő majd? Mondjuk nem zavar, de félek levenni, hátha nem lesz virág jövőre, de ha nem ettől függ, és ha nincs magképzés, akkor jobban nő a növény, akkor inkább leveszem.
Lehet. 18 évvel ezelőtt yuccanak kaptam. Ha nagy ritkán virágzik, csodás a virágzata. Nekem csak ez az egy virágzik, pedig van egy pár fajta és egyformán gondozom őket. Úgyhogy ez nekem olyan, minthogy megmaradt a grandim, pedig lemondtam róla, amilyen állapotba került kora tavasszal.
3 éve van nálam, kb. 2,5m-esen vettem. Most még jobban szeretem, hogy felfedeztem 2 bimbót. A Yellow River magnoliám viszont aggaszt, mert a legfrissebb hajtások a szélétől indulva barnulnak és összezsugorodnak. Szerintetek mi lehet: tömény permetlé, gomba, túl sok víz?
Segítsetek légyszíves! két éve van nálam ez a grandiflora, de azóta is az idősebb leveleken megjelennek ezek az elöször csak kis pontok, majd később ilyen száradás foltok is a levél végén. Gombára gyanakszom, próbáltam dithane-nal permetezni, de semmi eredmény, szerintetek mi lehet és mivel védekezzem? Most tavasszal ültettem ki, eddig cserépben volt és a nagyobb hidegek alkalmával bevittem a garázsba, fagyás szerintem nem lehet.
Köszönöm Flower 1. Már írtam is nekik, remélem mielőbb válaszolnak. Neked milyen típusú grandifloráid fagytak ki? (azokkal akkor lehet, hogy nem kísérleteznék)