Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
Eladó citrusokat keresek, olyanokat aminek bő levélzete van illetve gyorsan növekszik. Tudom ez speciális eset, de engem nem a termése érdekel, hanem a levélzet.
Ha valakinél akad néhány felesleges darab kérem keressen meg a profilomban található email címen.
A Miyagawád szépen beszínesedett, az enyém még foltos. Tavaly már kóstoltam, annak a leszedésével még tudok várni, nem sürgős.
A bepakolás időpontja még alakulhat, már a 10.-e sem biztos, tovább csúszott, ahogy írod, nov 20-ra. Pillanatnyilag az előjelzés alapján akár még a decemberi bepakolás is felmerül, de nov. 10. sem volt még a gyakorlatomban. Kár lett volna elkapkodni a bepakolást, a gyümik szemlátomást híznak egyik napról a másikra.
Kíváncsi vagyok, van-e már olyan a topik olvasói közt, aki már bepakolt.
Örülök, hogy megtapasztaltad a saját termesztésű sweetie csodás aromáját. Csúcs egy gyümölcs a zamata, a fa megjelenése és növekedési erénye terén.
Habár nekem termés terén az idei évet is kihagyta, csak nőtt, mint a bolondgomba, rengeteg virággal és kötött terméssel, ami szisztematikusan lehullott.
Ezért van már nekem is 2 (különböző helyről származó) sweetie fám.
Szerintem a zamata miatt hó végéig megéri várni a leszedéssel.
Én meg a Miyagava kisebbik gyümölcsét szedtem le. Nagyon zamatos, finom, de az édesség terén még néhány hetet várhattam volna.
E hó 10.-vel számoltál a citrusok behordásával. Elsőre igen későinek tűnt, de az időjárás rácáfolt, hogy akár 20.-ig is kinn lehet hagyni a citrusokat.
Mandarinom csak egy Miyagawa van, nem ismerem a fajtákat, de vannak a topikban, akiknek sokkal nagyobb tapasztalatuk van e téren.
A Fukushu 2012-ben oltott kis fa, most nevel először a fajtára jellemző formájú gyümiket, ezek talán jövő tavasszal-nyáron fognak beérni. Inkább majd akkor értékelném a termését. Az íze nem tudom, mennyit fog változni az eddigi kisméretű bogyószerű terméshez képest. A termés várható méretéről nemrég tettem fel egy ábrát.
A teleltetéséről, metszésről megoszlanak a vélemények itt a topikban.
Én metszés-hívő vagyok, sok fotót raktam már fel.
A kumkvatok teleltetése nálam 10 fok alatt, öntözés nélkül - ezen is szokott vita lenni, nálam több éve bevált.
szia érdekelne a véleményed a Kumquat Fukushu-rol,nekem is van egy de még nincs éret termésem.milyen ízű,milyen méretű a gyümi,mag menyi?hogy viseli a telet?jót tesz neki a metszés vagy nem?köszi.Még arrrol is kérdeznélek tangelód van?tavasszal szeretnék veni egyet melyik fajta jó melyiket ajánlanád?
Kaviárcitromos kérdés, aki esetleg oltott már ilyet. Ami most van növényem, az dugvány, hajt, mint az őrült, elvadult dzsumbuj, a cserép aljáig, alig lehet locsoláskor hozzáférni. Szeretnék belőle tavasszal oltani törzsre, mert hátha úgy hozzáférhetőbb, netán kezelhetőbb lesz. Milyen alanyt szerethet? Van pomeló magonc, citrom magonc (ezekből többféle), mandarin magonc, Ponci.
Másik kérdésem: az ágak eléggé vékonyak, ez nem baj oltásnál? Mármint az oké, hogy felveszem a nagyító szemüveget, hogy az illesztést lássam, na de eddig erős vesszőket javasoltak oltásra a szakik. Ennek meg (még) nincs olyan vastagságú.
Nem, még nem, elvette a bátorságom a kumkvatokkal való küzdés. Azaz úgy gondoltam, ha kitelelünk, akkor vennék, tavasszal.
(Amúgy kumkvatnál végül meg tudtam állítani az ágbarnulást, habár szerintem már legyintős, egy gallya van, amin vannak levelek. De majd tavasszal kiderül. Lehet, át kéne oltani más alanyra, hátha akkor valami értelmes koronaformát lehetne neki adni. Végül amúgy a drasztikus megoldást választottam, az összes földet leszedtem a gyökerekről, majd tömény Championos gombaölőbe áztattam, és friss földbe tettem vissza. Szóval egyértelműen gyökérrothadása volt, hiába nem tűnt úgy, amikor először kivettem és megnéztem. Vagy egyéb, gyökereit károsító gombás fertőzés is lehetett.)
A Fukushu májusban metszés után és jelenleg, + az alsó részen a sok termés:
Részemről elégedett vagyok a növekedéssel is, a termés mennyiségével is, általában mindegyik kumkvattal és a limakvatokkal is, a tavaszi metszés után még legalább egyszer mindegyiket metszettem nyáron is.
szia köszönöm az érdeklödésed, megvan még,átültettem kókuszrost-perlit keverékbe megállt a levélhulás és hajtások jönnek rajta,bizakodom.Ha látványos javulás lesz teszek föl képet róla.
Biztosan fog sikerülni az oltásod. A képen látható olotásokat szept. 5-én készítettem angolnyelves párosítással. A bal oldali rózsaszín kötözős mára már ekkorát hajtott. A jobb oldali sárga kötözős láthatóan él, de még gondolkozik. Valószínű, hogy tavasszal fog megindulni. Kb. olyan vastagok voltak, mint az alanyaid.
Én, mint citrusilag laikus öreg kertészkedő, egyelőre öt db magról kelt fácskát szeretnék átoltani.
Gondoltam, elég lesz öt szem termő nemesről szedett hajtás, bízva a sikerben.
Ti profik vagytok, sok tapasztalattal, én meg citrus ügyben nem vagyok túl jártas.
Csak megemlítem, hogy nagyjából ötven éve foglalkozom más gyümölcsök oltás szemzésével, közel 100%-os sikerrel. Ezért gondoltam, hogy akkor most belevágok a citromfélékbe.
Semmi gond. Én is 'oltok', 'szemzek', ha beszélek róla és nem a 'nemesítés' kifejezést használom. /Csak azért szóltam, hogy nehogy már baj legyen, ha valaki helyesen használ egy kifejezést./ Persze ezeken kívül még sok minden bele tartozik a nemesítésbe! Egyet értünk.