Einstein itt nem mond igazat. Ő is tudja, hogy az éterhipotézis nagyon is ellentmond
Van neked egy, az agyadba mélyen betokosodott rögeszméd. Ez okozza, hogy a legnyilvánvalóbb tényeket is letagadod, ha ezzel a rögeszméddel nem férnek össze.
Már ott tartasz, hogy azt is jobban tudod, mire gondolt Einstein, mint ő maga.
Így persze nem csoda, hogy egyre jobban belezavarodsz az ostobaságaidba.
„…elfogadhatónak láttam a következő, kézenfekvő megközelítést. Az éter egyáltalán nem is létezik.”
Ezután mentegetőzik Einstein, mert nem akarja kimondani, hogy tévedtem, mégiscsak létezik valamiféle éter:
"A pontosabb vizsgálat mindazonáltal azt mutatja, hogy a speciális relativitáselmélet nem szükségképpen követeli meg az éter létezésének tagadását, csupán arról kell lemondanunk, hogy meghatározott mozgásállapotot rendeljünk hozzá ... Maga az éterhipotézis nem mond ellent a speciális relativitáselméletnek."
Einstein itt nem mond igazat. Ő is tudja, hogy az éterhipotézis nagyon is ellentmond a speciális relativitáselméletnek.
Az éter kimutatását célzó sikertelen Michelson-Morley kísérlet után Einstein úgy érvelt, hogy mivel az étert nem sikerült kimutatni, el kell fogadnunk, hogy éter nem is létezik:
„…nincs a többiek között kitüntetett szerepet játszó koordinátarendszer, amely az éter fogalmának bevezetésére okot adna; és így nincs „éterszél” sem, olyan kísérlet sincs, amelyből ennek létezése következnék.”
Tehát pontosan az történt, amit leírtam. Einstein a relativitáselméletet 1905-ben még arra építette, hogy éter nem létezik. De 15 évvel később "pontosabban" megvizsgálta a kérdést, és éppen az ellenkező álláspontra jutott. Vagyis arra, hogy valamiféle (új) éternek mégiscsak léteznie kell, mert anélkül nem terjed a fény. Az új éter pedig még szerepet fog kapni a jövő fizikájában. Ebben viszont igazat mondott.
Csakhogy bármiféle fényközeg létezése szöges ellentétben áll a relativitáselmélettel.
Ezért nem szabad ma a fizikusoknak beszélni az éterről, vagy bármilyen más fényközegről.
"A pontosabb vizsgálat mindazonáltal azt mutatja, hogy a speciális relativitáselmélet nem szükségképpen követeli meg az éter létezésének tagadását, csupán arról kell lemondanunk, hogy meghatározott mozgásállapotot rendeljünk hozzá ... Maga az éterhipotézis nem mond ellent a speciális relativitáselméletnek."
Annak nyilvávaló jelei, hogy te mindebből semmit sem fogtál fel, azok a hülyeségek, amelyeket rögeszmésen hajtogatsz:
"a relativitáselmélet az éter száműzésére épül", "ha van éter, összeomlik a relativitáselmélet", "Einstein felismerte, hogy tévedés a relativitáselmélet"
Egy szöveg utolsó bekezdéséből kiragadtál egy fél mondatot, és csak ezen a fórumon már több százszor leírtad olyan kontextusban, amely egyáltalán nem felel meg az eredeti einsteini szöveg értelmének, kizárólag az agyadat uraló rögeszmédnek.
Az általános relativitáselmélet 1916 -ban készült el.
Erről később írja:
"”...az általános relativitáselmélet … kizárja a távolhatást:minden közelhatásra felépülő elmélet azonban feltételez mezőket, és így az ’éter’ létezését is.”
Szóval már az áltrel kidolgozása közben is gyanította, hogy az éter száműzése, amelyre a relativitáselmélet épült, hiba volt.
"A relativitáselméletek kapcsán itt mindenki folyton Einsteint emlegeti, de valójában a mostani legjobb, ezzel foglalkozó tudósok már sokkal mélyebben ismerik és értik ezt a témát, mint anno maga Einstein, mert az elmúlt hatvanöt-hetven évben is fejlődött a fizikának ez az ága is."
Lássuk, mit is jelent ez a fajta "fejlődés"!
Einstein már 1920-ban már felismerte, hogy tévedés a relativitáselmélet.
És szerintem a mai vezető fizikusok nagy része is tudja. De számukra a relativitáselmélet jelenti az elismerést, a pozíciót és a pénzt.
A mai tudósok nem továbbfejlesztik a relativitáselméletet, hanem elhallgatják, eltitkolják Einstein felismerését, és így akadályozzák meg a tudomány továbblépését. Már nem számít nekik, hogy mit ismert fel Einstein. Ha ez szóba kerül, akkor igyekeznek úgy feltüntetni, hogy idősebb korában Einstein már szenilis volt és nem tudta, hogy mit beszél.
De, mennyi idős is volt Einstein 1920-ban? Mivel 1879-ben született, ezért 41 éves volt.
Ekkor azért még nem szenilisek az emberek.
És ha azt is tudjuk, hogy Einstein későn érő típus volt, akkor könnyen rájöhetünk, hogy valószínűleg ekkor mondott igazat. Vagyis az igazság az, amit 1920-ban írt:
„Az általános relativitáselmélet értelmében a tér éter nélkül elképzelhetetlen; nélküle nem terjedne a fény…”
A jövőre nézve pedig megjegyzi:
„Még nem vagyunk tisztában azzal, hogy az új éter milyen szerepre lesz hivatott a jövő fizikai világképében.”
Ebből a mondatból nyilvánvaló, hogy az éternek még szerepet szánt a jövő fizikai világképében.
Ez az, amit 'a mostani legjobb, ezzel foglalkozó tudósok' ki akarnak törölni a történetből.
"A Szent Kongregáció világnézetében nem a Teljes Igazság volt a lényeg, ami miatt nem néztek bele Galilei távcsövébe, és nem azért védték az Egyházat, mert előre látták az emberiség végpusztulását, ha elterjed Galilei igazsága... Ők az egyház hatalmát védték, a brutális gazdagságát, ahol a vezetőik luxusban élhettek, nem utolsó sorban maga a pápa (legyen az medici vagy borgia, vagy más szerencsés),
aki a hatalomáért és a gazdagságért a német-római császárral is hajlandó volt háborúzni időről időre."
Bár 'egysíkúan nézve' igazad van (mert minden igaz amit leírtál a "medici"-ek által megkaparintott, a pápasággal járő plusz pénzbevételi lehetőségtől, "a német-római császárral való háborúzásokig", ami szintén az 'aranyért' folyt...), de! aki nem csak 'egysíkúan' tudja nézni a római katolikus egyház történetét, az tudja, hogy az mindig is -kvázi- 'kétsíkú' volt: volt egyszer az a primitív 'világi', hatalmi, anyagias 'vonulata', és volt az Iráshoz ragaszkodó szellemi 'vonulata'.
A római katolikus egyház szellemi 'vonulata' mindig is 'jelenvolt' az egyház történetében, de -elenyésző kivételektől eltekintve- a lényegi! kérdésekben a döntéseket mindig is az egyházban meglévő, és legtöbbször döntési, hatalmi pozícióban levő 'világi', anyagias 'vonulat' hozta meg. (azaz amelyek hosszú távon meghatározták a keresztény világ sorsát, pl. az ember hármas egységéről való 'átállást' az ember 'dualista' lénnyé való 'lefokozása' kapcsán, amikor 'valahogy' 'kimaradt' az ember hármas 'felépítéséből' -test, lélek és szellem- a lélek... Így 'olyanná vált' -'szerintük'- az ember, mint egy programozható gép, egy 'biorobot', ami csak a gondolat-tett, program-cselekvést kettősségét ismeri --- lelki-ismereti! megfontolásnélkül...) ;-(
Ez az 'ordas' materialista, anyagias, 'mammon-imádó', "medici" féle 'pártvezetés', szerintem lenézte, és 'hagyta bohóckodni' a szent kongregációt minden olyan esetben, ami 'nem zavarta az ő köreit', tehát az anyagi gyarapodását és világi hatalmát. (így pl. a 'Galilei' ügyben is, persze később felismerte, hogy 'mit hozhat neki' a 'Galilei-féle' 'világnézet' szerinti éleód, gazdaság. stb. és bár hivatalosan nem vonták vissza -sokáig..- a 'Galilei-perben' kimondottakat, de 'hallgatólagos' hozzájárulásukkal részesei, felelősei azoknak az 'állapotoknak' ahová mára 'eljutottunk'... - 'bűnösök közt, cinkos aki néma' !) ;-(
Ez a két szellemi 'vonulat' még a XX. sz-ban is 'megfigyelhető', az 'érdekesebb' pápák 'személyiségének' tanulmányozásával, ill. annak, a fentiekkel való 'összevetésével'... (legutóbb pl. XVI. Benedek pápa 'kapcsán'...! az 'ördög' az 'alig látható'! részletekben lakozik..! ;) ;-)
A Szent Kongregáció világnézetében nem a Teljes Igazság volt a lényeg, ami miatt nem néztek bele Galilei távcsövébe, és nem azért védték az Egyházat, mert előre látták az emberiség végpusztulását, ha elterjed Galilei igazsága... Ők az egyház hatalmát védték, a brutális gazdagságát, ahol a vezetőik luxusban élhettek, nem utolsó sorban maga a pápa (legyen az medici vagy borgia, vagy más szerencsés), aki a hatalomáért és a gazdagságért a német-római császárral is hajlandó volt háborúzni időről időre.
Mellékesen ebből a gazdagságból a XV.-XVI. század folyamán lecsorgott valamennyi pénz a reneszánsz jelentősebb művészeinek, születtek belőle versek, festmények, szobrok, impozáns épületek... De ellenpontként az Aranyborjú imádó vallási vezetőkre, végül megszületett a reformáció is.
Amúgy maga Galilei is igyekezett pénzt és státuszt csinálni a távcsövéből is, ő sem volt ellensége a jólétnek... nyilván egy tudósnál sem hátrány, ha valamiből meg is tud élni.
A relativitáselméletek kapcsán itt mindenki folyton Einsteint emlegeti, de valójában a mostani legjobb, ezzel foglalkozó tudósok már sokkal mélyebben ismerik és értik ezt a témát, mint anno maga Einstein, mert az elmúlt hatvanöt-hetven évben is fejlődött a fizikának ez az ága is.
"Az a feltevésed, hogy a tudós papok olyan ismeretekkel rendelkeztek, amit nem tettek nyilvánossá azért, hogy a szakrális vonalról nehogy letérjen a „tudomány”, egy feltevés, amit semmivel nem tudsz igazolni."
Az csak a te "feltevésed", hogy "nem tettek nyilvánossá" "olyan ismeretek"-et "a szakrális vonalról", mert az mindig is is ismert volt mint 'alaptétel', az hogy: "Azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek."
És az sem igaz, hogy ez csak "egy feltevés, amit semmivel nem tudsz igazolni", mert ha 'körülnézel a világban' láthatod, hogy 'hova jutott' (és hova tart ...!) az emberiség, ami a nyúúgati, 'Galileista', materialista világszemlélettel, az 'idealista', "Földközpontú", (teremtés-központú, Isten-központú) világnézettel szemben... (örülök, hogy nem vagyok ma már 'húszéves'...!)
Vagyis az 'igazolás' a szavaim helyességére a világ mai állapota, amit az önző, egoista, materialista, 'rövidlátó' tudománnyal 'megtémogatott' világ-rendszer 'elért', szemben a Bibliában kinyilatkoztatott Isteni parancsolattal, mely az embert felelős! (elszámoltatható!) urává tette a teremtett világnak ("uralkodjatok minden állaton és növényen, a földön és a vizekben és az ég madarain") Tehát Isten 'gazdájává' tette az embert a teremtett világnak, és nem azt a végletekig kiszipolyozó 'piócájának', ahogy a 'galileista' embertipus csinálja, mikor csak a maga kis primitív önérdekét nézi (a részt)a 'nagy egész' helyett... Így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy az élvezethajszoló önérdek egyik (talán leg-'súlyosabb'..!) eredménye a világ túlnépesedése. Pedig Isten nem ezt mondta, mikor arra utasította az embert, hogy "menjetek, és töltsétek be s Földet.", hanem arra, hogy a Földön mindenhol annyi ember éljen, amennyit az a terület el tud tartani ! De nem!, a 'galileista' embertipus csak az 'itt és most'-ra figyel, nem számol tetteinek következményeivel, mert úgy hiszi úgysem vonhatják felelősségre, nincs büntetés azért, ha tudatosan ellene tesz az 'alap-parancsolatnak', ami az, hogy: "Azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek."
(így 'örülhetünk', ha még a 'kőtáblás' parancsolatok 'szellemisége' megtalálható ebben a romlott világban, ami az mondja ki, hogy: "Ne tégy mással olyat, amit nem szeretnéd hogy veled tegyenek." Mert amíg ez a 'fajta' parancsolat, csak a rossz cselekedetek tiltása, addig a fentebb idézett, Jézus Krisztus által világszerte kihirdetett parancsolat, "Azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek." az a rossz tiltásán 'túl', felszólít a jó cselekedetek megtételére is !) ;-)
/na ez volt egy magas szintű! "zsidózás"...!/ ;-)
(cenzorkutya!: 'eszed legyen, ne étvágyad' .. !!! )
„Nem próbálom meg neked megmagyarázni a 4323-ban leírtaknál 'részletesebben', hogy 'miért nem akartak belenézni Galilei távcsövébe', mert azt hiszem felesleges...”
Nem kell megmagyaráznod, hogy 'miért nem akartak belenézni Galilei távcsövébe'. Nyilván azért, mert nem akarták felrúgni a fennálló státuszkót. (mezítláb rúgni a tuskóba)
Az a feltevésed, hogy a tudós papok olyan ismeretekkel rendelkeztek, amit nem tettek nyilvánossá azért, hogy a szakrális vonalról nehogy letérjen a „tudomány”, egy feltevés, amit semmivel nem tudsz igazolni. Amikor a katolikus tudós pap, Georges Lemaître felvetette az ősatomból kiterjedő univerzumot, a fősodorbeli tudomány ősrobbanást emlegetett. Tulajdonképpen az Isteni teremtéshez „hasonlították” a kezdetet ők is. (összenő ami összetartozik?);-)