77. Testvéri szeretet (Brothers)
Data minden érthető ok nélkül átveszi az Enterprise irányítását, és egy lakatlan naprend-szerbe irányítja, majd elhagyja a hajót. Mindez haldokló apja hívására történik, aki egy aján-dékot akar átadni Datának. Azzal azonban nem számolt, hogy Lore is észlelte a hívást. (Mr.Fusion, Replikátor)
igen, Spinert borg módra el kéne kapni, szétszerelni és csak kétévente elővenni, hogy még sokáig szerepelhessen. Nekem amúgy a kedvenceim sorozatonként: McCoy, Picard, O'Brien és Nog, Voyból senki.
Most nosztalgiázni fogok, s bocs, hogy nincs képben, de volt egy olyan TNG rész, amikor a saját alkotójával, meg az ikertestvérével találkozott. Három szerep egyszerre.
Patrick Stewart meg egyszerűen kiváló, nem is lehet mit mondani rá.
Worfot (Michael Dornt), egyszer láttam a Végtelen határokban (megboldogult TV3), és öt percig töprengtem, hogy vajon honnan ismerős ez az arc. Aztán leesett.
A TNG titka a nagyon eltalált karakterek, akik remekül kiegészítik egymást. Sajna a Voyagert és a DS9-t már jó ideje nem láttam, csak a SAT1-en. Az volt nagyon jó, amikor még a SKY One-on adták, eredeti hangokkal. Persze akkor Voy nem volt.
Fenébe is! Na ezt irtam az elöbb... Ilyen név nem maradhat bent hibásan, és olykor ha kapkolódik az ember lánya, Lirkássza... Kösz a jav. :o)
Totál egyetértek Data kapcsán, ugyan azért kezdtem nézni, mert Stewartot alapból ismertem, de Data már az elején megfogott (lövésem se volt még akkor, hogy hivják) :o)
Szerintem is, utolérhetetlen figura, de azért Data méltó utódja. Elképesztő dolgokat művelt ő is, s megértem BRENT SPINERt :), hogy kezd fáradni, de mit csináljunk, nekünk Data akkor is kell.
Fölösleges ama égés, ha már nagyon irkálna valaki, olykor nem azt irkálja, amit akar :o) Mondjuk az én kedvenceim között van még Michael Dorn, és hogy egy másik sorozatot is emlitsek: Leonart Nimoy :o) (bár a TNGben csak epizódszereplő volt, viszont TOSt kimondottan miatta néztem :o)
Stewartot sejtettem, Spinert javitottam voltaképp :) Mellesleg sejtem, hogy Lirás, ha lyól látom, még irtam is, hogy csak azért a jav, mert keblenc TNGseim... Most mérkötöszköcc velem? ;-)
de k-t akart a Patric végére, csak j betű sikerült..
Amúgy Riker meg Troi tényleg megvannak, de az nem volt, hogy mi lett Worffal és Troijal. Nem mintha ez lényeg lenne, nem akarunk Vad Angyalt az űrben, csak mégis zavaró nekem, főleg, mert a TNG szereplők tényleg érdekes karakterek. (tessék, most én is karakterej-t írtam,m de kijavítottam)
Valóban Worf kérdése a legrázósabb szerintem :) Spiner valami olyasmit rebegett, hogy ezt még igen, de ez az utolsó... (mint multkor :o) De hogy hogyan kerül oda Worf... Talán szabadságra menet megsérül a hajója és megmentik... Vagyilyesmi :o))))
hmm..a caps lock gombbal még gondjaim vannak.
The German Star Trek Index is reporting that Sat.1 will
resume showing episodes of Voyager's sixth season on
Friday the 23rd of February at 20:15, beginning with 'Der
Virtuose' (Virtuoso). The series will replace the
reality-soap 'Girlscamp', which turned in rather
disappointing ratings for the station.
Hurrá! Nagyöreg meg a Girlscamp helyett nézheti Sevent.
Hallani olyan pletykákat is, hogy pölö Data márcsak számítógépes animként lesz jelen, meg wORF IS UNJA MÁR A GYŰRÖTT FEJET, SZÓVAL KIVÁNCSI VAGYOK , HOGY KI LESZ BENNE. pERSZE, pICARD A LÉNYEG.
Arra MEG SZINTÉN kiváncsi leszeK, hogy Worf HOGY kerül most be a sztoriba..megint rajta marad a hajón amiko vendégeskedik?
Hát igen :) Annyi info már biztosra kiszivárgott, hogy TNGs lesz (mákomra :) és erősen valszinü a Frakes-féle rendezés :) De hogy még mi lesz... megilyesmi... majdmegtudjuk :o)
Holvoltezamarhaság??????? *Vegszemöldökfelfut* Minden eddig kiadott adattal ellenkezik, ráadásul minek, kivel, hogyan, miért ujitanák fel az alapfilmet, mikor azóta sokminden ujdonság közrejött, és jóval izgalmasabb azokat is belevenni... :(
Star Trek: új TV-sorozat, új mozi ...
2001. február 20. 17:57
[CNN] Jelenleg forgatják, és ősszel mutatják be az Egyesült Államokban az új Star Trek: Voyager sorozatot - szivárgott ki a sci-fi szappanoperát készítő UPN és Paramount tulajdonosától, a Viacomtól. Ez lesz az 1966-ban az amerikai NBC csatornán bemutatott eredeti Star Trek ötödik sorozata. Az itthon Űrszekerek néven bemutatott filmverziót szintén felújítják: a Viacom 2002-re tervezi a Gene Roddenberry sci-fi novellái alapján készített sozozat tizedik mozi-remake bemutatóját, melyben ismét Patrick Stewart lesz a főszereplő.
Ebben a cikkben annyi a tárgyi tévedés, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni.
1. Nem az új Star Trek:Voyager sorozatot mutatják be ősztől, hanem egy tejlesen új Star Trek sorozatot.
2. Mi az, hogy az eredeti film remake-je???? Honnan és ki vette ezt az ökörséget?
Megírtam ezt a kultúra rovat rovatvezetőjének, kíváncsi vagyok, lesz-e valami eredménye.
Hivatalosan megerősítették a Paramountnál, hogy ősszel kezdik az V. sorozatot. Azt, hogy a múltban játszódik (Birth of the Federation), vagy a 29.századból jönnek vissza a Föderáció születéséhez az időnyomozók, esetleg valami más lesz, még nem lehet tudni, mindent mélységes titok övez. Az összes dolog, ami biztos, hogy néhány héten belül kezdődik a forgatás, és, ha a színészek és a forgatókönyvírók sztrájkra nem jön közbe, ősszel láthatják is az amerikaiak a pilot-epizódot.
A filmről még kevesebb info van, most készült el az első draft verzió a forgatókönyvből, ami persze egy nagyon korai verzió, és, természetesen, szigorúan titkos. Amit tudunk, hogy John Logan írja a forgatókönyvet és hogy valószínűleg tényleg Frakes rendezi. Ezen kívül semmi más, biztos információ nincs, csak megszámlálhatatlan pletyka kering, amiknek nem szabad jelentőséget tulajdonítani. (Az előző film előtt is teljesen használhatatlan információkkal árasztották el a szerencsétlen rajongókat (valószínűleg más szerencsétlen rajongók).
Az uj sorozatról én is hallottam, hogy nem Voy... De a legutóbbi info tudomásom szerint hogy mégis elvállalta... Ugy 1-2 hetes, és valaki a Paramountnál jelentette be (pontosabban nem emléxem :) Korábban ugy nézett ki a TotalRecall 2-t rendezi akkoriban, és csak játszani lesz ideje... Valami ennél ujabb infod akadt?
A X. filmet nem Frakes rendezi, mert el van foglalva mással. Az új sorozat pedig nem a VOY folytatása lesz, annak konyec májusban, hanem egy vadi új hajó, szereplők, stb. Nem spoiler, mert ennyit hivatalosan eláriltak, hogy valószínűleg a múltban játszódik majd. Sőt, ez már félig biztos is.