Nem voltam gépközelben, így előttem már mindent leírtak, ami megfontolandó, ezekhez én is csak csatlakozni tudok:
- semmiképpen nem vesződnék oltogatással, de ha mindenképpen ezt tervezed (anyagi vagy egyéb okokból), természetesen Te tudod (elég nagy időveszteség - több év - és gondolom, elég nagy "kockázat" is, de ezt nem tudom, mert én még sohasem oltottam szőlőt)
- a művelésmódról én annyit mondanék, hogy sok évig bakművelést alkalmaztam, de mióta az új tőkék vannak, azóta azokat alapból, plusz a régieket ezekkel egyidőben átalakítottam egykarú kordonra, nekem ez az egyik legszimpatikusabb (a kétkarú is rendben van, de olyan kevés a tőtáv, hogy ezt találtam ki már a tervezéskor; a sok fajtára alapoztam, nem a nagy mennyiségre), a gyalogművelésnél a karó köré kötöd az összes vesszőt körben, közel van a termés a földhöz, a kordonnál magasan és szétterítve van az egész növény (eső utáni száradás, fertőzések kialakulásának lehetősége, termés minősége a napsütés jótékony hatása miatt, permetezhetőség)
- gondolom, hogy erősen benne van az ügyben az anyagiak kérdése, tehát nem mindegy, hogy pl. a gyalogműveléshez kell egy karó egy tőkéhez, vagy komplett támrendszert kell építeni mondjuk egy kordonhoz, ezt Te döntöd el, Te tudod, hogy mi a végcél, sok szőlő, sok jó bor, vagy inkább csak amolyan meditáló-relaxáló helynek szánod kevés ráfordítással, mellesleg kevés, de finom borocskával
- a teraszok szélességéről: ha nem tervezed nagyobb gépek használatát, csak gyalogos művelést, akkor azt mondanám, hogy egy sor esetében mindkét oldalon még legalább 80, de inkább 100 cm kell, hogy maradjon, hogy elférj teljes szélességben mondjuk a permetezőgéppel a hátadon, vagy ha épp' a vesszőt hordod ki, hát ott is kell a hely...
- végezetül szaki pali véleményével egyetértve és magamat is ismételve: gondolj át minden apró részletet a legalaposabban, és azt is vizsgáld meg, hogy minek milyen következményei lehetnek, mert ezzel sok bosszúságtól, kiadástól, munkától óvhatod meg magad!
Manco 80 WP (gyakorlatilag Zineb, csak más a neve) 0.2 %-os töménységben most a virágzáskor mehet a szőlőre (mindjárt itt az eső, ha most nem szórom meg valamivel, ami nem réz, félő, hogy esetleg már késő lesz, amikor elment az eső)?
Ja, a fő támadási cél a peronoszpóra lenne! Nem nagyon szeretném, ha a szemem láttára helyettem a gomba enné meg, amiért ennyit mentem, költöttem, dolgoztam...
Én akkor szoktam visszavágni amikor már visszahajlik. Úgy tartják, hogy a szőlő júliusig növekszik. Ha elötte vágod besűrüsödik. Mehetsz akkor kaccsozni. A honaljhajtásokat tördelheted. Szerintem most ne bántsd, (bár nem tudom megmondani lenne-e egyáltalán hátulütője , de lehet pl elrúgja a virágot) hanem várd meg a terméskötödést és ha már csúnya, visszalóg akkor vágd le. Most úgy látom még korai ezzel foglalkozni.
Az alább feltett képeken lévő szőlővel kapcsolatban szeretnék valakitől felvilágosítást kapni azzal kapcsolatban, igaz e az, hogy nem szabad a szőlőt visszavágni virágzás előtt? Ugyanis nekem valaki ezt mondta. De látható, hogy már olyan hajtások vannak rajta ami számomra elképesztő és most virágzik. Várjak még, vagy visszavághatom.
Ha valaki tud a kérdésemre válaszolni, nagyon megköszönném.
Értelek, de attól függetlenül mondtam (javasolnám) hogy megbízható alanyra tedd mert ha 3-5 év múlva derül ki hogy nem nyert, akkor biztosan nagyon mérges leszel.
A fajta elgondolás teccik!:) én Chardonay-t választanék fehérnek. de nem tom géppel akarod-e művelni a teraszokat. ha igen akkor lesz földmunkád rendesen. az én meglátásom az, hogy ne a gombhoz vardd a kabátot, hanem fordítva. a szőlő nem MTZ-re lett kitalálva. Felénk úgy tartják, hogy egy ölre egy tőke. Tehát 3,6 m2 ami 2-2,5x1-1,2 sor és tőtávot jelent. ebbe viszont az MTZ munkagépeivel nem fér el. Ha már van géped akkor tényleg gombhoz a kabátot, ha még nincs akkor fordtva. Keress olyan trakit ami befér ebbe a sorközbe.
A részleteket igazából nem ismerem, mert vagy elfelejtettem elolvasni vagy még le sem írtad. tervezz meg mindent. aprólékosan. pl nem is biztos, hogy meredek helyen neked talajt kellene művelned, lehet hogy füvesíteni kellene. szóval őszig vagy tavaszig van időd.
Nem tudom egyről beszélünk-e, mert tudomásom szerint az ernyőművelés a kordon azon fajtája amikor a vesszőt jobbra balra lehajtva lekötik. Ilyen művelés Szekszárdon igen elterjedt, meg ahogy látom Flanell is ezt rakta be mátrai szőlőművelésként.
Bevált vadszőlő alanyra gondoltam amit vesszőként ledugok és amikor megered a következő tavasszal helyben beoltani 2-3 rügyes oltó vesszővel. Fajtában én Shardonnay ill. Cabernet Savignone ill Rajnai Rizlingre gondoltam. Ezek amelyeknek eredési helye talán a legközelebb áll annak a földnek a típusához amire tenni szeretném a szőlőt.
De akkor most érdemes, vagy hagyjam, míg megjelenik rajta valami. A permetezés nem tartozik a kedvenc müveleteim közé, úgyhogy nem haragszok, ha nem muszáj most...
Az ernyőművelés alapjában a mediterrán vidékeken a leg elterjedtebb, Én a Toszkán borvidékeken láttam a legtöbbet. Ott ahol az évi napsütéses órák száma nagyon magas nagyon jól védi a fürtöket a napszúrástól, a mazsolásodástól, mert azok belógnak a lombozat alá ami védi őket.
Hogy mi a legjobb az izlések és pofonok ahogy mások is mondták. De ha engem kérdezel én az ernyőre szavazok egyszerűsége miatt. De ha szeretsz nyújtozkodni szereted a kuszaságot, vagy nem akarsz vele kézimunkázni válaszd a függönyt. Lesz aki moser művelést javasol lesz aki mást. előszőr kicsit olvass utána nézz meg egy két szőlőt és te dönts melyik tetszik. szinte mindegy melyiket választod nagyot nem tévedhetsz. Azért még jó lenne tudni milyen helyre szántad, mivel akarod művelni, milyen fajtá(k)ban gondolkodsz!
De nem javasolnám a határban talált alanynak valót. Az ötlet megvalósítható mármint először az alany aztán helyben oltani, de ha pénzed van rá akkor inkább iskolából szerezz be alanyt.
Tavaly csodálkoztam itt a rövidcsapos metszésen. Felénk (Mátraalji borvidék) ez teljesen ismeretlen, így csak azok a nagyonvárosi emberek metszenek, akik kerthez jutnak, és mivel fogalmuk sincs a metszésről, minden előző évi vesszőt meghagynak visszavágva, esetleg még a tavalyitól sem tudják megkülönböztetni. :)
Itt szinte minden szőlőültetvény a két felső képen látható módon van művelve, persze ennek is vannak alváltozatai. A lényege, hogy a középső drótról lehúznak 2 (néha 3) vesszőt az alsóra, aztán év közben a páros drótok közé húzgálják a hajtásokat. Régebben hagytak 1-2 rövid csapot is, de manapság ez már egyre ritkább, enélkül is elég erőseket hajt a fejből.
Függönyművelés is van errefelé, max. 10%-ban. (Két alsó kép.) A lényege, hogy egyetlen szál drót van, erre viszik fel a tőkét, két oldalra nevelnek 1-1 kart, és ezen hagynak 2-4 vesszőt tőkénként. Ezeket nem kötözik, amint elég nagy lesz a lombtömeg, a saját súlyától lehajlik a vessző, mint a függöny. Ez terjedőben van a nagyobb gazdaságokban, mert a rázógép csak ezt tudja igazán szépen szedni.
Ha egy új szőlősben gondolkodom mi a legjobb telepítési mód? Én személy szerint arra gondoltam,hogy a betelepítendő földbe az azon a vidéken élő vadszőlőből szedek le vesszőket amiket azután a kijelölt helyekre teszek és amikor beindul és megered akkor beoltom a saját tervezett szőlő fajtákkal.Szerintetek az jó megoldás lehet ?
igazából méretben én kisebbre gondoltam ugyanis egyelőre házi szőlészetben gondolkodom nem ipari méretben ahol gépekkel munkálkodok. De azért megfontolandó csak még annyit nem látok ebben ugyanis most kezdem. Talán ez lesz az első szőlősöm a mérete sem egy letaglózó mert kb 117négyszögöl kb 1/20 ha ,szóval picike kis földecske.
Igen az ernyőművelést én is megtaláltam,viszont amit nekem magyaráztak azt talán ahhoz tudnám hasonlítani mintha a gyalogművelést nem a talajon végeznénk hanem jóval a föld felett szerintem kb 150-180 cm magasban a hajtások pedig lefele a föld fele lógnának.Kinézetében talán ahogy én azt amit magyaráztak úgy tudom elképzelni mint a szomorú eper fa.
A tervem 1 sor /terasz viszont nem nagyon tudom mennyi helyet szánjak ill számoljak a műveléshez szükséges helyre.A hegyoldal elég meredek kb 45-50 fokos,úgyhogy így is rettenet földmunka fog rám várni.
Első nekifutásra azt venném alapul, hogy egy teraszon hány sor szőlőt akarok, vagy ha egyet, akkor mennyi kell mellette a műveléshez (ezt persze bele kell számítani a több soros verzióba is), de mindebbe feltétlenül belekalkulálnám a hegyoldal lejtőszögét.
Ha feltétlenül több sort szeretnél egy teraszon, de elég meredek a lejtőszög, akkor természetesen ezt is meg lehet oldani, ekkor viszont iszonyú mennyiségű földmunkát fog eredményezni a munka kivitelezése és nagyon magas lesz a támfal is... :-(
Van valaki aki már halott az esernyő szőlőművelési módról ? Nekem most ajánlották de sem interneten se könyvekben nem találtam semmi pontosabb infót az adott művelésről.A mit mondtak az alapján úgy néz ki hogy van a föld felől 1-2 szál hajtás ami a növény törzsét adja majd és a tetején nő pedig a fej ahonnan a termő szálak hajtanak és a gravitáció hatására nem felfelé nőnek hanem a föld felé hajlanak.Amit könyvben ill. neten találtam az az ernyős művelés ami viszont hasonló a kordon műveléshez annyi különbséggel, hogy a termő szárak nem vízszintesek hanem ernyő formában lefelé konyulóak és az arról eredő vesszők vannak kötözve.
Igen a teraszozásra gondoltam és támfal nélkül.A föld most (remélem már nem sokáig) dzsungelt hord a hátán és szerintem elég jól kötött fekete föld.Az egyik szomszédnak szintén teraszos a hegyoldal de szerintem nála szélesek a síkok ugyanis ő fákat tartott rajta.Én szőlőt szeretnék de nem tudom,bár elképzelésem van,hogy milyen széles legyen 1-1 terasz.