Szörnyü stressz volt a héten, így csak ma jutottam hozzá a permetezéshez, röhögjetek ki -Delannal. csak ez volt otthon, aminek legalább a zacsiján megemlékeztek a szölö peronoszpora prevencióról. Még mindig nem látszik rajta semmiféle kártevö, -biztos meg lesz ennek a böjtje, - a következö 3 hétben mindenesetre nem fogom látni, ha valami kártevö letarolná. Biztos nagy könnyelmüség, szóval rászórtam ezt a Delant aztán sorsára hagytam. Volt otthon valami ampullás lisztharmat ellen is, de az aztán végképp nem mutatkozott. Utálom az ampullás szereket, egy ampulla általában 20l-re elég, a permetezöm öt literes, a szölöre meg kb 1,5 l kell. Egyrészt úgyse lehet rendesen adagolni, másrészt meg dobhatom ki a méregdrága maradékot. Rambo, minden nagyon gyönyörü, legalább 1-2 fürt azokon is van, akiken különben nem szokott, de a lexebb továbbra is az irdatlan hosszú kar, amit tavasszal megfeleztünk, így is nagyon sok van rajta. Az apróságok nem nagyon fejlödnek, a legnagyobbra még az nött, amelyikre az volt írva, hogy közepes növekedési erélyü, a narancsízü muskotály. A többieknek a céduláját teljesen elmosta az esö, úgyhogy nem hogy azt sem tudom már ki kicsoda, azt sem, egyáltalán milyenek vannak. Majd alkalomadtán itt utána nézek, mert annak idején leírtam. De ez nálam úgysem újdonság; az összes régiröl se tudom, milyenek. Majd ha terem, lefényképezem.
Mintha az egyetemen a hátsó lábak testhez mért aránya alapján lehetett volna különbséget tenni a repce, len, stb. "bolhák" között. A fene tudja. Mindegy is. Úgy tűnik, jóval a kárküszöb fölötti a létszámuk: atomot nekik.
A növényvédelembe is írtam, hogy sztem repcebogárnak vélem. Márcsak azért is mert ott már nincs mit nézni, a szőlő meg most virágzik. Tehát elképzelhetőnek tartom. Mindegy, szedd le mert gondod lesz vele.
Ez valóban nem az, ami a fényképen van, mert annak csak a tetején van huzal, addig fel van nevelve a tőkefej, és onnan általában két irányba egy-egy szálvesszőt hagynak. A vesszők meg onnan lógnak össze vissza , de leginkább lefele.
A fényképeken levőt errefelő lengő lugasnak mondják.
"Tavaly csodálkoztam itt a rövidcsapos metszésen. Felénk (Mátraalji borvidék) ez teljesen ismeretlen, így csak azok a nagyonvárosi emberek metszenek, akik kerthez jutnak, és mivel fogalmuk sincs a metszésről..."
Azután ezeknek a nagyonvárosi embereknek 3000 ft-ért kel el a kiváló boruk, amit erről a nemjólmetszett ültetvényről szűrnek.
Megmlíteném, hogy a rövidcsapos metszés jóval régebbi metszésmód (gyalog, fej, bakműveléseken) mint a nagyüzemi kordonos műveléseken elterjedt szálvesszős, noha a kordonon is remekül lehet "rövidcsapozni". Némely fajtáknak kimondottan ellenjavalt az effajta ernyő vagy függönyművelés a fürtméretük okán.
Az oldal déli talán egy nagyon picit dél kelti de az elhanyagolható mértékben csak.Hát igen a tápanyag és vízszükséglet sem elhanyagolható,bár a C.S-ról és a Shardonay-ről mindenfele azt olvastam hogy nem túl tápanyag igényes fajta a származási helye is ahogy utána olvastam kopár kies hegyoldal volt anno relative hüvös hely.
A sortáv viszonya a nap beesési szögével egy nem vízszintes területen attól függ, hogy milyen irányba néz a domboldal. Nem mindegy, hogy augusztus-szeptember környékén déli vagy északi a lejtő (csak hogy a legnagyobb különbségű helyeket mondjam, ezt Te tudod). Nyilván minél délebbi irányba néz a hegyoldal, annál kisebbre lehet szorítani a sorközt, mivel a beesési szög ezt ellensúlyozza (persze itt nem figyelembe véve a növény területi szükségletét tápanyag és vízfelvétel szempontjából). Tehát ezt is vedd figyelembe (ha gondolod)!
Érdemes ezt is tudni:
Igen, azt hívjuk oltványnak, amikor a nemes fajtát beoltják az alanyfajtába. Ha megbízható helyről vásárolsz, akkor nem érhet meglepetés, és ha megered, két-három és múlva már szüretelhetsz is. :-)
4301: A dolognak ez az aspektusa eszembe sem jutott, nagyon hasznos meglátás! :-) Ez is egy nagyon fontos szempont lehet.
4295: Nálam még egész eddig sehol, csak kerülget egyelőre. Két felől is volt az elmúlt órában egy-egy zivatargóc, de amilyen a mi "homoki" szerencsénk, megint nem lesz semmi (mifelénk úgy mondják az ilyent, hogy "elszíjja a Duna"), a szomszéd falu melletti földutakat meg egész egyszerűen elviszi az özönvíz... :-(
Hááát nem tudom. A terasz kialakítás rizikós, mert a termőréteg egy részét le kell dózerolni, ami nem túl jó egy fiatal oltványnak. Azonkívül valami rézsűt is kell építeni, hogy a terasz ne csússzon meg. Ez baromi drága, és baromi nehéz feladat.
Ehez képest az oltvány vásárlás csekély összeg.
Tehát ha a beruházásról dönt a kolléga, akkor ezeket mindet figyelembe kell venni.
igen ez egy jó elgondolás csak én nem szeretem a természetre bízni azt amit megtervezek a másik oldalról pedig ott vannak a fák helyei amiket ki kell vennem szerintem túl nagy lyukak maradnak ott.Egyébként meg van kb 6 hónapom a területi munkákra úgyhogy ráérek teraszozni.Meg nem elhanyagolandó hogy az egyik szomszédnak is teraszozva van és miután beszéltem már vele mondta,hogy ő is otthagyta a földet még lehet hogy apróért meg is tudom szerezni tőle.
Ha elültetnéd 2 m sortávra és előtte nem taraszoznád ki, valamint művelnéd a területet (értsd kapálás) akkor a művelésed hatására is kialakulnának a soronkénti teraszok. Tehát egyszerre nem kell megszakadnod, hogy rendben legyen a terület. Arra azért figyelj, akkor, hogy az oltványokat mélyebbre rakd mint kell, mert a föld egy része "lekopik" róla. Így néhány év alatt rendes teraszaid lesznek amit füvesítéssel véglegessé tehetsz és nem kell félned, hogy az eső leviszi.
Jaaaa meredek. Ezt hogy is gondoltad simán telepítek a domb oldalra és csak annyit teraszozok ki amin közlekedem?Ahhoz akkor ugye azt kell sortávnak számolnom hogy milyen magasan művelem és mekkora a nap beesési szöge igaz ? Picit utána néztem oltványnak ugye az az ami már be van oltva alanyba amivel minimális a rizikó 250/db; www.abaoltvany.fw.hu/