Irán beavatkozási lehetőségét simán kibekkelték volna, ha tényleg létrejön a szaudi-izraeli találkozó, amelynek egyik napirendi pontja az lett volna, hogy kölcsönösen elismerik egymást.
Már ki volt tűzve az időpont.
Ahogy ez kiszivárgott, máris megindult a támadás a Hamász részéről, nagyon alaposan gyaníthatóan Iránnak állt ez érdekében. Most is Irán támogatja a Hamászt.
Az lehet, hogy valójában már halottnak tekintik őket, de ezt csak akkor mondhatják ki, ha már mindent megtettek a kiszabadításukért. És bármit mondanak a szépelgők, a Hamász a felelős értük is, meg a többi civil áldozatért is.
Pedig arra célozgat. De feleslegesen, mert Netanjahu fejét akarják majd a mostani események után amúgyis, pont azért, mert nem vették észre, mire készül a Hamász Gázában. Legalábbis az izraeli ellenzék már ezt követeli,persze, most ez hátrébb szorul az események tükrében, most összefogás van.
Ja, az volt a kiindulópontja, egy hazugságogkon, félrevezetéseken alapuló iraki háborúnak. Éééés, helyben is volnánk. Lehet, hogy Irán a célpont, még mielőtt atomfegyvereket halmozna fel. Pedig a béke záloga az lenne, ha mindenkinek volna atomfegyvere. Ha már olyan nem lehetséges, hogy senkinek sincs.
Remélem, nem azt akarod bizonygatni, hogy bármelyik izraeli vezető vagy tisztviselő szándékosan ráengedte volna ezeket az állatokat a saját népére. Azt egyik sem úszná meg élve.
Ma már teljesen másként zajlanak a háborúk, nem úgy, hogy katonák lövik egymást a lövészárkokból. Teljesen más eszközökkel vívják a közel-keletiek a maguk háborúit, mint a hagyományos katonai szervezetek, ettől azok még háborúk.
Megnyugtatlak, Izrael is pont leszarja azt a 199 túszt, sőt, mindenki pont leszarja, mert mindenki pontosan tudja, hogy nekik kb. annyi. A "szépelgés" annak a 2,5 millió embernek szól, akik az övezetben élnek, és csak saccolni lehet, hogy mekkora részük robbantaná rá a nyugati világra az ajtót, amint lehetősége adódna rá. Férfiak, nők, gyerekek egyaránt.
A "szépelgés" annak is szól, hogy bár a Hamasz megpróbálja megakadályozni a civilek elmenekülését, egy invázió esetén elkerülhetetlen lesz az ártatlan véráldozat, és valszeg a "szépelgők" nem akarják annyival lerendezni, hogy hát, így jártak, köszönjék a Hamasznak. Mert akkor pont oda süllyednek, mint a Hamasz.
A Golánt a hatnapos háborúban szerezték meg Szíriától, amikor Szíria katonai támadást indított Izrael ellen. Aztán a jom kippuri háborúban meg is tartották.
Ezzel együtt Izraelnek előbb-utóbb ki kell majd vonulnia onnan.
Nem,dehogy, ez most terrortámadás volt és nem katonai támadás, nem háború. Ez most nem érinti Gáza területének jövőbeni sorsát. Kizárólag a Hamászt kifüstölni mennek be oda, mivel az alagútrendszer miatt nem lehet másképp megtenni.
A korábbiak háborúk voltak, katonák a katonák ellen.
Amúgy mi lenne az alternatíva? Van 199 túsz a Hamász fogságában, mindenféle nemzetből. Izrael elzárta a vizet, a kaja útját, lecsapta a villanyt, de nem engedték el őket. Nem számított, hogy ott vannak kétmillió ember között, akiket az éh- és szomjhalál fenyeget. Nem fognak leállni, és a céljuk egész Izrael eltörlése a föld színéről.
Tehát, mi lenne a megoldás, ami megfelel a szépelgőknek is?
Háde most is pont ez a minta. :) Megtámadták őket, szereznek vele területet. Pont ezt magyarázom. Mindig is ezt csinálták, ha megtámadták őket, akkor szereztek is a honvédelemből némi területet minggyá. :)
Izrael soha nem foglalt úgy területet, hogy emiatt lerohant volna egy másik államot és rájuk támadt volna területszerző érdekből.
Minden területet az Izrael ELLEN indított háborúkban szerzett meg, és aztán némelyiket szépen vissza is adta, mint pl. a Sínait, vagy Gázát. Gáza egyébként előzőleg Egyiptom fennhatósága alatt volt, amikor Egyiptom háborút indított Izrael ellen, s ennek folytán lett izraeli terület.
German Interior Minister Nancy Faeser said in an interview with Bild that German authorities will use all legal means to deport supporters of the Palestinian group Hamas from the country. She emphasized that protecting Jews, as well as Jewish and Israeli institutions, is the highest priority of the authorities. "It is terrible that many families are concerned. This makes it even more important to send the following message: 'We are firmly on your side! We will do everything to protect you,'" the publication quoted Faeser as saying. She also emphasized that there is zero tolerance in Germany for anti-Semitic and anti-Israel provocations and violence in general.
Mindenki csak fantáziálgat, senki nem tudja, hogy mi jár az izraeliek fejében. Te sem állíthatod 100%-ig, hogy eszük ágában sincs Gázát újra elleőrzésük alá vonni. Amit biztosan tudunk, hogy a Hamasz egy meglahatősen nagy csapást mért Izraelre úgy, hogy csak pislogtak, mint ponty a szatyorban. Na, ez az, ami hihetetlen.
Valami komoly félreértés van nálad, látom, már elszoktam, hogy neked részletesen és szájbarágósan kell magyarázni, de látom, nem megy másképp.
Netanjahu nem azt kifogásolta, hogy Gáza a kivonuláskor nem lesz zsidó terület és szerinte az kéne legyen, szó sincs erről. És akkor sem volt erről szó.
Azt kifogásolta, hogy Gázát szerinte nem lett volna szabad magára hagyni, mert így alakulhatott ott ki egy terroristafészek, ami veszélyezteti Izrael biztonságát. Sajnos, ez be is jött.
Ő azt szorgalmazta, hogy a területet továbbra is Izrael ellenőrizze, nem, nem letelepedés miatt. Most csak a határokat ellenőrzi Izrael ugyanis.
Ugyanakkor folyamatosan vegzálta a palesztinokat, Gázában is ott voltak a telepeseik, Ciszjordániában szintúgy. Nyilván direktbe nem mentek nekik. De én csak filozofálgatok, mert nem tudom elhinni, hogy a Hamasz képes volt ilyen szintn kijátszani Izrael és az USA hírszerzését, védelmét.
"Az izraeli határidő lejárta után nem sokkal arra vár a fél világ, hogy mikor indulnak meg a tankok, bombázók és gyalogos katonák Gázába, hogy felszámolják a Hamász terrorista szervezetet. Tudom, hogy már korábban is beszéltem erről, de nem tudom szó nélkül hagyni azt, hogy vélhetően civilek lemészárlásának leszünk mindannyian szemtanúi a Nyugat teljes támogatásával. Megértem azokat, akik felháborodtak és gyűlölik a Hamászt azért, amit elkövettek. Ezért minden egyes szereplőt felelősségre kellene vonni és méltón megbüntetni, de egy egész nemzetet, civileket, ártatlanokat büntetni véleményem szerint nem elfogadható. Itt ugyanis nem embargóról van szó, vagy arról, hogy megnehezítik a Gázában élők életét, hanem vélhetően arról, hogy a régiót át fogják fésülni és végeznek mindazokkal, akik vagy ellenkeznek, vagy az izraeliek szerint terroristák.
Én egyik oldal pártján sem vagyok, én a civilekért aggódom, akik akarva-akaratlanul is áldozatául fognak esni a háborúnak. Az ugyanis, hogy pár napot kaptak arra a gázában élők, hogy hátrahagyják mindenüket és elmeneküljenek, egyszerűen nem elegendő. A XXI-ik században már nem múlt századbeli taktikákat kellene bevetni, hiszen az emberélet ennél sokkal fontosabb. Már így is látni, hogy milyen feszültség alakult ki a felek között – újságíró meggyilkolása és egy másik fegyverrel fenyegetése – és a helyzet csak romlani fog akkor, amikor az izraeli erők bemasíroznak Gázába, teljes letámadást indítva. Sokak szerint az IDF, vagyis az izraeli hadsereg csak a terroristákkal fog leszámolni, és akik esetleg még ezen kívül áldozatául esnek a harcoknak, azok egyébként is támogatták azt a Hamászt, amely többek között gyermekeket mészárolt le az Izrael elleni terrortámadás alkalmával."
Frászt. 2-3 hete már jelezték, drónfelvételeket is küldtek az egyiptomiak. De ez csak hab a tortán. Alapvetően lehetetéen, hogy ennyire semmiről ne lett volna tudomásuk.