E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
Isten olyan, mint egy könyörtelenül igazságos szülő, ki jó szándékból neveli gyermekét. A gyermeket, kinek a világról alkotott képe még hiányos, ezért olykor nem érti a szigor tárgyát, így néha hajlamos könyörtelennek érezni vagy igazságtalannak.
A földi létünk csupán egy tanulás, a létezésünk képletes gyermekkora.
3 A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fent tartja a mindenséget, a ki minket bűneinktől megtisztítván, ül
a Felségnek jobbjára a magasságban, (Márk 16,19; Fil 2,9.11;Ján 1,29) 4 Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, a mennyivel különb nevet örökölt azoknál. (Zsid 5,5) 5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? (Zsolt 2,7;2Sám 7,14) 6 Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai. (Zsolt 97,7; Jel 5,11-13) 7 És bár az angyalokról így szól: Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává, (Zsolt 104,4)
10 És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek; (Zsolt 102,26.27) 11 Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak. (Zsid,1 11. 12.)
14 Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, a kik örökölni fogják az üdvösséget? (Gal 4,4.5)
a héberben minden betünek számértéka van : ádám vagyis alef dalet mem betú- értéket 1 és 4 és 40 ezeket egybeolvasva 1440 .Ez Ádám száma. Ennek SZÁZSZOROSA 144 000 tehát MINDENKI ÜDVÖZÜL mindenki kivétel nélkül.
Legyünk őszinték semmi értelme és haszna a te munkálkodásodnak itt. Zavaros süketelés.Foglald el magadat valami mással : ültess fát foglalkozz a dédunokákkal meg ilyesmi !
44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. (1Ján 3,8;Júd 1,6)
8 A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. (Ján 8,44)
6 És az angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta. (Ján 8,44)
"A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje, hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége. Ne fosszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok." (I.Kor. 7:4-5)
20 Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. (Róm 14,7) 21 Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van. (Mát 23,14; Márk 12,40) 22 Monda pedig a tanítványoknak: Eljő az idő, mikor kívántok látni egyet az ember Fiának napjai közül, és nem láttok. (Márk 12,41-44)24 Mert miként a felvillanó villámlás az ég aljától az ég aljáig fénylik; úgy lesz az embernek Fia is az ő napján. (Mát 24,27.30)
1 Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. 2 Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.3 Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. 4 S azért írjuk ezeket nektek, hogy örömünk teljes legyen.
I. ÉLET A VILÁGOSSÁGBAN Isten a világosság.
5 Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. 6 Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük.7 De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk. 8 Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat vezetjük félre, és nincs bennünk igazság.9 Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket. 10 Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
2. És megkérdeztem az angyalt – aki velem volt és minden titkot megmutatott nekem –, az Emberfiát illetően, hogy ki ő, honnan származik, és miért jár az Idők Előtti mellett? 3. És válaszul ezt mondta nekem: Ez az Emberfia, akié az igazságosság, és akiben az igazságosság lakozik. Ő az, aki feltárja a rejtett kincseket; mert a Szellemek Ura kiválasztotta őt, és győzelemre rendeltetett a Szellemek Ura előtt, örök igazságosságban.
5. És ő az, aki le fogja majd vetni a királyokat a trónjaikról és országlásukból. Mert azok nem magasztalják fel Őt, és azt sem ismerik el alázattal, hogy honnan kapták a hatalmukat. 6. Elváltozik Előtte az erősek ábrázata, és szégyennel tölti meg őket. A sötétség lesz azok lakhelye, ágyaik pedig férgek lesznek. És nem lesz reményük arra, hogy ágyaikból felkeljenek, mert nem magasztalják fel a Szellemek Urát.
Nem rövidítheted le, mert oka van annak, miért ad Jézus ilyen hosszú magyarázatot! Itt az egymás felőli ítélkezésről tanít Jézus. Máshol meg arról van szó, hogy vannak dolgok, ami meg kell ítéljünk (pl. érett, felelős döntéseket kell hozzunk, amit csak úgy lehet, ha megítéljük, mi helyes és mi nem). Nem érdemes sem elvenni az Igéből, sem hozzátenni.