Nálam is így van a kerítés mellett, szerencsére a betonalap miatt a szomszédba még nem ment át. Az eper viszont az indáival megindult, de vasárnap elkaptam!
Nálunk egy bő méteres (vagy szélesebb) sávban van a kerítés mellett a málna. A miénk (Autumn Bliss) elég jól megáll támaszték nélkül is. Mikor szedem, befúrom magam közé.
A szomszédok a kerítés alatt átnőtt töveket egy sorban tartják, a többit lenyírják vagy átültetik. Náluk elég ványadt, a mi dzsungeles tartásunkat jobban szereti.
Én tavaly telepítettem 10 féle málnát és 1 szedret, mindegyikből egyet-egyet (a szederből kettőt). Az már nagyon hamar kiderült, hogy a korai fajták nem bírják a helyet, a későiek viszont igen, ezért az őszi sarjakból kipótoltam az elpusztult koraiakat.
Ezek a növények nem tisztelik a sort. Kordonon szeretném nevelni őket, de úgy hajtanak, mint az ökörhugyozás :-o Most nem tudom, hogy hajtogassam be őket a kordonba, vagy ültessem át. Ha ezt így folytatják, nem lehet majd bemenni mögéjük...
Ízre nagyon dícsérném a Polkát én is. Hogy mennyiségre melyik mit fog felmutatni, az majd idén talán jobban kiderül, a telepítés évében nem vártam nagy termést (és azt is leszedték a gyerekek, mivel ők sajnos korábban érnek haza a suliból, mint mi a munkából :-o)
Mindenesetre most eszegetjük a tavaly júniusban elrakott Mallingot, jólesik a málna ilyenkor is, de ez egy fagyasztás után felpuhuló, levelet eresztő fajta, úgy látom be kell szerezném még 1-2 tő Fertődi zamatost. No meg keresek Fertődi narancsot is, de a ritkább fajtákat 600-1200 Ft között adják a neten, ami röhejes.
Szia! Még szép hogy drukkolok:) ha már nem ragad a föld jön a talajelőkészítés. Valamilyen hagyományos málnám is van,az is új helyre kerűl. Mellé meg aminek drukkolúnk annak asarjait:)
Ízre most talán a Polka a legjobb, szép nagy szemek és igazi málnaíz, végre. A Blissy sajnos éretten is savanyú, a Resa viszont elképesztően (túlzottan is) édes. Az élmény pedig megfizethetetlen.
A Malling ízét szeretem, június-júliusban terem, erősen tüskés, elágazó és sarjadzó. Elég puha, fagyasztani nem annyira jó, ellentétben a Fertődivel. A málnaszúnyog is szereti. Tulameen nálam keveset termett. A sarjontermők közül legjobb ízű és bőtermő a Resa. A Polka már az ültetés évében terem, elég kemény, strapabiró bogyójú málna.
Hajjaj, hogy készültem rá évek óta... de nem tud annyi teremni, hogy feláldozzam a főzőben. Csak ilyen áztatmányt csináltam két kilóból meg szeszből, de az se rossz. Biztosan lesz jövő ilyenkor, és az már pénzbe se fog kerülni...ha eszünkbe jut és meg is érjük... Idén az én fajta málnámból volt sok kiásva, nagy részét már elosztogattam, vagy 10-15 szál van még elvermelve, mert ki azért nem dobom... Nevét nem tudom, de tegnap mértem egy fagyasztott bogyót a nagyobbak közül, az 7 gramm volt. Másodéves telepítésben méterenként 1.5 kilót termett, június közepén már érik, július végére vége van. Sok sarjat hoz, a szúnyog viszont szereti csípni és kötözni is kell. Ha kell neked, vagy másnak szívesen elpostázom.