Egy hosszú hétvégén ünnep-szombat-vasárnap a szombati napon kimentünk a buszmegállóba, aho, szembesültünk vele, hogy a Volánnak a szombat ilyenkior valamiért vasáűrnap! :((( Utána mentünk a vasútállomásra, és a vonat kitömve indult el. Mert az mindennap ment. Szerencsére a szomszéd településre az is jó volt. Messzebb már nem lett volna jó.
Mindenesetre szerintem sokan szívnak ezzel, akik ezeken a szombatokon jönnének be dolgozni, és reggel 6 helyett csak 8-kor érnek be.
A Volános kismenetrendben valamint a nagy menetrendtáblán X + O és kereszt+karika karika áthúzva stb jelek mellett a, b, c, d, e, f, stb jeleket alkalmaznak A 47 es számú jelzés nállunk azt jelenti nem jár XII. 24. vagy XII. 31 én
Kisbetűk számok és a régi ezeréves megszokott jelekvalamint, a kalapácsos jel mellett ez is belefér.
A Hivatalos busz menetrendben az a b c nek megfelenek más jelek, így 14, 15 , 16, stb
A Máv menetrendben karikában A, B C stb van jelen, valamint 30 31 , 60 , stb
Megértem hogy mindenz bonyulult
De!!!
Épp a Volán topikon írtam valamikor azt, hogy a 15 jelzéshez tartozó
Hetek első iskolai előadási napját megelőző nap, jelzéshez hozzáfűztem, hogy hetek első tanítási napját megelőző munkaszüneti napon, na erre mondták, hogy minek fűzöm hozzá, hogy munkaszüneti nap ez.
Hát azért mert ez a kollégistás járat ami "sulivasárnap jár" és nem megy munkanap pl.
Ez nem volt világos valakinek ez nem ritka.
Én ezeket a többletjáratokat buszoknál másodrészben, képzelném el, de több mindennap közelekedő járat kellene
Nem kéne túlbonyiolítani, se a vasútnál se a busznál mert a kisbetűk, a számok a jelek, mind, zavaróak
Túl sok a korlátozás
Van olyan rendszer amiben mindennnap mennek többnyire a járatok, azokon több utas is van
Érdekes régen a munkanap jelzésre még nagy M is divat volt, egyes helyeken még most is.
Van olyan megállóhelyi menetrend, aminél van munkanap, van a szombrt, van a vasárnap külön 3 hasábban. Ez logikusabb mert 3 szor felsorolja a járatokat a hétvége elkülönül.
De egy összetett táblán nem különül el.
Kis megállókban 3 hasábos megállóhelyi tábla elterjedt pl. : Heves megye székhelye környékén.
Azt mindenki tudja milyen nap van. A hosszú hétvégék munkarandje pedig a helyi utazási szokások és hagyományok szerint alakul. De Te Szombathelyről ezt is biztosan jobban meg tudnád csinálni :-)
ami kevesebb megállás, de megállók állomások kihagyása azon való áthaladással pl gyorsvonatoknál nem kell minden görbe fánál megállni.
Felzételes megállás kell, mint a buszoknál. Jelzőrendszert kiépíteni a vonatokon, megállás + csak akkor, ha van leszállás-jelzés, vagy várakozó utas---az is jelezhetne, pl. egy jelző segítségével....
Eleinte én sem szerettem az új számozott jeleket, a megszokott aranyos rajzocskák helyett, de végülis jobban utal a hét első munkanapjára a fekete alapon "1", mint a négyzet, vagy az utolsó munkanapra (mely rendszerint péntek) az [5] a kis kalapács helyett.
Inkább affelé kellene tartani, hogy ezek egységesek legyenek a vasúti és autóbuszmenetrendben. Egyedi jeleket csak az olyan buszmenetrend stílusú esetekre kell fenntartani, mint a "minden páros holdtöltét követő kedden".
A vasutas jelek hasonlóak a Volánhoz, csakhogy amíg a MÁV+GYSEV közös jeleket használ, addig a Volánok mindegyike egyedileg értelmezheti a kódok nagy részét.
Pl. a szokásos X, karikás X, +, karikás +, o, áthúzott o illetve a karikás A, B, C jelek helyett mindenféle egyedi jelet használnak. Pl. m=munkanap vagy z=hétvége stb...
Pár éve meg a vasútnál zagyválták össze jó alaposan a menetrendi jeleket, a régi jól beváltak helyett, mindenféle betűk, meg számok egytől a végtelenig... Azóta inkább Elvirázok :-)
A 8-adikas tankönyvben a 20-as vonal egyik oldala volt benn.
Arra nem emlékszem, hogy hányadikos voltam, de arra igen, hogy nekünk amikor ezt tanitották a 80/a mező egy oldala volt benne. Úgy látszik minden évben más-más mezőket raktak be.
Én ált. isk. 8.-ban, meg gimi másodikban is kiselőadást tartottam menetrend olvasásból, amikor odaértük a tanagyaban. A 8-adikas tankönyvben a 20-as vonal egyik oldala volt benn.
A funkcionális analfabétákkal se én sem más nem tud mit kezdeni
Lehetne, de sokáig tart, és topic témájától messzire vezet.
17 évig koptattam az iskolapadot, sok költő verseiből tudok idézni, remekül tudok deriválni, van némi fogalmam a szerves és szervetlen vegyületek felépítéséről, de menetrendet az iskola falain belül nem nagyon láttam... (egyszer, fizikaórán, az út-idő-sebesség közötti összefüggéseket a 30-as vonal menetvonal-diagramjával (vagy hogy hívják) demonstrálta a tanár)
Tegnap kénytelen voltam átbiciklizni Szentesre a havi vonatjegy szükségletem beszerzése céljából, mivel a csongrádi pénztár zárva volt. Nekem ez a művelet-illetve a pénztárosoknak kb.20-25'- ezért magam elé szoktam engedni azokat akiknek megy a vonatuk és sürgős a jegyvásárlás. A szentesi állomásra a 37442 számú orosházi vonat indulása előtt tíz perccel sikerült begördülnöm. Szerencsétlen időpont volt, mert kb. 20-25 utast kellett kivárnom. Legtöbben Donát, Újváros, Fábiánsebestyén és Orosháza állomásra vettek jegyet. Kérdeztem néhányukat, miért mennek vonattal? Válaszok: Busz csak átszállással, nem hosszabb a menetidő,utazás- csomagszállítás kényelmesebb.
Ezeken a volános jelzéseken követő első nap a napot megelőző napon nekem is néha el kell gondolkodnom, pedig talán nem vagyok funkcionális analfabéta. A volánnak ezek a menetrendi korlátozásai tényleg túl bonyolultak, és szerintem nagyrészt feleslegesek is.
„A kormány 2006. július 5-i ülésén döntött arról, hogy megkezdik a helyközi személyszállítás átalakítását a szolgáltatások összehangolása, a minőségi szolgáltatások elérése, a párhuzamosság megszüntetése érdekében. Tudatosan beszélünk helyközi személyszállításról, tömegközlekedésről és nem MÁV-ról, vagy Volánról külön-külön – hangsúlyozta a kormány ülését követő tájékoztatón Kóka János. A miniszter a helyközi közlekedésben kitűzött célokat ismertette. Ezek: az európai szinten is működőképes, korszerű, magas színvonalú vasúti közlekedés megteremtése, a közúti forgalom terheltségének csökkentése,a párhuzamos közlekedési módok elkerülése, valamint a helyi sajátosságok figyelembe vétele és a díjpolitikai elvek összehangolása. A párhuzamosság-megszüntetés lényege: a „vasút és autóbusz” helyett „vasút vagy autóbusz”. Az átalakítás során összehangolják a Volán és a MÁV járatok menetrendjeit és tarifarendszerét. Annak érdekében, hogy egy kézből tudják irányítani a közlekedéspolitikát, a közeljövőben a gazdasági és közlekedési miniszter gyakorolja a Volán vagyonkezelési jogát. A két közlekedési társaság járatainak összehangolása 2006 második felében kezdődik meg a Nyugat-Magyarországi és a Dél-Alföldi Régióban. 2007 első felében további két régióban, a második felében pedig a fennmaradó három régióban történik meg az összehangolás. Ezt követően kezdődhet meg a Volán társaságok értékesítése. ” GKM sajtóközlemény, 2006. július 7.
4 egymás utáni vasárnap. Mert a Volán olyan hülye, hog azt hiszi, hogyha a csüörtöki ünnep utáni péntek (ami hivatalosan szombat) és a szombat, mai tényleg szombat csak annyi utast vonz, mintha vasárnap lenne.
A MÁV is ezt hiszi, csakhogy a vasúton vasárnap nem sokkal megy kevesebb vonat, mint szombaton, míg a buszoknál a kisebb településeken hétköznap monjuk megy 10 busz, szombaton 5, míg vasárnap 3. Így a ritkítás elég drasztikus. :(((((
-Minden nap kell csatlakozás a hajnalban Bp-re induló vonatra és késő délutáni visszaindulással vissza is lehessen jutni. Az ITF ezt azért igyekszik megoldani.
-Napi minimum 4-5 vonatpár legyen vasárnap is. (Ez is meglesz az ITF-fel, és most is megvan a legtöbb helyen.)
Egyéb:
-Minimum két óránkénti követés hétköznap.. (Ez is meglesz, néhány vicinálist leszámítva, de amelyeken nem, azokra úgyis lakat fog kerülni a közeljövőben.)
Azt egyébként én is hiányolom, hogy jelenleg nincs meghatározva (eszközfüggetlenül, természetsen), hogy milyen szolgltatást kell egy közszolgáltatási viszonylatban nyújtani.
Pl. -legalább X1 lakossú településről (külterületről) a kistérségi központba Y1 óránként -legalább X2 lakossú településről (külterületről) a kistérségi központba Y2 óránként -X2-nél kevesebb kaposú településről (külterületről) nem kell szolgáltatást nyújtani.
1-2 paraméterről olvastam pár éve:
1. Minden vasútállomással rendelkező településről el lehetjutni Budapestre, és visszatérni oda, úgy hogy Bp-en minimum 4 órát legyél.
2. 24 órán belül bárhonnan bárhová el lehet jutni két vasútállomás között
Az nem eszközfüggő, hogy milyen a menetrend szobat délután vagy vasárnap. Döntés kérdése. Lehet úgy dönteni, hogy ezentúl a busz is minden nap közelekdjen óránknt, meg lehet fordítva is. Szélsőséges példaként találkoztam olyan nem túl távoli országgal, ahol a vonatok munkanapokon szinte óránként járnak, szombaton van 2-3 vonat, vasárnap meg semmi.
Azt egyébként én is hiányolom, hogy jelenleg nincs meghatározva (eszközfüggetlenül, természetsen), hogy milyen szolgltatást kell egy közszolgáltatási viszonylatban nyújtani.
Pl. -legalább X1 lakossú településről (külterületről) a kistérségi központba Y1 óránként -legalább X2 lakossú településről (külterületről) a kistérségi központba Y2 óránként -X2-nél kevesebb kaposú településről (külterületről) nem kell szolgáltatást nyújtani.
Első járatnak Ze óra előtt kell a kistérségi központba érnie, utolsónak Zu után indulnia onnan.
Olyan kapacitást kell biztosítani, hogy a V percnél többet utazók P valószínűséggel jussanak ülőhelyhez.
A funkcionális analfabétákkal se én sem más nem tud mit kezdeni
Az asszonyka esete nem egyedi, sokan nem értik a közlekedési jelek korlátozását.
A jelzések értelmezése is gond, de a vasútnál zömmel vannak mindennapos járatok, így a busz az aminél kell egy szint a nem mindennap közelekedő vagy az ünepek körül előforduló nagy gubanc megértéséhez
Volán vasárnapozik akkor amikor az üzletek szombatot tartanak, sok ember élete meg van keserítve. Pl 4 napos munkanapáthelyezéses ünnep, szilveszterkor 15-16 órakkor ment el az utolsó helyközi busz ápolónők fél nappal bementek a munkahelyükre máskor az üzemzárás 19 óra után volt dec 31 én.
Az hogy az egyik megyében szombati rend van pl Pest a másikban vasárnapi pl Heves, csak fozozza az ünnepek körüli bonyodalmat.
Volt már 4 egymás utáni vasárnapi közelekedési rend is, ez kisebb településnél nagyon rosszat jelent.
Vasút még a sokat szidott mellékvonalakon is törekszik szombat vasárnap is közelekedni, mindennap közelekedő járatokkal.
Pl van jó pár hely az országban ahol vasárnap 3-4 buszjárat vagy annyi se közlekedik.
Ma egy átlagos mellékvonalon 5-6 vonatpár vamnde van pár ahhol ettől kevesebb és csak 4 van, 126 -on van 3.
Másik észrevétel:
Vásárosnaményban Métészalkán Nyíregyházán, Kisvárdán, Sátoraljaújhelyen, Szobon, Győrben és még sorolhatnám van annyira szerencsés helyzet hogy gyalog is rövid a busz és vasútállomások táávolsága
Más helyeken pl Szolnok, Mezőkeresztes Mezőnyárád, Mezőkövesd, a buszok mennek ki a vasútra, de Hatvanban is van pár ami kimegy, Aszód, stb.
Ma ez is gond az utolsó 2 km ami gyalog sok idővesztesség, meg összehangolatlanság is jellemző
Kellene egy paraméterkönyv, vagy valami ami az utolsó buszok esetében várakozást, napközben ráhodást tenne lehetővé.
A ritkább megállásúról:
Egy pl.: 65 ezres megyszékhely felé megállunk sok alig használt megállóban, egyes nagy állomásokon csatlakozásra várunk stb.
Nem olyan településeken kellene megállni, ahol eddig se volt vasúti utas, mert van olyan állomásköz a fővonalon ahhol, nem mindegy hogy kihasználjuk e azt a ma még álombeli 120 as pályát ami tényleg annyi.
Gyorsvonatból személyvonatot csinálni nem művészet, de mindenkép utasriasztó
Hát a buszjáratok megszüntetésével szerintem érdemes vigyázni, a vonatokról alacsony szolgáltatási színvonal mellett ahogy észrevettem, buszra szoknak át az emberek, de buszról jelemzően inkább autóra váltanak az addigi törzsutasok vidéken.
Átszállásmentes utazást kellene biztosítani és megfelelő menetidőt, ami kevesebb megállás, de megállók állomások kihagyása azon való áthaladással pl gyorsvonatoknál nem kell minden görbe fánál megállni.
Ez így paradoxon :) Ha ritkábban állunk meg, akkor épp több átszállásra kényszerítjük a közbenső megállók utasait.
Az átszálásban azt látom problémának, hogy az elmúlt évek gyakorlata miatt egyszerűen elvesztették az utasok a bizalmukat abban, hogy megtalálják a csatlakozó járművet. (nagy várakozások, esteleg nincs is csatlakozó jármű, rosszul elrendeztett le- és felszállási helyek a csatlakozó járművek közt, utastájékoztatási hiányosságok stb.) De hogy a másik oldalt is piszkáljam: az egyre nagyobb tömegeket érintő funkcionális analfabetizmus egyik tünete is, hogy képtelen valaki néha még a jól megoldott átszállási helyeken is eligazodni.
Például mit várhatott az az a rakás szerencsétlenség asszonykád attól, hogy magatehjetetlenül álldogáll egy megállóban, ahonnan NEM megy járat az uticéljához...