Igazán bájos, amikor ti, nagyon-elkötelezett-demokraták defaultból lehülyézitek a magyar választópolgárok nagyobbik felét. Igatz, ezt rendszerint olyankor szoktátok megtenni, amikor elvesztitek a választásokat. Te mist egy kicsit előreszaladtál vele. Ennyire sötéten látod a helyzetet?!
-Nem hülyéztem le senkit. Én a hazai magyarok 50%-át elhülyítettnek tartom. És ez óriási különbség.
Mert kedves Szabó G. Zoltán egy megélhetési politikus talán megmagyarázhatja magának azt az áldatlan erkölcsi helyzetét, hogy egy olyan párt színeit képviselve jut a képviselői fizetéséhez amelyet a Kádár-korszak működtetői vezetnek, de ezeknek a „vezetőknek” a demokráciakioktatásaitól minden szemellenző nélküli magyarnak felfordul a gyomra.
Az én értékrendem szerint mindenki, aki ehhez a saját népét 1945 és 89 között terrorban, majd diktatúrában tartó, de tetteiért népétől soha bocsánatot nem kérő társasághoz tartozik vagy velük egy követ fúj, legyen ő akár a hetvenes vagy a nyolcvanas évek szülöttje is, ezzel maga is bűnössé válik. Mert ha elfogadhatónak tartja a bűneik el nem ismerését, akkor szükség esetén ő is meglépné azokat a bűncselekményeket, amelyet az MSZP elődpártjai, az MKP, az MDP, majd az MSZMP akkori tagjai elkövettek saját népük ellen.
Magyarország ma sem anyagilag, sem erkölcsileg nem bír ki még egy un. szocialista ciklust. Ugyanakkor valóban szükség lenne a Parlamentben egy Kéthly Anna féle szemléletű szociáldemokrata tiszta pártra. Hidd el nekem, nem csak Magyarországnak, de az MSZP-nek is szüksége van az áprilisi vereségre
Nézd, kedves Fabius Maximus Cunctator, ahogy elnézem, neked sem vagyok az elvtársad.
Ami meg a mondandód lényegét illeti: inkább sose legyek többet képviselő, mint hogy az ilyen "budapesti magyar"-félék szavazatával.
Tudod, (illetve dehogy tudod, a te pártodban ez a gondolkodásmód nem divat, csak a Nyugat demokratikus jobboldali pártjaiban) vannak dolgok, amitől az ember undorodik, és amit éppen ezért nem is tesz meg, még annak érdekében sem, hogy hatalomra kerüljön, vagy hatalmon maradjon. Nácik szavazatait például nem fogadja el.
Ha ezt a mentalitást a vezéred eltanulta volna Chiractól, máris jobb hely lenne Magyarország, BTW (paradox módon) nektek is több esélyetek lenne a győzelemre.
"Németországban például hatvan éve vállaltan vállalkozó/munkáltató/tőkepárti konzervatív jobboldali a CDU/CSU és vállaltan baloldaliak, munkavállalópártiak a szocdemek."
Nem hatvan eve ,hanem 120 eve kb.a nacizmus csak 12 evig tartott egy harmad generacio, 45-ben nagyjabol ugyanott tudtak folytatni ahol 33-ban abbahagyattak veluk, mar azok akik tuleltek,de nem halt ki egy teljes generacio mint a keleteuropai orszagokban.A volt szocdemek sokan hazajottek az emigraciobol , vagy a koncentracios taborokbol, vagy eppen a lapitasbol,a szakszervezeti vezetok ugyanigy, es ugyanigy a nemet mersekelt jobboldal is.Nemetorszag raadasul Europa legfejlettebb ipari gazdasaga volt ahol a szocialdemokracia sokkal erosebb tarsadalmi tenyezo volt ,mint a strukturalisan joval fejletlenebb MO-on. A nemeteknel a szocdemek 33 elott az egyik legerosebb part volt tobbmillios tagsaggal es szavazotaborral.Valojaban a nemet szocialdemokracia volt a legjelentosebb Europaban.Volt mire epiteni ujra. NO-ban a szervezett munkassag kemeny magja ugyanugy megvolt,csak 13 evvel idosebbek lettek.Mert ugye aki 33-ban 35 eves volt az 45-ben 47 ,a legaktivabb korban szinte.Megvolt a kaderallomany es a szervezeti hatter. Ez nem volt meg MO-on ahol a rendszervaltasra egyreszt ez a kaderallomany vagy meghalt,vagy annyira idos volt,hogy politikai munkara mar alkalmatlan,raadasul 45 elott a nemetorszagi visazonyokhoz kepest a magyar szocialdemokracia marginalis volt,mert a strukturabol adodott ez,az ipari munkassag joval alacsonyabb aranya a tarsadalmon belul,es ez akkor is igaz ha nem lett volna Bethlen -Peyer paktum.Egyszeruen az objektiv adottsagok masok voltak.lAz ne tevesszn meg senkit,hogy 45 utan a szocdempart tobbszazezres lett,de ezek tobbsegenek semmi koze nem volt a 45 elotti szervezett munkassaghoz ami sosem volt magasabb 400 ezernel. Es megegy tenyezo.Ami talan a legfontosabb .Nemetorszagban nem jatszodott le olyan tarsadalmi atstrukturalodas a nacik 13 eve alatt ,mint MO-on 45 es 89 kozott Nemetorszag fejlett ipari hatalom volt.MO nem..Magyaran a munkassag,parasztsag, stb retegek aranya nem valtozott.A munkassag tulnyomo tobbsege kiveveve a fiatalabbakat benne volt a 33 elotti szervezett munkasmozgalomban.MO-on viszont a 45 valahany ev alatt a tarsadalmi atstrukturalodas es a sokkal hosszabb periodus miatt a munkassag tulnyomo tobbsege ,elso generacios volt akiknek semmi koze nem volt a 45 elotti szervezett munkassaghoz,mar a szocializmus evei alatt lett munkas ,foleg a parasztsagbol,aminek aranya lecsokkent es a munkassage megnott,de olyan munkassag ez akiknek semmifele szervezeti es mozgalmi, szakszervezeti tapasztalata es hagyomanya nem volt ami a nemeteknel igen.A mo-i munkassag tulnyomo tobbsege nem ment keresztul azokon a szervezesi es szakszervezeti kepzesen amin a nemet,hiszen a szocialdemokracia egyik legfontosabb szerepe a munkassag kepzese is volt,mind politikailag mint kulturalisan.Bizony a munkasotthonoknak ez volt a fo szerepuk,ahol ha tetszik ha nem a munkassag ideologiai oktatasa ment. Magyaran a nemeteknel megvolt a folytonossag es egy evolucios lassu atalakulason at lettek marxista osztalypartbol balkozep neppartokka egy szerves tarsadalmi fejlodes es atalakulas tobb evtizede alatt.MO-on ez kimaradt.89-ben ugy kellett leakasztani a partokat szinte az egbol. Es sokszor ketforintos feldobasaval dontottek el,liberalisok,szocdemek,keresztenydemokratak vagy mik legyenek,.Ertelmisegi ,barati korok alapitottak a partokat,nem tarsadalmi eroviszonyok generalta erdekszovetsegek alapjan.Mas a helyzet a szociknal ok egy szervezett part voltak,onekik sok valasztsuk nem volt,kommunista part nem akartak lenni, de ha a baloldalon akarnak maradni egy valasztas volt a szocialdemokracia,de hianyzott mogule az a szervezett munkassag ami a nemeteknel volt,hiszen az MSZMP mar a hatvanas evektol nem munkaspart volt.Csak neveben,hiszen MO-on nem volt szervezett munkassag olyan ertelemben mint a nemeteknel vagy ami volt 45 elott a maga gyenge sulyaban a regi szocdempart idejen. Nagyon leegyszerusitve a nemet szocdemeket munkasok alapitottak es egy hosszu evolucios fejlodes,atalakulas utan lettek az ami most,MO-on egy mai partot,vagy elodjet sem alapitottak munkasok,mert amit igen az 48-ban megszunt es aztan ez az aktiv politizalo szervezett munkasreteg ha tetszik igy munkasarisztokracia egyszeruen kihalt.
Tehát akkor mitől "baloldali" az MSZP? Illetve, ha az oldalak összekeveredtek ideológiailag, akkor mi zavarhatja a jobboldal szimpatizánsait pl. az Internacionálé szövege (éhes proletár) és az Mszp jelenlegi vezető rétegének társadalomban elfoglalt poziciója között feszülő ellentmondásban?
Tévedsz. Mi is megtesszü ugyan, amit tehetünk, hogy a MIÉP-Jobbik ne juthasson érdemi politikai szerephez, de megakadályozni nem mi akadályozzuk meg, hanem a magyar választók, akiknek több mint kilencvenöt százaléka kap heveny hányingert a náciktól.
Szétválaszthatom, ha parancsolod, de "egy baloldali eszméket állítólag felvállaló párt", sőt, egy baloldali eszméket valóban felvállaló párt sem tehet semmit a munkavállalók összefogásának, egymás iránti szolidaritásának és ezzel a hatékony érdekvédelemnek a megszervezésére. Az ilyesminek ugyanis a dolgok természetéből kifolyólag a munkahelyen kell megtörténnie, ahol politikai pártnak az alkotmány értelmében semmi keresnivalója.
Igazán bájos, amikor ti, nagyon-elkötelezett-demokraták defaultból lehülyézitek a magyar választópolgárok nagyobbik felét. Igatz, ezt rendszerint olyankor szoktátok megtenni, amikor elvesztitek a választásokat.
Te mist egy kicsit előreszaladtál vele. Ennyire sötéten látod a helyzetet?!
Te meg általában egy kedves, nyugodt, barátságos ápolt vagy, akinek azonban most az ápolók, nem tudni, miért, elfelejtették beadni a gyógyszerét, így aztán dühöngesz, hülyeségeket irkálsz össze-vissza és megalapozatlanul vádaskodol. De kitartás, jönnek mindjárt a nyugtató injekcióval, és akkor visszaszelídülsz a megszokott formádba.
"A nagytőke oda megy, ahol nagyobb profitot tud realizálni!" Ez bizony így van. Ha tehát, mondjuk, szigorítjuk a Munka Törvénykönyvét (megtörtént), bővítjük az alkalmazottak jogait (ez is), annak a nagytőke örülni nem fog ugyan, de azért nem is menekül el.
Ha viszont két év alatt megduplázzuk a minimálbért, akkor a tőkének az a része, amely magas élőmunka-igényű, de alacsony hozzáadott-értéket produkáló ágazatokban igyekszik értékesülni, fogja magát és odébb telepszik, ahol a szükséges munkaerő olcsóbban áll rendelkezésére. Mint tette 2001-2002-től kezdve a könnyűipar nagy része. Akkor aztán lehet jajgatni a megszűnő munkahelyek miatt.
"Nálunk van sok képzett munkaerő" Aha. Nem tudom, föltűnt-e, de Kínában is.
"A nagytőke oda megy, ahol nagyobb profitot tud realizálni!" Ez bizony így van. Ha tehát, mondjuk, szigorítjuk a Munka Törvénykönyvét (megtörtént), bővítjük az alkalmazottak jogait (ez is), annak a nagytőke örülni nem fog ugyan, de azért nem is menekül el.
Ha viszont két év alatt megduplázzuk a minimálbért, akkor a tőkének az a része, amely magas élőmunka-igényű, de alacsony hozzáadott-értéket produkáló ágazatokban igyekszik értékesülni, fogja magát és odébb telepszik, ahol a szükséges munkaerő olcsóbban áll rendelkezésére. Mint tette 2001-2002-től kezdve a könnyűipar nagy része. Akkor aztán lehet jajgatni a megszűnő munkahelyek miatt.
"Nálunk van sok képzett munkaerő" Aha. Nem tudom, föltűnt-e, de Kínában is.
"egy baloldali eszméket állítólag felvállaló párt kormányzása" Válaszd szét a kifejezést 'baloldali eszméket állítólag felvállaló párt'-ra és 'kormányzás'-ra és úgy közelítsd meg a problémát. Vedd hozzá az újsütetű 'luxusbal' kifejezést is.
"Nincs hatékony érdekvédelem! Az alkalmaztottak kiszolgáltatottak, nincs összefogás, nincs szolidaritás, nincsenek megszervezve, semmi nincs, ami ésszerűen korlátozná a nagytőke kénye-kedvét!" Ebben nincs vita köztünk.
"mindez egy baloldali eszméket állítólag felvállaló párt kormányzása alatt megtörténhet!" Na, ebben már van. Először is, mert ez nem a mi kormányzásunk alatt történt meg, hanem történik folyamatosan, mintegy fél évszázada. A Kádár-rendszerben sem volt hatékony érdekvédelem, az alkalmazottak legalább olyan kiszolgáltatottak voltak, mint ma, a rendszerváltást követően pedig a helyzet nem javult. Másodszor, mert hogy gondolod? A kormánynak kellene megszerveznie az összefogást, a munkavállalók közötti szolidaritást, a hatékony érdekvédelmet? Nem téveszted te össze a kormányt a szakszervezettel?
Voltaképp komikus miért ragaszkodik a nagytőke pártja a "baloldali" jelzőhöz.
Komikus? Közröhej. Amikor egy megértő milliárdos vigasztalja a kismagyarokat. Természetesen ezek az alakok 15 évvel ezelőtt sem a munkások és parasztok érdekeit képviselték, hanem a megszállókét. És ki is szolgálták őket messzemenően.
A magyarok 50%-a a saját érdekeit felismerni is képtelenség állapotában leledzik. Ebben tartja őket az egykori állampárt aspontánprivatizált, és azóta is befolyása alatt tartott sajtójával, és többek között a „baloldali” jelző bitorlásával.
Érdekes kérdés, hogy miért hiányzik egy ilyen párt a magyar politikai életből? Nincs rá igény? Szerintem lenne. Nem érzi ezt a z igényt senki? Szerintem sokan érzik. Akkor miért nincs ilyen párt?
"a nagytőke válasza erre nagy valószínűséggel az lenne, hogy veszi a sátorfáját, és meg sem áll Romániáig, Ukrajnáig, esetleg Kínáig"
Beszari vagy! Mint a kormányod! A nagytőke oda megy, ahol nagyobb profitot tud realizálni! Nálunk van sok képzett munkaerő, ha lenne érdekvédelem, ettől még meglenne a profitjuk, de az emberek nem lennének ennyire kiszolgáltatottak!
Nem a nagytőke jelenlétével van bajom, hanem azzal, hogy a nagytőke azt csinál ebben az országban, amit csak akar! Nincs hatékony érdekvédelem! Az alkalmaztottak kiszolgáltatottak, nincs összefogás, nincs szolidaritás, nincsenek megszervezve, semmi nincs, ami ésszerűen korlátozná a nagytőke kénye-kedvét! Ezt nevezem én vadkapitalizmusnak! Csak az a szégyen, hogy mindez egy baloldali eszméket állítólag felvállaló párt kormányzása alatt megtörténhet!
"De a baloldali eszmék, mint a szolidaritás, az esélyegyenlőség, továbbra is fontosak! És a nagytőkével való enyelgés éppen ezeket az eszméket köpi szembe!"
Nézd, a fene se tudja, te mit értesz a "nagytőkével való enyelgés"-en, de negyven év elég lehetett volna arra, hogy te is megtanuld: a tőkés gazdálkodás alternatívája nem a szocialista, hanem a tőkehiányos gazdálkodás. Vagyis bármilyen jól is esnék a te balos lelkednek, ha egy tökös baloldali kormány végre jól megmogyorózná a nagytőkét, a nagytőke válasza erre nagy valószínűséggel az lenne, hogy veszi a sátorfáját, és meg sem áll Romániáig, Ukrajnáig, esetleg Kínáig. Itthon meg a 35%-nyi munkanélküli baromi szolidáris lehetne egymással, és akiknek még lenne munkájuk, azok is abszolút egyenlő eséllyel veszítenék azt el.