Csatlakozom lalá-hoz. Én is a kénezést javaslom nálunk bevált és nem utolsó sorba augusztus végén szeptemberben a szúnyogok ellen is hatásos. :)- mármint amik a pincében próbálnak behúzódni.
Ugyanez nálam is, csak Rubigannal. Elvétve egy-egy haldokló lisztharat a tetővágás után - de van. Ma hajnalban rámentem Karathane+Rubigan kombóval megint. Jövő hétre esőt is meleget is mond... gáz lehetett volna nélküle.
Korábban említetted, hogy kombit használsz. Szerintem ezeket nyugodtan összkeverheted, de vannak itt a fórumon ebben kérdésben nagyobb tudorok is.
A permetezés időzítésének két módja van, egyik az automatikus, amikor 8-10 naponként lepermetezed és kész, a másik a tudatos, amikor figyeled a mutatkozó tüneteket és az aktuális körülményeket és ennek megfelelően permetezel. Ha rothadásra hajlamos a szőlőd a liszharmat és a peronoszpóra mellett szürkerothadás ellen (július végén-augusztus elején) is kellene védekezned.
Nem tudom milyen a szőlőmoly kártétele. Semmi mechanikai sérülés nem érhette, azokban a napokban még a szél se fújt. A bogyókon semmiféle elváltozás nem látható. Az látszik, hogy túlnyomó részt a bogyó kocsánnyal együtt pottyant le, valószínűleg elhalt a fürt felöli oldalán. Úgy látom maradt azért rajta bőven, a potyogás abbamaradt. Most elég erős szél fúj, mégsem látok frissen leesett szemeket. Még egy kérdés, ha lehet: a peronoszpóra és a lisztharmat elleni permetező szereket össze szokták keverni, vagy felváltva használják? (Manzate, Thiovit Jet ) Milyen időközönként kell ezekkel a szerekkel permetezni hogy folyamatos védelmet nyújtson ?
Egészen jól leírtad a szőlőd :-). Így más többet tudunk róla, de még így sem sem eleget.
Véleményem szerint alapvetően két-három féle oka is lehet ha ilyenkor hullik a szőlőbogyó. Egyik ok lehet valamilyen mechanikai beavatkozás (kutya, macska, gyerek, kedves szomszéd, fűkasza, jég, időjárás ...) Ha ezek kizárhatók, akkor lehet még pl. szőlőmoly, ami ebből táplálkozott (ham-ham), vagy valamilyen kórság, ami miatt elhalt a bogyókocsány. No! Melyiket választod?
Fehér laza fürtű csemegeszőlő. Kordonra van vezetve. Augusztus második felében kezd érni. Nem nagyszemű, nem különösebben illatos, de kellemes ízű .Az első két évben mindenféle betegség elkapta, de tavaly, és az idei évben "Alma és Szőlő kombi" permetszereket használva sikerült egészségben megőriznem. Nem gondoltam hogy látatlanban megmondjátok a tutit, de biztosan van elképzelésetek arról, mi lehet az oka.
Ez meglehetősen nehéz "szülés" lesz, mert nagyon határozatlan a feladat, amit meg kellene oldanunk.
Tudod van fehér szőlő és kék szőlő, csemege szőlő, meg borszőlő, aztán van korán érő és későn érő, kordonos, egyedi karós esetleg lugasra futtatott, tömött fürtű, laza fürtű, aprószemű, közepes és nagyszemű, rothadásra (betegségekre) hajlamos vagy ellenálló, zamatos, jóízű, esetleg illatos, vagy semleges, szeretik a méhek-darazsak, vagy még más is tuds enni róla és így tovább...
Akadémikus kérdés. Legalább 4-5 ismeretlenes egyenlet. Sajnos nem lehet egyértelmű választ adni a problémára. A túlterhelés látszik a leg kézenfekvőbbnek.
lehet hogy csak "elrúgta" termést. van amelyik hajlamos rá , de lehet, hogy besokallt, de az is lehet, hogy tettél valamit aminek ez lett a következménye. Mellesleg millen fajtáról van szó? Kép van róla?
Igen, "érdekes" dolog ez; nálam június 20-án volt permetezés felszívódó készítménnyel (Topas) lisztharmat ellen. Kontaktot akkor nem tettem bele, az állomány makulátlan egészséges volt, semmi nyoma betegségeknek. Rá egy hétre jött a jégverés (előtte egész héten fülledt meleg) és emiatt újra permeteztem 8 napra rá jún. 28án, Topas, Thiovit Jet, Folpan csapattal. Ennek ellenére tegnap láttam lisztharmatot (szerencsére már megfogta a szer - úgy tűnik a második permetezés- nem friss szürkésfehér képletek vannak, hanem befeketedett, blokkolt) Ami érdekes, hogy a kifogástalan zöldmunka (1 hajtásválogatás, 2 hónaljazás - időben), szellős lombfal (ráadásul szélső sor, délről nyitott), gyommentes terület, jó erőben levő tőke, nem belső fürt ellenére jelent meg a kór, ami bizonyítja, hogy tökéletes agrotechnika ellenére sem lehet permet nélkül megvédeni a növényt. Az aggasztóbb, hogy a Topas sem véd egy hétig sem.....
Köszönöm a segítséget! Ma este le lett fújva az egész kombinált szerrel. Még egy kérdés: Mikor kell permetezni a második adagot, mert gondolom egy nem volt elég egy erős fertőzésnek, vagy esetleg más fajtára kell váltani?
Hát a lisztharmat nem a szokásos belső élősködő gomba, mert a növényben nincsenek micéliumai csupán a táplálékfelszívó képleteiket (hausztórium) eresztik be a levélbe. Ezért kívül kell ölni ahogy lehet. A felszívódó szerek csupán az újabb micélium felépülését gátolják (sejfal alkotót), de elölni a kontaktok (kének, karathane) valók. A kének közül a Thiovit jet különlegessége, hogy 8 kg/ha-ban engedélyt kapott nyári alkalmazásra is. Nyilván nem 30 C körül, de 25 C-nél esti órákban már nem perzsel, de rendkívül aktív a lisztharmat ellen. EC tipusú szert persze jobb nem mellétenni. Erős fertőzésnél persze kell a Topas, Systane, Rubigan, hogy az újra szaporodást is gátoljuk, de nem az elölés miatt.
Tudod van ennek a fórumnak egy sajátossága. Ha hosszabb ideig itt leszel magad is megtapasztalhatod. A feltett kérdésedre általában ilyen és olyan választ is fogsz kapni. Ezek segíthetnek a döntésed meghozatalában, meg el is bizonytalaníthatnak, de a döntést mindig magadnak kell meghozni. Te most meg is tetted és így van ez jól. Legfeljebb elgondolkodhatsz azon, hogy a jég volt előbb, vagy lisztharmat.
Azt javaslom, hogy szorgalmasan figyeld és permeztezzed a többit, mert ezeken érdemben már úgy sem tudsz segíteni.