Keresés

Részletes keresés

dmmddm Creative Commons License 2018.06.11 0 0 1532

Elmentem vasárnap  délután a Vörösmarty térre. Nagy tömeg, iszonyú meleg, csendesen folyik rólam a víz a pólóm alatt. Amióta könyvhétre járok, még soha nem fordult elő velem,hogy nem vettem egy művet sem.... Most ez történt. Kb. fél óra alatt körbejártam, és egy könyvnél se éreztem azt a sürgető-égető vágyat, hogy megvegyem. Igy megmaradt az erre szánt pénzem. Kicsit szomorúan mentem haza.

Egy pozitívum, hogy láttam Csukás Istvánt dedikálni, óriási sor állt hozzá. Átsuhant az agyamon,hogy ha tudnék hirtelen valami felnőttnek szóló művét keríteni, hozzá beállnék a sorba, pedig egyáltalán nem vagyok az a dedikáltatós fajta. De ő valahogy közel áll hozzám, szimpatikus személyiség,mindig elolvasom a vele készült interjúkat is, bölcs ember. Szeretem a Süsüt és a gyerekeknek írt dolgait és van itthon tőle felnőtteknek szóló verseskötetem is (Te mire gondolsz közben - szerelmes versek) és egy prózai írásait tartalmazó kötet (Mi az adu?). És nem utolsó sorban kisújszállási illetőségű, édesapám pedig a szomszéd kisvárosból, Túrkevéről való, úgyhogy valamiféle rokonságot is érzek hozzá.

Sajnos hirtelenjében nem találtam nem gyerekkönyvet tőle,így ez a dedikáció elmaradt.

Csimpolya Creative Commons License 2018.06.09 0 0 1531

A metélő fokhagymám szép, de nem egy év alatt lett ilyen. Megerősödött, úgyhogy elég rendszeresen vágok belőle.

A balkonkertészkedés további öröme, hogy már van 2, azaz kettő darab koktélparadicsomom. Igaz, ezeket a palántákat a piacon vettem. Én is ültettem, szép nagyok csak virágozni nem hajlandóak. Bezzeg, amit elvittem egy barátnőmnek! Galád árulók. Igaz, ezeket kiültette a kertbe, de jó nagyra nőttek, és virágoznak is.

A metélő petrezselymem is kezd megerősödni, legközelebb, ha újkrumplit készítek, azt fogom használni. 

Előzmény: dmmddm (1530)
dmmddm Creative Commons License 2018.06.09 0 0 1530

Igen, még a zivatarok miatt is vacillálok.... Holnap délutánra gondoltam. Meglátom. 

( Egy régebbi dologhoz visszatérve: sikerült metélőfokhagyma magot vennem, elvetettem cserépbe és sajnos nem kelt ki... Kicsit lelohadtam, nem tudom, próbálkozzam-e még valamikor.)

Előzmény: Csimpolya (1529)
Csimpolya Creative Commons License 2018.06.09 0 0 1529

Nem merek kimenni, részint a zivatarok, részint a várható költségek miatt.

Viszont készülök a múzeumok Éjszakájára, próbálok valami olyat találni, ahol még nem voltam, de könnyen megközelíthető. 

Előzmény: dmmddm (1528)
dmmddm Creative Commons License 2018.06.09 0 0 1528

Kérek majd beszámolót, ki milyen zsákmányt ejtett a könyvhéten! :-) 

 

Én azon vacillálok,hogy kimenjek-e  (mert mindig ki szoktam) és szeretnék nézelődni meg vásárolni, de tudom,hogy az sokba fog nekem kerülni....

Magdolnna Creative Commons License 2018.06.01 0 0 1527

A felkészültségük, elkötelezettségük elbűvölő, sokat tudnak és szeretnek is hozzáadni történetek formájában a kiállított tárgyakhoz, szokásokhoz. De valóban nyári rekkenő hőségben elég fárasztó és kimerítő a bolyongás, annak ellenére, hogy bent a vályogfalú házakban hűs van.

Előzmény: Csimpolya (1526)
Csimpolya Creative Commons License 2018.06.01 0 0 1526

Várok, míg kicsit hűvösebb lesz, nem rajongok a nagy melegért. Akkor viszont szerét ejtem. A Skanzen dolgozói is csodásak, tíz évvel ezelőtt öt perc alatt elkészített egy csinos kis rongybabát, azóta is megvan.

Még az állatok is kedvesek, a tehén ragaszkodott ahhoz, hogy megvakarjam a homlokát, a borja pedig érdeklődve figyelt.

Előzmény: Magdolnna (1525)
Magdolnna Creative Commons License 2018.06.01 0 0 1525

Nyugodtan látogatható hétvégén is, még a legnagyobb ünnepekkor is szétszóródik a tömeg, akkora helyen fekszik. Egy nap alatt be sem járható; a néhány éve átadott Mád/Tokaj vidéke területen forgatták a szilvás unicom reklámfilmjét, meg több Móricz adaptációt is :)

Előzmény: Csimpolya (1523)
Magdolnna Creative Commons License 2018.06.01 0 0 1524

Igen, az a csúcs a témában. Úgy vannak berendezve a helyiségek, hogy pl a konyhában főzni, tálalni is lehetne, a szobákban is minden rendelkezésre áll, a háztartási/vasedény boltban meg akkora az árubőség, ami szinte sosem volt :) Gyerekeknek is ajánlható, rengeteg a régi játék. Emlékeim szerint van egy hirdető tábla is, amin valami ndk mosógépre rendelés leadható, vannak mai szemmel vicces dolgok :)

Előzmény: Csimpolya (1522)
Csimpolya Creative Commons License 2018.05.31 0 0 1523

Én is szívesen jártam a Skanzenben, de mostanában körülményes busszal odajutni, inkább szombat-vasárnap jár, akkor meg kissé zsúfolt a hely. 

Csimpolya Creative Commons License 2018.05.31 0 0 1522

Biztos írtam már, hogy szintén Szentendrén van egy Retro magánmúzeum, az is jó hely.

Előzmény: Magdolnna (1521)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.31 0 0 1521

Június második felében nyit a kiállítás, akkor megyek.

A reklámos könyvről jut eszembe – ami nagyon érdekes lehet-, azonkívül, hogy a szentendrei Skanzen szívem csücske és már minden hozzánk látogató rokont, barátot elvittünk amúgy mindenki örömére, most a legutolsó látogatás alkalmával láttunk egy időszaki kiállítást a Magtár 3 szintes épületében, Hé 67 címmel.

A hatvanas hetvenes évek elevenednek meg komplett berendezések, használati tárgyak, fotók segítségével. Szaratov hűtőszekrény, Kékes tévé, ndk turmixgép, mosógép, a keverő tárcsásból is a legfapadosabb, kemping felszerelések, poszterek, divat, néhány korszakos termék, mint a női otthonka, fabulon termékek stb, mindent összevetve, békés időutazás.

 

Előzmény: Csimpolya (1520)
Csimpolya Creative Commons License 2018.05.30 0 0 1520

Cselenyák Imrének van egy könyve, Áldom a böécsőt címmel, ez Arany János életrajza. Ez érdekelne, talán meg is veszem, de könnyen elcsábulok valami váratlanra. Két évvel ezelőtt egy olyan könyvet vettem, amiben az 1860-1990 közötti évek reklámjait és apróhirdetéseit tartalmazta, illetve válogatást ezekből. Roppant érdekes volt, legalábbis számomra.

Ami a kiállítást illeti, nem vagyok biztos benne, hogy látni akarom. Folyton eszembe jut, amit az FBI pszihoprofil készítője írt valahol: Azért vagyunk ilyenek, mert ilyenek vagyunk. Viszont ezt a témát nehéz kimeríteni, inkább bele sem fogok.

A beszámolódat viszont érdeklődve várom.

Előzmény: Magdolnna (1519)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.30 0 0 1519

Ha nem titok, majd írd meg, melyik könyv kapta a kitüntetett figyelmet :)

Amióta itt a jó idő, nagyon nehezen tudok időt szakítani könyvre, de lesz majd ez jobb is.

 

És mit találtam:

 

"A Murder – A Gyilkos Tárlat közel 1.000 m2-es kiállítótéren, 21 szobán keresztül mutatja be újra az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosságait. Minden érzékre ható speciális effektekkel és a legmodernebb technológiákkal valóban megeleveníti a gyilkosokat és történeteiket, így például a szüzek vérében fürdő Báthory Erzsébetet, Vlad Tepest, Hasfelmetsző Jacket vagy éppen Al Caponét. Az interaktív tárlatvezetés olyan hatást képes nyújtani, amely egyedülálló Magyarországon.

 

A kiállítás azonban nem a durva erőszak cél nélkül való “mutogatásáról” szól, hiszen történelmi tényeken keresztül szembesítjük látogatóinkat a tragikus valósággal. Utánajárunk, hogy a tettesek miért és hogyan követték el brutális tetteiket. Ugyanakkor emlékezünk az áldozatokra, és megvilágítjuk az esetek történelmi és társadalmi hátterét is.

A KIÁLLÍTÁS VÉGÉRE  ÉRVE BIZONYOSSÁGOT NYER, HOGY SENKI SEM SZÜLETIK SZÖRNYETEGNEK!

Mérgező szülők, gyermekkorban elszenvedett szexuális zaklatás, testi és lelki terror, kiközösítés és a fiatalkorban szerzett mély lelki sebek húzódnak meg minden történet hátterében. Kiállításunk gondolkodásra késztet felelősségünkről, hogyan neveljük gyermekeinket és hogyan viselkedjünk embertársainkkal."

 

http://www.murder.hu/

 

Megnézem és írok :)

Előzmény: Csimpolya (1518)
Csimpolya Creative Commons License 2018.05.28 0 0 1518

Igen, remélhetően. Viszont azt az egy könyvet nagyon meg kell választani. Ahogy elnézem a kínálatot, mindig rájövök, hogy ők vannak többségben. Mármint a könyvek.

Előzmény: Magdolnna (1517)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.28 0 0 1517

programot

Előzmény: Magdolnna (1516)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.28 0 0 1516

Ahogy elnézem a program, kellemes időtöltésnek ígérkezik, különösen a szombat este.

Előzmény: Csimpolya (1515)
Csimpolya Creative Commons License 2018.05.25 0 0 1515

Igen, időnként érdekes turistának lenni a saját városomban. Most a könyvhétre készülök, de alighanem csak egyet vehetek, mert szörnyen drágák mostanában. Viszont kedvelem a hely hangulatát.

Előzmény: Magdolnna (1514)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.25 0 0 1514

Érdekes és érdemes turistaként szemlélni a várost. Megígértem magamnak, valamelyik hétvégi napot rászánjuk egy nagyobb sétára.

 

Találtam egy átfogó cikket:

 

https://index.hu/urbanista/2018/05/24/hogy_all_most_a_liget-projekt/

 

Láttam fotókat a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciójáról,  a Román Csarnokról is :)

Előzmény: Csimpolya (1512)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.25 0 0 1513

Nagyon jó arány, hasonlóval nem büszkélkedhetem.

Viszont elkezdtem Szabó Magda életművét (legalábbis is így tervezem), az Ókutat hamarosan befejezem, nagyon csillognak a gyermekévek Szabó Magda emlékezetében.

Előzmény: Csimpolya (1511)
Csimpolya Creative Commons License 2018.05.24 0 0 1512

Meg kéne néznem a Ligete, no meg azt az épületet is, már csak a személyes érdekeltség okán is. A kutyás parkot is, érdekes lehet. A Vakok kertjét még felújítják, legalábbis úgy tudom.

Előzmény: Magdolnna (1510)
Csimpolya Creative Commons License 2018.05.24 0 0 1511

Átnézem, a százból negyvenkettőt olvastam, ami nem rossz arány. Igaz, a Vízparti történetre (kínai regény, elég hátborzongató) csak az írójáról ismertem rá, sebaj. Az is igaz, hogy az általam olvasottakból néhány nem tetszett, de ez nem olyan szörnyű baj.

Ha jól látom, a 19 helyezett a Jane Eyre.

Sajnos vagy sem, de a kedvenc Austen regényem az Értelem és érzelem, aztán a Meggyőző érvek, és csak a szoros harmadik a Büszkeség és balítélet. 

Az is igaz, hogy a legtöbb könyv angol nyelvű.

Hegedűs Géza azt írta valahol,hogy a háború után az Odüsszea népszerű olvasmány volt. Végül is, a történet szerint egy hosszúra nyúlt háború után egy férfi igyekszik hazamenni a családjához. Egyfajta helyzeti energiája volt a történetnek. 

Előzmény: Magdolnna (1508)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.24 0 0 1510

Sajnos nem megy fel a fotó, a Vakok Intézetének egyik épülete lett volna. És láttam, mit láttam körbe jártam a Városligetben a nem rég átadott kutyás élményparkot, csak ámultam bámultam, meseszép :) minden mi kutyának ingere lehet, itató, fürdető, szlalompálya, alagút, akadályok és mindez egy csodálatos zöld árnyékos környezetben, körbekerítve.

Előzmény: Magdolnna (1509)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.24 0 0 1509

Tegnap elmentem előtte, szívdobbanás a szépsége, szecessziós csoda:

 

 

 

 

Magdolnna Creative Commons License 2018.05.24 0 0 1508

Forbes magazinból: 

 

 

Ajánló: 10 könyv, ami megváltoztatta a világot

 

https://forbes.hu/legyel-jobb/ajanlo-10-konyv-ami-megvaltoztatta-a-vilagot/

 

A százas lista 24. helyén Austen Büszkeség és balítélet-e szerepel.

Előzmény: Csimpolya (1507)
Csimpolya Creative Commons License 2018.05.23 0 0 1507

Igen, engem is érdekelne, hogy boldogult Nóra, miután kilépett a kalitkából.

A gyerekei már felnőttek, mire visszamegy, a férje pedig alighanem összeköltözött egy másik, még Nóránál is simulékonyabb természetű nővel. 

Viszont akárhogy is, érdekes a folytatás.

Tényleg kedvelem Austen regényeit, a legtöbbjüket évente újra elolvasom, mindig van valami, ami fölkelti a figyelmemet, de egyszerűen nem érdemes folytatni őket.

Az ég szerelmére, meg ne írja valaki, hogy boldogul Jane, mint Mrd. Rochester!

Előzmény: Magdolnna (1505)
mindigujnev Creative Commons License 2018.05.23 0 0 1506

Ki az a tudatlan tahó, aki a szinkronban, reklámokban nem tud magyarul beszélni?

Nem tudja a tya és csa rendes magyar használatát?

Most épp egy SPAR reklámba mondja a magyarul nem tudó tahó, hogy ..."és váltja be"

A váltsa (válcsa) be helyett váltja váltya be szöveget mondja. Felszúlító módban.

És ez a tévében szereplő tahó nem mondja, hogy nem így kell mondani, hanem a pízért már madzsarul beszél.

És ezek tiltakoznak a migránsok miatt? Ezek magyarkodnak?

Meg azok, akiki így jóvá hagynak egy reklámot vagy szinkront.

Magdolnna Creative Commons License 2018.05.23 0 0 1505

Ennyit találtam:

 

"Kopogtatnak. Az ajtó nyílik, mögötte Nóra áll – tizenöt évvel azután, hogy Ibsen nagy botrányt kavart és betiltott klasszikusában becsapta maga mögött. Miért jött? Mi történt vele azóta? Megérte kivívnia függetlenségét? Mit akar azoktól, akiket akkor elhagyott? Mit szólt hozzá a társadalom? És mit szólunk hozzá mi, a 21. században?

A fiatal szerző friss darabja tavaly hatalmas kritikai és közönségsikert aratott hazájában, a Broadway valóságos szenzációja volt. Sziporkázó humorral és nagy emberismerettel tárja elénk a színháztörténet egyik legzajosabb ajtócsapásának utóhatásait."

 

Nekem már akkor hiányérzetem maradt, amikor olvastam. Így aztán nagyon várom. Kováts Adél játékával, neki meg nagy nagy bizalom.

 

Igen, emlékszem (jól?), hogy neked az Austen könyvek a kedveltek közé tartozik, nálam fiatal koromban a Bronte nővérek voltak kedvesek. A Manderley-ház viszont úgy ért véget, hogy pont. Persze, azt is megértem, ha valaki ebben üzletet/fantáziát lát.

Előzmény: Csimpolya (1504)
Csimpolya Creative Commons License 2018.05.22 0 0 1504

Hűha, ez aztán az érdekes téma! Remélem, hogy logikus és a jellemhez illó folytatás lesz. Ami azt illeti, elolvastam két Jane Austen regény XXI. századi folytatását. Az egyik az Önteltség és önámítás, a másiknak már a címére sem emlékszem, de egyik rosszabb volt, mint a másik. A Manderley-ház asszonyának a folytatása olvasható, de semmi különös, ugyanez vonatkozik az Elfújta a szél második részére is.

Viszont nem szabadna feltételezésekből kiindulnom, bármi jöhet, akár egy jó folytatás is. 

Előzmény: Magdolnna (1503)
Magdolnna Creative Commons License 2018.05.22 0 0 1503

Nyári szabadtéri színházi előadásokra már vásároltam jegyet, köztük van a világirodalom egyik híres ajtócsapásának folytatása, örültem, hogy valakinek volt bátorsága folytatni Nóra történetét. Majd folyamatosan írom az élményeim :)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!