Keresés

Részletes keresés

omg2 Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3510
omg2 Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3509
omg2 Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3508

http://privatbankar.hu/makro/erre-mit-lep-trump-sorsdonto-esemenyek-jonnek-davosban-302645

 

Idén a fórum a globalizáció elleni, egyre szélesebb körű elégedetlenségi hullámot tárgyalja meg. Mára nyilvánvaló lett ugyanis, hogy a fennálló nemzetközi status quo ellen erősödik az ellenállás, ahogy azt a Brexit és Trump megválasztása is jelzi. Kínai tisztviselők szerint Hszi Csin-ping elnök a globalizáció reformjáról akar beszélni és figyelmeztetni fog arra, hogy a populista válaszok „háborúhoz és szegénységhez vezethetnek”. Ez az üzenet nemcsak a fejlett nyugati világnak szól, hanem egyben figyelmeztetés hazafelé is, hiszen, ha kipukkadnak a kínai pénzügyi buborékok, akkor a kínai kommunista kaszt is pillanatok alatt a tömegek ellenállására számíthat. A kínai elnök karnyújtása a Trump-csapat felé nem független attól, hogy a két ország között egyre nő a politikai feszültség.

az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3507

Obama a harmadik repülőgépanyahajót küldi Kína felé

Szinte hihetetlen, hogy ennek a „béke Nobel-díjas” háborús bűnösnek már öt napja sincs és nem csak Oroszországgal, de Kínával is súlyosan élezi a háborús feszültséget.

az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3506

A Merkel-imádó német cselédsajtóban hatalmas, maximálisan negatív visszhangot váltott ki Trump megválasztott amerikai elnöknek a Bildben megjelent ma reggeli interjúja. Trump egy időben fogadta a 3 millió példányszámú német bulvárlap és a brit Times újságíróját.

A német lapok felületes átfutása is egyértelműen mutatja, hogy Donald Trumpnak a merkeli migránspolitikáról, az idejétmúlt NATO-ról és Oroszországgal kapcsolatos kijelentései (melyek részletesen megtalálhatóak a mi sajtónkban is) féktelen dühöt váltottak ki.

Jellemző például a müncheni szerkesztésű Süddeutsche Zeitung erről szóló cikkének a címe: „Már németül is van Trump-show”.

E Merkel előtt laptársaihoz hasonlóan csúszó-mászó újság az interjút összefoglaló „leadben” nem azt emeli ki, hogy Trump mit mond, hanem azt állítja, a Bild Trumpot interjúvoló újságírója totálisan alázatosan viselkedett. /Egyáltalában nem igaz: aki egy Merkel-interjút elolvas egy német lapban, tudja, Kai Diekmann és brit kollégája semmivel nem voltak alázatosabbak a gyalázatosan gyáva német újságíróknál. Sőt: Diekmann is hagyta beszélni olyanokról, amelyekről tudta, „felrobbantja” a német uralkodó elit reggeli – vacak minőségű – kávéját./

A trumpi kijelentéseket ismertető lapok közül kivételt képez, mint mindig, a független Deutsche Wirtschafts Nachrichten, amely az interjút ilyen címmel „meri” összefoglalni: „Donald Trump Putyint és Merkelt egy lapon említi”.

Megdöbbentő ugyanakkor az a hasonlóság, ami Trump EU-val kapcsolatos mondanivalója és a magyar miniszterelnök pénteki, e témában elhangzott kijelentései között fedezhető fel. Trump elmondta, „az országok és emberek a saját identitásukat akarják… Nem akarják, hogy mások jöjjenek országukba és azt elpusztítsák.” Hozzátette, arra számít, hogy Nagy-Britannia után más országok is kilépnek az unióból és hogy őt egyáltalában nem érdekli, vajon az EU jelenlegi formájában megmarad vagy széthullik.

Orbán Viktor ilyen messzire nem ment, de arról beszélt, hogy  2017 az uniós országok lázadásának éve lesz.

Pozitív Visszacsatolás Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3505

Hillary több szavazatot kapott

 

Na und?

 

Azt hiszem Bush is úgy nyert, hogy kevesebb szavazata volt, mint az ellenfelének.

Ezen MOST kár keseregni.

Nyújts be aegy alkotmánymódosítási tervezetet a következő választások előtt... Biztos értékelni fogják !

 

De még sokan nem értik, hogy az igazi bukta nem az, hogy Trump nyert, hanem az, hogy a háttérhatalomnak rá kellett döbbennie, hogy közel se tudják annyira befolyásolni az amerikai közvéleményt, mint azt hitték.

 

Hihi !

 

Bezzeg Putyin !

Ha hinni lehet a CIA-nak, FBI-nak, meg az egész betűleves társaságnak, akkor az oroszok zsebretett kézzel, vodkázás közben röhögve meghekkelték az amerikai választást Trumpnak.

 

Őszintén szólva, tényleg nem egy nagy durranás.

Elképzelhető, hogy ez az öreg, Alzheimer kóros, gyógyszerekkel felturbózott szerencsétlent tényleg cslliárd dolláros marketing kampánnyal lehetett elfogadható színbe varázsolni, közben az ellenfélnek csak ki kellett szivárogtatni, hogy még a saját emailjait is képtelen kezelni, nemhogy egy globális hatalom atomtitkait...

 

Szerintem az amerikaiak örökre hálásaknak kellene lenniük az orosz "hakkereknek" hogy időben kiderült, hogy kinek a remegő kezét sikerült elhúzni a "piros gombról" !

 

Persze... tudom én, hogy vannak ott egy csomóan, akiknek viszket már a marka egy jó kis atomháborúra, de mi, a többség, még azért várnánk vele egy ideig.

 

 

Előzmény: Bakter. (3485)
szakvélemények Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3504

A szavazatkülönbség elég lesz neki arra, hogy élete végéig azzal törölje ki a seggét :)

Előzmény: Bakter. (3496)
szakvélemények Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3503

baculum Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3502

:-)

Én is.

 

Előzmény: seeman (3500)
baculum Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3501

Alanyi jogon jár neki a magyar eü ellátás és a nyugdíj.

:)

Csak, hogy érezzétek a helyzet komikumát.

Ja... nektek csak akkor jar , ha él a tarsadalom biztosítasotok ;-)

 

seeman Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3500

Humorosan próbáltam fogalmazni. :)

Előzmény: baculum (3484)
fák, juh, madár2 Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3499

Trump eddig sohasem látott módon fölényesen nyert.

A legutóbbi népszavazáson 98%-ban nyertek a nem-ek. de hasztalan és lényegtelen.

 

Ismételgethetjük még többször is, de felesleges.

Előzmény: Bakter. (3496)
baculum Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3498

Tudtam hogy a végén itt fog sorbaállni farhátért a Pozsonyi úton :-)

 

Előzmény: szakvélemények (3495)
Bakter. Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3497

Trump az ötödik 

Ilyesmire az USA történetében eddig mindössze négy alkalommal volt példa, emlékeztet az Npr.org:

  • 1824-ben így lett elnök John Quincy Adams,
  • 1876-ban Rutherford B. Hayes,
  • 1888-ban Benjamin Harrison,
  • 2000-ben George W. Bush.
Előzmény: Bakter. (3496)
Bakter. Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3496

Hillary több szavazatot gyüjtött be mint Tramp

Előzmény: szakvélemények (3492)
szakvélemények Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3495

És a Soros pont Trumpot shortolta meg :)  1 milliárdjába fáj ez neki :)

Előzmény: fák, juh, madár2 (3486)
baculum Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3494

Csak nehogy olyan olvasata legyen :-), hogy asszonynak, kardnak, csatnak, kutyának, stb :-) bal oldalon a helye.

:-)

 

Előzmény: fák, juh, madár2 (3491)
szakvélemények Creative Commons License 2017.01.16 0 0 3493

Azon röhögök, hogy a liberálisok lobogtatnak egy olyan 35 oldalas jelentést, amiben benne van az, hogy az Egyesült Államok elnöke Moszkvában egy olyan szállodai szobában lakott, ami be volt mikrofonozva és kamerázva.

Előzmény: nemezis 2 (3487)
szakvélemények Creative Commons License 2017.01.16 0 1 3492

És? Annyira hülye volt a trampli hillary, hogy feleslegesen gyűjtött be 3 millió szavazatot és feleslegesen fordított rá energiát.

Előzmény: Bakter. (3485)
fák, juh, madár2 Creative Commons License 2017.01.16 -1 1 3491

Az aki egy méreteset bukott és eddig szinte soha nem látott módon zavarták el a picsába az amerikaiak. :)

Előzmény: baculum (3488)
fák, juh, madár2 Creative Commons License 2017.01.16 -1 1 3490

Nem elkúrták, hanem az általuk közvetített ideológiából lett tele a tökük az amcsiknak is.

Előzmény: seeman (3483)
fák, juh, madár2 Creative Commons License 2017.01.16 -1 1 3489

A nem-ek is több szavazatot kaptak a legutóbbi magyarországi népszavazáson, mégis érvénytelen lett. Tehát szinte semmit nem számít.

Előzmény: Bakter. (3485)
baculum Creative Commons License 2017.01.16 0 2 3488

Az kicsoda?

:-)

 

Előzmény: Bakter. (3485)
nemezis 2 Creative Commons License 2017.01.16 0 3 3487

Ha ez Putyin érdeme, akkor mélyre áshatja magát az USA....megérett a pusztulatra....

Előzmény: Jaka46 (3479)
fák, juh, madár2 Creative Commons License 2017.01.16 0 2 3486

Trump eddig szinte sosem látott módon fölényesen nyert. Evvan.

Előzmény: Bakter. (3485)
Bakter. Creative Commons License 2017.01.16 -2 0 3485

Hillary több szavazatot kapott

Előzmény: seeman (3483)
baculum Creative Commons License 2017.01.16 0 2 3484

Nem műanyag a haja... :-)

 

Előzmény: seeman (3483)
seeman Creative Commons License 2017.01.16 0 2 3483

Valami bűzlik... Nem Dániában, hanem Amerikában.

Ha ez a 70 éves, műanyag hajú, összevissza dumáló nőcsábász (magyarul: kurvahajcsár) Trump le tudta győzni az okos, bájos, fiatal és felkészült volt külügyminisztert a választáson...

Akkor talán Killery Hlinton-ban is lehet valami hiba. Esetleg a kampánystábja hibázott, még hozzá globális méretűt?

Valószínűleg közös szülemény volt.

A klasszikust idézve: - Elkúrták! Nem kicsit, nagyon! -

 

Előzmény: szakvélemények (3476)
szakvélemények Creative Commons License 2017.01.16 0 1 3482

szakvélemények Creative Commons License 2017.01.16 0 1 3481

VÉDD MEG TRUMP ELNÖKÖT MINDENÁRON! - olvasható az ekső hozzászólásban.

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!