Ja igen, a Thomson seedlesről. Régebben Terebessnél úgy olvastam, hogy ez a Fehér Szultán szinonímája, magnélküli szőlő. Ha magnélküli szőlő a cél, akkor mindenképpen érdemes az oltványtermelőktől megérdeklődni, hogy melyik bírja jól a mi klímánkat, mert számos jó magnélküli szőlő van. Van köztük magyar nemesítés is. (Anyira nem vagyok benne, fajtaneveket nem biztos, hogy tudok, de Veresék biztosan segítenek)
Nekem jó 10 éve volt két fehér Szultánom, két év után kivágtam, mert semmire sem ment, pedig odafigyeltem rá. Az egyik oltvány ki sem hajtott, pedig a nemes része élt, csak egyszerűen nem... A másik kihajtott, majd pár levél után visszaszáradt. Később kihajtott a sárszem, de sokra az sem ment, a peronosz is elsőnek kapta el stb... Először azt gondoltam, biztos az oltvány volt rossz, de később kiderült: ez ilyen, nálunk nem szeret, elvárja, hogy az ember egy cseppnyi "Görögországot" teremtsen neki. A helyére ültetett két Attila viszont gyönyörű volt...
Olyan jó fekvésben, mint amilyen F.Szilviéknél van (déli domboldal, szubmediterán klima, meg lehet próbalni, ott szerintem jó lenne.
Igen van 50 tőke Néró szőlőm, és valószínüleg a jövő héten szüretelem. A leírása "scsaba1" által közölteknek megfelelő. Tehát, nekem már júl. utolsó napjaiban elkezdett színesedni a bogyó, most már érett lehet, de az esőkig várok vele, mert az ilyen jó időben még egy kis cukrot pumpáltatok bele. Fűszeres ízű, de nagyok a magjai, és leszedve nem áll el sokáig. Szerintem nem kell sokat permetezni, nekem a Palatina és Bianca társaságában van, négyszer permeteztem, utoljára azért, mert júl. közepén megverte a jég ( a bogácsi tragédiától 5 km-re van a szőlőm). A Bianca fürtjeit a peronoszpóra nem bántotta, a Nérót több helyen kóstolgatta a peronoszpóra júniusban virágzás után, a Palatinát meg egy tiz méteres sávban meg is ritkítgatta. A telepítésem 5 éves, a 3. évben a hideg télen -25 fokban elfagytak a karok, a következő évben, május elején -5 fokban teljesen lefagytak a hajtások. Tehát ebben az évben terem először valamennyit, most úgy látom, hogy több is lehetne rajta, de a hajtásai hatalmasak, és vastagok. Szerintem nagy előnye a koraisága, és az ellenállóképessége.
Jó kérdés, nem tudom. Az ESCA- t nem egy gombafaj okozza, összetett betegség.
Sokszor már az oltvány is fertőzött, ill kimutathatók rajta egyes gombák spórái. Egyes irodalmi adatok alapján lehet pótolni a tőkét, mások szerint a talaj is fertőzött, így nem.
Amit lehet tenni (nézőpont kérdése, hogy megéri-e): a régi szőlőt minnél nagyobb gyökérrel kiszedni, esetleg a kiásott föld helyére máshonnan földet hozni.
Ill. meg lehet próbálni lecsávázni az oltványt, de erről szőlőnél nincs semmi tapasztalatom, csak mint lehetőség jutott eszembe. Ellenben rózsánál van, ott bevált, mert a rózsának is van egy alattomos kéregelhalást okozó gombája. Volt, hogy a drága magastörzsű rózsáimnak vagy 2/3-a elpusztult a kihajtás után, a bokorrózsákat már nem is számoltam... Konkrétan az alanyról leszáradt a nemes. Miután termelőt váltottam, az új szőregi termelőtől hallottam a módszert (semmi extra). Topsin-Metil és Folpet keverékéből csináltam kb. dupla töménységű oldatot és ebbe áztattam be rózsákat kb. 1 órára. Mind a vesszejüket, majd megfordítva a gyökerüket is. Ez a keverék a gombák 90-95%-át "kikapcsolja". A Topsin-metil beleszívódik a gyökerekbe ill. a rügyekbe, a Folpet pedig lezár minden felületi sebet.
Ahogy mondtam: szőlőnél nem tudom működik-e, de rózsánál igen.
Palatina? Jó pap holtig.... Mondjuk fejből írtam. Amit adtam linket, ott minden kapható, ill. rezisztensekből nem csak az amit felírtam. meg egyéb, nálunk nem igazán szporított különlegességek is. Harmadik éve vásárolok tőlük, és mindíg ki tudtak szolgálni. Persze nem áprilisban, akkor már nekik is ki szokot fogyni néhány népszerű fajta. Tehát- ahogy írtam- célszerű októberben megvásárolni. Okt. 15-20 környékén kezdik a kitermelést. Egyébként Abasáron a fél falu ebből él. Minden utcában, több házon is kint van: "Szőlőoltvány kapható". :)
Házikertekben nem olyan nagy probléma a vízigény, mint öntözetlen ültetvényekben. A legolcsóbb csepegtetőszalag 15-20 Ft környékén van. A komolyabb LPE csövesnél pedig a LPE cső 40-50 Ft/m, a spirál csepptest talán 7 vagy 9 Ft, valami ilyesmi rémlik.
Viszont hozzátartozik az igazsághoz, hogy csapadékos években - mint az ideji - azért egyik-másik fajtát megtámadja a peronoszpóra. Pl pont az előbb említett Moldova fiatal levelein látom a jellegzetes penészgyepeket....
Tehát évjárattól és fekvéstől függően 2-3 permetezést ezek is igényelnek.
Szia, szerintem scsaba a 4655 Hsz-ben igen jól összeszedte a sor; ha már rezisztensben gondolkodsz. (Szigorúan magánvélemény: a rezisztens azért nem mindíg olyan jó mint a hagyományos; ez egy kis kompromisszum az elhagyható permetezésért) Ezek közül ismerem a Pölöskeit - az tényleg finom, de kevésbé bírja a szárazságot, hőséget, ekkor nem igazán jó. A Moldova látványos és jól el is áll, akár húsvétig - ennek viszont az az ára hogy sztem zavaróan vastag a héja. Aug. musk (ami helyesen PAlatina) most kezd teremni, eléggé meggyőző. Szóval ezekből jó kis érési sort rakhatsz össze, már ha kaphatóak (mert tuti nem mind.)
Sziasztok szőlőszakértők! Most alakuló gyümölcsöskertembe szeretnék pár tőke csemegeszőlőt ültetni. Mivel egyelőre csak ugatom a témát, abban kérnék segítséget, hogy mit lenne érdemes. Ahogy böngészem az oladalakat, mindehol kb. ugyanazt a sablonszöveget találom mindre, de nemigen tudom vele mit kezdeni. Olyat szeretnék, ami tényleg finom a rezisztens fajták közül! Kinéztem a Thompson seedlesst, ezt ismeri valaki? Esetleg korai érésűt tudnátok ajánlani? Előre is köszönöm!
Bort még én sem ittam Néróból. De volt egy cikk a Kertszőlőben vagy tíz éve, ahol leginkább rosénak vagy schillernek ajánlották. Vörösbornak csak különösen jó évjáratokban. Továbbá kiemelték a szőlő és a bor nagyon magas rezveratrol tartalmát, ami egészségvédő hatású. Nyugat-Európában is ismert, sőtt elismert. Svájcban fajtaoltalmat is élvez.
Gúgli barátommal a következőket találtam: <a href="http://www.villanyiszarsomlyo.hu/?lap=boraink" target="_blank">Link</a>
Ill: "A 2007-es Miklósnapi Országos Roséverseny aranyérmesét /208 induló közül a 3. legmagasabb pontszámmal/ egy hét alatt megitták a Nero ismerői és kedvelői! "
Termesztési értéke: Korai érésű fajta. Gyakran már augusztus második felében beszíneződik és augusztus végétől fogyasztható. Általában azonban a fogyasztási érettség állapotát szeptember elején éri el. A fajta kísérleti parcelláit nemesítői rendszerint szeptember második felében szüretelték, a csemegeszőlők esetében szokatlanul magas beérési cukorfokkal (19-20 mustfok) és viszonylag magas savtartalommal a mustban (kb. 9,0 g/l sokéves átlagban). Száraz évjáratokban fürtjei a tőkén jól eltarthatok, októberig fogyaszthatók. Bogyóiban sok és nagy mag van, ami egy étkezési szőlőnél kissé zavaró. Erős növekedési erélyű, egyenletes, jó termőképességű. Többnyire bőven terem, de nagy termés esetén a bogyók aprók maradnak. Fekvés és talaj iránt nem igényes. Szárazságra mérsékelten érzékeny. Fagy- és téltűrése jó, a legtöbb csemegeszőlő-fajtáénál jobb. A fagyok után jól regenerálódik. Kedvezőtlen évjáratokban, őszi csapadékos időjárás esetén rothadása feltűnő. Gombás betegségekkel (lisztharmat, peronoszpóra) szembeni ellenálló képessége kiemelkedő. Fürtjeinek kocsányzata erős, amelyhez a bogyók jól tapadnak. Jól szállítható. Termése értékes étkezési szőlő, de szeptemberi szürettel rozé esetleg vörösbor készítésére is alkalmas. Bora színanyagban gazdag, finom illatú, kissé fűszeres zamatú. Különösen rozé bora elegáns.
Szerintem nagyon jó ízű, és szeptember közepén már nagyon jó édes (én az édes szőlőket szeretem). Olvastam valahol, hogy valaki "rókaízt" vélt felfedezni a túlérett bogyókban, de ez szerintem erős túlzás.
Egy Balaton-menti áruda oldalán ezt találtam a Néróról, itt csemegeszőlőként írják le. (milyen lehet a semleges ízü szőlő? ..talán vízizü?):
Nero
Szinonim név, nemesítői jelzés:
Termesztési értéke: korai érésű, erős növekedésű, bőtermő, termésátlaga 11-12 t/ha, toleráns, államilag elismert ( 1993) csemegeszőlő fajta. Talaj és fekvés iránt nem igényes, fagytűrő, gombás megbetegedéseknek viszonylag ellenáll, de egyes évjáratokban rothadásra hajlamos, szárazságra mérsékelten érzékeny, zöldmunka igénye közepes, jól szállítható, borkészítésre is alkalmas, bora színanyagban gazdag. Bejelentett klónja nincs. Felhasználási aránya 1973-1997 között: 0, 0 1 %, utóbbi években növekvő, telepített terület 8,6 ha.
A fürt: vállas vagy szárnyas, nagy, átlagtömege 200 g, tömött; a bogyó ovális, kék, középnagy, átlagtömege 2,3 g, nem mintázott, hamvas; húsa ropogós, huss; íze semleges; héja vékony, viszonylag olvadó.
Morfológiai szempontbó1 hasonló fajta: Medina, Rita .
Tényleg sok az új telepítés, pedig a szőlő ára csak 50 Ft.... Úgy gondolom, hogy a többség él a jelenlegi támogatási lehetőségekkel, meg hát valahol dolgozni kell, azonban a környékbeli munkaadók 4-500 Ft-os órabérei nem valami csábítóak. Akkor már inkább a szőlő.
üdv. Szakkönyvek és oltványtermesztők azt mondják, a Nero alkalmas csemege és borszőlőnek is. Van arről valakinek tapasztalata milyen a Néróból készült bor ??
Múlt héten lent jártam Soltvadkert...Kiskunmajsa térségében stb. hát meglepődtem, hogy ott a homokon mennyi szőlőültetvény volt, mint nálunk a kukoricaföldek, nagyon tetszett...:-)
Pl. a Nero meleg helyeken augusztus végén elkezd érni, de hosszan fent lehet tartani a tőkén, akár szeptember 15-20.-ig is.
Ami nekem van: Eszter, Lidi, Pölöskei, Nero, Moldova.
A Moldova is sokszor elkezd már érni szeptember végén, de ez is majd' egy hónapig fent lehet tartani a tőkén. Ilyenkor már a bogyó elkezd töppedni és nagyon édes lesz. (Persze ez is csak szép, száraz, napos őszön.) Tehát az érési idő elég relatív.
Még nincs fent az ideji árjegyzék, de érdemes végiglapozgatni "Egyéb csemegeszőlőfajták" menüpontot is. Olyan szőlők vannak, hogy az ember hanyattesik... :) Pl. Kismis szogdiana.. Hosszabb a szőlőfürt, mint a vonalzó...:)
Én ezeket is tizesével hordom, így nem tudom, hogy lehet-e venni náluk 1-2 darabokat is a kiszemelt fajtákból. (Szerintem igen.) Minden estre célszerű már október közepén megrendelni, mert akkor még biztosan van minden fajtából nekik.
Akkor lehet, hogy jó helyen van. Jóféle száraz, déli domboldal. Nálunk az alföldön mind a Kardinal, mind a Szőlőskertek szépen rothad. Kiváltképp az esőztetve öntözött házikertekben, ahol két sor szőlő között öntözik a paprikát, babot stb.
Rezisztens fajták:
Nem kell Németországig menni. Mi, magyarok is élen járunk ezen fajták nemesítésében. Ezek a szőlők különféle amerikai ill. távol-keleti felmenőkkel (vitis amurensis) rendelkeznek. Ezektől a szülőktől-nagyszülőktől hidegtűrést, ill gombabetegségekkel szembeni ellenállóságot örököltek. Így jóval kevesebb permetezéssel termeszthetők. (Persze atkára ill. orbánc ugyanúgy megjelenik rajtuk, mint a hagyományos fajtákon. A legelső és legismertebb képviselője a Zala gyöngye volt ezeknek (bár ez lisztharmatra még érzékeny), ill a Pölöskei muskotály.
De van már komplett fajtasor rezisztens szőlőkből augusztus elejétől október végéig. Én már nem is hozok hagyományos fajtákat (Csaba gyöngye, Szőlőskertek, Saszla stb.), csak ezeket a fajtákat:
Eszter - kék : aug. eleje Platina (Augusztusi muskotály) fehér: aug. közepe Lidi - piros: aug közepe
Nero- kék: szept elejétől Pölöskei - fehér : szept. eleje Fanny - fehér : szept eleje Kinga - piros : szept közepe
Teréz - fehér : október eleje Moldova -kék: október vége.
Persze ezen kívül még van néhány fajta ebből a sorozatból.
Igen a kékek azok új telepítések, Kardinalill.Hamburgi muskotályos..
Őszíntén nem vettem észre, hogy érzékenyebbek lennének...
A fehérek fajtáival állok hadilábon, még képről is nehezen azonosítanám be mert annyira sokféle, de mégis hasonló fajta van .
Egy nagyon kedves ismerősőm, németből hozott olyan oltványokat, amelyek állítólag sokféle betegséggel szemben rezisztensek.....hát nem tudom mit gondoljak róla...?De nem lenne rossz...
Esély az van rá, de a magonc nem igazán fog hasonlítani a szüleire. Majdnem biztos, hogy nem lesz olyan nagy és szép fürtje, mint amiből a magot vetted ki. Ivarosan csak a nemesítők szaporítják, gondosan kiválogatva a szülőpárokat, majd a többszáz magoncot szelektálják.
A szőlőt ivartalanul szaporítják oltással vagy dugványozással.
A lila szerintem Kardinal. Ilyen nagy méretű fürtel és augusztus közepi-végi éréssel ez a legelterjedtebb a hagyományos csemegeszőlők közül, ill. nincs is nagyon más. Peronoszra és rothadásra érzékeny? Mert ez is az egyik fajtatulajdonsága :)
A fehér talán Szőlőskertek királynője, bár annak mintha hosszabb bogyói lennének. Szintén elterjedt fajta, a Kardinallal együtt érik, és szintén érzékeny mindenre.
Sajnos nem vagyok otthon a fajták tekintetében , örökölt szőlő, egy nagy szőlőskert volt amikor megvettük szüret után, egy évig végigcsináltam és köv. ősszel kivágtuk, a borszőlőt csak a csemegéket hagytuk meg..